Címke: Nemzeti jeti

Bizar kritika

Villax Richárd őszintén őrül az újabb Fanyűvők-kritikának.

“Fene a perverz mivoltomat, én is azok közé tartozom, akik szeretnek borzongani. E szenvedélyem kiélésében sokat segít a bizzarium.com! Így óriási örömet jelentett már maga a tény is, hogy írtak könyvemről.

Más kérdés, hogy ezúttal nyugalommal álltam neki a regényről szóló kritika tanulmányozásának. Idáig csak dicséretet és építő jellegű észrevételeket kaptam, előbb-utóbb valaki elveri rajtam a port – gondoltam. Ez a „porelverés” azonban nem most következett be. Így még jobb!

Ettől független gyakorló kritikusként én is vallom: a jó recenzió olyan, mint az ízletes étek. Nem szabad sziruposnak lennie, sőt kell bele egy kis ecet. Ha nincs, azt úgy hívják: piár. Vagy bátortalanság.

Dohoczki Máté írásában – nagyon helyesen – előkerül némi ejnye-bejnye, viszont azon a ponton a Mesterhez, Lőrincz L. Lászlóhoz vagyok hasonlítva – hát ez több, mint megtiszteltetés!

A kritika itt olvasható.”

Luca széke és a vetkőző pszichológusnő

Villax Richárd e heti bejegyzésében írásról, időről és a következő könyvéről mesél.

“Mit gondoltok, mi az a kérdés, amit szinte minden olvasó, netán újságíró feltesz e sorok írójának? A helyes választ beküldőket Fanyűvők könyvvel jutalmazom! Lehetek gáláns, hiszen én például előzetesen ki nem találtam volna. Nem, nem a „hogyan lettél író” a megfejtés.

A „mennyi idő alatt írtad e könyvet” a befutó! Ami nem baj, csak egy vele a gond: erre a kérdésre lehetetlen jól válaszolni. Az olvasók – akik egyébként nagyon cukik, és imádom őket – hajlamosak a következő fantáziakép követésére.

Az író sétál az utcán, egyszer csak elragadja az ihlet. Mindent félredobva (hogyan?) betér a legközelebbi kávéházba, s az ihletre még néhány rumos kávéval rásegítve hipersebességgel körmöl, egy hétig alig alszik, s máris kész a Nagy Mű.”

“A Fanyűvők érdekes, olvasmányos regény, olyan a hangulata, mint a magyar sorozatoknak, amiket régebben szívesen néztem”

Újabb kritika született Villax Richárd regényéről. Köszönjük!

Mutatjuk a kedvenc mondatainkat belőle:

“A Fanyűvők érdekes, olvasmányos regény, olyan a hangulata, mint a magyar sorozatoknak, amiket régebben szívesen néztem. A Kisváros és az Angyalbőrben jutott róla az eszembe, kicsit szatirikus, visszafogottan izgalmas, és ízig-vérig magyar.”

“Az írónők többsége szerintem túlzásba viszi az érzelmek bemutatását, a férfiak meg inkább keveset írnak róla. Az öltözet, a lakókörnyezet aprólékos bemutatása szintén az írónők sajátja, a férfiak ellenben sokkal színesebben és élvezetesebben festik le a tájat és kidolgozottabbak az akciók. Ez a könyv is erősíti ezt a tapasztalatom, bár Viktória és Edvárd belső világáról egész jó képet kapunk.”

“…tetszett a könyv, és bevallom szívesen olvasnék még Mészáros Edvárd oknyomozós kalandjairól…”

Kritika a Fanyűvőkről

Kritika jelent meg Villax Richárd Fanyűvők című regényéről. Köszönjük szépen Nikinek, a Könyvesem bloggerének.

Niki szerint Villax Richárd első könyvével jó úton jár, hogy remek író legyen, de érdemes lenne a fordulatokon és a karaktereken többet dolgoznia a továbbiakban.

“Azt el kell ismerni, hogy a szerzőnek van érzéke az íráshoz[.]”

“Összességében nem rossz a Fanyűvők, eltekintve a fentebb megnevezett észrevételeimtől. Eredeti az ötlet, ez pedig tetszett.”

“Szerintem jó úton halad a szerző, pusztán csak kell még egy kis gyakorlat.
Ha egy hazai különlegességre vágytok, akkor adjatok esélyt a történetnek! :o)”

A teljes kritika itt érhető el.

Villax Richárd a tévében!

Villax Richárdot meghívták a 9.tv Heti portré című műsorába. A kulisszatitkokról korábban szerzői honlapján már itt írt.

Az interjú során beszél a Fanyűvő figurájáról, az írás folyamatáról, készülő új műveiről és küldetéstudatról.

