Címke: interjú

Interjú Kuti Veronikával

“Nem akar többet, mint mesélni valódi nőkről nyíltan, őszintén, tisztán, napfénynél, ítélkezés nélkül” – foglalja össze új kötetének célját Kuti Veronika, a Vágyvirágzás: Nők a kibontakozó szexualitásukról szerzője. A tabutémákat tapintattal tárgyaló kötet az Ad Librum kiadó Riportkönyvek sorozatának legújabb darabja. Az interjúban a szerző egyebek mellett beszél arról, hogyan teremtette meg a bizalmi légkört a beszélgetőpartnereivel, mit tanulhatnak a férfiak ebből a kifejezetten női kötetből, miről volt a legnehezebb beszélni a könyvében megszólalóknak, és miért más könyvet írni, mint blogot.

A teljes interjú itt olvasható.

“Ahogy olvasni kezdtem, azonnal újra tizenhét éves lettem” – interjú a Katonaévek szerzőivel

Hogyan élhetett túl egy jegyesség a hatvanas évek derekán két évnyi katonáskodást, és válhatott fél évszázadnyi boldog házasság alapjává? Erről szól a Katonaévek 1965-1968 című kötet, amely egy ifjú pár katonaság alatti levelezésének megható gyűjteménye, és néhány hete jelent meg a Személyes Történelem Kiadó gondozásában. A szerzőpáros, az egykori jegyesek, Tóth György és Tóth Györgyné, Marika a velük készített interjúban őszintén vallanak a válogatás elkészítésével kapcsolatos érzéseikről, nehézségeikről. Egyebek mellett arról, hogyan jutott eszükbe nyilvánosságra hozni ezt a személyes írásgyűjteményt, milyen hatással volt rájuk és a házasságukra a régi levelek újraolvasása, min lepődtek meg a legjobban egykori önmagukkal kapcsolatban, és miért sajnálják, hogy nem beszéltek korábban az életükről a gyerekeiknek és unokáiknak.

A teljes interjú itt olvasható.

“A nehéz történelmi időszakok próbára tehetik az ember önazonosság-tudatát” – interjú Dr. Mayer Jánossal

“Visszaemlékező családtörténeti művet akkor érdemes írni, ha annak a szűkebb rokonságon kívül mások számára is értelmezhető tanulsága van, vagy olyan eseményekről számolnak be benne, amelyek nem ismertek, vagy épp az ismert történetet gazdagítják személyes aspektusokkal.” Ekként vélekedik Dr. Mayer János az általa szerkesztett, az édesapja memoárját tartalmazó kötetről. A Személyes Történelem kiadónál nemrég megjelent “Én már választottam hazát…” Egy bácskai családtörténet és más, összegyűjtött írások című könyv szerkesztője az interjúban arról is beszél, hogy milyen tanulságai lehetnek a mai olvasók számára édesapja 70-80 évvel ezelőtti emlékeinek, melyik felidézett családi történet érintette a legmélyebben, illetve a kötet megszerkesztése után mit csinálna másképp, ha a saját visszaemlékezéseit kellene megírni.

 

A teljes interjú itt olvasható.

“A mesék útjelzőink lehetnek, segíthetnek a jó irányba navigálni életünk vitorlását” – interjú Végh-Fodor Mónikával

Milyen önismereti utat mutatnak meg a mesék, kiknek jó a mesetréning és mire tanít a Piroska és a farkas története? Egyebek mellett ezekről is beszél Végh-Fodor Mónika, a Mesetréning szerzője.

A teljes interjú itt olvasható.

“A tetszés teljesen szubjektív dolog” – interjú a Vastapsfelelősök szerzőjével

Miért nem hagyja ott még a leggyengébb előadást sem, hány interjút kellett készíteni a kötet összeállításához, és mi lepte meg a színházi háttérszakmák közül a legjobban? Ezekről is mesél Könyv Gurunak Lovász-Horváth Nikolett, a Vastapsfelelősök – A kulisszák mesterei a színház titkairól című új könyv szerzője.

A teljes interjú itt olvasható.

Mesetréning a Kossuth Rádióban

Nemrég jelent meg Végh-Fodor Mónika Mesetréning című könyve, ami egy 31 napos önismereti program a mesék útján. A szerzővel a Könyv Guru készített interjút, amelyben a könyv keletkezéséről, a mesékről, és a mesék hatásairól is beszélgettek. A könyvből elérhető részlet is, illetve a mesék olvashatóak a honlapon. 

