Címke: szerelem

Olvasnivaló: Vízvonal

Ha szerette Coelho-t, ezt is szeretni fogja. A napokban jelent meg a Könyv Guru gondozásában Sajter Gizella Vízvonal című regénye, amiben érdekes kérdésekre keresi a választ:

Vajon van-e jelentősége álmainknak? Léteznek-e az ott megjelenő emberek? Ha igen, mi az ő történetük? 


3. fejezet:

A lábaim teljesen elzsibbadtak. Meleg, nagyon sós könnyeim patakja már jéghideg ajkaim marta. A hullámok egyre hangosabbak, a szél egyre hűvösebb lett. Kitört belőlem a zokogás. Még nem tudtam, nem mertem kinyitni a szemem. Inkább tenyerembe rejtettem arcom és csak úgy ömlött valami ismerős, mégis megmagyarázhatatlan fájdalom.
– Elnézést hölgyem – hangzott fel egy idegen hang mellettem.
– Jól van?
Egy pillanatra úgy érzetem magam, mintha ott, abban a pillanatban születtem volna. Még semmit nem tudtam, de még voltak emlékeim. Az egyetlen megoldás tehát az volt, hogy visszamegyek oda, ahol utoljára tudtam valamit. Próbáltam emlékezni, kapaszkodni, de egyre nehezebb volt. Emlékezetem foltokban kopni kezdett és már kilőtt nyílvesszőként repültem, sötétben, háttal. A végtelenül tágas térben színes, de fakuló képeken és jeleneteken suhantam át. Hangfoszlányok és dallamok csillantak meg, majd egyre hangosabb lett a szél.
Mire kinyitottam a szemem, már éberré fagytam.
Egy idős pár állt mellettem a homokban. Aggódó tekintetük melegséget, de egyben gyanakvást sugárzott.
– Biztos, hogy jól van? – kérdezte az idős hölgy. – Szüksége van segítségre?
– Nincs, köszönöm. Jól vagyok. Emlékek… – dadogtam. Hirtelen csak ez jutott eszembe.
– Áááh, értem – mosolygott megértően. – Akkor messziről jött vissza… vagy hosszú idő után. Érezze jól magát! Ezt a helyet nem lehet elfelejteni, igaz?
Majd kézen fogva, óvatosan lépkedve a homokban elsétáltak.
– Milyen kedves – gondoltam – de félreértette a helyzetet. Hogy felejthettem volna el? Két hete költöztem ide. A csomagjaim még meg sem érkeztek. Hm… miféle emlékek?! Hogy is jutott eszembe ilyesmi?!
Lassan feltápászkodtam az immár hideg homokból. Elpakoltam a könyvet, amit ezúttal fölöslegesen hoztam magammal és leráztam a lábaimra tapadt fehér homok nagy részét. Kimerülten indultam hazafelé a frangipáni illatú naplementében.
Alvás helyett a korábban látott jelenet pergett le újra meg újra
csukott szemeim képernyőjén.
Nem tudtam eldönteni, hogy álmodtam, vagy az új környezet okozta felkavarodottság ajándékozott meg e meglepő élménnyel.
Úgy éreztem, mintha éppen egy másik korból rohantam volna ide. Még frissen fájt a csalódás és nem engedte, hogy az alvásba meneküljek előle.

Végül az ellentétes erők kiegyeztek  egyfajta félig éber, félig alvó állapotban.
Mennyivel élesebb és érthetőbb minden a félálom vetítővásznán! Többet látni lehunyt szemmel, akarat nélkül, mint tágra nyílt szemekkel erőlködve a ragyogó napfényben.

Talán, ha kevésbé erőlködnék, nappal is többet látnék.
A teljes részlet itt olvasható.

Az Elfújta a szél Krencz Nóra szemével

Krencz Nóra, a Megszámlálhatatlan című könyv szerzője írói honlapján ezentúl A könyvek és én címszó alatt olyan regényekről osztja meg velünk a gondolatait, amelyek nagy hatást gyakoroltak rá. A sort egy nagy kedvencével, az Elfújta a széllel kezdi.

„Sosem írtam még könyvekről. A kritikusléthez én nem lennék jó alapanyag, ugyanis, ha egy regény világa egyszer magába szippantott, túlságosan elfogulttá válok ahhoz, hogy képes legyek minden szempontból kielemezni. Maradok az én jól megszokott oldalamon, és csak azokról írok, amik pozitív élményekkel gazdagítottak.”

Krencz Nóra 5+1 kedvenc szerelmespárja

A közelgő Valentin-nap alkalmából Krencz Nóra összegyűjtötte toplistás szerelmespárjait, akik belopták magukat a szívébe.

