Címke: dedikálás

Sikeres könyvbemutató – Krencz Nóra : Megszámlálhatatlan

Június 27-én Krencz Nóra írónő Enyingen mutatta be tavaly megjelent Megszámlálhatatlan című regényét, amiről nemrég érdekes recenzió jelent meg az Anya olvas blogon.

Részlet az írónő blogjáról:

"Később Krencz Virág olvasott fel a könyvemből, akit szintén én kértem fel, mert hallottam már verset szavalni, és nekem elhihetitek, hogy fantasztikus. Hagytam, hogy ő válasszon részletet. Libabőrös lettem, amikor az ő szájából hallgattam a saját soraimat, amelyet gyönyörűen hangsúlyozott.

Ezután lehetőség volt vásárolni, s aki odajött hozzám, dedikáltam is neki az én imádott tintás tollammal, ami mindig velem tart, ha erre készülök. A regény mellé egyedi könyvjelzőt is adtam ajándékba.

niHű társammal

Az esemény alatt mézes zserbóval kényeztettük a jelenlévőket, és nagyon örültem, hogy mindenkinek ízlett. Remélem a Megszámlálhatatlant is hasonlóan „ízletesnek” találják majd. : )"

Az írónő honlapján megjelent teljes beszámolót itt olvashatják.

Tépődések – könyvbemutató az Ünnepi Könyvhéten

2017. június 12-én délután, a 88. Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozat keretein belül került sor a Tépődések (mely idén jelent meg az Ad Librum kiadásában) salgótarjáni könyvbemutatójára. Molnár Tónival Handó Péter író beszélgetett. A könyvből részleteket olvastak fel a SÁIK Petőfi Sándor Tagiskola ötödik osztályos tanulói. Felkészítette őket Bíró Szilvia.

“Nekem mindenképp pozitív csalódás volt ez a könyvbemutató. Nem gondoltam, hogy ennyien eljönnek rá. Ráadásul nem csak engem lepett meg, hogy ennyien voltunk, hanem magukat a szervezőket is. A termet, ahová eredetileg tervezve volt a beszélgetés, a szomszédos teremmel kellett összenyitni, hogy mindenki beférjen, aki akar. A másik, számomra igen kedves meglepetés a kisgyerekek voltak, akik részleteket olvastak fel a könyvemből. Különös volt ténylegesen gyerekhangon hallani a párbeszédeket. Ettől valahogy még inkább hangsúlyossá vált az egyes megszólalásokban egyébként is meglévő gyermeki naivitás, gyermeki ártatlanság, és úgy éreztem, hogy ennél jobb kezekben nem is lehetne a szövegem. Köszönet érte!”

A képeket P. Tóth László készítette.

Újabb könyvbemutató Enyingen – Krencz Nóra: Megszámlálhatatlan

Krencz Nóra bemutatja Megszámlálhatatlan- A hordozó című regényét az enyingi Vas Gereben Könyvtárban.

Időpont: június 27. 16.00

30. dedikálás
Forrás: Pászthy Dávid
Közreműködők:
A szerzővel T.C. Lang írónő beszélget.
Krencz Virág felolvas a könyvből.
Dedikálással egybekötött vásárlási lehetőség a helyszínen.
A kedves résztvevőket az esemény ideje alatt, az írónő saját készítésű süteményével kínáljuk, vagyis a jó hangulat garantált.
Mindenkit szeretettel várunk!
     Krencz Nóra és az Ad Librum Kiadó csapata

   

Mira a Könyvfesztiválon

Az Expert Books Kiadó a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 2017. április 22-én 15 órától mutatja be Mira ‒ így váltsd meg a világod című könyvét. A bemutató után a szerzők, Böhönyey Márta és Tóth Melinda dedikálják a kötetet.

Helyszín: Millenáris Park, Hess András terem

A könyvbemutatóra és az azt követő dedikálásra szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Folyamatos információ a könyvbemutató Facebook lapján.

