Címke: színház

Könyvajánló – Vastapsfelelősök

A Könyvutca blog írt könyvajánlót Lovász-Horváth Nikolett: Vastapsfelelősök című könyvéről.


Lovász-Horváth Nikolett könyvében betekinthetünk abba, hogyan zajlanak ezek a dolgok a hivatalos színházak esetében, végigkísérhetjük az előadás megszületését egészen a felolvasópróbától a premierig.
Színházi dolgozók mesélnek a munkájukról, tapasztalataikról, nehézségekről, izgalmakról, közben rengeteg anekdotát hallhatunk, amelyek a színfalak mögött történtek meg.
Megtudhatjuk mi a feladata a dramaturgnak, hogyan zajlik egy olvasópróba, hogyan dolgozik az ügyelő, a súgó, a kellékes, a rendező.
Mik azok a jelzésjelmezek, mi a különbség a rendelkező próba és az emlékpróba között? Történeteket olvashatunk remekül megoldott bakikról, vicces helyzetekről és nem vicces balesetekről.
Részletes képet alkothatunk egy rendezőasszisztens munkájáról, amibe éppúgy beletartozik a színészek lelkének ápolása, mint ahogyan rövid idő alatt keríteni egy kötéltáncost, tulajdonképpen sokszor megoldhatatlan feladatok és kérések megoldása a feladatuk.
Gondoltátok volna, hogy a színház kisegítő személyzetének vezéralakja az ügyelő, akinek utasításai megkérdőjelezhetetlenek?
A teljes bejegyzés itt olvasható.

Megjelent! Vastapsfelelősök

Örömmel mutatjuk be riportkönyv sorozatunk harmadik részét: Lovász- Horváth Nikolett Vastapsfelelősök. A kulisszák mesterei a színház titkairól című könyvét.


Lengyel Tamás is nagyon szereti a kellékeket, és ragaszkodik is hozzájuk, azonban ez a „szeretet” nem mindig kölcsönös… „Nem minden esetben a barátaim, de nagyon szívesen használom, és rendkívül fontosnak tartom a kellékeket. Nagyon része a színészetemnek, hogy legyenek kellékeim. Úgy érzem, azokkal lehet a leginkább a realitást fokozni, ezért minden előadásban van valamilyen kellékem. Nekem elég hosszú idő, amíg megtanulok a kellékkel bánni. Sokszor kell gyakorolnom, hogyan is működik, hogyan lesz kényelmes, életszerű, ahogyan nálam van. Például amikor a Válótársakat forgattuk, és felvettünk egy telefonbeszélgetést a karakterem csajával, mindenki nagyon elégedett volt, jól sikerült a jelenet. Én a beszélgetés közben egy konnektort csavaroztam be, közben a vállammal tartottam a telefont és úgy beszéltem. Amikor közölték, hogy megvették a jelenetet és átállunk egy következő képre, akkor odajött hozzám az, aki a berendezésekért és a kellékekért volt felelős, és azt mondta, hogy minden nagyon jó volt, csak az a helyzet, hogy a csavart nem arra csavarjuk befelé, amerre én csavartam… Így aztán újravettük ezt a jelenetet.”

A teljes részlet itt olvasható.

Az írónő dedikálja a könyvet április 22-én, vasárnap 14 órától a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Millenárison (D24-es stand).

Elfelejtettük a taps erejét

Jenei András e heti írása a színházba járók figyelmét kívánja felhívni a nézői taps erejére.

„Régen, még látó koromban is járogattam színházba. Na, nem sokszor, de megesett, hogy ott ültem egy darabon, aztán büszkén mondogattam: ismét voltam színházban!

Most, hogy vak vagyok, ugyanígy járok szórakozni. Ha ez valakinek furcsa lenne, két dolgot is elárulok.

Az egyik, hogyha nem is látom a deszkákon zajló eseményeket, a fülem az jó, és a zajokból, párbeszédekből összerakom a történetet. Illetve, akivel megyek, mesél.”