Címke: regény

Olvasnivaló: Vízvonal

Ha szerette Coelho-t, ezt is szeretni fogja. A napokban jelent meg a Könyv Guru gondozásában Sajter Gizella Vízvonal című regénye, amiben érdekes kérdésekre keresi a választ:

Vajon van-e jelentősége álmainknak? Léteznek-e az ott megjelenő emberek? Ha igen, mi az ő történetük? 


3. fejezet:

A lábaim teljesen elzsibbadtak. Meleg, nagyon sós könnyeim patakja már jéghideg ajkaim marta. A hullámok egyre hangosabbak, a szél egyre hűvösebb lett. Kitört belőlem a zokogás. Még nem tudtam, nem mertem kinyitni a szemem. Inkább tenyerembe rejtettem arcom és csak úgy ömlött valami ismerős, mégis megmagyarázhatatlan fájdalom.
– Elnézést hölgyem – hangzott fel egy idegen hang mellettem.
– Jól van?
Egy pillanatra úgy érzetem magam, mintha ott, abban a pillanatban születtem volna. Még semmit nem tudtam, de még voltak emlékeim. Az egyetlen megoldás tehát az volt, hogy visszamegyek oda, ahol utoljára tudtam valamit. Próbáltam emlékezni, kapaszkodni, de egyre nehezebb volt. Emlékezetem foltokban kopni kezdett és már kilőtt nyílvesszőként repültem, sötétben, háttal. A végtelenül tágas térben színes, de fakuló képeken és jeleneteken suhantam át. Hangfoszlányok és dallamok csillantak meg, majd egyre hangosabb lett a szél.
Mire kinyitottam a szemem, már éberré fagytam.
Egy idős pár állt mellettem a homokban. Aggódó tekintetük melegséget, de egyben gyanakvást sugárzott.
– Biztos, hogy jól van? – kérdezte az idős hölgy. – Szüksége van segítségre?
– Nincs, köszönöm. Jól vagyok. Emlékek… – dadogtam. Hirtelen csak ez jutott eszembe.
– Áááh, értem – mosolygott megértően. – Akkor messziről jött vissza… vagy hosszú idő után. Érezze jól magát! Ezt a helyet nem lehet elfelejteni, igaz?
Majd kézen fogva, óvatosan lépkedve a homokban elsétáltak.
– Milyen kedves – gondoltam – de félreértette a helyzetet. Hogy felejthettem volna el? Két hete költöztem ide. A csomagjaim még meg sem érkeztek. Hm… miféle emlékek?! Hogy is jutott eszembe ilyesmi?!
Lassan feltápászkodtam az immár hideg homokból. Elpakoltam a könyvet, amit ezúttal fölöslegesen hoztam magammal és leráztam a lábaimra tapadt fehér homok nagy részét. Kimerülten indultam hazafelé a frangipáni illatú naplementében.
Alvás helyett a korábban látott jelenet pergett le újra meg újra
csukott szemeim képernyőjén.
Nem tudtam eldönteni, hogy álmodtam, vagy az új környezet okozta felkavarodottság ajándékozott meg e meglepő élménnyel.
Úgy éreztem, mintha éppen egy másik korból rohantam volna ide. Még frissen fájt a csalódás és nem engedte, hogy az alvásba meneküljek előle.

Végül az ellentétes erők kiegyeztek  egyfajta félig éber, félig alvó állapotban.
Mennyivel élesebb és érthetőbb minden a félálom vetítővásznán! Többet látni lehunyt szemmel, akarat nélkül, mint tágra nyílt szemekkel erőlködve a ragyogó napfényben.

Talán, ha kevésbé erőlködnék, nappal is többet látnék.
A teljes részlet itt olvasható.

Könyvajánló – Szobortánc

Még csak egy pár hetes Barczikay Lilla Szobortánc című könyve. Ennek örömére most ebből hoztunk részletet:


14. fejezet

Lynn remegő ujjait bámulta.