„Tény, hogy nálunk rendkívül megosztó, de szerintem nem érdemes vitát nyitni arról, hogy ez magyar ünnepnek számít-e, vagy sem, hiszen manapság már világszerte meglepik egymást a szerelmespárok ezen a napon, függetlenül attól, hogy honnan származik. Abban, viszont száz százalékig biztosak lehetünk, hogy a vállalkozások, édesség- és virágboltok számára, a bevétel szempontjából február 14-én is karácsony van. : )”

A felhők felülről

Krencz Nóra e heti bejegyzésében egy életre szóló élmény utóhatásáról ír.

„A mai írásomat ettől fogva egyfajta Krencz Nóra-féle motivációs beszédnek tekintem, mert tulajdonképpen olyasmire készülök. Tény, hogy amiről itt szó lesz, az elhangzott már más szájából is, csak kicsit másképp és más példával alátámasztva.”

Szeretném…

Ma Mester Györgyi romantikus verse olvasható itt és szerzői oldalán. Reméljük, minden kedves Olvasónkat elfogott a téli, ölelkezős hangulat!

Szeretném, ha esténként
otthonunkban várnál,
kinyitnád az ajtót,
s karjaidba zárnál.
Könnyű csókot lehelnél
fagytól dermedt számra,
míg az ajtón betódul
a decemberi pára.
Szőke hajam tincseiből
kiűznéd a gondot,
s mire estét harangoznak,
lehúzzuk a rolót.
Félhomályban nem világít
csak szerelmünk lángja,
két ilyen bolondot
szült-e még a fáma?

Elindult V. Kiss Orsolya honlapja!

Elindult V. Kiss Orsolya honlapja, egyúttal megjelent az írónő első bejegyzése is, melyben arról mesél, mi késztette regényírásra, és kiről mintázta a főhősnőt. Meglepő dolgokat tudhat meg az olvasó, ha ide kattint.

A herceg fekete lovon érkezett már előrendelhető itt.

Hányféle témája lehet a visszaemlékezésünknek?

Hajlamosak vagyunk a visszaemlékezés kapcsán egy dologra asszociálni: az életünk történetére. Pedig mennyivel gazdagabb ez a műfaj a puszta önéletrajznál, esetleg események naplószerű felidézésénél – ahogyan ezeket a kérdéseket korábban már érintettük itt és itt is! A jó memoár döntően egy szempontot, eseménysort, vonulatot emel ki az életünkből, és erre fókuszálva dolgozza fel a múltunkat, pontosabban annak csak egy fontos részét. Könyv Guru ezúttal azt veszi végig, milyen (főbb) alműfajokra bontható a visszaemlékezés, életünk mennyiféle története válhat memoárrá. Az eredeti cikk itt található.

A felsorolt témák nemcsak azért érdekesek, mert a visszaemlékezések sokszínűségére hívják fel a figyelmet, hanem azért is, mert segítenek jobban meghatározni, mi is a valódi témája a memoárunknak. Ha ugyanis sikerül az elején pontosan meghatározni, az életünk melyik eseménysorát, tapasztalatát akarjuk összefoglalni ebben a formában, sokkal olvasmányosabb, összeszedettebb, dinamikusabb írás fog születni.