A Kossuth Rádió arra is kíváncsi volt,   hogyan kapcsolódnak a mesék a kereszténységhez, milyen a felnőttek viszonya a mesékhez, és a könyvben szereplő gyakorlatokról is szó esett. Az interjú elérhető online.

A gyakorlatokhoz pedig nem árt egy üres befőttesüveg, papírlapok, színes tollak és ceruzák. Jó kikapcsolódást kívánunk!

Fizetett boldogság: ahogyan a férfiak férfiakkal űzik…- A Like Magazin riportja

Úgy tűnik nem csillapodnak a kedélyek Domszky László Férfiműszak című könyve körül. Ezúttal a Like Magazin volt kíváncsi a részletekre és készített interjút a szerzővel.


Laci szerint korábban azért nem jelent meg olyan riportkönyv, amely ezzel a témával foglalkozik, mert még a testüket áruba bocsátó srácok is tabuként kezelik ezt az egészet, s nem beszélnek róla senkinek, pláne nem Magyarországon.

„Lehet, hogy valamelyik ismerősöd is férfi prosti, csak nem tudsz róla! Egyre jobban virágzik ugyanis ez az iparág! Egy nőről talán könnyebb kikövetkeztetni a dolgot, vannak ugye a tipikus sztereotípiák, ha például úgy öltözik, biztosan utcalány… – nevetett fel Laci. – Egyébként még maguk a szakemberek, például a könyvkiadómunkatársai, is azt gondolták, hogy olyan férfiakról írok majd, akik nőkkel fekszenek le, vagyis a selyemfiúkról. Ám, amikor
kiderült, hogy nem, olyanok szerepelnek benne, akik pasikkal szexelnek, kicsit sokként érte őket, hogy jé, van ilyen Magyarországon?”

[..]

„Többen mondták, hogy ha kifizetem nekik az óradíjukat, akkor szí-
vesen leülnek velem. De egy ilyen könyv elkészítése nem néhány órát vesz igénybe, hanem napokig, hetekig tartó beszélgetések
során születik meg a leírandó sztori! Nem tudtam volna ennyit fizetni – magyarázta Laci. – Szerencsére, ahogy jött-ment az infó, engem is megkerestek srácok. Leginkább Kristóf – persze nem
ez az igazi neve –, aki az egyik főszereplő kötetben. Ő segített a legtöbbet abban, hogy rátaláljak az interjúalanyokra. Eleinte úgy terveztem, hogy csak olyan fiúkat mutatok be, akik escortok. Végül a könyvem kibővült, mert két szakember és három kuncsaft is megszólal benne.”

[…]

Botrányos borítókép

A könyv borítófotója sokaknál kiverte a biztosítékot. Laci azonban ragaszkodott hozzá, hogy jelenítse meg mindazt, amiről a kötet szól:
luxusról, rengeteg pénzről és férfi prostikról. „Eszembe nem jutott volna, hogy ez problémát fog jelenteni ma Magyarországon. Ha egy ember azzal foglalkozik például a buszon, hogy úristen, ki mit olvas, és miért ezt és nem az Egri csillagokat, az beteg. El kell ezeket a dolgokat engedni! Valakinek el kell kezdenie és én többek között ezért sem engedtem a borítóval kapcsolatosan.”

Interjú Nagy Judittal

A Lap lap után blog vendége volt Nagy Judit az Üsd ki a pánikod! írónője.

A fiatal blogger főleg az alkotási folyamatról, miértekről és hogyanokról kérdezte a szerzőt.


Miért gondoltad jónak, hogy ennyire megnyílsz az olvasók felé? Tartottál attól, hogyan fog ez elsülni?

Az, hogy a könyv megjelentetésének, egyenes és természetes következménye, hogy az emberek, így a közvetlen környezetem előtt is kitárulkozom és tulajdonképpen egy „új oldalammal mutatkozom be”, először – amikor hirtelen fejest ugrottam a dologba – nem érdekelt. Szerintem, egész egyszerűen nem jutott el a tudatomig. Mielőtt a kiadóval a szerződést aláírtam volna, már kezdtek kétes, tétova gondolataim lenni, valóban kell-e ez nekem. Aztán úgy véltem, most már mindegy, akárhogy döntök, úgy is csak később derül ki, ha mégiscsak másképp kellett volna cselekednem. Ha visszakozom, akkor miért csináltam az egészet? Valóban el tudtam volna engedni a dolgot? Nem, nem hiszem. A nyughatatlanságom vitt előre.