Az ápolónő holtan feküdt a padlón. Nem kellett volna elöl hagynia az ollót. Nem kellett volna közel jönnie. Nem tehetett róla, a gépek fülsértő visítása és az öntudatlan beteg meggyőző oknak tűntek a bilincsek eltávolításához.

Nem vette észre, hogy Lynn kiügyeskedte magából a csöveket. Azt sem láthatta, hogy a lány nagyon is ébren van. Hogy a bilincs nélkül épp eléri az ollót.

Az ápolónő nem tudhatta, hogy a lány ölni akar.

Lynn pedig nem tudta, hol marad az izgalom, a mámor, az élvezet. Nem érzett semmit, de az a semmi vadul rázta a kezét, fájdalmasan dobogtatta a szívét.

A lánynak eszébe jutottak a gyógyszerek. Már nem érdekelte a fájdalom, ami nélkülük várt rá. Érezni akart.

Ki kellett jutnia innen.

A teljes részlet itt olvasható.

A Rádió Bézs Pauer Emánuellel beszélgetett

Június 29-én A Rádió Bézs műsorvezetője, Madár Tamás reggeli kultúrrovatában – a Szendvicsben –  Pauer Emáuelt kérdezte többek között arról, hogy mik azok, amik leginkább meghatározzák írói munkásságát.

Az interjúból kiderült, hogy a mindennapi életben is jellemző rá a fekete humor, amellyel már a holnapja bemutatkozó oldalán is találkozhat az érdeklődő.

“… amit már humorral kezelek, az már meg van emésztve.”

Beszélgettek arról is, hogy elsősorban problémákat szeretne felvetni és nem megoldásokat tárni az olvasó elé, aminek jó példája a nemrég az Ad Librum gondozásában megjelent Magamon kívül c. kisregény is. Annak kapcsán, hogy lesz-e folytatás, vagy milyen további mű várható, Emánuel azt is elárulta, hogy épp egy nagyobb lélegzetvételű regényen dolgozik, amit remélhetőleg még idén befejez.

Mi már kíváncsian várjuk.

kép forrása: http://onlineradiok.blog.hu/2015/03/07/radio_bezs_a_lagy_hangok_vonala_vagy_a_lagy_vonalak_hangja

“A démonokkal meg kell barátkozni, de közben nem kellene nekünk is démonná változni”

“Egyes emberek rohadtul nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy élnek” – mondja Pauer Emánuel, az Ad Librum Kiadónál bemutatkozó elsőkönyves szerző, aki Magamon kívül című új kisregényében egy szabadságkereső férfi útját követi – a mélybe.

“…a könyvben megírt probléma, szorongás, kínlódás mind a bensőnkből ered. A »bennrekedtség« az oka. A saját énünk kényszerít minket a szenvedésre. Ez egy skizoid, tudathasadásos dilemma, azaz, hogy azt sem tudom elfogadni, hogy egyedül vagyok én, és ki sem tudok szakadni magamból. Bízhatunk a lélek halhatatlanságában és szabadságában, de ez a bizalom sem véletlenül van jelen a hívőkben. Én is bízom benne, máskülönben nagy szarban vagyunk. Nem látom a megoldást, és a szövegből is csak irányokat tudok kiolvasni, és az irányok többsége zsákutcába vezet. Viszont a kísérletezés lényege, hogy megismerjük a rossz megoldásokat, hogy végül meglegyen a jó.”

Könyv Guru interjúja szerzői kínokról és egzisztenciális szorongásról.

 

“Mindig meg is leptük egymást, hogy mit talált ki a másik”

Hogyan lehet közösen sci-fit írni, a műfaj mely klasszikusai hatottak a szerzőkre, és mit gondolnak a világegyetem meghódításának lehetőségéről? Könyv Guru ezen a héten K. Grein és A. Decker szerzőpárossal készített interjút az Ad Librum Kiadónál frissen megjelent A Szektor krónikái – Felbukkanás című regényük kapcsán. 