Az Expert Books Kiadó az Ad Librum Kft. márkaneve. Célja tanácsadó könyvek kiadása. A kiadó eddig megjelent könyvei:

Előkészületben:

Könyvem az olvasó kezében – Jenei András a visszajelzésekről

E heti bejegyzésében András az olvasói visszajelzésekről ír szerzői honlapján, illetve az érzésről, ami ezek fogadásával jár.

Már korábban megvásároltam a könyved, de nem volt időm rá, és csak most vettem le a polcról A gyűrűk ura mellől…

Az én könyvem vette le, nem Tolkienét…”

Hű, Csukás István székében fogok ülni, ami azért nagy szó!”

Nádasi Krisz, a Könyv Guru munkatársa saját blogján számolt be a 87. Ünnepi Könyvhétről. Az élménybeszámolóból egy részletet mi is közlünk, a teljes cikk itt olvasható el.

konyvhet8

Délután egykor kezdődött a kerekasztal-beszélgetésünk Illényi Balázs szervezésében. Furcsa módon volt pár percnyi lámpalázam, amíg az előző interjút néztem: hű, Csukás István székében fogok ülni, ami azért nagy szó! Aztán máris nagy mesemondónkra figyeltem, aki épp azt ecsetelte, hogy új könyvének végén szerepel vele egy interjú, és hogy ez milyen szokatlan… Próza a verseket követően. Én pedig meg is jegyeztem Kovács Ildinek (aki afganisztáni magyar katonákkal készített interjút és ebből írt nemrég könyvet), hogy nem, ez inkább nagyon jó. Mert én imádom, amikor a könyv nem úgy fejeződik be, hogy „vége”, hanem találok még egy elemzést a műről (klasszikusoknál gyakori), egy interjút a szerzővel, de legalább könyvajánlót találok más kiadványokról.

Az egy óra hamar eltelt. Mivel életrajzokról volt szó, felajánlottam a közönségnek, hogy kérhetnek tőlem feladatlapot (te itt töltheted le), és nocsak, szinte egy emberként álltak fel a hallgatók, hogy váltsanak velem pár szót.

konyvhet12Örömmel láttam, hogy több olyan érdeklődő is a színpadhoz lépett, aki nyugdíjas éveiben járva szeretné megírni élettörténetét, és az Ad Librum kiadó vagy az én támogatásom iránt érdeklődik. Hogy miért örülök? Mert szeretem, amikor látom, mennyire érdekel benneteket az írás, hogy fejlődni szeretnétek, hogy tudjátok: a kéziratoknak bizony szüksége van egy plusz szempárra.

A beszélgetésről készült egy összefoglaló, ha érdekel az életrajzírás, olvasás, itt olvashatod!”

A teljes kerekasztal-beszélgetés itt megtekinthető.

Lezárás, visszatekintés, tanulság – Lilla könyvbemutatója

A 19 éves Barczikay Lilla végre fellélegezhet, túl van az érettségi szóbeliken is, most már azt kezd a szabadidejével, amit akar. S ha az olvasóknak szerencséje van, ebbe belefér egy új könyv megírása is.

Lilla írása a könyvhétről, az érettségiről és a könyvírás folyamatáról. Az eredeti bejegyzés itt tekinthető meg.

Túl a könyvhéten, a könyvbemutatón és az utolsó érettségi szóbeliken… Az érzést nem tudom leírni nektek, azt hiszem, még fel sem fogtam teljesen, hogy vége. Nem csak ennek a zsúfolt és megterhelő évnek, hanem egy korszaknak is. Végre jön egy nyár, amikor nincs tanulás, nincsenek kötelezők. Szinte nem is tudom, mit kezdjek a rengeteg szabadidőmmel.

Ugyan még nem kaptam kézbe a bizonyítványomat, mégis mondhatom, hogy végeztem. És ha valaminek a végére érünk, muszáj visszatekinteni és levonni a tanulságot!

