Címke: Barczikay Lilla

Egyszer fent, egyszer lent – Barczikay Lilla

Barczikay Lilla nemrég újabb novellával kedveskedett olvasóinak:

A pénztárosról már messziről lerí, hogy rossz napja van. Nem kell hozzá extra érzékenynek lenni a külvilág ingereire, nincs szükség harmadik szemre, amivel az ember mások auráját mustrálhatja, elég ránézni a legörbülő szájra, a bosszús ráncokba gyűrődött bőrre. Vagy a vele szemben álló férfire, aki fennhangon panaszkodik a kiszolgálásra, a hosszú sorban állásra. Szerinte a pénztáros lassan dolgozik. Arról is ő tehet, hogy a gép nem olvassa le elsőre a vonalkódot. És még szatyrot sem ad.

Az ingerült hang felkavar. Ne foglalkozz vele, nem hozzád beszél – ismételgetem. Nem mintha valaha is sikerült volna meggyőznöm magam…

A férfi kiviharzik a boltból. Odakint bizonyára büszkén kihúzza magát, talán még a vállát is megveregeti. Végül is sikeres napja van, alig három perc alatt egy egész üzlet közérzetét vágta gallyra. A kisiskolások az újságoknál legközelebb kétszer is meggondolják, elinduljanak-e szülők nélkül vásárolni, a hentespultnál sorban álló idősek pedig újabb okot kaptak, hogy visszasírják a régi szép időket.

Visszafordulok a konzervekhez, de hiába, képtelen vagyok koncentrálni. Még hallom a férfi ideges hangját a fejemben és csak a pénztárosra tudok gondolni. Pocsékul érezheti magát, kiabáltak vele, megalázták a munkahelyén, a kollégái előtt… Tönkretették, nem csak a napját, de valószínűleg a hetét is. Mi ehhez képest az én dilemmám, hogy milyen tonhalat vegyek? Ugyan…

A pénztárhoz menet igyekszem annyi jókedvet kicsikarni magamból, amennyit csak tudok. Hangosan köszönök. A nő egy pillantást sem pazarol rám. Egyesével lehúzogatja a termékeket. Hipersebességgel pörögnek a gondolataim. Sosem voltam jó a csevegésben, valahányszor megpróbálkoztam vele, hülyének néztek. Most sem tudok semmi jóval előállni. Miről kezdjek beszélni, az időjárásról? Olyan szépen süt kint a nap, nem rossz idebent ülni és elviselni a türelmetlen, bunkó embereket? De igen? Hm, érdekes…

Olyan hangon mondja a végösszeget, hogy még nekem is sírhatnékom támad.

– Kártyám van, húzhatom? – mosolygok rá.

Nem az arcába akarom dörgölni, hanem ráragasztani a jókedvemet. Nem sikerül. Szó nélkül löki elém a kártyaleolvasót.

– Köszönöm, nagyon kedves!

Derűsen bedobálok mindent a táskámba. Lepereg rólam a kedvtelen viszlát, amit felém motyog. Olyan szélesre húzom a szám, hogy még a fogaim is kivillannak. Ilyen érzés lehet légiutas-kísérőnek lenni.

– Viszontlátásra! Legyen szép napja!

Na, ez végre hat. Most először néz úgy rám, hogy lát is. Halványan elmosolyodik.

– Köszönöm, neked is.

Elégedetten távozom. Talán sikerült elérnem, hogy ne teljes kudarcként könyvelje el ezt a napot. Vajon hányan üvölthetnek vele naponta, hányan töltik ki rajta a rosszkedvüket? Tényleg ennyire nehéz belegondolni, milyen hatással vannak a szavaink másokra? Ilyen bonyolult kicsikarni magunkból egy kis megértést? Egyetlen mosolyt?

Pedig mosolyogva meg lehetne váltani a világot. Egy mosolyba kerül, hogy a szembejövő néninek is felragyogjon az arca, hogy a postás derűsebben cipelje tovább hatalmas táskáját. Egyetlen mosollyal szebbé lehet tenni bárkinek a napját. Nem kellenek nagy tervek, nincs szükség beszédekre, világmegváltó üzenetekre. Nem kell semmi, csak egy-egy mosoly mindenkitől, hogy az egész nemzetet, vagy akár az egész világot alapjaiban megváltoztassuk. Egy mosollyal áthidalhatóak az emberek közötti szakadékok.

