Címke: hungarohorror

“A Fanyűvők érdekes, olvasmányos regény, olyan a hangulata, mint a magyar sorozatoknak, amiket régebben szívesen néztem”

Újabb kritika született Villax Richárd regényéről. Köszönjük!

Mutatjuk a kedvenc mondatainkat belőle:

“A Fanyűvők érdekes, olvasmányos regény, olyan a hangulata, mint a magyar sorozatoknak, amiket régebben szívesen néztem. A Kisváros és az Angyalbőrben jutott róla az eszembe, kicsit szatirikus, visszafogottan izgalmas, és ízig-vérig magyar.”

“Az írónők többsége szerintem túlzásba viszi az érzelmek bemutatását, a férfiak meg inkább keveset írnak róla. Az öltözet, a lakókörnyezet aprólékos bemutatása szintén az írónők sajátja, a férfiak ellenben sokkal színesebben és élvezetesebben festik le a tájat és kidolgozottabbak az akciók. Ez a könyv is erősíti ezt a tapasztalatom, bár Viktória és Edvárd belső világáról egész jó képet kapunk.”

“…tetszett a könyv, és bevallom szívesen olvasnék még Mészáros Edvárd oknyomozós kalandjairól…”

Kritika a Fanyűvőkről

Kritika jelent meg Villax Richárd Fanyűvők című regényéről. Köszönjük szépen Nikinek, a Könyvesem bloggerének.

Niki szerint Villax Richárd első könyvével jó úton jár, hogy remek író legyen, de érdemes lenne a fordulatokon és a karaktereken többet dolgoznia a továbbiakban.

“Azt el kell ismerni, hogy a szerzőnek van érzéke az íráshoz[.]”

“Összességében nem rossz a Fanyűvők, eltekintve a fentebb megnevezett észrevételeimtől. Eredeti az ötlet, ez pedig tetszett.”

“Szerintem jó úton halad a szerző, pusztán csak kell még egy kis gyakorlat.
Ha egy hazai különlegességre vágytok, akkor adjatok esélyt a történetnek! :o)”

A teljes kritika itt érhető el.

Még egyszer Botondról

Villax Richárd író elhatározta, hogy a Fanyűvők licitre bocsátásával segít egy beteg kisfiúnak, Pócs Botondnak, aki a műtétjére vár. Az elhatározásról és magáról az eseményről is mesél eheti bejegyzésében, mi több, újra felszólít mindenkit, hogyha lemaradt volna a licitről még van lehetősége megtenni.

„Elképzelhető, hogy mások is részt vettek volna a játékban, de – paradox módon – Orsi és Roland éppen nagylelkűségükkel szorították ki őket. Számukra továbbra is fent tartom a „B” lehetőséget: tehát könyvem beszerzési árának (1953 Ft) és bolti árának (2790 Ft) különbségét felajánlom a számlára, ha írnak a villaxrichard@gmail.com -ra, Botondra hivatkozva.”

A teljes bejegyzés itt érhető el.

Véleményes oldal Villax Richárd honlapján!

Elsőkönyves szerzőnk, Villax Richárd honlapján új vélemények jelentek meg Fanyűvők című regényéről.

Az oldal folyamatosan frissül. A legújabb kritikák és vélemények lesznek itt összegyűjtve.

Akinek kedve támadt elolvasni a regényt, megveheti a kiadó könyvesboltjában.

