Címke: Lajoskomárom

Nyomok

Wanderer János régi, de lassan aktuális írással jelentkezik ezen a héten. Novellája elé a következőket fűzte:

„Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzatának havonta megjelenő lapját, a Kutas Hírmondót 2014 novemberében vehette először kézbe a község és a környező települések érdeklődő lakossága. E színes kiadvány beszámol szülőfalum eseményeiről, legyen az önkormányzati, az egészséges életmódot szolgáló, óvodai-iskolai, sport vagy kulturális híradás, szórakozással, kapcsolatos felhívások, tudósítások. A megjelenést követően elektronikus formában is felkerül Lajoskomárom honlapjára – magam is rendszeresen és szívesen tájékozódom onnan. Szücsné Sándor Zsuzsanna főszerkesztőnek köszönhetően néhány írásom is megjelent a lapban, melynek egyike, egy téli történet itt is olvasható. A Kutas Hírmondó 2014 decemberi számának online változata itt érhető el.”

A halhatatlan illat

Fogadják sok szeretettel Wanderer János novelláját szerzői honlapján, mely az előzőleg közölt vershez hasonlóan szintén a friss kenyeret dicséri.

Részlet a novellából:

„A lány leült a Bikás Parkban kialakított tavacska közelében egy hárs hűs árnyékában álló padok egyikére. Kis kotorászást követően könyvet halászott elő s a pékségben imént vásárolt – éppen kisült, még forró – kenyeret a felül nyitva hagyott táskában a különféle női holmik tetejébe elhelyezett papírzacskóra tette.”