Címke: szerelmes történet

New Orleans-i lányok – Jennifer

Ezen a héten a New Orleans-i lányok közül Krencz Nóra kedvenc szereplője van soron: a vadóc Jennifer. Fogadjátok sok szeretettel a történetét.

„A fiú nem bántódott meg, és eszében sem volt válaszolni a lánynak. Egy „szia, akkor szombaton” kíséretében beszállt a kocsiba, megfordult, és a visszapillantó tükörben Jennifer dühös tekintetét nézte, amíg el nem tűnt a szeme elől.

Majd pofonnal törlöm le a képéről azt az önelégült vigyort!”– gondolta Jennifer, miközben felvánszorgott a szobájába. Lefeküdt az ágyra, s akkor már egész máson morfondírozott.

Tulajdonképpen miért ilyen elutasító mindig, ha egy fiú közelít hozzá? Szegény Edet kétszer is kikosarazta, pedig biztosan sokáig tartott, amíg kiderítette, hol lakik. Lehet, hogy tudat alatt élvezi, ha harcolnak érte, vagy tényleg nyűgnek érzi a férfiakat.”

New Orleans-i lányok – Fatime

Krencz Nóra ezen a héten újabb részletet hozott a New Orleans-i lányokból szerzői oldalára.

„Timy a koncert után Lawreynál aludt, és vasárnap is csak késő este ment haza. Halkan beosont a házba, de anyja még nem feküdt le. A kanapén ült, és szótlanul meredt maga elé.

– Szia!

– Miért csak most jöttél haza? – nézett fel Donna.

– Felnőtt nő vagyok. Azt hiszem, nem kell már beszámolnom arról, hogy mikor mit teszek. Úgysem leszek már itt sokáig. A papa hol van?

– Kettőt találhatsz.

– Értem. Akkor jó éjszakát!

– Várj egy kicsit! – Donna könyörgőre fogta. – Beszélgessünk!

– Beszélgessünk? Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kérted ezt tőlem. Egyszer sem. Miért? Mert nem érdekeltelek. Mi változott? Ja, igen, az, hogy a papa el akar válni, és félsz, hogy nem lesz senkid, akinek a vérét szívhatod. Ha másképp álltál volna hozzánk, akkor most lenne férjed és lányod is.

– Kérlek, kicsim! Nem akarlak elveszíteni.

Timy nem tudta, mit válaszoljon.

– Jó éjszakát! – mondta, és felment a szobájába.

Anyja utolsó mondata őszintén hangzott. Sajnálatot érzett iránta, de mégis érzéketlenül ott hagyta, mert képtelen volt túltenni magát az elmúlt éveken, amiket gyakorlatilag az anyja figyelme nélkül töltött el. Most mégis úgy érezte, hogy ha a szülei el is válnak, nem utasíthatja el őt, és adnia kell egy utolsó lehetőséget a kapcsolatuknak.”

New Orleans-i lányok – Mary

A kedves Olvasók most beleolvashatnak Krencz Nóra első történetének, szárnypróbálgatásának egy részletébe, amelynek a New Orleans-i lányok címet adta. A történet Nóra szerzői oldalán érhető el.

„A hétköznapok nem teltek túl kellemesen, hiszen Mary és az apja, Martin kapcsolata egyre feszültebbé vált. A szombat estéket Mary minden héten a kis kocsmában töltötte Jackkel, hogy legalább egy éjszakára elfelejthesse Leslie-t. Amíg a fiúval és a barátnőivel volt, nem nyomasztotta az otthoni légkör.

Jackkel minden koncert után kettesben maradtak. A fiú nagyon figyelmes volt, és kedvessége bizalmat ébresztett Maryben. Az érzelmeik hétről hétre egyre jobban elmélyültek, egész addig, míg a lánynak be kellett vallania magának, hogy bizony szerelmes. Jack szintén szerette őt, így amikor ez tudatosult bennük, belátták, hogy a kapcsolatuk kinőtte a szombat esti bulikat. Már hétköznaponként is találkoztak, s miután Mary óráinak vége lett, együtt sétáltak New Orleansban.”