Címke: szereplők

A Rádió Bézs Pauer Emánuellel beszélgetett

Június 29-én A Rádió Bézs műsorvezetője, Madár Tamás reggeli kultúrrovatában – a Szendvicsben –  Pauer Emáuelt kérdezte többek között arról, hogy mik azok, amik leginkább meghatározzák írói munkásságát.

Az interjúból kiderült, hogy a mindennapi életben is jellemző rá a fekete humor, amellyel már a holnapja bemutatkozó oldalán is találkozhat az érdeklődő.

“… amit már humorral kezelek, az már meg van emésztve.”

Beszélgettek arról is, hogy elsősorban problémákat szeretne felvetni és nem megoldásokat tárni az olvasó elé, aminek jó példája a nemrég az Ad Librum gondozásában megjelent Magamon kívül c. kisregény is. Annak kapcsán, hogy lesz-e folytatás, vagy milyen további mű várható, Emánuel azt is elárulta, hogy épp egy nagyobb lélegzetvételű regényen dolgozik, amit remélhetőleg még idén befejez.

Mi már kíváncsian várjuk.

kép forrása: http://onlineradiok.blog.hu/2015/03/07/radio_bezs_a_lagy_hangok_vonala_vagy_a_lagy_vonalak_hangja

Pauer Emánuel a KULTer.hu-n

A KULTer.hu nemrég interjút készített Pauer Emáuellel. A Magamon kívül c. könyve kapcsán a főhősről, a helyszínről és a motívumok jelentőségéről kérdezték. A beszélgetésben azt is elárulta, mennyire valóságosak a mű szereplői.

A teljes interjú itt olvasható.

A kép forrása: Bodor Viktória.

Íróként külföldön, avagy hogyan vakációzzunk ÉS agyaljunk a következő könyvünkön egyszerre?

Barczikay Lilla, az Ad Librum Kiadó szerzője nyaralás alatt próbálja megtervezni következő regényét, több-kevesebb sikerrel.