Az életem egyik alapvető problémájának, ami egyébként rajtam kívül a mai társadalom nagy-nagy tömegét fertőzi és tartja a szabad akaratától és elképzeléseitől távol, komoly rabságban, a mindenre ránehezedő megfelelési kényszert tartottam. Ott lenni, térben és időben mindenhol, úgy ahogyan azt mások kitalálták és elvárják. Teljesíteni, bizonyítani, mindig mindent megoldani. Ma igazán már csak magamnak szeretnék bizonyítani, hogy képes vagyok bizonyos dolgokra, amiket eddig elképzelhetetlennek hittem és ugyanúgy bizonyítani a gyerekeimnek, hogy sok-sok mindent képesek elérni, amit egyébként nagyon szeretnének. Képesek megvalósítani az álmaikat.

Ha eljutsz arra a szintre, hogy felismered a problémát az jó. Ha már ki is mered mondani, az még jobb, nagyon jó. De ha igazán eredményt akarsz, objektíven is változtatnod kell a szemléletmódodon. Amikor úgy döntöttem, hogy a könyvet kiadatom, pontosan ezt tettem. Bebizonyítottam magamnak, hogy valóban nem számít, mit gondolnak, mit akarnak, vagy mit tartanak mások. Magamat felfedve hogyan viszonyulnak majd hozzám, hogyan vélekednek rólam és az én történetemről. Persze fontosak a vélemények, de elsősorban én számítok és az, amit én, te vagy mi szeretnénk. Sokkal fontosabb, hogy a „meglepődött” környezetemen kívül, a könyv és annak üzenete valóban eljusson a célközönséghez és reményeim szerint célba is találjon.

Aztán most, hogy már nagyjából három hónap eltelt a könyv megjelenése óta, azt hiszem egy-két talán nem várt reakciót leszámítva, „nem sült el” rosszul a megjelentetés. Azt az egy-két reakciót pedig próbálom kezelni, azok talán éppen kellettek ahhoz, hogy bizonyos emberi-érzelmi kapcsolatokat tisztába tudjak tenni magamban.

Ha egy szóval kellene jellemezni a könyvedet, mi illene hozzá a legjobban?

Egy korábbi interjúban, azt kérdezték tőlem, honnan a cím, az Üsd ki a pánikod!, ami első hallásra olyan, mint egy bokszolóhoz intézett felhívás. Az „Üsd ki a pánikod!” tényleg pontosan olyan, mint egy bokszolóhoz intézett felhívás. Az üzenete: ha győzni akarsz, vedd fel végre a kesztyűt, és küldd padlóra a pánikod!

Ha egy szóval kellene jellemeznem a könyvet, akkor az a GYŐZELEM lenne!

Kinek ajánlanád az Üsd ki a pánikod!-at?

Az Üsd ki a pánikod! első sorban pánikosoknak szól. A személyes tapasztalatok megosztása alapvetően őket szeretné segíteni. De bátran ajánlom azoknak is, akiknek pánikos családtagjuk, barátjuk, ismerősük van. Mindenkinek, aki kicsit is meg szeretné érteni a pánikosok világát, hogy aztán segíteni tudjon az akadályokat közösen leküzdeni. 

Ahogyan azt a könyvben is leírtam, én magam kétféle betegségfelfogással találkoztam: vannak, akik úgy tekintenek a pszichés betegségekre, mint megváltozott állapotra, mint mondjuk egy influenzára, amiből ki lehet gyógyulni, és a kúra után minden megint a régi lesz, mindenki visszaváltozik normális emberré. Be kell venni a dilibogyót, amit felír a pszichiáter, vagy elmenni terápiába, és akkor minden rendben lesz. A másik, és szerintem ők azok, akik többen vannak, a pánikot hisztinek tekintik, amit az ember tetszés szerint abba tud hagyni, csak össze kell szednie magát.