A hírnév szellőcskéje

Könyvvel kiállni a nagyvilág elé jó érzés természetesen, de az élet megy tovább. El is kell adni azt a könyvet, ezzel párhuzamosan írni a következőt. Ha kiforrott személyiség vagy, tudnod kell: nem tőled gurul a villamos, és a siker csupán több és keményebb munkára ösztönöz. 
A családban betöltött státusz sem változik. Egy tűrhetően sikerült rádiós szerepléstől a nem leégés büszkeségével szívemben tértem éppen haza, amikor ősszel oviba készülő fiam meglepett legújabb költeményével: „Harap utca három alatt megnyílott a buta apa.” (W. S. után szabadon). És akkor a nagyobbik gyereket meg az asszonyt nem is említettem.
Különös módon nem az író közvetlen világa, hanem tágabb környezete bolydul fel méhkasként egy regény napvilágra kerülésekor. A „hallom, könyved jelent meg” beszélgetésindítást követően az első kérdés így hangzik: „ugye ez magánkiadás?” A hangsúly pedig amolyan tetemre hívó; lám, itt egy ember, aki a gyermekei szájától nem átallja elvonni az utolsó falatokat, csak hogy költséges hobbijának élhessen. 
Ahogy pironkodva bevallom, hogy szociális helyzetem nem teszi lehetővé az effajta költekezést, és kénytelen voltam kivárni, amíg egy kiadó mögém áll, átesünk a ló túlsó oldalára. Innentől kezdve „megcsinált ember vagyok”, a ki nevet a végén játék győztese.
Pedig ha tudnák, hogy még csak az első lépéseket teszem egy bonyodalmasnak ígérkező játszma során, ahol olyan messze a cél, hogy annyira se látható, mint az óceán túlsó partja.
Viszont csalódást is tudok okozni. Akadt, aki felhívott azzal, hogy nem tudott ugyan meglátogatni a könyvhéten napernyő alatti ücsörgésem során, de számoljak be, mi volt. Ekkor nem kis büszkeséggel említem, hogy a dedikálás órájában eladtunk vagy másfél tucat Fanyűvőket, összességében még egyszer annyit.
– Csaaak?! – hallatszik a vonal másik végéről a hitetlenkedés.
A könyvhét forgatagában a nagyok legtöbbje sem ad el sokkal több példányt; matematikailag sem lehetséges, ha az író minden érdeklődővel vált néhány szót (mert azt azért illik), a találkozásra szánt órában csillagászati mennyiséget abszolválni.
Általában pedig: egy olyan országban, ahol az Edda gitárosának szólólemeze kettőszáz vásárlóval büszkélkedhet – ezt nemrég olvastam –, elég nehéz néhány nap (hét) alatt könyvből Károlyi-bibliával konkuráló mennyiséget eladni.
De egyik kedvencem akkor is ez a bemondás:
– Jó neked, hogy van időd könyvet írni! Én is olvasom ezt a sok sz@rt (sic!), na, mondom, ilyeneket futószalagon tudnék gyártani, csak hát tudod, a sok kötelesség.
Ilyenkor biztosítom az illetőt, hogy rengeteg időm van két gyermek mellett, akiket etetni, nyaraltatni kell (egyelőre nem a jogdíjakból). Különben meg mi sem egyszerűbb, mint könyvet írni, csak várod az ihletet, és ha nem vagy elég kötelességtudó, leülsz, gépelsz önkívületben. 
Kérdezik néha: a regényből mennyit írtam én, s mennyit a lektor? Feltételezik, hogy hathatós segítség nélkül képtelen lennék összehozni a történetet, ugyanakkor (ennek némileg ellentmondva) az én nevem alá érdemes betuszkolni másnak a gondolatait.
Pedig a lektor az lektor, nem társszerző. Társszerző alkat inkább én vagyok néhányak szerint. Nem kis meglepetésemre már most bejelentkeztek olyan olvasók, akik úgy gondolják, az ő életük megörökítésre méltó. Megtisztelő, hogy bennem látják a piktort.
Felvetette ezt a dolgot már állatgondozó-idomár (!), és beteg gyermeke oldalán sokat szenvedett anyuka. Nem ígérem, hogy az ő történetüket nem fogom megírni. Azonban a „hatéves koromig Drezdában éltem” típusú sztorikkal nehéz mit kezdeni. Talán egy „ovis gyermek visszaemlékezései” című memoár kifutja belőle.
Ki ne felejtsem az abszolút kedvencemet, a „mennyi idő alatt írtad?” kérdést. Újságírók ugyanúgy felteszik, mint olvasóim. A hatékonyságot mindenek fölé helyező világunk szüli ezt az érdeklődést.
Ha kezdési és befejezési időpontot mondok, az igencsak csalóka tud lenni. Ismerek írót, aki tíz nap alatt összehoz egy jó színvonalú regényt, reggeltől estig csak annak élve. (Gyermekei nagyok, meg tud élni az írásból.)
Ezzel szemben áll az én hosszú hónapokban, netán években mérhető teljesítésem – ami órákra átkonvertálva meglehet, ugyanazt a számot adja ki, mint a Nagy Testvér egy-két munkahete.
Egyébiránt meggyőződésem – már itt az út első szakaszán –, hogy a befektetett idő és energia egyenesen arányos a minőséggel. De ez vajon miért fontos az olvasó szemszögéből? Tetszik vagy nem tetszik az adott mű, ez itt a kérdés.
Ha pedig bejövős a könyv, teljesen mindegy, hogy egy „lúzer” alkotta-e évek keserves munkájával, vagy egy életművész pár hét alatt, írás közben fütyörészve.
Ha már a mennyiségi kérdéseknél tartunk: van, aki arra kíváncsi, mennyit kapok egy interjúért. Nos, például a helyi lap segítségével az, hogy negyvenezer háztartásba eljutok, már önmagában elég fizetség, nehéz volna ezt überelni. Nem is akarom. Sőt, nem is hallottam ilyenről, hacsak nem Hajdú Péter show-jára vonatkozóan. Egykori újságíró koromban nem fizettem én senkinek, fel sem merült ez a kérdés soha, mégsem kaptam egyszer se nemet, ha interjút kértem. (Sokan még a beszélgetés alatt elfogyasztott kávéjukat sem engedték kifizetni.)
Mindezen listát csupán a lazulás kedvéért hoztam össze. Természetesen nem szükséges, hogy a regényolvasó birtokosa legyen a bölcsek kövének a könyvkiadás, kereskedés és az írás tekintetében. Némelyikük mégis meglepően tájékozott – őróluk majd legközelebb.
De ami mindegyik olvasómra jellemző: cukipofák, akiket úgy szeretek, ahogy vannak!