Fogalmam sincs. De komolyan.
Az alapötlet pedig nem volt rossz: egy hónap Olaszországban, reggelenként nyelvsuli, délután strand, este buli, annál meg mi sem egyszerűbb, mint két óra között vagy napozás közben vázlatot írni, a karakterek személyiségét kidolgozni. Egyébként is kipihent leszek, ráadásként még a jól ismert olaszos dolce vita is megihlet… Gond egy szál se! Úgy készültem, hogy haza már egy kész cselekményvázlattal és néhány előre megírt jelenettel jövök.
Mondanom se kell, nem egészen így alakultak a dolgok…
Az utazásról kis háttérinfó: négyből az utolsó hetemet töltöm Reggio-ban, egy dél-olaszországi városban, azon belül is a külföldiek számára fenntartott, egy hónapos kurzusokat indító egyetemen és környékén. Tavalyról ideköt életem legszebb nyara, idén pedig egyértelmű volt, hogy vissza szeretnék térni részben a nyelvvizsgám érdekében, részben pedig, mert nem tudtam jobb helyet elképzelni. Sajnos most már menne. Kiderült ugyanis, hogy a tavalyi évet nem lehet überelni sem társaság, sem hangulat szempontjából. Ráadásul sikerült minden elképzelhető rosszat bevonzanunk, nem csak nekem, de még a lakótársaimnak is. Így a tavalyi évvel ellentétben, amikor nem akartam hazamenni (komolyan, még Ferihegyen is azt lestem, hol szökhetek vissza a repülőre), idén már alig várom, hogy távozhassak.
Persze, nem örökre. Reggio di Calabria továbbra is a kedvenc helyem marad. Látni kell, hogy az ember megértse, hiszen a város bája leírhatatlan. A házak között megbújó vár, szebbnél szebb templomok és terek. A hullámzó tenger, amire minden utcasarkon vethetsz egy pillantást. Egy séta a Via Marinán vagy az üzletek közötti sétálóutcán, egy buli a parti lidók egyikében. Ha nem jártál itt, elképzelni sem tudod, micsoda nyugalommal áraszt el a város. Ha pedig mindehhez hozzátesszük az itteni mennyei ételeket és a környéken, vagy Szicíliában tett kirándulásokat… Reggio maga a földi Paradicsom.
Ihletgazdag környezet. Mégsem írtam eddig a bejegyzésig egy sort sem. Nem mintha ne lenne miről írnom, vagy időhiányban szenvednék, egyszerűen nem ezzel foglalkoztam. A lépésről-lépésre felmerülő problémákon túl hagytam, hogy elárasszon Reggio nyugalma, és átragadjon rám az olaszok ráérős, nekem stresszmentesnek tűnő életmódja. Megpróbáltam elfelejteni minden bajom (bár lenyűgöző kitartással próbálnak maguk alá gyűrni) és csak élvezni az életet.
Egyedül a szervezett kirándulások hosszadalmas buszútjain sikerült belemerülnöm a következő könyv tervezésébe, de még így sem sikerült a fejemben formálódó jeleneteket és ötleteket egy kézzel fogható vázlattá alakítanom, és valami azt súgja, a maradék egy hétben sem fogok ezen változtatni. Viszont mivel optimisták vagyunk, akár be is tudhatjuk sikernek, hogy a nevek már megvannak, és címnek is van ötletem (amivel fel is rúgtam a sokat hangoztatott, a-cím-az-utolsó stratégiámat, de hát ez van, változnak az idők).
A könyv egyébként nem az Anyám teremtményei és a Bátyám könnyei folytatása lesz, hanem egy teljesen új, különálló történet. Egyelőre egyrészesnek tervezem, de benne van a pakliban, hogy pár év múlva a sokadik rész bemutatóján nevetve fogjuk emlegetni ezt az elhamarkodott kijelentést.
Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy az itteni tapasztalataim beszivárognak majd az új könyv sorai közé, hátha át tudom adni az olvasónak, amit ez alatt a három hét alatt tanultam. Például, hogy egy mosoly csodákra képes, az pedig, aki mindig mosolyog, bármire. Azt is megtanultam, hogy hiába érzed úgy, nem bírsz ki többet, mindig lehet rosszabb (ha peches vagy, lesz is), és azt is végig fogod csinálni! Néha csak ráeszmélsz, hogy jé, egy újabb akadályt leküzdöttem, pedig nem gondoltam, hogy képes vagyok rá. Megtanultam, hogy a sok séta alakformáló, a stressz javítja az állóképességet, és hogy a gyertya, ha valakinek az emlékére gyújtod, lassú, elgondolkodtató lánggal ég.

Tizenegy játékos a Fanyűvőkben

Villax Richárd, a Fanyűvők szerzője csapatba szedte a regénye szereplőit, akik verhetetlenségére igen büszke.