Persze mi, pánikosok tudjuk, hogy mindkét felfogás alapvetően téves. Aki a könyvet nem pánikosként olvassa, talán közelebb kerül ahhoz, hogy megértse a pánikos problémáit és valóban segíteni tudjon legyőzni a „fenevadat”.  

Mit üzensz az olvasóidnak?

Az önsegítő könyvek csapdája, hogy amikor egy nekünk éppen témába vágó könyvet, például pánik, meglátunk a könyves polcokon, úgy érezzük, hogy nekünk azt azonnal el kell olvasni. Meg is vesszük a könyvet és mohón neki esünk, mert egész egyszerűen azt gondoljuk, hogy hirtelen megtaláljuk a megoldást arra a problémára, amitől éppen szenvedünk. A könyvet viszont nem elég csak mohón elolvasnunk, hanem azt, ami ott le van írva, többnyire követnünk is kellene. Ha valamivel egyet értünk, magunkban helyeselünk, viszont nem elég csak azonosulnunk a gondolatokkal, hanem azokat a gyakorlatban is magunkévá kell tennünk. Ha valaki megérti ugyan a szabályokat, de nem alkalmazza azokat, továbbra is egyhelyben topog majd. Ha azonban elszánja magát és kipróbálja a javasolt technikákat, például nem fecsérli tovább az idejét a betegsége vagy a múltja felkutatására, terel, ha jön a pánik, veszi a bátorságot például az expozícióhoz és beépíti a sportot a mindennapi életébe, stb. – biztosan mondom és ígérhetem, ha teljesen tünetmentes nem is lesz, de kiszabadul a pánik fogságából.

Mindenképpen köszönöm a bizalmat azoknak, akik már megvették és elolvasták a könyvet. Bízom benne, hogy nem okoztam csalódást és találtak önmaguk számára is hasznos tanácsokat. Illetve remélem, hogy sikerül, felkelteni, azok érdeklődését is, akik még nem olvasták ugyan, de érintettek a témában.

A Lap lap után blog értékelése a könyvről itt olvasható. A teljes interjú itt érhető el.

Olvasnivaló – Angyalboksz

Idén elindítottuk új riportkönyv sorozatunkat, amelynek első darabja Büky Dorottya Angyalboksz című műve, ami hét börtöninterjút tartalmaz. Most ebből hoztunk részletet.


Árpi

(Csendes, szelíd ember, túl a negyvenen. Magas, egyenes tartású,  feltűnően kék a szeme, kedves a mosolya. Veszett jó humora van, mindig a fején találja a szöget, az a fajta humor, ami átkeretezi a valóságot, ironikus, önironikus, intelligens, gyors. Soha nem bántó, kreatív és karizmatikus tehetség. A Mesekörben a kezdetektől részt vett, de eleinte jó darabig meg sem mukkant. A börtön munkatársai figyelmeztettek, hogy rajta van a szuicid listán, aggódnak miatta, nemigen tudnak hozzá férkőzni, de hátha ebben a közegben feloldódik, megnyílik. Az elmúlt években, ha nagy vihar volt és dörgött az ég, vagy ha rettenetes forróság volt, és rágondoltam a börtönre, mindig ő jutott eszembe, vajon, mi lehet vele a zárkában, remélem, nem szenved, nem fél. Nagyon szeretem. Ha kérdezed, hogy miért járok a börtönbe, hát ő volt az egyik ok. Most már szabad ember, együtt él a nővel, aki hősiesen és odaadóan várt rá, akivel a börtön kápolnájában esküdött meg. Ő az utolsó, akit ebben a könyvben megszólaltatok. És szerintem legyen is elég…)

–­Messengeren ­beszélgetünk,­ mind ­a ­ketten ­otthon vagyunk, ­jó messze egymástól.­ Tudod,­ mi van,­ készül ez a­ könyv, mesélj el bármit,­ ami ­számít neked.

– A gyerekkoromról nem szívesen beszélek, azt inkább szeretném elfelejteni. Intézetben nőttem fel, elváltak a szüleim, az apám el is tűnt, édesanyám full alkoholista volt, ő jobbnak látta mindennap megverni bennünket. Talán tízéves lehettem, amikor aztán intézetbe kerültünk.

–­Jobb ­volt ­az­ intézetben,­ vagy­ azért ­jobb­ volt ­otthon?

