Címke: Lap lap után blog

Egyszerűen nem jutok szóhoz!

Újabb véleményt kaptunk Barczikay Lilla Szobortánc című könyvéről! Köszönjük az értékelést a Lap lap után blognak.


“Ó, te jó ég… Egyszerűen nem jutok szóhoz! Annyi minden történt ebben a 160 oldalban, hogy azt megfogalmazni is lehetetlen. Annyi kérdést hagy megválaszolatlanul, annyi lehetséges végkimenetelt bocsájt előre az írónő, hogy az már hihetetlennek minősül – felháborító, s lenyűgöző egyben. Olyan sok gondolat kavarog a fejemben, a temérdek érzelemmel együttesen, hogy nem hagy nyugodni a tény, hogy mégis mi jöhet ezek után? És a legfontosabb: miért?

„Miért hiszik, hogy sikerrel járhatnak, miután ő maga újra és újra elbukott?”

A rengeteg izgalmas jelenet és a megannyi titok közt lavírozva egy olyan könyvet olvashattam Lillától, ami egyszerre adott meg nekem mindent, és hagyott bennem egy hatalmas, tátongó űrt.

Az írónő elképesztő fantáziával lett megáldva, s higgyetek nekem, akkora öröm volt egy egyedülálló alapkoncepción nyugvó fantasztikus-misztikus kötetet olvasni! Ráadásul egy magyar szerző tollából!

Úgyhogy kedves molyok, ha kíváncsiak vagytok, milyen lehet, ha a szobrok életre kelnek körülöttetek, és nem rettentek vissza a kínzó várakozástól, ami a felsejlő titkok megfejtését illeti, vessétek bele magatokat ebbe a könyvbe! Felejthetetlen élmény lesz, azt én is garantálom. 😉

Csillagozás: 4,5 / 5

Ajánlom… mindenkinek, aki egyszerre vágyik valami eredetire és hátborzongatóra.”

~Anna

A teljes értékelés itt olvasható.

Értékelés – Vízvonal

Megkaptuk az első olvasói véleményt Sajter Gizella Vízvonal című művéről. Köszönjük az értékelést a Lap lap után blognak.


Maga az alaptörténet olyan hangulatot teremtett, mintha éberen lebegnék az ébrenlét és az alvás határvonalán – ezt az érzést tökéletesen megalapozták a ,,beköszöntő versek”, s a fejezetek végén ill. elején levő további költemények. Úgy éreztem, hogy szükségesek is voltak, az átkötés, továbbszövés szempontjából, így számomra csak újabb gondolkodásra késztető szavakként hatottak, s fokozták az olvasás élményét, az izgalommal és feszültséggel együtt.

[…]

Igazság szerint azt kell mondjam, hogy ez a könyv egy hatalmas meglepetés, s egyben pozitív csalódás volt számomra, ami a kezdeti félelmemet és tartózkodásomat úgy repítette el, mint a sosem látott emlékek egy másik élet darabkáit az álmok világába.

Úgyhogy kedves könyvmolyok, ha készen álltok felfedezni egy lélek legmélyebb és legrejtettebb történetét, ne habozzatok! A Vízvonal a Ti könyvetek!

„A kereső útja ott kezdődik, ahol véget ér.”

A teljes értékelés itt olvasható.

Interjú Nagy Judittal

A Lap lap után blog vendége volt Nagy Judit az Üsd ki a pánikod! írónője.

A fiatal blogger főleg az alkotási folyamatról, miértekről és hogyanokról kérdezte a szerzőt.


Miért gondoltad jónak, hogy ennyire megnyílsz az olvasók felé? Tartottál attól, hogyan fog ez elsülni?

Az, hogy a könyv megjelentetésének, egyenes és természetes következménye, hogy az emberek, így a közvetlen környezetem előtt is kitárulkozom és tulajdonképpen egy „új oldalammal mutatkozom be”, először – amikor hirtelen fejest ugrottam a dologba – nem érdekelt. Szerintem, egész egyszerűen nem jutott el a tudatomig. Mielőtt a kiadóval a szerződést aláírtam volna, már kezdtek kétes, tétova gondolataim lenni, valóban kell-e ez nekem. Aztán úgy véltem, most már mindegy, akárhogy döntök, úgy is csak később derül ki, ha mégiscsak másképp kellett volna cselekednem. Ha visszakozom, akkor miért csináltam az egészet? Valóban el tudtam volna engedni a dolgot? Nem, nem hiszem. A nyughatatlanságom vitt előre.

