Címke: Sárguló falevél

Sárguló falevél

Wanderer János szerzői oldalán megmutatja a nagyközönségnek néhány régi versét. A kettőből egyet mi is közlünk.

Sárguló falevél

Alkonyodott. Elkoptak a színek
A nap aranyszőke haját bíborba mártotta
A tenger halkan duruzsolt
S egy sirály tűnt fel a távolba’

A föveny melletti parkban béke,
Nyugalom és csend honolt.
Az éntudat jóleső érzése
A boldogságnak udvarolt.

Egyszerre lágyan meglepett
Mintha a lelkemből jött volna elő
Valami szomorú mélabú
– Eljár felettem az idő –

Hűvös pára szállt a Nagy Víz felől
A fákon remegtek a levelek
Susogásuk, mint búcsúzene hatott
Egy lehulló társuk halála felett

Lehajoltam s kezembe vettem őt
Az élettől távozót, az elmenőt.
Az ember is elmúl’, noha remél
Csakúgy, mint e sárguló falevél

Volt olyan, ki szívéhez közel állt?
Kinek, hogy nincs többé, az belül fájt?
Volt-e igaz barátja, aki szenved,
S magának kíván hasonló halott testet?

A révületből magamhoz térve
Körülnéztem s ím, azt vettem észre,
Hogy egy kis csillag már fenn ragyog
– S most én is épp’ oly egyedül vagyok –
Mint az elhullt Nap-színű falevél
S magasan ott, a csöpp égi-tünemény.