Ettől a gondolattól vezérelve széles mosollyal mutatom bérletemet a buszsofőrnek. Mogorva megvetéssel néz vissza, majd rám dörren, hogy haladjak.

Bosszús arckifejezése, durva hangja visszaránt a valóságba. Fantáziám fájdalmas nyögéssel terül szét a pesszimizmus tüskés padlóján. Az elmúlt percekben épült álomváron repedések futnak végig. Szinte hallom az éktelen csörömpölést, amivel apró darabokra hullik.

Hátrabotorkálok az ülések között, mosolyomat már az első lépéseknél elhagyom. A sofőr nem várja meg, amíg leülök, a busz egy rándulással elindul, én pedig az ülésre zuhanok. Morgolódva helyezkedek el, majd előbányászom a fülhallgatómat. Összegabalyodott, nagyszerű. Az ablakon kibámulva próbálom kizárni a külvilágot, a hirtelen fékezéseket, az utasok ingerült arckifejezését, a dühös kiabálást, amikor az ajtó nem nyílik ki.

Kár volt reggel elindulnom otthonról. És még szatyrot se kaptam.

Talán majd holnap…

Az írónő holnapját ide kattintva érhetik el. Barczikay Lilla az Ad Librumnál megjelent könyvét itt tekinthetik meg.

Interjú Barczikay Lillával

Dorka az Anya olvas blogon interjút készített Lillával. Nagyon köszönjük neki!

Egy kis ízelítő:

„Az emberek többségét meglepi, hogy ilyen fiatalon könyveket adok ki, engem pedig kezdetben feszélyezett a meglepettségük, hiszen ez számomra teljesen természetes, nagyon régóta szeretném ezt ennyire komolyan csinálni.”

„A tárgyaknak kevesen tulajdonítanak lelket, én se törődöm a kanapé érzéseivel, de eljátszottam a gondolattal, milyen lehetne, ha gondolkodnának.”

„Azért választottam a fatárgyakat, mert a fa valaha tényleg élt, így a csak Nita számára hallható szavak egy régi élet utolsó rezdülési lehetnek.”

A kérdéseket és válaszokat itt olvashatjátok.

Mit érne Lilla kutya nélkül?

Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes. Barczikay Lilla már tudja, most pedig a hozzá közel állók is megtapasztalják, hogyan képes egy lihegő szőrcsomó megváltoztatni az életünket.  Lilla e heti írása itt olvasható.

Ha Lilla Disney-hercegnő lenne…

Barczikay Lilla, a Bátyám könnyei szerzője tanulás helyett blogot ír, és kvízeket töltöget. Hogy a vizsgáival mi lesz, azt nem tudni, ellenben fény derül rá, melyik Disney-hercegnő illik legjobban az írónőhöz.

A blogbejegyzés itt olvasható.

Karácsony a Bátyám könnyeivel

Barczikay Lilla megkésett ajándékként elhozta nekünk Nita és csapata karácsonyi jelenetét a Bátyám könnyeiből.

„Mindenki a pajtába sereglett. Hosszú asztalunk roskadozott az ünnepi finomságok alatt, a mézeskalács és a fenyő illata émelyítő eleggyé keveredett a levegőben. Hirtelen elmúlt a stressz, az elmúlt heteket végigkísérő görcsös igyekezet, hogy mindent tökéletessé varázsoljak. Nem bosszankodtam tovább a törött díszek, a fiúk feledékenysége miatt. Pedig aznap reggel egy pillanatig se gondoltam volna, hogy ez valaha sikerülni fog.