Az életem egyik alapvető problémájának, ami egyébként rajtam kívül a mai társadalom nagy-nagy tömegét fertőzi és tartja a szabad akaratától és elképzeléseitől távol, komoly rabságban, a mindenre ránehezedő megfelelési kényszert tartottam. Ott lenni, térben és időben mindenhol, úgy ahogyan azt mások kitalálták és elvárják. Teljesíteni, bizonyítani, mindig mindent megoldani. Ma igazán már csak magamnak szeretnék bizonyítani, hogy képes vagyok bizonyos dolgokra, amiket eddig elképzelhetetlennek hittem és ugyanúgy bizonyítani a gyerekeimnek, hogy sok-sok mindent képesek elérni, amit egyébként nagyon szeretnének. Képesek megvalósítani az álmaikat.

Ha eljutsz arra a szintre, hogy felismered a problémát az jó. Ha már ki is mered mondani, az még jobb, nagyon jó. De ha igazán eredményt akarsz, objektíven is változtatnod kell a szemléletmódodon. Amikor úgy döntöttem, hogy a könyvet kiadatom, pontosan ezt tettem. Bebizonyítottam magamnak, hogy valóban nem számít, mit gondolnak, mit akarnak, vagy mit tartanak mások. Magamat felfedve hogyan viszonyulnak majd hozzám, hogyan vélekednek rólam és az én történetemről. Persze fontosak a vélemények, de elsősorban én számítok és az, amit én, te vagy mi szeretnénk. Sokkal fontosabb, hogy a „meglepődött” környezetemen kívül, a könyv és annak üzenete valóban eljusson a célközönséghez és reményeim szerint célba is találjon.

Aztán most, hogy már nagyjából három hónap eltelt a könyv megjelenése óta, azt hiszem egy-két talán nem várt reakciót leszámítva, „nem sült el” rosszul a megjelentetés. Azt az egy-két reakciót pedig próbálom kezelni, azok talán éppen kellettek ahhoz, hogy bizonyos emberi-érzelmi kapcsolatokat tisztába tudjak tenni magamban.

Ha egy szóval kellene jellemezni a könyvedet, mi illene hozzá a legjobban?

Egy korábbi interjúban, azt kérdezték tőlem, honnan a cím, az Üsd ki a pánikod!, ami első hallásra olyan, mint egy bokszolóhoz intézett felhívás. Az „Üsd ki a pánikod!” tényleg pontosan olyan, mint egy bokszolóhoz intézett felhívás. Az üzenete: ha győzni akarsz, vedd fel végre a kesztyűt, és küldd padlóra a pánikod!

Ha egy szóval kellene jellemeznem a könyvet, akkor az a GYŐZELEM lenne!

Kinek ajánlanád az Üsd ki a pánikod!-at?

Az Üsd ki a pánikod! első sorban pánikosoknak szól. A személyes tapasztalatok megosztása alapvetően őket szeretné segíteni. De bátran ajánlom azoknak is, akiknek pánikos családtagjuk, barátjuk, ismerősük van. Mindenkinek, aki kicsit is meg szeretné érteni a pánikosok világát, hogy aztán segíteni tudjon az akadályokat közösen leküzdeni. 

Ahogyan azt a könyvben is leírtam, én magam kétféle betegségfelfogással találkoztam: vannak, akik úgy tekintenek a pszichés betegségekre, mint megváltozott állapotra, mint mondjuk egy influenzára, amiből ki lehet gyógyulni, és a kúra után minden megint a régi lesz, mindenki visszaváltozik normális emberré. Be kell venni a dilibogyót, amit felír a pszichiáter, vagy elmenni terápiába, és akkor minden rendben lesz. A másik, és szerintem ők azok, akik többen vannak, a pánikot hisztinek tekintik, amit az ember tetszés szerint abba tud hagyni, csak össze kell szednie magát.

Persze mi, pánikosok tudjuk, hogy mindkét felfogás alapvetően téves. Aki a könyvet nem pánikosként olvassa, talán közelebb kerül ahhoz, hogy megértse a pánikos problémáit és valóban segíteni tudjon legyőzni a „fenevadat”.  

Mit üzensz az olvasóidnak?