Villax Richárd könyvlesen

Villax Richárd megleste, hogyan teljesít a boltokban a Fanyűvők. Az már biztos, hogy előkelő helyen rémisztenek a borító fogai.

Ma volt egy lyukasórám, elnéztem a Rákoczi úti Fókusz Könyváruházba. Reméltem, nem végzett túl nagy munkát a múltkori tűzvész – hát, az első emelet könyvestül odalett.
Továbbá kíváncsi voltam, „gyermekem” vajon vitte-e valamire a „napköziben”.
Jó előjel, hogy egész hamar megtaláltam, mert ez azt jelenti: mások is megtalálhatják!
A dolgozók szeretettel bánnak könyvemmel, őrajtuk nem fog múlni, tovább folytatódik-e Fanyűvő ámokfutása!

A szerző szorgalmasan töltögeti fel a tartalmat a Fanyűvők közösségi oldalára. Az érdeklődők itt juthatnak el az oldalra.

A könyv továbbra is megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.

Kritika jelent meg a Fanyűvőkről!

Bea, a Könyvutca bloggere recenziót írt Villax Richárd Fanyűvők című regényéről. A regény kapott hideget-meleget, de a végső pontozás biztató: 7/10.

Szemelvények a kritikából:

“A történet olvasmányos volt, gyorsan haladtam, nagyon kíváncsi voltam, mi lesz a jeti-ügy vége. Tetszett az író stílusa, a szatirikus írásmód, ahogyan az eseményeket a szemünk elé tárta. Nem vette komolyan egyik szereplőjét sem, nem is igyekezett senkit közel hozni hozzánk, olvasókhoz, mégis sajnáltam a forgalomból kivont szereplőket, kicsit sokalltam a haláleseteket. Mert ez a szatirikus történet helyenként átment igazi, halálos tragédiába, ami kicsit meghökkentett, és még mindig nem tudtam semmit a jetiről. Mészáros Edvárd sem, ezért nyomozott tovább. A könyv végére az események felpörögtek, csak kapkodtam a fejem, hogy kivel, mi történt, és miért.  Amikor Viktória, Edvárd plátói szerelme is megjelent a színen, azaz a tisztáson, az események kissé szürrealisztikus fordulatot vettek, de a köd hamar eloszlott, az események átmentek ismét a kemény valóságba. Őrjöngő medve is jött, aki nem a jeti volt, és a jeti ügy is megoldódott.”