„Az igazi kihívás egy sci-fi esetében egy olyan világ megteremtése volt, ami összességében egyedi és izgalmas, de ugyanakkor megtartja a realitás szabályait.”

A teljes interjú itt olvasható.

“A regény megírása spirituális élmény volt számunkra, a féktelen önfeledtségből született”

Mi az abszentológia filozófiai irányzat, hogyan célszerű olvasni egy filozófiai regényt, és miként lehet közösen regényt írni? Egyebek mellett ezekre is választ kapunk A megsemmisülés szerzőivel, Horváth Márkkal és Lovász Ádámmal készített rendhagyó páros Könyv Guru-interjúból.

Az Elfújta a szél Krencz Nóra szemével

Krencz Nóra, a Megszámlálhatatlan című könyv szerzője írói honlapján ezentúl A könyvek és én címszó alatt olyan regényekről osztja meg velünk a gondolatait, amelyek nagy hatást gyakoroltak rá. A sort egy nagy kedvencével, az Elfújta a széllel kezdi.

„Sosem írtam még könyvekről. A kritikusléthez én nem lennék jó alapanyag, ugyanis, ha egy regény világa egyszer magába szippantott, túlságosan elfogulttá válok ahhoz, hogy képes legyek minden szempontból kielemezni. Maradok az én jól megszokott oldalamon, és csak azokról írok, amik pozitív élményekkel gazdagítottak.”

Miért olvassunk (regényt)?

Villax Richárd ezen a héten arról írt, miért érdemes (regény)olvasóvá válni.

„Minket, könyvimádókat gyakorta ér az a vád, hogy a fenti kérdésre képtelenek vagyunk racionális választ adni. Nehéz is logikailag leképezni a misztériumot. Lehet, hogy nem is kellene? Ifjonti hévvel (mikor még volt olyanom) gyakran bonyolódtam hitvitákba, amíg valaki fel nem hívta rá figyelmem: Isten elég nagy ahhoz, hogy ne szoruljon a védelmemre.”

Összegzés és egy újévi fogadalom

“Azzal zárnám az évet, hogy Nektek, akik az indulásom óta minden bejegyzésemet olvastátok, hálásan megköszönöm, amiért péntekenként visszatértetek az oldalamra, hogy megismerjétek a gondolataimat! 🙂 Remélem, nem okoztam csalódást senkinek, és jövőre is velem maradtok. Mindenkinek eseményekben és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!” Krencz Nóra utolsó írása a 2016-os évben.

Karácsony a Bátyám könnyeivel

Barczikay Lilla megkésett ajándékként elhozta nekünk Nita és csapata karácsonyi jelenetét a Bátyám könnyeiből.

“Mindenki a pajtába sereglett. Hosszú asztalunk roskadozott az ünnepi finomságok alatt, a mézeskalács és a fenyő illata émelyítő eleggyé keveredett a levegőben. Hirtelen elmúlt a stressz, az elmúlt heteket végigkísérő görcsös igyekezet, hogy mindent tökéletessé varázsoljak. Nem bosszankodtam tovább a törött díszek, a fiúk feledékenysége miatt. Pedig aznap reggel egy pillanatig se gondoltam volna, hogy ez valaha sikerülni fog.

Mindent előre elterveztünk, szétosztottuk a feladatokat, sütnivalókat, vennivalókat. Az utolsó napokban alig láttuk egymást, mindenki az ajándékokat próbálta beszerezni, vagy a konyhában mentette a menthetőt. Ezt a részét Dylan vállalta, engem a sütő közelébe sem engedett. Még azt is rosszallóan figyelte, ahogy gabonapelyhet szórtam a tányérba. Rám az ajándékok maradtak, ami, bár szokás szerint mindenki csak valami apróságot kapott, egészen az idegbaj határáig kergetett. Karácsony előtt este mégis mindketten elégedetten feküdtünk le: a másnapi menüt sikerült bepréselni a hűtőszekrénybe és az ajándékok is ünnepi csomagolásban tornyosultak a szekrényben. Nálunk minden rendben volt.”