Mindent előre elterveztünk, szétosztottuk a feladatokat, sütnivalókat, vennivalókat. Az utolsó napokban alig láttuk egymást, mindenki az ajándékokat próbálta beszerezni, vagy a konyhában mentette a menthetőt. Ezt a részét Dylan vállalta, engem a sütő közelébe sem engedett. Még azt is rosszallóan figyelte, ahogy gabonapelyhet szórtam a tányérba. Rám az ajándékok maradtak, ami, bár szokás szerint mindenki csak valami apróságot kapott, egészen az idegbaj határáig kergetett. Karácsony előtt este mégis mindketten elégedetten feküdtünk le: a másnapi menüt sikerült bepréselni a hűtőszekrénybe és az ajándékok is ünnepi csomagolásban tornyosultak a szekrényben. Nálunk minden rendben volt.”

Karácsonyi napl(op)ó

Barczikay Lilla kilenc pontban szedte a mulatságos/elkeserítő próbálkozásait, hogy rendes ajándékot adjon szeretteinek.

November eleje

Először pillantod meg idén a bevásárlóközpontok karácsonyi dekorációját. Megszólal a fejedben a vészharang, jön a karácsony, még egy ajándékod sincs. Konstatálod, hogy még alig kezdődött el a november, teszel néhány gúnyos megjegyzést, hogy lassan már leszedni sincs értelme a díszeket, nyáron fürdőruhában is a Mikulással fogsz pózolni a strandon. Majd a viccet félretéve elhatározod, hogy ebben az évben időben elkezded a karácsonyi bevásárlást.”

Köszönet – Lilla az irodalmi beszélgetéséről

Megjelent Barczikay Lilla beszámolója budakalászi irodalmi beszélgetéséről a saját szemszögéből.

„Így egy héttel a budakalászi könyvbemutató után még mindig odáig vagyok! Pedig ez az utolsó hetem az egyetemen, ilyenkor jönnek az utolsó utáni számonkérések, már tanulunk a vizsgákra, nem is beszélve a karácsonyi előkészületekről, a sütikről és ajándékbeszerzésről, a karácsonyi menü egyeztetéséről… És mégis, valahányszor eszembe jut a múlt heti beszélgetés, mindig megmosolyogtat a gondolat.”

A játék

Barczikay Lilla ezen a héten újabb novellát hozott el nekünk, ezúttal különleges barlanglakó lényekről, akiknek dönteniük kell játék és szabály, élet és halál között.

„Vidám énekszó tölti be a hegy hatalmas barlangját.

A kupola alakú terem összes lakója kórusban énekel. Arról, ami éppen eszünkbe jut. Mert az idő nem telik magától.

Madarak vagyunk. Fészekrakó, fekete tollú énekesmadarak. Vagy denevérek. Igéző szemű barlanglakók. Még nem hagytuk el a barlangot, de el fog jönni az az idő is. Egyelőre csak ülünk a fészkünkben és játszunk. Mint a gyerekek. Vagy a fiókák. Kihasználva minden lehetőséget a szórakozásra, feszegetve a portyázásról visszatérő felnőttek türelmének egyre szűkölő határait.”

Meghívó

Barczikay Lilla minden kedves érdeklődőt vár jövő héten csütörtökön az irodalmi estjére. Lássuk az ő szavaival.

Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt 2016. december 8-án a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtárban, ahol Barcza Katalinnal beszélgetek 19:00 órától. Az irodalmi est keretein belül teret kapnak a közönség kérdései, és lesz lehetőség dedikáltatni is. Könyvek a helyszínen kaphatók. A belépés díjtalan.

Remélem, találkozunk!

További részletekért kattintsatok ide.

Hangok

Barczikay Lilla kísérletezik. Visszanyúlt gyerekkori novelláihoz, és elhozta nekünk Hangok című művét ölyvekről, vakságról és egy új életről.

Az aprócska változtatások helyett átírtam az egészet. Komolyan. Új fájlt nyitottam, és előröl kezdtem. Ugyanis a mondatok, amiket tizennégy évesen nagy gonddal addig formálgattam, amíg tökéletesnek tűntek, az évek alatt olvashatatlanná váltak. Ugyanazt a gondolatot idősebb fejjel más formába csomagolom. Most már jobban tudom, mit kell kimondani, és mit érdemes homályban tartani. Most megint szinte tökéletesnek tűnik. Aztán ki tudja, talán öt év múlva ez is a kukában végzi.”