Címke: Mayer János

Könyvheti élménybeszámoló

Az elég változékony időjárás ellenére sikeresen és rengeteg élménnyel gazdagabban zártuk a 89. Ünnepi Könyvhetet. Most pedig szerzőink számolnak be, ők hogy érezték magukat:


Mester Györgyi:

A nehezen tolerálható kánikula ellenére, a 89. Ünnepi Könyvhéten való részvétel, a vasárnapi – Garay Zsuzsanna írótársammal közös – dedikálással, nagyon kellemes időtöltés volt számomra. Meghívott vendégeim és több érdeklődő olvasó is meglátogatott a Vörösmarty téren, a szerencsés sorszámú – 21-es – Ad Librum pavilonban. A jó ízű beszélgetéssel, a látogatók vásárlásával, gyorsan telt az idő. Ezt a dedikálást is a maradandó, kedves emlékeim között fogom megőrizni.


Kalandozás a könyvhéten

Az ünnepi könyvhéten eddig csak kíváncsi olvasóként, szemlélőként, könyvvásárlóként vettem részt. Nem annyira az írókkal való találkozás miatt, hanem azért, mert a kedvezmények miatt mindig több könyvet tudtam venni, mint máskor. Ez a része a programnak most sem maradt el (igaz, időm szűkössége miatt előre meg kellett terveznem), de ezúttal a „másik oldalról” is érezhettem a könyvheti hangulatot. Nem számítottam persze kígyózó sorokra az általam szerkesztett könyv okán (nálam sokkal nagyobbaknak is küzdenie kell a közönség bizalmáért), ám arra büszke vagyok, hogy évtizede nem látott, Budapesten élő barátaim a tiszteletüket tették a kedvemért. Annak pedig külön örülök, hogy voltak, akik ajándékozási céllal vették meg a könyvet, pedig hát nem az a kifejezetten könnyű, szórakoztató olvasmány. Én még az ítéletidőt is megúsztam (a számomra dedikálásra kijelölt időpontban szikrázó napsütés volt), arról meg már csak utólag értesültem, hogy közben lakhelyemen, Baján leszakadt az ég. Köszönöm a lehetőséget az Ad Librum Kiadónak, és bízom benne, hogy közös munkák eredménye, A KÖNYV (Mayer Antal: Én már választottam hazát…) még sok olyan emberhez eljuthat, akiket ennek témája valóban érdekel. Szívesen jönnék máskor is, már csak újabb könyve(ke)t kellene alkotnom ehhez…

Baja, 2018. június.

Dr. Mayer János


Amióta az eszemet tudom, könyvmoly vagyok – de, szerintem, már előtte is az lehettem… Ellenben sosem az élet helyett, hanem az ÉLETÉRT olvastam és olvasok. Az írásaimban is az a vezérfonalam, hogy a tartalmas, jó élet alkotóelemeit keressem meg. MESETRÉNING című könyvemben is ezt teszem, ezért különös, szívmelengető érzés volt a Könyvhéten az Olvasókkal találkozni, és hallgatni a történeteiket arról, hogy az ő életükben hogyan kezd élni a Mesetréning.
A Mesetréninget egyéni használatra, az Olvasó saját önismeretének fejlesztésére írtam, ezért is volt meglepő, hogy a Könyvhétre érkezett három hölgy, akik már végig is vették a 31 napos önismereti programot, és ennek mentén Mesetréning klubot kezdtek szervezni, amelyhez a segítségemet kérték. Velük el is indult a közös munka, ősztől pedig beindulnak a csoportok. Az is érdekes élmény volt szerzőként, hogy egy hölgy a pszichológusának dedikáltatta a könyvet. Minden eddigi visszajelzés a könyvről azt erősíti meg számomra, hogy a mesékkel lehet építeni-szépíteni az életet: bármely életkorban. A Mesetréninget a felnőtteknek szóló meseterápia mentén írtam, de már tízen- és huszonéves olvasókhoz is eljutott, ami szintén meglepetés nekem. A Könyvhéten a Gondviselés igazán gondolt ránk jó idővel, hiszen a vasárnap délelőtt szikrázó napsütésben telt, így igazi könyvünnep lehetett. Nagyon hálás vagyok a kiadómnak, az Ad Librumnak, hogy a kéziratból mára kézbe vehető és elektronikus olvasóra is letölthető könyv lett. Hálás vagyok az Olvasóimnak, hogy szeretik a könyvet, és bízom benne, hogy jövő ilyenkor a folytatást is ünnepelhetjük. Addig is: Tréningezzünk együtt mesékkel!
Végh-Fodor Mónika, a Mesetréning – 31 napos önismereti program szerzője

Barczikay Lilla:

Ez a negyedik alkalom, hogy lehetőséget kaptam a Könyvhéten dedikálni. Már nem kellett keresni a standot, pontosan tudtam, hová megyek, magabiztosan törtem utat az emberek között a sarok felé, ahol a 21-es számú pavilon állt. Bevallom, nem szeretem a tömeget, a lökdösődést, de a Könyvhéten ez nem számított. Képtelen voltam betelni a zsúfolt Vörösmarty tér látványával, azzal a rengeteg könyvvel, íróval és olvasóval, akik átvették a turisták helyét. Az időjárás is jókedvében volt, lemosolygott ránk a nap, de csak utólag, a szombati eső után tudtuk ezt igazán értékelni. A dedikálásra szánt egy óra szinte elrepült. Összemosódnak a nevek, a kérdések, a tömegből előbukkanó ismerősök, a könyveimet lapozgató idegenek, egyetlen színes, boldog masszává. Egy férfi a koromról érdeklődött, aztán elismerően gratulált, ő volt talán a legemlékezetesebb. Végül én is beszabadultam a tömegbe, és haza már egy teletömött vászontáskával indultam, rajta egy Kosztolányi idézettel, ami nem is lehetne találóbb. „A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa.”