“A könyv az emberi butaságról, a gyarlóságról, a pénz utáni hajszáról és a hiszékenységről szól.”

A teljes kritika itt érhető el.

Köszönjük az írást Beának!

Tizenegy játékos a Fanyűvőkben

Villax Richárd, a Fanyűvők szerzője csapatba szedte a regénye szereplőit, akik verhetetlenségére igen büszke.

Két csapatom közül az egyik már bejárta a maga útját, és – dicsőségtől övezve – hazatért. A másik kedvencem még az út elejét rója. Kijutott a Nagy Versenyre (az Ad Librum Kiadó támogatásával), és az első fontos mérkőzését a Könyvhét Kupán várakozáson felül hozta. Egyre többen tapsolnak neki, gúnyos füttyszó eddig még nem érkezett el hozzám.
Persze, felkészültem rá, hogy lesz az is. De én akkor is szeretni fogom csapatomat, a Fanyűvők FC-t, melyet a következőképpen állítottam össze:
EDVÁRD egy oknyomozó újságíró, aki az ősi „fantom”, Fanyűvő nyomában lohol. Ő a csatárom, a megoldó emberem, ki arra hivatott, hogy győzelemre vigye az ügyet. Ennek ellenére enervált, kiégett, ráadásul nem is különösebben tehetséges játékos. Még jó, hogy mellette van…
… VIKTÓRIA, aki viszont fiatal és célratörő. Gyönyörű lány létére a hátán viszi ezt a durva meccset. Büszkén viseli a Fanyűvők FC mezét, még akkor is, ha a regény egy fontos jelenetében meztelen.
KÁPOLNÁS MIKLÓSt, a történetnek helyt adó település „oligarcháját” nem szereti a közönség, hiszen törtető játékos, aki semmilyen szabálytalanságtól nem riad vissza. Azt, aki útjába áll, lekönyökli abban a hitben, hogy a bíró sosem fogja ezért megbüntetni. Egyszer a bal oldalon, máskor a jobb szélen tűnik fel, attól függően, hol tud eredményesebb lenni.
FOTÓS FRICI Edvárd mögött játszik, pályatársként gyakran segíti őt, de nem fekszik neki a hegyi sáros pálya, ezért nem biztos, hogy befejezi az akciót. Nem tudhatja: a problémáktól való menekülés miatt kellemetlen helyzetbe kerülhet az ember.
JURIJ orosz maffiózó, aki nem sokat teketóriázik, azonnal lő. A rendőrséget lazán kicselezi.
ERIKA Edvárd feleségeként játszik a könyv elején, de „lecserélik”. Nem a férje a szabálytalan, csak épp Erika lesen van.
ÁBEL ATYA a település papja, igazi vezéregyéniség. Feketében jár, mégsem bíró.
FEHÉR GÁBOR polgármesterként funkcionál ugyan, de teljesen alkalmatlan a csapatkapitányi tisztségre. Hajlamos bundázni, Kápolnással összejátszani.
HORVÁTH-SCHNEIDER ékpár: a két lelkes rendőrjárőr a kedvességről és a komikumról egyaránt gondoskodik a játékidőben. Schneider öreg, s afféle józan paraszti ésszel megáldott, Horváth fiatal és rutintalan, gyakran szinte elbotlanak egymás lábában.
ADORJÁN, Kápolnás részeges fia. Csak lézeng a pályán. Fiatal kora dacára kérdés, hogy egyáltalán végigbírja-e játszani a nagy mérkőzést.
… ééés még van egy valaki. Van?
FANYŰVŐt észre sem lehet venni a pályán, bár néhányan látni vélik. Vitatják, milyen poszton játszik, ha játszik. Ember? Óriásmajom? Jeti? Földönkívüli? Vagy esetleg valaki más játszik helyette?
A kispadon is ülnek páran. Néhányukat csupán percekre állítom be, ezért kilétükre jobb, ha csak a könyv hasábjain derül fény.
A nagy kérdés, hogy mit alkotnak ők így együtt? Ezt nem nehéz megtudni, csupán a konyvkommando@gmail.com-ra kell egy e-mailt dobni „Fanyűvők érd.” szöveggel a tárgymezőben és a szövegtörzsben.
Eddig a csapatom veretlen, a vártnál jobban teljesít! Büszke vagyok rá!