A lezárás a könyvhéttel kezdődött. Akkor már nagyon éreztem a végét, ami nálam azt jelenti, hogy újult erővel (pánikkal) vetem magam a tételeim közé, éppen ezért kifejezetten jól esett az az egy óra kényszerpihenő. A kulturált unalom helyett, amire számítottam, egészen pörgős program kerekedett, ki se láttam a körém verődött emberek közül. A könyvet is akkor tarthattam először teljes valójában a kezemben. Kisebb betűivel karcsúbb lett, mint az első rész. Talán velem együtt a stressz belőle is lefaragott pár kilót, ki tudja? De jól mutatnak egymás mellett. Nagy testvér, kis testvér.

A következő forduló a könyvbemutató volt. Hatalmas élmény, esküszöm, minden alkalommal kicsit jobban élvezem, hogy kiülhetek elétek, és beszélgetünk. Pedig már az elsőnél sem hittem, hogy ezt még lehet fokozni. Az előre beharangozott kérdezz-felelek során feltett (és kihagyott) kérdések közül itt is megválaszolnék néhányat.

Hogy voltál képes érettségi időszakban könyvet írni?

Könnyen. Az írás volt idén az, amit örömmel csináltam, nem csak kényszerből. Inkább azt nem tudom, hogy bírtam volna ki ezt az évet könyvírás nélkül.

Kötődsz a szereplőidhez? Esetleg van kedvenced?

Természetesen kötődöm hozzájuk, törődöm velük, a legjobbat akarom nekik. Mindazok után, amiket átéltek, megérdemlik a boldog befejezést. Kaptak ugyan egy kis csavart abba a boldogságba, de hát én teremtettem őket, tartoznak annyival, hogy cserébe a kitartásukkal és erejükkel inspirálnak. Nem csak engem, hanem az olvasót is. És persze, hogy van kedvencem. Garas. Őt egyszerűen nem lehet nem szeretni.

Milyen érzés lezárni ezt a történetet?

Büszke vagyok, hogy eljutottam idáig. Ez az idei a lezárások éve, jövőre tiszta lap jön egy új történettel. Ezzel a két könyvvel már nincs dolgom, csak a háttérből támogatni.

Szoktál magadnak időkorlátot szabni?

Amikor időre akarok elkészülni, igen. Például, ha be akarom fejezni a könyvet a karácsonyi szünetben, mert az érettségis káoszban biztosan nem fogom. Na, ilyenkor vannak korlátok. Ihlet hiányában oldalszám, amikor pedig magától jön a történet, részenként húzom meg a határt, hogy meddig kell aznap megírnom. Legközelebb nem szeretnék ilyesmihez folyamodni. Csak én és a történet, a világ pedig majd illedelmesen megszűnik körülöttünk.

Mikor fedezted fel a képességedet? Mi vagy ki inspirált az írásra?

Általános iskola alsó tagozatában született meg az első versem, azóta írok. Műveim belső indíttatásból születnek, általuk teljesedem ki, velük tudom kifejezni a legbelsőbb gondolataimat és teret engedni a fantáziámnak. Az összes elképzelt helyzet és figura ki akar törni a fejemből. Amikor leülök írni, egyszerűen kinyitom előttük az ajtót. Rajzolhatnék is, de a rajzaimat sosem vette körül akkora lelkesedés, mint az írásaimat (nem véletlenül, hiszen a rajztudásom megragadt egy ötéves szintjén). A fogadtatás inspirál, a rokonaim, barátaim, tanáraim biztatása és támogatása. A nevetés, a mosolyok és a könnyek, amiket a szavakkal elő tudok csalni, az érzések, amiket történeteim kiváltanak az emberekből. Ez inspirál.

Biztos kevés időd maradt az olvasásra. Mi lesz az első könyv, aminek nekiugrasz?

