F. Szőllősi Csilla

„Ha az ifjú pár sem tud figyelni, akkor arra szoktam gondolni, hogy felvételről úgyis újra meghallgatják, amit nekik mondok”

F. Szőllősi Csilla anyakövvezető Házasságkötési köszöntőbeszédek anyakönyvvezetőknek című kötetét hét éve nem vitte könyvesboltba, mégis szépen fogy. Az Ad Librum Kiadónál kiadott könyv szerzője nemrégiben  Könyv Guru portálnak adott interjút,  amelyben többek között beszél arról is, honnan szerez ihletet a beszédeihez, mit gondol a válásról, és hogy melyik a kedvenc idézete esküvőre.

„Az első beszédet egy kéttanús esküvőhöz írtam, 2001-ben. Nem volt könnyű dolgom, mert mindkét fél második házasságkötésére kellett készülnöm. Nagyjából a felét, pontosabban a második felét írtam magamtól (az elsőt átvettem egy másik kiadványból), és, erre tisztán emlékszem, a végét egy idézettel zártam.”

A teljes interjú itt olvasható.