A Fanyűvők című regény Facebook oldala itt érhető el.

Az eredeti bejegyzés elolvasható itt.

Megjelent a Fanyűvők

Végre kézbe vehető a Fanyűvők, avagy Nemzeti jeti, Villax Richárd hungarogorrorja. A szerző a könyvhéten dedikál.

A magyar Twin Peaks hátszövege:

Az észak-magyarországi település megszokott alkoholmámoros, korrupt világát egy különös rém megjelenése bolygatja meg. A mondákból, bányászlegendákból ismert „magyar jeti”, a Fanyűvő fosztja ki vagy éppen rémiszti halálra a lakosokat. Ki-ki vérmérséklete szerint dolgozza fel a jelenséget: állást foglalnak az ügyben a vallási közösségek, a helyi UFO-klub tagjai, a kriptozoológia szerelmesei, sőt a politikusok is.
Mészáros Edvárd újságíró magánélete romokban hever: válni készül, ráadásul plátói szerelem fűzi feleségének fiatal unokahúgához. Munkaterápia gyanánt ered a Fanyűvő rejtélyének nyomába. A helyzet pikantériája, hogy (volt) apósa, akinek döntő része volt házassága tönkremenetelében, a rém iránti országos érdeklődésre alapozva szállodát nyit a környéken.
Edvárd – bár csupán egy majomember utáni kutatásra vállalkozott – különös erők jelenlétét tapasztalja maga körül, melyek az ő, s a vele kapcsolatban állók életére törnek.

“A regény a középen állás dicsőségét hirdeti”

Könyv Guru interjút készített a – Könyvhétre megjelenő – Fanyűvők – Nemzeti jeti című regény szerzőjével, Villax Richárddal. 

Beszélgetnek a Fanyűvő figurájáról, a regény műfajáról, üzenetéről, az írás folyamatáról. Az eredeti interjú itt érhető el, de az alábbiakban is teljes terjedelmében közöljük.


A Fanyűvő figurája a magyar népmesevilágban Fehérlófia cimborája. De legendája sokfelé máig élő, olyannyira, hogy pár éve Mátranovákon vélték megtalálni/látni Fanyűvőt, a “magyar jetit”. Mennyire ihlették valós események a regényét?

V. R.: Közvetlen a regény születését megelőzően egy online férfimagazinnak írogattam. Kitaláltam magamnak egy, a világ legnagyobb talányaival foglalkozó rovatot. Kísértetektől kezdve az UFO-rejtélyen át a Loch Ness-i szörnyig mindenről írtam. Felvetült bennem a kérdés: vajon nekünk, magyaroknak van-e valami rejtelmes ügyünk, legalább egy úgy nevezett kriptidünk, azaz a tudomány számára még ismeretlen, de már “észlelt” lényünk? Igen, “létezik” egyetlen ilyen: a Fanyűvő! Ő egy majomember, aki állítólag a mi tájainkon honos.

Belevetettem magam a témába – már amennyire ez egy ilyen esetben lehetséges. Nagy segítségemre volt Miskolci Laci, a Cryptozoology Hungary blog működtetője, aki – fiatal kora ellenére – meglepő ügyességgel rendszerezte a fellelhető információ-morzsákat.

Amikor az említett férfimagazinnál főszerkesztő-váltás volt, ezáltal változott a koncepció, úgy éreztem: nincs maradásom. Az írást viszont nem akartam abbahagyni. Egyszerűen tovább gondoltam a megszerzett információkat, és összeraktam egy történetet. Ez egy olyan ügy, ahol a valóság és a fikció határa elmosódik, igazi regényírói terep!

Hogyan tudná néhány mondatban összefoglalni, hogy miről szól ez a talányos című regény (természetesen a poént le nem lőve)?