Két csapatom közül az egyik már bejárta a maga útját, és – dicsőségtől övezve – hazatért. A másik kedvencem még az út elejét rója. Kijutott a Nagy Versenyre (az Ad Librum Kiadó támogatásával), és az első fontos mérkőzését a Könyvhét Kupán várakozáson felül hozta. Egyre többen tapsolnak neki, gúnyos füttyszó eddig még nem érkezett el hozzám.
Persze, felkészültem rá, hogy lesz az is. De én akkor is szeretni fogom csapatomat, a Fanyűvők FC-t, melyet a következőképpen állítottam össze:
EDVÁRD egy oknyomozó újságíró, aki az ősi „fantom”, Fanyűvő nyomában lohol. Ő a csatárom, a megoldó emberem, ki arra hivatott, hogy győzelemre vigye az ügyet. Ennek ellenére enervált, kiégett, ráadásul nem is különösebben tehetséges játékos. Még jó, hogy mellette van…
… VIKTÓRIA, aki viszont fiatal és célratörő. Gyönyörű lány létére a hátán viszi ezt a durva meccset. Büszkén viseli a Fanyűvők FC mezét, még akkor is, ha a regény egy fontos jelenetében meztelen.
KÁPOLNÁS MIKLÓSt, a történetnek helyt adó település „oligarcháját” nem szereti a közönség, hiszen törtető játékos, aki semmilyen szabálytalanságtól nem riad vissza. Azt, aki útjába áll, lekönyökli abban a hitben, hogy a bíró sosem fogja ezért megbüntetni. Egyszer a bal oldalon, máskor a jobb szélen tűnik fel, attól függően, hol tud eredményesebb lenni.
FOTÓS FRICI Edvárd mögött játszik, pályatársként gyakran segíti őt, de nem fekszik neki a hegyi sáros pálya, ezért nem biztos, hogy befejezi az akciót. Nem tudhatja: a problémáktól való menekülés miatt kellemetlen helyzetbe kerülhet az ember.
JURIJ orosz maffiózó, aki nem sokat teketóriázik, azonnal lő. A rendőrséget lazán kicselezi.
ERIKA Edvárd feleségeként játszik a könyv elején, de „lecserélik”. Nem a férje a szabálytalan, csak épp Erika lesen van.
ÁBEL ATYA a település papja, igazi vezéregyéniség. Feketében jár, mégsem bíró.
FEHÉR GÁBOR polgármesterként funkcionál ugyan, de teljesen alkalmatlan a csapatkapitányi tisztségre. Hajlamos bundázni, Kápolnással összejátszani.
HORVÁTH-SCHNEIDER ékpár: a két lelkes rendőrjárőr a kedvességről és a komikumról egyaránt gondoskodik a játékidőben. Schneider öreg, s afféle józan paraszti ésszel megáldott, Horváth fiatal és rutintalan, gyakran szinte elbotlanak egymás lábában.
ADORJÁN, Kápolnás részeges fia. Csak lézeng a pályán. Fiatal kora dacára kérdés, hogy egyáltalán végigbírja-e játszani a nagy mérkőzést.
… ééés még van egy valaki. Van?
FANYŰVŐt észre sem lehet venni a pályán, bár néhányan látni vélik. Vitatják, milyen poszton játszik, ha játszik. Ember? Óriásmajom? Jeti? Földönkívüli? Vagy esetleg valaki más játszik helyette?
A kispadon is ülnek páran. Néhányukat csupán percekre állítom be, ezért kilétükre jobb, ha csak a könyv hasábjain derül fény.
A nagy kérdés, hogy mit alkotnak ők így együtt? Ezt nem nehéz megtudni, csupán a konyvkommando@gmail.com-ra kell egy e-mailt dobni „Fanyűvők érd.” szöveggel a tárgymezőben és a szövegtörzsben.
Eddig a csapatom veretlen, a vártnál jobban teljesít! Büszke vagyok rá!

A Fanyűvők című regény Facebook oldala itt érhető el.

Az eredeti bejegyzés elolvasható itt.

10 dolog, amit nem tudtál az Anyám teremtményeiről

Barczikay Lilla , az Ad Librum Kiadó írója felfedi első regényének kulisszatitkait, melyeket még senkinek nem mesélt el.