Még egyszer Botondról

Villax Richárd író elhatározta, hogy a Fanyűvők licitre bocsátásával segít egy beteg kisfiúnak, Pócs Botondnak, aki a műtétjére vár. Az elhatározásról és magáról az eseményről is mesél eheti bejegyzésében, mi több, újra felszólít mindenkit, hogyha lemaradt volna a licitről még van lehetősége megtenni.

„Elképzelhető, hogy mások is részt vettek volna a játékban, de – paradox módon – Orsi és Roland éppen nagylelkűségükkel szorították ki őket. Számukra továbbra is fent tartom a „B” lehetőséget: tehát könyvem beszerzési árának (1953 Ft) és bolti árának (2790 Ft) különbségét felajánlom a számlára, ha írnak a villaxrichard@gmail.com -ra, Botondra hivatkozva.”

A teljes bejegyzés itt érhető el.

Jótékony Fanyűvő

Villax Richárd egy Fanyűvők példány felajánlásával hívja jótékonykodásra az olvasót.

Villax Richárd honlapján egy gyűjtésre hívja fel a figyelmet, melyet Pócs Botond, 13 éves beteg kisfiú részére szerveztek. A gyűjtés során licitre is lehetőség van Richárd és az Ad Librum Kiadó felajánlásával egy Fanyűvők példányra.

Bővebb információ az író honlapján olvasható.

 

Véleményes oldal Villax Richárd honlapján!

Elsőkönyves szerzőnk, Villax Richárd honlapján új vélemények jelentek meg Fanyűvők című regényéről.

Az oldal folyamatosan frissül. A legújabb kritikák és vélemények lesznek itt összegyűjtve.

Akinek kedve támadt elolvasni a regényt, megveheti a kiadó könyvesboltjában.