– Nekem az intézetben sokkal jobb volt. Sokkal jobb. Ott foglalkoztak velem, tanulhattam, együtt voltam a testvéreimmel. Volt rá példa, hogy kijöttem, kivett anyám, azt mondta, hogy már jó útra tért, na, az addig is tartott, és végül én kértem, hogy vigyenek vissza az intézetbe. Mentem haza este, ugye részeg volt, rájött a hoppáré, kizavart a házból, de tél volt ám, s kinn aludtunk az utcán, az öcsémmel együtt. Egy rossz rongyszőnyeget találtam a kamrában, abba feküdtünk, a másik felével meg takaróztunk. Rengeteg mostohaapám volt, lehet mondani, hogy évente kettő-három, azokkal mindig meg kellett küzdeni, mert ők is szerették az italt elég erősen, no meg vertek is. Hát kit bántsanak? Engem meg az öcsémet. A húgom szerencsésebb volt, őt azért békén hagyták. Mondhatom, a családban én kaptam a legtöbbet. (Érdemes lenne egy külön könyvet írni csak azokról a gyerekekről, akiknek jobb az intézetben felnőni, mint odahaza. Akik maguk kérik, hogy vigyék már be őket. De, persze, nem egy könyv lenne itt a legfontosabb feladat.)


 

Büky Dorottya: Angyalboksz (Ad Librum Riportkönyvek, 2017)
Büky Dorottya: Angyalboksz (Ad Librum Riportkönyvek, 2017)

További érdekességek a könyvről itt olvashatók.

A teljes részlet itt olvasható.

Az AH magazin vendége volt Barbara Whest

Újabb érdekes dolgokat tudhatunk meg Barbara Whestről és első regényéről A hallgatás mérgéről. Az írónőt nemcsak arról kérdezték miből merít ihletet, mit csinál szabadidejében vagy éppen hogyan keletkezett a könyv, hanem jövőbeli terveiről is.


Sophie vagy Harry? Ki áll közelebb a szívedhez? Könnyen megalkottad őket vagy ütköztél esetleg nehézségekbe?

Nehéz kérdés, mintha azt kérdezted volna tőlem, hogy a gyerekeim közül – amik egyébként nincsenek, – ki a kedvencem. Mindkettő karakter egyből kirajzolódott előttem és mindkettejük nagyon közel áll a szívemhez, ennek az oka pedig az, hogy élő emberekről mintáztam őket, valódi problémákkal. Sophia a kishúgomról lett mintázva, aki ugyan még csak tíz éves, de már most szembe kellett néznie a gyásszal, ami nem egy egyszerű feladat. Harry több emberből jött létre, a stílusa, a humora, a problémái mind mástól származnak, azonban egy nagy adag belőlem jött. Volt idő, amikor nem beszéltem apámmal annyit, mint kellett volna, nem tartottam vele a kapcsolatot, így ezt a fajta utálatot és sértődöttséget beletettem Harry jellemébe is, kicsit felnagyítva, természetesen. Mára már egyébként javult a kapcsolatom apámmal és sosem utáltam őt, de hát a fiatalság sok hülyeségre késztet bennünket.

 

A való életben bejönne neked egy Harry-féle pasi?

Az a helyzet, hogy a könyv kiadatása óta megismertem egy ilyen embert, és nem, nem tudnám elképzelni magam mellette. Nyilván ezt úgy mondom, hogy ez a fiú a kollégám és barátzónába került első perctől kezdve, de pont ugyanolyan életet él és pont ugyanolyan jellemmel rendelkezik, mint Harry. Remélem egy nap ő is talál majd egy lányt, aki képes őt a jó irányba terelni, mert a párhuzam a karakter és a srác között valami elképesztő!

A későbbiekben tervezel esetleg fiatalabbaknak szóló ifjúsági regényt is írni vagy előreláthatóan megmaradsz ennél a 16+-os korosztálynál?

Megígértem a kishúgomnak, mert ezt a könyvet nem olvashatja el, szóval igen, szeretnék a fiatalabbaknak írni egy számukra olvasható könyvet, ugyanakkor szintén el szeretném érni, hogy az idősebbek is tudják élvezni a történetet, ha esetleg belelapoznának. Már kigondoltam valamit, de ez még a jövő zenéje.

A teljes interjú itt olvasható.

A kép forrása: http://www.ahmagazin.com