Az önsegítő könyvek csapdája, hogy amikor egy nekünk éppen témába vágó könyvet, például pánik, meglátunk a könyves polcokon, úgy érezzük, hogy nekünk azt azonnal el kell olvasni. Meg is vesszük a könyvet és mohón neki esünk, mert egész egyszerűen azt gondoljuk, hogy hirtelen megtaláljuk a megoldást arra a problémára, amitől éppen szenvedünk. A könyvet viszont nem elég csak mohón elolvasnunk, hanem azt, ami ott le van írva, többnyire követnünk is kellene. Ha valamivel egyet értünk, magunkban helyeselünk, viszont nem elég csak azonosulnunk a gondolatokkal, hanem azokat a gyakorlatban is magunkévá kell tennünk. Ha valaki megérti ugyan a szabályokat, de nem alkalmazza azokat, továbbra is egyhelyben topog majd. Ha azonban elszánja magát és kipróbálja a javasolt technikákat, például nem fecsérli tovább az idejét a betegsége vagy a múltja felkutatására, terel, ha jön a pánik, veszi a bátorságot például az expozícióhoz és beépíti a sportot a mindennapi életébe, stb. – biztosan mondom és ígérhetem, ha teljesen tünetmentes nem is lesz, de kiszabadul a pánik fogságából.

Mindenképpen köszönöm a bizalmat azoknak, akik már megvették és elolvasták a könyvet. Bízom benne, hogy nem okoztam csalódást és találtak önmaguk számára is hasznos tanácsokat. Illetve remélem, hogy sikerül, felkelteni, azok érdeklődését is, akik még nem olvasták ugyan, de érintettek a témában.

A Lap lap után blog értékelése a könyvről itt olvasható. A teljes interjú itt érhető el.

„Az életeden csakis te, önmagad változtathatsz.”

Újabb recenziót kaptunk Nagy Judit “Üsd ki a pánikod!” című könyvéről. Köszönjük az értékelést a Lap lap után blognak.


„Az életeden csakis te, önmagad változtathatsz.”

Azt hiszem, ez lehetne ennek a vékonyka, ámde annál többet mondó könyvnek a kulcsmondata. Hiszen ez igaz, nemde? Amikor nyolcadikos koromban elgázoltak – tudniillik egy nyugdíjas sofőr kielőzte a zebra előtt megálló kocsit, ami éppen átengedett – és nálam is kialakult egyfajta szokásként a pánikroham, pár hónap után már nem bírtam elviselni azt a halálfélelmet, ami akkor tört rám, ha át kellett mennem egy zebrán, úgyhogy elhatároztam, hogy segítséggel, vagy anélkül, de igenis tenni fogok ez ellen.

„Ne feledd, az életben semmi sem oldódik meg attól, ha csak gondolkoznak rajta.”

Számomra az volt a könyv legnagyobb pozitívuma, hogy az írója is a saját élményein, tapasztalatain keresztül próbál segítő kezet nyújtani a hozzá hasonló személyeknek, és ennek a személyességnek, kinyílásnak köszönhetően egyáltalán nem csap át szakkönyvbe a munkája, amit ebbe az egész regénybe beletett.

A szemléltető ábrák, és a magánéletből vett példák adtak egy afféle nyugodt, mondhatni baráti beszélgetés élményével felérő hangulatot az oldalaknak, s olykor még meg is mosolyogtattak, ami külön öröm volt, a sulis hétköznapok közepette.

Igaz, akadnak benne olyan támpontok, amiket méltán tekinthet közhelynek az ember, de nekem erről az a véleményem, hogy alkalomadtán ezek a tanácsok sokkal többet tudnak segíteni, ha az illető rájön, tényleg mekkora igazság rejlik mögöttük.

„A mindennapok hőse te vagy!”

Összességében azt gondolom, hogy Juditnak sikerült egy olyan könyvet megalkotnia, ami nem csakis szakmai tényekkel segít a pánikbetegséggel együtt élőknek, hanem megmutatja nekik azt, hogy van remény, ahogyan van kiút is – csak tenni kell érte, hogy megtaláld, és ténylegesen kiüthesd a pánikodat, amire a cím – és Judittal együtt én is biztatlak.

Csillagozás: 4,5 / 5

Ajánlom… azoknak a pánikbetegséggel küzdő embereknek, akik még nem tudják, hogy bennük is egy hős lakozik.


A teljes bejegyzés itt olvasható.