A hírnév szellőcskéje

Könyvvel kiállni a nagyvilág elé jó érzés természetesen, de az élet megy tovább. El is kell adni azt a könyvet, ezzel párhuzamosan írni a következőt. Ha kiforrott személyiség vagy, tudnod kell: nem tőled gurul a villamos, és a siker csupán több és keményebb munkára ösztönöz. 
A családban betöltött státusz sem változik. Egy tűrhetően sikerült rádiós szerepléstől a nem leégés büszkeségével szívemben tértem éppen haza, amikor ősszel oviba készülő fiam meglepett legújabb költeményével: „Harap utca három alatt megnyílott a buta apa.” (W. S. után szabadon). És akkor a nagyobbik gyereket meg az asszonyt nem is említettem.
Különös módon nem az író közvetlen világa, hanem tágabb környezete bolydul fel méhkasként egy regény napvilágra kerülésekor. A „hallom, könyved jelent meg” beszélgetésindítást követően az első kérdés így hangzik: „ugye ez magánkiadás?” A hangsúly pedig amolyan tetemre hívó; lám, itt egy ember, aki a gyermekei szájától nem átallja elvonni az utolsó falatokat, csak hogy költséges hobbijának élhessen. 
Ahogy pironkodva bevallom, hogy szociális helyzetem nem teszi lehetővé az effajta költekezést, és kénytelen voltam kivárni, amíg egy kiadó mögém áll, átesünk a ló túlsó oldalára. Innentől kezdve „megcsinált ember vagyok”, a ki nevet a végén játék győztese.
Pedig ha tudnák, hogy még csak az első lépéseket teszem egy bonyodalmasnak ígérkező játszma során, ahol olyan messze a cél, hogy annyira se látható, mint az óceán túlsó partja.
Viszont csalódást is tudok okozni. Akadt, aki felhívott azzal, hogy nem tudott ugyan meglátogatni a könyvhéten napernyő alatti ücsörgésem során, de számoljak be, mi volt. Ekkor nem kis büszkeséggel említem, hogy a dedikálás órájában eladtunk vagy másfél tucat Fanyűvőket, összességében még egyszer annyit.
– Csaaak?! – hallatszik a vonal másik végéről a hitetlenkedés.
A könyvhét forgatagában a nagyok legtöbbje sem ad el sokkal több példányt; matematikailag sem lehetséges, ha az író minden érdeklődővel vált néhány szót (mert azt azért illik), a találkozásra szánt órában csillagászati mennyiséget abszolválni.
Általában pedig: egy olyan országban, ahol az Edda gitárosának szólólemeze kettőszáz vásárlóval büszkélkedhet – ezt nemrég olvastam –, elég nehéz néhány nap (hét) alatt könyvből Károlyi-bibliával konkuráló mennyiséget eladni.
De egyik kedvencem akkor is ez a bemondás:
– Jó neked, hogy van időd könyvet írni! Én is olvasom ezt a sok sz@rt (sic!), na, mondom, ilyeneket futószalagon tudnék gyártani, csak hát tudod, a sok kötelesség.
Ilyenkor biztosítom az illetőt, hogy rengeteg időm van két gyermek mellett, akiket etetni, nyaraltatni kell (egyelőre nem a jogdíjakból). Különben meg mi sem egyszerűbb, mint könyvet írni, csak várod az ihletet, és ha nem vagy elég kötelességtudó, leülsz, gépelsz önkívületben. 
Kérdezik néha: a regényből mennyit írtam én, s mennyit a lektor? Feltételezik, hogy hathatós segítség nélkül képtelen lennék összehozni a történetet, ugyanakkor (ennek némileg ellentmondva) az én nevem alá érdemes betuszkolni másnak a gondolatait.
Pedig a lektor az lektor, nem társszerző. Társszerző alkat inkább én vagyok néhányak szerint. Nem kis meglepetésemre már most bejelentkeztek olyan olvasók, akik úgy gondolják, az ő életük megörökítésre méltó. Megtisztelő, hogy bennem látják a piktort.
Felvetette ezt a dolgot már állatgondozó-idomár (!), és beteg gyermeke oldalán sokat szenvedett anyuka. Nem ígérem, hogy az ő történetüket nem fogom megírni. Azonban a „hatéves koromig Drezdában éltem” típusú sztorikkal nehéz mit kezdeni. Talán egy „ovis gyermek visszaemlékezései” című memoár kifutja belőle.
Ki ne felejtsem az abszolút kedvencemet, a „mennyi idő alatt írtad?” kérdést. Újságírók ugyanúgy felteszik, mint olvasóim. A hatékonyságot mindenek fölé helyező világunk szüli ezt az érdeklődést.
Ha kezdési és befejezési időpontot mondok, az igencsak csalóka tud lenni. Ismerek írót, aki tíz nap alatt összehoz egy jó színvonalú regényt, reggeltől estig csak annak élve. (Gyermekei nagyok, meg tud élni az írásból.)
Ezzel szemben áll az én hosszú hónapokban, netán években mérhető teljesítésem – ami órákra átkonvertálva meglehet, ugyanazt a számot adja ki, mint a Nagy Testvér egy-két munkahete.
Egyébiránt meggyőződésem – már itt az út első szakaszán –, hogy a befektetett idő és energia egyenesen arányos a minőséggel. De ez vajon miért fontos az olvasó szemszögéből? Tetszik vagy nem tetszik az adott mű, ez itt a kérdés.
Ha pedig bejövős a könyv, teljesen mindegy, hogy egy „lúzer” alkotta-e évek keserves munkájával, vagy egy életművész pár hét alatt, írás közben fütyörészve.
Ha már a mennyiségi kérdéseknél tartunk: van, aki arra kíváncsi, mennyit kapok egy interjúért. Nos, például a helyi lap segítségével az, hogy negyvenezer háztartásba eljutok, már önmagában elég fizetség, nehéz volna ezt überelni. Nem is akarom. Sőt, nem is hallottam ilyenről, hacsak nem Hajdú Péter show-jára vonatkozóan. Egykori újságíró koromban nem fizettem én senkinek, fel sem merült ez a kérdés soha, mégsem kaptam egyszer se nemet, ha interjút kértem. (Sokan még a beszélgetés alatt elfogyasztott kávéjukat sem engedték kifizetni.)
Mindezen listát csupán a lazulás kedvéért hoztam össze. Természetesen nem szükséges, hogy a regényolvasó birtokosa legyen a bölcsek kövének a könyvkiadás, kereskedés és az írás tekintetében. Némelyikük mégis meglepően tájékozott – őróluk majd legközelebb.
De ami mindegyik olvasómra jellemző: cukipofák, akiket úgy szeretek, ahogy vannak!

Villax Richárd könyvlesen

Villax Richárd megleste, hogyan teljesít a boltokban a Fanyűvők. Az már biztos, hogy előkelő helyen rémisztenek a borító fogai.

Ma volt egy lyukasórám, elnéztem a Rákoczi úti Fókusz Könyváruházba. Reméltem, nem végzett túl nagy munkát a múltkori tűzvész – hát, az első emelet könyvestül odalett.
Továbbá kíváncsi voltam, „gyermekem” vajon vitte-e valamire a „napköziben”.
Jó előjel, hogy egész hamar megtaláltam, mert ez azt jelenti: mások is megtalálhatják!
A dolgozók szeretettel bánnak könyvemmel, őrajtuk nem fog múlni, tovább folytatódik-e Fanyűvő ámokfutása!

A szerző szorgalmasan töltögeti fel a tartalmat a Fanyűvők közösségi oldalára. Az érdeklődők itt juthatnak el az oldalra.

A könyv továbbra is megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.