* * *

  • Celebek, sportolók, közéleti személyiségek, színészek vagy politikusok visszaemlékezései
    Vagyis mindazok az emberek, akik közfigyelmet érdemelnek vagy kapnak, magyarán valamilyen szempontból híresek. A felsorolás természetéből fakadóan a témák igen különbözőek lehetnek, mindenkinek a saját kiválasztott életszakasza, de még különbözőbb lehet az írások értéke. Hiszen egy valóságshow-szereplő tündöklése (és bukása) alighanem egészen más súlyú, mint egy politikus pályájának története vagy egy köztiszteletben álló sportoló karrierjének felidézése – a nehéz és a szép pillanatokkal együtt. A legjobb írások ebben a műfajban nagyon hamar történelmi forrássá nemesednek.
  • Úti visszaemlékezés
    Amint azt múltkori posztunkban kiemeltük, a jó úti visszaemlékezés nem csupán élmények, tájak, emberek, kalandok élvezetes bemutatása, hanem elsősorban az író személyes benyomásait, hangulatait, gondolatait állítja az előtérbe. Az út, ahogyan az utazóra hatott – azaz, miként változtatta meg hogyan a külső, meglátogatott táj-vidék-ország a “belső” világot. A téma lehet egy egzotikus táj vagy egy különleges kultúra felkeresése, netán egy ismert világ felfedezése új szemszögből. A lényeg, hogy ne útikönyvet írjunk!
  • Spirituális memoár
    Ez is út, csak kizárólag a szerző bensőjében zajlik – az önmagunkhoz visszatalálás útja, vagy Istenre (vagy más spirituális tekintélyre) való rátalálás sztorija. Lehet egy megtérés vagy megvilágosodás története, ahogyan mi éltük át. A hangsúly a benső tapasztaláson van, ami ugyan első látásra könnyűnek látszik, de valójában sosem könnyű lelki folyamatokról hitelesen beszélni. Különleges, az előző típussal vegyes formája lehet például egy zarándoklat feldolgozása (mondjuk az El Caminóé). Ez utóbbit lehet ketten is írni, nem egy példa van rá, hogy házaspárok járják végig, és közösen jegyzik az útról készült könyvet.
  • Vallási szélsőségből való menekülés története
    Az előző pont speciális változata az a fajta megvilágosodás, amit egy szélsőséges vallási közösség (szekta) vonzásából való megszabadulás során élhet át az ember. Az előzővel ellentétben itt általában dominálnak az ambivalens érzések, a keserűség, a kiábrándultság. A személyiségi jogok esetleges megsértése miatt érdemes elgondolkodni azon, ne változtassunk-e meg bizonyos neveket.
  • Függőség(ről való leszokás) története
    Szintén szélsőséges, de már a betegség kategóriájába tartozó speciális helyzetben van a függőségek poklát megjárt ember (drog, alkohol, szerencsejáték, szex, stb.). Minél sötétebb helyzeteket élt meg a szerző, annál nagyobb a katarzis a megszabadulása láttán. Az őszinteség ebben az esetben különösen fájdalmas lehet, de megéri, mert legalább annyira növeli a szöveg hitelességét.
  • Betegség / gyógyulás története
    A függőségekhez hasonlóan egy komoly betegség is sokat alakíthat az azt átélő (túlélő) személyiségén (egy daganatos betegség, egy balesetből fakadó rokkantság elfogadása, stb.). De nemcsak ezért lehet érdekes az olvasóknak egy ilyen történet, hanem azért is, mert hasonló helyzetbe kerültek ők vagy a rokonaik, és ilyenkor reményt adhat egy másik ember sikeres gyógyulása, sokat lehet tanulni a megküzdési stratégiáiból. Minél súlyosabb a betegség, annál hatásosabb a sikeres gyógyulás folyamata, de sose feledjük: az olvasók kevésbé az alkalmazott terápia vagy a választott orvos nevére kíváncsiak, mint inkább a közben lezajló lelki folyamatokra, a gyógyulásba vetett hit megszületésére, a hozzátartozóinkkal és magunkkal való kapcsolatunk változására.
  • Gyászfeldolgozás
    Örök téma a gyász megélése és feldolgozása, mégis mindenkinek személyes az ezzel kapcsolatos története. Különösen fájdalmas a gyerek vagy fiatal házastárs elvesztése (ha lehet egyáltalán összehasonlítani a lelki kínokat egy-egy haláleset kapcsán). Érdekessé és érzékletessé lehet tenni egy ilyen memoárt, ha felidézzük az elvesztett személlyel kapcsolatos emlékeinket, a kapcsolatunk szép időszakait, hogy az olvasó még inkább részt tudjon venni a gyászunkban. A feldolgozás leírt folyamata igencsak különböző tud lenni attól függően, hogy a haláleset után mennyi idővel rögzítjük emlékeinket, tapasztalatainkat. Ugyanakkor nem feltétlenül jobb a hamarabb megírt visszaemlékezés, mert a megküzdés fázisai jóval gazdagabbak, árnyaltabbak évtizedes távlatból.
  • Egy válás története
    Ez is gyász, ez is feldolgozás, még ha a volt társunk életben maradt is. És a lelki fájdalmak is ugyanúgy fájnak, mint a fizikaiak. Kérdés: mit tanultunk a hibáinkból, a naivitásunkból, a megalázottságunkból – vagy a másiknak okozott fájdalomból? Egy válásból jobb emberként kijönni és új társra találni: ez sokaknak az álma. Ha a mi történetünk ilyen, érdemes csak erre fókuszálni.
  • Felfedezés / kaland