Élménybeszámoló dedikálásom órájáról

Vidáman esegetett az eső, amikor „Kóborlásaim az élet ösvényeim” c. könyvem dedikációs órájára sor került június 9-én, szombaton 11-12 óra között, a 89. Könyvhét alkalmából. Először is műanyag fóliák alkalmazásával védetté tettük a könyves asztalt és környékét, majd vártam az érdeklődők tömegét. Hamarosan vidékiek és budapestiek, ismerősök és kevésbé ismerősök, sőt egy teljesen ismeretlen vásárló is megjelent; örömmel írtam könyvem belső címlapjára a kedves szavakat. Volt, aki 3 példányt is vitt, bizony nagy volt az érdeklődés. Optimizmusom nem csökkent, de aligha szorozhatom fel az egy óra alatt eladott példányaim mennyiségét a kiállítás időtartamának óráival. Minden esetre élmény volt számomra ez az óra, és köszönöm a Kiadó és a kiállítás Rendezője segítségét, kedvességét.

Erdei László


 

21-es pavilon!

Kedves Olvasóink!

Korábban már írtunk róla, hogy kiadónk is részt vesz a 89. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren. A rendezvény június 7. és 11. között lesz. A standszámunk pedig a 21-es lesz.

Június 9-én a Személyes Történelem kiadó szerzői lesznek velünk, és dedikálják könyveiket.

10.00-11.00 óra – Naszvadi József (Proliregény)

11.00-12.00 óra – Erdei László (Kóborlásaim az élet ösvényein)

13.00-15.00 óra – Tóth György és Tóth Györgyné (Katonaévek)

15.00-16.00 óra – Marosi Lajos (Zavarni néha még fogok -Viszockij)

16.00-17.00 óra – Mayer János (Én már választottam hazát…)

 

Mindenkit szeretettel várunk!

“A nehéz történelmi időszakok próbára tehetik az ember önazonosság-tudatát” – interjú Dr. Mayer Jánossal

“Visszaemlékező családtörténeti művet akkor érdemes írni, ha annak a szűkebb rokonságon kívül mások számára is értelmezhető tanulsága van, vagy olyan eseményekről számolnak be benne, amelyek nem ismertek, vagy épp az ismert történetet gazdagítják személyes aspektusokkal.” Ekként vélekedik Dr. Mayer János az általa szerkesztett, az édesapja memoárját tartalmazó kötetről. A Személyes Történelem kiadónál nemrég megjelent “Én már választottam hazát…” Egy bácskai családtörténet és más, összegyűjtött írások című könyv szerkesztője az interjúban arról is beszél, hogy milyen tanulságai lehetnek a mai olvasók számára édesapja 70-80 évvel ezelőtti emlékeinek, melyik felidézett családi történet érintette a legmélyebben, illetve a kötet megszerkesztése után mit csinálna másképp, ha a saját visszaemlékezéseit kellene megírni.

 

A teljes interjú itt olvasható.

Beleolvasó – Én már választottam hazát…

Egy magántörténelemben mindaz, ami a 20. században egy magyarországi, majd vajdasági német családot sújthatott: két világháború, asszimiláció, disszimiláció, a család kettészakadása ideológiák mentén, kollektív bűnösség elvének alkalmazása, népirtás, elűzés, menekülés, majd a semmiből történő újrakezdés.

Részlet Mayer Antal: “Én már választottam hazát…”című könyvéből, ami nemrég jelent meg a Személyes Történelem Kiadó gondozásában.


Átlépjük a határt

Azon az estén nagyon hamar besötétedett. Indulás előtt ópapa meg ómama gondosan mindent elosztott, kinek mi kerüljön a batyujába. A legnehezebb csomag ópapának jutott. Még ma is csodálkozom, hogy is bírhatta el a hátán a bőrszíjakkal kiegészített vesszőkoffert, tele nélkülözhetetlen holmival. Anyámnak élő csomagja volt: ő a húgomat, Mariskát cipelte, de neki ez is bőségesen elegendő volt. Az én hátamon nem volt túl nagy teher, nem is éreztem később sem nehéznek. Talán még többet is elbírtam volna. Akkor jutott eszembe, hogy el kellett volna hozni az iskolatáskámat, pedig azt még a tanyára sem hoztam magammal. Igaz, akkor nem ez volt a legfontosabb az otthon maradt értékek között. Akkor már igazi, kézben és háton egyaránt hordható aktatáskám volt, benne még két-három teljesen üres füzet is. Milyen jó szolgálatot tett volna ez az „érték” úgy másfél hónap múlva! Ómama csomagjában az élelmiszer kapott helyet, mert nem lehetett tudni, mikor jutunk majd friss élelemhez. A lehetőségekhez és korához képest még a grószmuter is fel volt szerelkezve batyuval.

Úgy tűnt, hogy már késő este van, amikor a megbeszélés szerint elérkezett az indulás ideje. Felcihelődtünk és elhelyezkedtünk a lovasszánkón mindannyian. Ópapa a kocsis mellé ült, mi pedig kétoldalt ültünk a szánkón, mert annak most nem volt oldala, így lelógathattuk róla a lábunkat. Én – szokásomhoz híven – inkább törökülésben foglaltam helyet. Elbúcsúztunk a tanyasiaktól, és elindultunk az ismeretlenbe. Vajon sikerül-e? Nem kapnak-e el éppen most minket közvetlenül a cél előtt? Ha meg is fordult mindannyiunk fejében, senki sem merte kimondani kételyeit. Hittük, hogy sikerülni fog!

(…)

A teljes részlet itt olvasható.