Címke: vadászat

Huszonegy egész négy tized

Vida Gusztáv hatalmas vaddisznót lőtt a napokban. A vadásztörténet itt olvasható.

“Ekkora disznót én még nem lőttem. (Tegnap hajnalig.) Fél centivel kisebbem van. Mifelénk nem szokásuk nagy agyarakat növeszteni. És meg sem nőnek. Nem hinném, hogy csupán azért, mert idő előtt agyonlődözzük őket. A populáció génjeiben is lehet valami. Egy-két év is eltelik, amíg ekkora esik itt. Főleg súlyban. (Egy hetvenkilós kannak is lehet ily hosszú foga.) Zsigerelve, orr nélkül százharminc kiló. Meg se tudtam mozdítani. Költői túlzás.”

Majdnem…

“Pár napja volt egy izgalmasabb vadászkalandom. (Lehet, hogy csak én fújom fel.) Korán kelő vagyok, ha közelít az óra hajnali háromhoz, már nem fekszem vissza. Olvasok, kávét főzök, bekészítem a kandallókat, tájékozódok a hírportálokon. Így nem esett nehezemre, hogy korán nekiinduljak. Ennek – persze – van egyéb praktikus oka is: ilyenkor még senki nem vág neki, így normális utakon feljuthatok a területemre – kezdi elbeszélését Vida Gusztáv.

Vida Gusztáv vadászkalandja valóban izgalmas, az embernek borsózik a háta, ahogy olvassa.

Töredékek

“Mintha, néha érezném, hogy szenvedélyem csillapszik, egy-egy faj újabb egyedének elejtése után. Az a belső képzeletbeli rubrika kipipálva, hát nem halok már meg nélküle…” – Vida Gusztáv gondolatai a vadászatról elolvashatók szerzői oldalán.

“Az elsők… Többféle írás van, az első, fölfokozott megélésé, s a letisztult, sommázó. Nekem csak az előbbi út a járható, mert hiányzik a kellő számú élményanyag.

Talán lehetne sokkal szebben, összeszedettebben. Némelyikük kifejezetten suta, ügyetlen. Nem baj, egy idő után hagyom is úgy. Az a történet már így rögzült.

Marad. Ez volt. Mitikussá válnak a szavak. Nem szépítek, a valóságot mesélem. A lelkemet írom, a hangulatot.”