Már megtettem. A magyar emelt szóbeli másnapján a szekrény legmélyére rejtettem a tételeket és a kötelező olvasmányokat, első utam pedig a könyvesboltba vezetett. Mostanra négy könyvet daráltam be. A Lélektársak sorozat és a Borzongás sorozat legújabb részét (a címeik: Misty és Sinner), a The Nightmare Affair-t, amit ajándékba kaptam és a Lehullott csillagokat (These Broken Stars), amelyet pedig a húgom polcán találtam. Mindegyik zseniális volt, de ez utóbbi magasan kiemelkedett az összes eddig olvasott könyv közül! Ez nem könyvelemző blog, úgyhogy bele se kezdek az áradozásba, viszont teljes szívvel ajánlom mindenkinek.

A kérdésekért köszönet Bojkának és keresztapámnak. A teljes kérdezz-felelek anyagot is szándékomban áll feltölteni egyszer, ne aggódjatok!

És azt hiszem, elértünk a lezárás utolsó fázisához, az érettségihez. Mindenki mondta, hogy utólag visszanézve könnyű lesz. És milyen igazuk volt! El se tudom képzelni, miért aggódtam, miért stresszeltem annyit. Vagy, hogy miért tanultam meg 39 tételt és húztam ki azt az egyet, amire nem maradt időm? De a vizsga előtt, tanulás közben a félelem és a vizsgadrukk fel, míg a tudásom leértékelődik. Ha újrakezdhetném, sem hiszem, hogy kevesebbet tanulnék. Ez így volt jó, így volt teljes, így tudtam azzal a gondolattal leülni a bizottság elé, hogy mindent megtettem, innentől nem rajtam múlik. Az már más kérdés, hogy ha most újra kéne kezdenem, világgá mennék. De hogy én ezt nem csinálom végig még egyszer, az egyszer biztos!

Lezárás. Visszatekintés. Tanulság.

És hogy mi a tanulság? Az érettségi szívás.

87. könyvhét a bitófáról nézve – Villax Richárd beszámolója

Villax Richárd beszámolója a 87. Ünnepi Könyvhéten megesett első dedikálási élményéről elolvasható az író honlapján, de itt is teljes egészében közöljük.

