Címke: Esküvő Tour

Esküvő Tour könyvbemutató

November 10-én volt az Esküvő Tour első könyvbemutatója Debrecenben, ahol a Debreceni Esküvő:) Facebook csoport is képviseltette magát. Ez egy 1500 fős csoport, aminek egyik szerkesztője Mikos Ákos. Az eseménynek a Mélusz Juhász Péter Könyvtár adott otthont, ahol elsőként Nagy Andrea az esküvői pénzügyekbe vezette be a közönséget.  Számos fontos tanáccsal látta el a résztvevőket, mint például, hogy először a saját pénzügyeket érdemes átbeszélni, hisz ennek a függvénye az esküvő költségvetése. Szó esett arról is, hogy ha túl sok lett az előzetes számítás végösszege, hogyan lehet ezt csökkenteni, és hogy érdemes elkezdeni spórolni, félretenni akár csak kisebb összeget is. Elhangzott, hogy azokra a tételekre érdemes nagyobb összeget költeni, amik maradandóak (pl. a dekorációra nem biztos, hogy emlékezni fog a násznép az esküvő után 2 héttel). Beszélt az alkudozás kérdéséről, az ajánlatkérés hogyanjáról és a szerződéskötés fontosságáról is.
Ezt követően Mikos Ákos  előadása következett. Fontos tippeket hallhattak a résztvevők a polgári, illetve az egyházi szertartásokkal kapcsolatban. Sorra vették az esküvők „kötelező elemeit” (pl. közös képek, csokordobás, rablás, stb.) és hogy mi ezeknek az állandó esküvői programpontoknak a jelentősége, hagyományi háttere.

Végül vicces összefoglalás következett a vendégtípusokról, és 12 tippet is összegyűjtöttek arra vonatkozóan,  hogyan lehet leginkább megélni a saját esküvőjét magának a párnak.
Az előadások után kötetlen beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.

Igen! Itt és most!

A Hajdú Online az esküvőszervezés nehézségeiről írt, ahol többek között Mikos Ákost is kérdezték. A ceremóniamester könyve az Esküvő Tour nyáron jelent meg kiadónknál.


Fotós és zenész: e kettő megfelelő kiválasztására nem szabad sajnálni a pénzt, az időt. Mikos Ákos tanácsát azzal támasztja alá, hogy egy esküvő résztvevőiben néhány hónap vagy év távlatából a hangulat marad meg leginkább; a képek pedig időskori önmagunkon túl az utánunk jövőknek is sokat jelentenek majd. Mikos Ákos lassan hat éve ceremóniamester, tapasztalatait nemrégiben kötetbe is foglalta. A már jelzett találkozón az egyházi esküvő szimbólumait kibontva mutatta meg, hogy az egyházi szertartások, a lelkészi felkészítés miért fontos út a házasság felé. […] A ceremóniamester szerint a leglényegesebb, hogy miként éljük meg az esküvőnket. Mert a lényeg a költségeken, a szervezési nehézségeken, a vendégek vélt vágyainak kielégítésén túl mégis csak az, hogy jó élmény legyen a nagy nap és az odavezető út is.


Olvasson bele a könyvbe itt.

A teljes cikk itt olvasható.

Ízelítő az Esküvő Tourból!

A Könyv Guru Ízelítő rovatában most Mikos Ákos: Esküvő Tour című könyvéből olvashatunk egy részletet.


BEVEZETÉS

Képzeld el magad, ahogy lassan, boldogan lépdelsz az oltár felé.

A tökéletes nap megszervezve, minden és mindenki a helyén.

A díszítés csodálatos, a vendégek epekedve néznek körül, miközben kattog a vaku, és sóhajtoznak az emberek: „Jaj, de szép!”

És akkor elhallgat a zene, te pedig orra buksz!

TRAGÉDIA.

És közben tudod, mi nem tragédia? A következő, amit látsz a megszégyenülés közben, a partnered, aki megfogja a kezed, és felhúz, majd mosolyogva a füledbe súgja: „Azért így is elveszlek!”, vagy „Azért így is hozzád megyek!”

Ez nem tragédia! Mint ahogy az sem, ha megugrik a zene a vonulásnál, ha nem ér oda időben a tanú, ha… de ezt már inkább babonából nem is sorolom.

A teljes részlet itt olvasható.

Mikos Ákos a Sunshine FM-en

A nyíregyházi Sunshine FM reggeli műsorában Olasz Gabi és Podlovics Lajos Mikos Ákost látták vendégül a nemrég megjelent Esküvő Tour című könyve kapcsán. A megújult stúdióban fogadták, ahol nemcsak a könyvről, hanem a ceremóniamesterségről is beszélgettek.

Mikos Ákos a Rádió88-ban

Mikos Ákost, az Esküvő Tour szerzőjét, a Rádió88 látta vendégül a reggeli műsorában. Ákost arról kérdezték, hogyan érdemes nekivágni egy esküvő megszervezésének. A beszélgetésben több tanács is elhangzott – Bálint K. Gergő hozzájárulásával – arról, hogy a pár hogyan ne izgulja túl a szervezési folyamatot. Az Esküvő Tour többször is szóba került, többek között az esküvő utáni depresszió kapcsán.
A képen jobbról-balra Mikos Ákos, Lauscher Zoltán, a Rádió88 reggeli műsorvezetője, Bálint K. Gergő - szintén a Rádió88 műsorvezetője és a Dél-Alföld egyik legnépszerűbb ceremóniamestere, Gedzo - a Rádió88 reggeli műsorvezetője.

Így éld meg jól az esküvődet!

Az Ad Librum Expert Books kiadója megjelentette Mikos Ákos ceremóniamester és rádiós újságíró könyvét. Az Esküvő Tour sok gyakorlati tanács mellett felkészít arra is, hogyan éljük túl a lelki nehézségeket és tegyük valóban szép emlékké az esküvőnket.

A kötet hátszövege:

Most szervezed az esküvőtöket?
Fejtörést okoz, hogy kit hívjatok meg?
Mit illik és mit nem?
Mitől tartasz a legjobban?
Egyáltalán hogyan készülj?
Izgulsz?
Esküvő Tour – Az izguló jegyespárok végső menhelye
Ceremóniamesterként már sok mindent megéltem, vallástudományi tanulmányaim alatt sok mindent megértettem.
Öt éve töltöm a hétvégéimet boldog párokkal, lelkes násznéppel és odaadó segítőkkel.
Ugyanúgy izgulnak és ugyanúgy aggódnak, mint most te és a párod.
Kulcsot adok nektek ahhoz, hogy élményekben gazdagon, gondtalanul éljék meg ezt a napot.
Ez a könyv sok tippet és trükköt ad, de a legjobb, hogy az eredményt együtt fogjuk elérni, átélni.
Együtt tudom, menni fog, mert oltári jók vagytok!

Az Esküvő Tour megvásárolható a kiadó online könyvesboltjában, hamarosan pedig az összes könyvesboltban is.

Az érdeklődők pedig személyesen is találkozhatnak Mikos Ákossal az Ünnepi Könyvhéten.