Címke: szépirodalom

Ki az Igaz vadász… (író)?

Elindult Vida Gusztáv szerzői oldala. Beköszönőként hagyjuk, hogy az író hangja szóljon:

“Ki az Igaz vadász… (író)?

A két kategória összefügg. Szorosan. Az elsőbe tartozó kevesekből nőhet ki érdemleges alkotó.

Nem egyszerű definiálni a fogalmat. Igaz(i) vadászt majd mindegyikőnk ismer, szűkebb környezetében is.

Más. Ősebb és mélyebb a gének kódolása ott. Konok megszállottság, vágy, sóvárgás villan a szemben. Barangolás. Erdő, szél. Eső. Nem számít. Ha menni kell. Önmagának vadászik, belülről fakadó kényszerből. Etikája súlyosabb, mint az aktuális jog. Valami titkos tudás: A zabolázhatatlan Szenvedély. Az éjszaka, a harmat. Lombzúgás. A várakozás. A múló (ballagó) idő. A csend, a köd. Az ősök. Amikkel egy.

Magában a többség elismeri, tán irigyli. Ha maga közé „fel”, nem is emeli. Mert amit Ő akar, az meglesz.

A szabadság. A vad.”

A gondolat folytatásáért látogasson el Vida Gusztáv szerzői oldalára!

 

Részlet a Könyv Gurun az Ad Librum Kiadó könyvéből

A minap egy részlet jelent meg a Könyv Guru portálon Varga Béla Fülöp lovag, az orvosölő című könyvéből. Varga Béla alternatív világában a sértett emberi méltóság küzd az orvosokkal.

Az iroda majdnem elkészült. A fiúk a gipszkarton álmennyezetet szerelték, ketten a létra tetején dolgoztak, Jácint, a harmadik, egy görbe hátú, vékony, szemüveges fiú, alulról segített nekik. Ő vágta méretre a kartonokat, amiket a két szőke hajú testvér, Auguszt és Maxim fent előzőleg kimért, majd a munka későbbi fázisában a helyére illesztett.

– Fülöp és Jenő hol késnek? – kérdezte Auguszt. – Ők miért nem dolgoznak soha rendesen? Azért, mert ti túlképzett óvodások vagytok, és főiskolára jártok, azért lehetnétek még pontosak.

– Igen – toldotta meg az öccse, Maxim –, nekünk ez pluszmunka, mi egész nap dolgozunk, nem úgy, mint ti.

– A tanulás is munka –vetette ellen Jácint.

– Nyáron is tágítják a fejeteket? – gúnyolódott Auguszt.

– Igazad van – törődött bele Jácint. – Nem tudom, hol lehetnek, jöhetnének már.

Auguszt nem hagyta abba, tovább zsörtölődött.

– Mindig csak dolgoztattok minket, mint az állatokat.

– Mert nem vagytok jók másra! –mondta hangosan Jácint. Látszott, hogy dühös lett. – Általános iskolában mind az öten együtt jártunk, már ott is buták voltatok. Így születtetek, nincs mit tenni. Viszont kaptatok a sorstól elég testi ügyességet.

– És erőt is – egészítette ki büszkén Maxim.

– Azt nem annyira. Inkább csak ügyességet. Egyébiránt fogjátok fel ezt a munkát afféle osztálytalálkozónak. A későn érkezőket nem illik megszólni.

– Igen, mi dolgozunk, ti találkoztok – nevetett Auguszt.

– Hozd már azt a kartont, Jácint, nem győzök rá várni! – türelmetlenkedett Maxim.

Jácint odament hozzá, felnyújtotta a kartonlemezt. Maxim a helyére illesztette, és nekilátott új méreteket felmérni.

Fülöp és Jenő beállítottak hozzájuk. Átléptek néhány szerszámon, körülnéztek.

– Na, szólaljatok meg már! – nógatta őket Auguszt rövid várakozás után. – Beszéltetek Cefizillel? Mondtátok neki, hogy mi csináljuk az irodája álmennyezetét?

Fülöp a fejét rázta.

– Be sem engedték őket hozzá – nevetett Maxim.

Úgy látszik, igaza lehetett, mert Fülöp csípőre tett kézzel, lehajtott fejjel álldogált. Aztán beismerte:

– Nem sikerült beszélni vele.

– A titkárnője azt mondta, jöjjünk vissza később – egészítette ki Jenő.

– Na, akkor álljatok be legalább dolgozni! – szólította föl őket Auguszt.

Fülöp elővette a harmadik létrát, annak tetején kezdett dolgozni, Jenő lent darabolta a gipszkartont.

 

A teljes bejegyzés itt olvasható.