  1. Derek nem Derek. Mármint nem eredetileg. Egészen a korrektúráig Nitáék nevelőapját Ricknek hívták. Végül azért változtattuk meg, mert túlságosan hasonlít a Nickre, könnyű volt őket összekeverni. Én a mai napig Ricknek hívom, ami kellemetlen, hiszen rajtam kívül senki nem tudja, kiről beszélek.
  2. A cím mind a két könyv esetében az utolsó lépések egyike volt. Odáig (és családon belül gyakran azóta is) a fájlnevén emlegettük a két könyvet: Xxx és Thx-ként. Elsőre talán furcsán hangzik, de igazából praktikus, hiszen gyorsabb és egyszerűbb kimondani, mint bármilyen ideiglenes címet. Ráadásul társaságban említve úgy hangzik, mintha valami titkos, fedőnevet viselő dologról lenne szó… Azt hiszem, nem kéne annyi detektíves sorozatot néznem.
  3. Kezdetben sorszámozni akartam a szereplőket: az első hárpia a legszelídebb, az utolsó a legkegyetlenebb. Aztán ez szerencsére a háttérbe vonult, ahogy rájöttem mennyire felesleges és komplikált. Az olvasónak bőven elég azt a rengeteg nevet számon tartani.
  4. Az alapötlet Nita képessége volt. Egy lány, akihez beszélnek a tárgyak, és mindent elmondanak neki. E köré a képesség köré építettem fel az egész történetet.
  5. A többieknél először a neveket választottam ki, utána ezekhez kapcsoltam a képességüket. Mint valami egyedi asszociációs játék…
  6. Iskolai kiközösítés „based on a true story”. Nekem is volt alkalmam megtapasztalni, részben ezért is írtam bele a könyvbe. Nitáék pont úgy kezelték a többiek rosszindulatát, ahogy annak idején én szerettem volna.
  7. Megan az egyetlen (emberi) szereplőm, aki megkapta egy volt ismerősöm néhány jellemvonását. Azért csak néhányat, mert időközben az illető kilépett az életünkből. Ez az oka annak is, hogy Megan már az első könyv végén távozik a történetből. Nem akartam, hogy akár engem, akár a szereplőket tovább kísértse. Eredetileg úgy terveztem, hogy ő marad talpon a legvégéig, és Nita számol le vele, de ez a drámai lépés időközben feleslegessé vált. És nem írtam bele, de azért remélem, érezhetően ott lebeg minden mondat felett, hogy „szerencsére”.
  8. Az első könyv végén Nitáék nem gondolnak az egyedüllét veszélyeire, mert az átéltek után, ismerős környezetben eszükbe sem jut, hogy még bármi baj történhet. Az éjszaka feldolgozhatatlan és felfoghatatlan eseményei után senki nem hibáztatja őket. Valójában azonban azért nem gondoltak rá, mert nekem sem jutott eszembe. És mielőtt megköveznétek, hozzátenném, hogy senki másnak sem, aki a kiadás előtt olvasta el a könyvet. Sőt, lefogadom, hogy az olvasók közül sem mindenkinek tűnik fel! Így nem is olyan vészes hiba és végül jól sült el. Sosem akartam őket örökre megfosztani a magánytól.
  9. Amikor kimentették Maggie-t a várból, még nem gondoltam, hogy életben fog maradni. Végül azért Maddy halt meg helyette, mert a dolgok alakulása közben rájöttem, hogy csak ez jelent elég nagy pofont Theodorának, hogy normális stílusra váltson, és a csapat igazi tagjává válhasson. Nagyjából úgy, ahogy Vivnél.
  10. Semmit nem tudtam Alexről a színrelépése pillanatáig, így a férfi ijesztő külseje ugyanolyan újdonság volt számomra, mint Nitáék számára. Előtte Alex nekem is csak egy név volt egy sötét ígérettel, de arc nélkül.

+1 Nick nem lehet szerelmes. Volt egy olyan gondolatom, hogy az anyjuk kísérleteinek eredményeként képtelen rá, de végül feleslegesnek láttam túlbonyolítani a dolgot. Nick nem lehet szerelmes, mert csak Nitával törődik, a húga érdekét önmaga elé helyezi. Ezen kívül azért sem lehet az, mert a csapat egyik lány tagja sem illik hozzá, egy idegen pedig soha nem lehet teljes értékű tagja a családjuknak, hiszen sosem értené meg az életüket és az elveiket. Ha pedig Nick nem lehet szerelmes, akkor mindig is Nita marad számára a legfontosabb. A lány sosem hagyná őt magára, így viszont nem élheti Dylannel azt az életet, amit megérdemel. Ez az oka annak, hogy a történet úgy ért véget, ahogy. Spoiler nélkül csak ennyit mondhatok.