V. R.: Ha pár mondatban leírható lenne a történet, pár mondatban írtam volna le. No, de nem szeretnék kibújni a kérdés alól, megpróbálom. A történet kiindulópontja az, hogy lökéshullám-szerűen megszaporodnak a “jeti-észlelések” az Északi-középhegységben. Egy oknyomozó újságíró ered a rejtély nyomába. Neki nem csak ebben a misztikus ügyben, hanem saját magánéletében is rendet kell vágnia, miközben – a kutatásból kifolyólag – szembe kerül a környék hatalmasságaival, és  veszi kezdetét egy őrület.

Milyen műfajba sorolná be az írását? A valóságos helyszínek, a kidolgozott karakterek miatt akár szociografikusnak is tűnhet, miközben horrorelemek is bőven felfedezhetők a műben…

V. R.: A kiadó kifejezett és jogos kérése volt, hogy címkézzük fel, dobozoljuk a regényt, mert egyszerűen valahova sorolni kell. Misztikus horror-krimi lett mestersége címere. Jómagam a “hungarohorror” műfaj-megnevezést ötlöttem ki erre az alkalomra. Ebben benne foglaltatik az a bizonyos szociografikus vonal. Ugyanakkor nem maradhat ki a kisebb-nagyobb borzalmak mellett a szerelmi szál sem – az mindig megszínesíti, megfűszerezi az adott történetet.

Mennyire tartja ironikusnak a regényét?

V. R: Konkrétan a regényt semennyire sem. Talán ilyen az írói stílusom, ha már ez így előkerült. Egyes szereplőim is némi iróniával véleményezik a körülöttük történő eseményeket. Egyik főszereplőm, Viktória, egy nagyon fiatal, cserfes lány, az ő beszédstílusa eléggé ironikus. Maga a társadalmunk is egy nagy irónia, nincs szándékaim ellen, ha ez átjön a történeten. Csupán egyetlen jelenetben, de szerepeltetek egy figurát, aki származására utaló nevét megmagyarosítva egy szélsőséges mozgalom élére tör.

Az olvasónak olykor az az érzése, hogy a magyar közállapotoknak, mentalitásnak, gondolkodásmódnak is görbe tükröt szeretne tartani. Van-e olyan üzenete, tanulsága aFanyűvőknek, amelyet fontosnak tart kiemelni?

V. R.: A könyv egy kisváros – vagy nagy falu – életét is bemutatja, melynek közelében a “jeti-tevékenységek”, és az egyéb “borzalmak” történnek. Sajnálatos “hungarikum”, hogy az ilyen helyeken előfordul “kiskirálykodás”, azaz egy-két ember működteti a háttérben akár még a hatóságokat is. Hétszáz éves magyar hagyomány ez, talán már csak egy-két száz év, és kihal.

Mint magyar embert, bánt, hogy nem vagyunk képesek normálisan megélni nemzeti öntudatunkat. Más nemzetekhez képest, és csupán alá-, vagy fölérendeltségben határozzuk meg önmagunkat. A regény a középen állás dicsőségét hirdeti.

Társadalmunk rákfenéje a köpönyegforgatás, ez is lehetne a könyv mottója, de… mielőtt még elijesztenénk az olvasókat, azért a Fanyűvők – Nemzeti jeti alapjaiban véve egy horror-krimi, csupán a háttérben duruzsolnak ezek az általam ettől függetlenül fontosnak vélt gondolatok.

Személy szerint egyébként Ön hisz a Fanyűvő létezésében?

Szerintem ez nem is fontos! Bár magam is egy fokkal valószínűbbnek tartom, hogy a majomember nem létezik, úgy gondolom, hogy ha nincs, akkor meg azt kéne kutatni, miért van az, hogy egyes emberek mégis látni vélik.

Mindenképpen rejtélyes, és nem hiszem, hogy egy legyintéssel el lehetne intézni…

Egészen más polgári foglalkozása ellenére mi indította, hogy regényt írjon? Milyen előtanulmányai voltak, hogyan készült (ha készült) a regényírásra?

V. R: Sokan ledöbbennek a „kettős életemről” tudomást szerezvén (civilben villanyóra-leolvasó vagyok). Azonban a két élet nem hogy üti, hanem remekül kiegészíti egymást.