    Ez tulajdonképpen az úti memoár kategóriájába tartozik, de annál még izgalmasabb történet. Valamilyen valódi expedícióé, akár az életet is kockára tevő kalandé, mint amilyenek például extrém gyalogtúrák, magashegyi csúcsok meghódítása, különleges sportok különleges helyszíneken. Aki ilyet él át (és túl), az bizonyosan nem hétköznapi ember, ezért feltehetően érdekes, hogy mi hajtotta, miért vett részt a kalandban, hogyan élte meg a veszélyes szituációkat, miben kellett változnia a túlélés érdekében.
  • Kivonulás a civilizációból
    Egyre népszerűbb ez az alműfaj, miután sokan döntenek úgy, hogy kiszállnak a modern fogyasztói társadalmak taposómalmából, és megpróbálnak természetközeli életet élni – mondjuk egy tanyán, távol a “civilizált” városi közegtől. Különfélék a motivációk egy ilyen gyökeres lépés megtételéhez, és mindig izgalmas, hogy miként találja meg valaki a helyét, a boldogságát a nomád körülmények között. Jót tesz a történetnek, ha a szerző plasztikusan tudja ábrázolni a kontrasztot a korábbi életéhez képest, illetve, ha a hétköznapi küzdelmein keresztül képes beszélni a kételyeiről, az esetleges kijózanodásáról, “új emberré” válásáról.
  • Gasztronómiai kalandozás története
    Sajátos, de szintén divatos kategória a gasztronómiai kalandozás. Érdemes figyelni arra, hogy egy ilyen memoárt semmiképpen se tévesszünk össze a recept- vagy szakácskönyvvel. A különleges ízek megismerése is az emberről szól, a lényeg itt is az újdonság hatása az emberre.
  • Szerelem, romantika, kapcsolat
    Sok korábbi alműfajnál kellemesebb és hálásabb az érzelmi “utazások” felidézése. Egy szenvedélyes szerelem, egy életre szóló társ megtalálása, egy titkos kapcsolat állomásai egyszerre lehet izgalmas és tanulságos az olvasóknak. Különösen, ha kiderül az is, miként fejlődött az ember- és önismeretünk a kaland során. Mivel ezek sok esetben a szakítás, a csalódás révén alakul, ne feledjük el ezeket sem megemlíteni.
  • A család vagy egy barátság története
    Amennyire hálás, annyira kényes is a téma, legalábbis a családunkról szóló visszaemlékezés elkészítése. Kézenfekvő ugyanis, hogy elcsússzon a szöveg az életrajz vagy családtörténet irányába, ami ugyan nem feltétlenül baj, csak akkor, ha valóban memoárt akarunk írni. A megoldásban segíthet, ha olyasmit keresünk témának, ami valóban egy történeti ívbe tartozik (mondjuk a családunk története, amíg felneveltük a gyerekeket, vagy egy különösen nehéz időszakot mesélünk el, ami összekovácsolta a családunk tagjait).
  • Karriertörténet
    Tipikus téma, elsősorban sikeres emberek számára. Az önmagunk túlzott (és emiatt visszatetsző) fényezését elkerülendő nem árt némi önirónia a múlt felidézése során, és jót tesz a szövegnek, ha be tudjuk mutatni a szakmai működésünkön túli személyiségünket, nehogy túlságosan “egydimenziósnak” tűnjünk. Kifejezetten érdekes, mi több, forrásértékű lehet, ha a személyes karrierünk fejlődését egy cég történetébe ágyazva tudjuk feleleveníteni. Ezzel ugyanis színes, fordulatos, emberi sztorivá válhat a többnyire a sokszor meglehetősen száraz cégtörténet is, egyszersmind pedig olyan események, tények maradnak fenn az utókorra, amelyeket nem feltétlenül rögzítettek volna a vállalatnál.
  • Háború / fogság / különleges történelmi időszak feldolgozása
    Végül, de nem utolsósorban említjük az egyik legizgalmasabb alműfajt. Ide nem csak a holokausztmemoárok vagy az 1956-os visszaemlékezések tartoznak, hanem sok más történet is, amikor a szerző valahogyan kapcsolatba került a “történelemmel”. Lehet ez egy Afganisztánban járt katona sztorija, a rendszerváltást valamilyen érdekes pozícióban megélt ember emléke vagy egy gazdasági válságot a saját szemszögéből bemutató munkás visszatekintése. A történet ezekben az esetekben általában olyan erős, hogy magától “vezeti” a szerző tollát, de azért érdemes ügyelni arra, hogy ne vesszünk el a történelmi események felidézésében, hanem hagyjunk időt és helyet a saját érzéseink, küzdelmeink, reflexióink bemutatására is.

* * *

Az itt a teljesség igénye nélkül felsorolt alműfajok természetesen sokszor nem tisztán jelennek meg, hanem – amint arra egy-két esetben utaltunk is – keverednek az írásokban. Ilyen, világszerte ismert “kevert” műfajú visszaemlékezés például az Ízek, imák, szerelmek kötet, Elizabeth Gilbert utóbb meg is filmesített önéletrajzi ihletésű regénye, amely egyszerre úti és spirituális memoár. A keveredés persze nem baj, ellenkezőleg, érdekesebbé, komplexebbé teszi a történetet (lásd karriertörténet). Más kérdés, hogy túlzásba sem jó vinni a műfaji tobzódást, mert ha mindent bele akarunk írni, egy idő után életrajzzá “laposodik” a történetünk.

A lényeg minden esetben a tapasztalat, a tanulság, ami megváltoztatott valamit bennünk. Az őszinteség, csipetnyi önirónia és személyes hangvétel mellett elsősorban ezektől lesz jó a memoár, akármilyen részét is dolgozzuk fel az életünknek.