Maradjunk a jól bevált metaforánál a hóhérakasztásról, amit a könyvheti ajánlóban használtam. Amit ezalatt értettem: ahogy szerény újságírói pályafutásom lassan átszíneződött (szerény) szépirodalmivá, egyre inkább szerettem volna a könyvhetek alkalmával kérdezőből kérdezetté, aláírásgyűjtőből aláírásával örömet szerzővé, recenziós könyvpéldányok birtokosa helyett azok kiosztójává lenni.
2016-ban az Ad Librum Kiadó jóvoltából ez is megadatott. És ez úgy tűnt, elég is. Gondoltam: elücsörgök a napernyő alatt, azaz elhimbálózok a bitón magányomban! A több ezer kötet között ugyan kit fog érdekelni az enyém? Csupán egy kóró leszek, amit az óriás elefántok letipornak, de újra és újra az ég felé nyújtózik, és boldog, hogy egyáltalán ott lehet a végtelen szavannán.
Viszont a közösségi oldalon egyre többen nyomtak a bizonytalan „érdekel” helyett a határozott „ott leszek”-re. Ha csak a fele eljönne…
Egyelőre mi mentünk el a nyitányra, amin még – azt mondják – soha a könyvhetek történetében nem vettek részt ennyien. Nem cáfolhatom.
Az Ad Librum standjánál jó hírrel fogadtak: máris gazdára talált egyik kis „állatkám”, egy darab „Fanyűvi”. De mennem kellett sorban állni, hiszen nekem is vannak kedvenc szerzőim!
A meteorológia egyedül szombatra rajzolt napocskát, a hétvége többi részének esőfelhő dukál. „Majd változik még az” – brummogja belőlem egy sokat látott vén medve.
És lőn! Előző este már jégesőt hirdettek szombat délre, a végén még azt a néhány embert is elriasztják akasztásom megszemlélésétől!
Életkedvem akkor tér vissza, mikor látom teljes családomat – papa, mama, feleség, gyerekek –, amint vagdossák, rendezgetik a későn érkezett szórólapokat.
Szombaton 11-kor beindul a szórólaposztó kommandó, én meg az asztalomhoz sétálok, ahol meglepetésemre már várnak! A pörgés elkezdődik, ami – ellentmondásos módon – békességet, meghatódottságot indukál bennem.
Megjelenik az általános iskolai osztályfőnököm, évtizedek óta nem látott diáktársam, néhányan a sajtótól is tiszteletüket teszik. Páran jönnek ismeretlenek, akik már nem ismeretlenek, hiszen négy-öt mondatot csak sikerül váltanunk egymással.
A jégeső pedig – hála az Égnek – elmarad. Ettől még mélyen együtt érzek azokkal, akik később kaptak az égi áldásból a rendelkezésükre álló óra alatt.
Próbálom rekonstruálni: csak dedikálási időben kb. 16 példánnyal csökkent készletünk, a könyvhét öt napja alatt pedig csaknem realizáltuk a teljes havi elvárt forgalmat.
Még a nagy nevek sem szégyenkeznének mindazzal, amit ott létrehoztunk. Nem véletlen a többes, hiszen csapatmunka volt ez: a kiadóm munkatársai, családom, barátaim és az olvasók (akiket szintúgy barátaimnak tekintek) alkotják a verhetetlen sereget.
Persze, nem én volnék én, ha nem lenne úrrá rajtam az újabb para: ezeket a könyveket nem csupán megvették: el is fogják olvasni! Vajon a visszajelzések maradnak-e abban a pozitív hangnemben, ahogy kezdetüket vették?
A drukkoló ismerősök úgy élik meg: akinek kiadják a könyvét, az „megcsinált ember”. De a csík, amit ők látnak, valójában nem a cél-, hanem a startvonal.
A „könyvezésben” – kezdem hinni – mindig van valami frusztráció. De ez így van jól. Így igazságos azokkal szemben, akik keményen dolgoznak, de a siker még menekül előlük. Itt nincs, és ne is legyen győztes és vesztes, csak a végtelen út különböző szakaszain menetelő vándorok.
Vasárnap még belefér egy kiadóm által szervezett pódiumi kerekasztal-beszélgetés meghallgatása. A memoárírás rejtelmeiről szól. Mert talán majd egyszer én is…
Egyelőre maradok az úgynevezett fikciónál. Mert nagyon igaznak érzem az irodalmi közhelyet: „minden önéletrajz, és semmi sem az”. Ha magamról írnék, torzítanék, finomítanék, szándéktalanul „félre emlékeznék”. Most készülő könyvemben pedig még a tizenhét éves lány is én vagyok.
Vajon ezzel az új kötettel kezemben érkezem majd a 2017-es Ünnepi Könyvhétre? „Nem tudhatom.” De azt igen, hogy a 2016-os élményeket már soha senki el nem veheti tőlem.