Kötetlen munkaidőben dolgozom. Így ki tudok sakkozni némi időt mindenre. Másrészt: nap mint nap rengeteg emberrel találkozom, sok helyen járok. Mi az inspiráció, ha nem ez? Ha jól tudom, Puskin volt az, aki a hozzáforduló arisztokrata ifjaknak rendszeresen azzal a mondattal adta vissza a bírálásra kezébe adott irodalmi műveket, hogy „menj az emberek közé”! Azt hiszem, értem, mire gondolt.

Sokat faggattam az úton előttem járó író embereket, elsősorban munkamódszereikről. A tanulság mindig ugyanaz volt: dolgozd ki a saját magad számára megfelelő technikát! Inkább hagytam, hogy hassanak rám – elsősorban kortárs magyar bestseller írók.

Sok mindent írogattam, de – úgy tűnik – a regényben találtam meg a műfajomat. Korábban éppen az interjúk készítése kapcsán éreztem hasonlót, de annak valahogy elmúlt a varázsa, az utómunkákat pedig utáltam. A regényírás hosszú hónapokig tartó folyamatában szereplőim szinte a barátaimmá válnak.

Ha reggel, vagy akár napközben sikerül egy-két órát lecsípnem az írás javára, onnantól kezdve már jó napom van, bármi történjék is.

Tudom, szubjektív nézet, de úgy vélem: az embernek szüksége van alkotó tevékenységre, valahol a hobbi szint és a szenvedély között félúton. Nem szabad, hogy a mindennapi élet rovására menjen, de mégis egy életre kell, szóljon, hogy majd öregkorunkban ne csak abból álljon a napunk, hogy a postást várjuk.

Még az „előtanulmányokról” annyit, hogy egy éjszakai túrázó csoport tagja vagyok, úgyhogy ismerem a regény jelentős részének díszletet adó éji erdőt. A rengeteg olyankor ébred, mikor a nap lemegy, hogy megmutassa az igazi arcát azoknak, akik a sötétség beállta után is ott maradnak.

Milyen tanulságokat tud levonni a regényalkotás folyamatából: mik voltak a legfőbb nehézségei, mit csinálna másként a következő regénye írásakor, esetleg milyen hibától óvná a kezdő írótársait?

Nehéz a hibákról írni, mert a hibátlan regényt még nem írta meg senki, ugyanakkor ezek hangsúlyozása netán elriasztja leendő olvasóimat. Nem vagyok oda ezért a „kütyüs” világért, de írói szempontból egy előnye azért van: a szövegszerkesztőknek hála, viszonylag maceramentesen belenyúlhatunk a már megírt szövegbe. Viszont volt egy-két megoldásom a könyvben, amelyeket utólag naivnak ítéltem, de mikor erre jutottam, már éppúgy nem lehetett kivenni azokat a történetből, mint ahogy egy tízemeletes ház második emeletét sem lehet kiemelni. Erre olyan visszajelzéseket kaptam, hogy pont ezek az általam vélt gyermekbetegségek adják a történet báját! Az írás ennyire szubjektív műfaj.

A következő regényem kb. negyede kész van. Amin változtatok, az megint csak az én „züm-zümöm”, például saját könyvemben, és másokéban is elkezdtem valahogy unni a mindent tudó, szereplők agyában turkáló narrátorokat, ezért a három főszereplőm mindegyike a maga szemszögéből fogja elmesélni a történetet.

A Fanyűvők írása során gondolkodtam, hogy talán nem kéne ennyire részletesen mesélni-utalni a szereplők hátteréről, ezért a most készülő könyvben ezt mellőztem – és lám, egyelőre nem is érzem annyira szerethetőnek a karaktereimet, mint a „jetis” történetben. De mint említettem, a mai technika mellett nem fontos lézer-pontosan előre eltervezni mindent, menet közben is ér változtatni a játékszabályokon.

Nem tartok még ott, hogy feljogosítva érezzem magam másoknak tanácsot adni. De szerintem mindenekelőtt a munkamódszert érdemes kitalálni: melyik napszakban megy igazán az írás, mikor van egyáltalán lehetőség rá? A legfontosabb itt is, mint az élet bármely területén, hogy szeressük, amit csinálunk, akkor jól fogjuk érezni magunkat, semmi más nem számít igazából!