Romantikus borítók _Ad Librum

Hogyan kezdjünk romantikázni?

Könyv Guru szokás szerint minden héten könyvírási és kiadási cikkeket hoz a nagyérdeműnek, hogy segítséget nyújtson a kezdő íróknak és azoknak, akik elakadtak az írásban. Most a romantikus regények megkapó első bekezdéseiről ír, a cél az, hogy az a vásárló, aki leveszi a könyvet a könyvesbolt polcáról, meg is vegye azt. A teljes cikk itt érhető el.

Volt már téma az oldalon a könyvcím, a könyvborító, a fülszöveg – ezen kívül mi kell még ahhoz, hogy az olvasó, akinek felkeltettük a figyelmét, tényleg megvásárolja a könyvünket?

Igen: egy profi első bekezdés.

És mitől lesz jó egy regény kezdete? Attól, hogy azonnal behúzza az olvasót, nem hagyja, hogy elkalandozzon a figyelem. Nézzünk meg néhány ütős első bekezdést, és tanuljunk belőlük!

Ma kizárólag szerelmes történetek kezdeteit vizsgáljuk, de szó lesz még más zsánerek nyerő első bekezdéséről is. Az alábbi tippeket, sőt, a mondatok logikáját is nyugodtan használja fel az olvasó a saját szövegében – ne legyünk restek a legjobbaktól tanulni!

Elsőként nézzünk meg egy majdnem százéves szöveget:

 „Az intézet igazgatónője az ablaknál állott és lenézett a kertbe, ahol növendékei kart a karba fűzve sétálgattak, aztán újból odafordult vendégéhez – egy éltesebb hölgyhöz, aki élénk érdeklődéssel figyelt az igazgatónőre – és folytatta.” (Altay Margit: Némy)

Mitől jó ez a részlet?

Először is attól, hogy megtudjuk, kiről van szó, mi a helyszín, és a részlet még azt is sejteti, hogy milyen az időjárás, mert nem az udvarban, hanem a kertben járnak a lányok, ráadásul sétálgatnak: tehát ráérősen mozognak, biztos nem fáznak. Azaz: könnyedén el tudjuk képzelni a szituációt, mert kaptunk néhány fontos részletet.

Másodsorban azért érdekes a szöveg, mert egyből valaminek a közepébe csöppenünk bele. Az igazgatónő nyilván beszélget a vendégével, mégpedig nem valami unalmas témáról, hiszen a vendég élénk érdeklődéssel figyeli, valamint az ige: folytatta, is arra utal, hogy a történet már korábban elkezdődött, a kocka el van vetve. Az olvasó tudni akarja, mi is ez az érdekes beszélgetés, aminek az elejéről lemaradt.

Most nézzünk egy mai romantikus történetkezdetet:

 „Félelem és csodálkozás tükröződött Ed meleg, barna szemeiben, ahogy egymással szemben álltunk a kertben. Csak bámultam rá, szinte vibrálva a felháborodástól, aztán lassan visszahúztam a jobb karom.
- Tessék! – ordítottam, ahogy a Wedgwood Kutani Crane márkájú, tizenhét hüvelykes porcelántányér elszáguldott a pasi bal füle mellett és ripityára tört a kert falán.” (Isabel Wolff: Rescuing Rose)

Hű, egy veszekedés közepébe csöppentünk, azaz az akció közepébe. Ebben a részletben még nyilvánvalóbb ez a tény, mint a Némy esetében. A tányérhajigálás határozottan dinamikusabb cselekvés, mint a beszélgetés. Ha tehát kifejezetten lebilincselő kezdetre vágyunk, írjunk valami gyorsan lezajló és érzelemdús jelenetről!

Az egyik kedvenc könyvemből idézek:

Ha elég magasra felugrott, Maddy Harvey látta, ahogy a buli vígan folyik tovább nélküle, abszolút figyelmen kívül hagyva a létszámhiány tényét. Nos, tulajdonképpen elég homályosan, mondhatni absztrakt formában látta csak mindezt – a fényeket a házban, a fákat a kertben, a partiarcok körvonalát, ahogy szobáról szobára mászkálnak vagy Kylie Minogue-ra rázzák magukat (azért erre, mert ez ugye minden életkorban csajos zene). Ez tuti nem történt meg soha Kylie-val.” (Jill Mansell: Falling for you)

Ez a részlet felkelti a kíváncsiságunkat. Az olvasó tudni akarja, Maddy miért az utcáról nézi a bulit, miért nem hiányzik senkinek, miért lát homályosan?

Ha erről a paragrafusról szeretnénk példát venni, írjunk olyan mondatokat, amelyekre az olvasó felkapja a fejét és azt kérdezi: na de miért? Dobjuk fel a labdát, de egyelőre ne kapjuk el: vagyis ne magyarázzuk meg azonnal, mi miért történik. Ebben a könyvben például

csak a második oldalon derül ki, hogy Maddy elvesztette a kontaktlencséjét.