A Könyvhét harmadik napja délután – Mester Györgyi dedikált

“Háromkor kezdődött a dedikálás és negyed 4 körül kezdett szakadni az eső” – meséli sajnálkozva egy ernyő alá bújva Mester Györgyi író, akinek az idei Könyvhétre már a 11. kötete jelent meg az Ad Librumnál, ezúttal gyerekkönyve, a Zizi naplója kétnyelvű (magyar-angol) kiadása. A teret elöntő eső sem vette el a kedvét azonban a szerző rajongóinak, hiszen “így is jó pár kedves barát, rokon, ismerős jutott el hozzám”. Mester Györgyi egyébiránt nem csupán a kötetek tekintetében számít rutinos írónak, hanem a nyilvános megjelenések szempontjából is: a kiadó által biztosított lehetőségeket kihasználva immár a második könyvheti dedikálását tartotta, és néhány éve találkozott az olvasóival a Ráday utcában rendezett könyves eseményen is.
A mostani, 11. kötet különlegessége, a kétnyelvű kiadás egyébként “duplán hasznos lehet, például nyelvtanulóknak” – említi a szerző. El is küldte két fővárosi két tanítási nyelvű iskolának a Zizi naplója egy-egy példányát, hogy javasolja nekik a kis történet felhasználását az iskolai nyelvoktatásban. Pillanatnyilag várja a tanintézmények illetékeseinek válaszát. Bízik benne, hogy az a változat még több olvasót fog vonzani, hiszen olvasható csak magyarul, csak angolul, és ha valaki szeretne fejlődni az idegen nyelvismeretében, akkor a két verziót összehasonlítva is.
Mester Györgyi különben többnyire nem gyerekkönyveket, hanem rövid, csattanós, elgondolkodtató novellákat ír. Mint elárulta, most is folyamatosan gyűlnek az újabb kis szövegek, már egy újabb szép csokorra való össze is állt belőlük. De jelenleg azon gondolkodik, hogy a korábbi kötetekkel ellentétben a következő kiadás nem egyszerű novellagyűjteményként, hanem a manapság divatos, felnőtteknek szóló kifestőkönyv formájában adná közre. Azzal a különlegességgel, hogy a kiszínezhető képeket minden esetben egy kis írás, történet kísérné – az olvasó pedig választhat: olvas, rajzol, esetleg mindkettő. A képeket Mester Györgyi állandó illusztrátora, fia, Keglovich Tamás Milán készítené.

A Könyvhét harmadik napja délelőtt – Villax Richárd dedikált

Ezen az oldalon ez az első Könyvhetem – tréfálkozott Villax Richárd, a Fanyűvők – Nemzeti jeti című hungarohorror szerzője, arra utalva, hogy korábban, újságíróként többször is járt már a legnevesebb könyves eseményen. “De sokkal jobb így, sokkal pörgősebb” – tette hozzá rögtön. A szerző egyébként a családját is aktívan bevonta a marketingmunkába: a szórólapját osztogatták a Vörösmarty téren, amellyel az Ad Librum standjához csábították a rendezvény látogatóit. “Eredetileg arra gondoltam, hogy majd jól kipihenem itt magam a napernyő alatt, azt hittem ugyanis, hogy csak ücsörögni fogok ezalatt az egy óra alatt, de nem így történt” – eleveníti fel a dedikálás időszakát. Nem számolta a könyveit kérőket, de “tucatnyian legalább voltak, és hát sok nagyobb nevű íróhoz sem jönnek húsznál többen” – von mérleget.
Következő regényéből egyébként már mintegy 100 oldallal el is készült. Mint meséli, ezúttal nem olyan kuriózum témát dolgoz fel, mint a Fanyűvők volt, hanem olyasmit, amihez “minden második író nyúlt már: az időutazást”. Azzal a különbséggel, hogy be szeretné bizonyítani, lehet másképp is megírni, mint azt sokan tették. “Ahogy hungarohorrornak neveztem első regényemet, ennek magamban a lelki sci-fi műfaji besorolást adtam”.
Villax Richárd egyébként úgy érzi, kevésbé volt hatással az olvasókra az internetes kampány, mint azt várta. Véleménye szerint túl nagy a dömping, túl sok a könyv, ebből nehéz kitűnni. A facebook-megjelenés mellett most úgy látja, nemrégiben indult saját honlapja komolyabb szerepet kaphat az írásai publicitásának növelésében, mert kicsit maradandóbb, mint a percenként frissülő, változó közösségi portálok világa.