Új megjelenések kategória bejegyzései

Már előrendelhető!

Az Ünnepi Könyvhétre új könyvvel jelentkezik a Személyes Történelem kiadó is.

Erdei László: Kóborlásaim az élet ösvényein már előrendelhető a webshopban.

„Nagy élmény ez az éjszaka! Felettem zöldellő faág és a csillagos ég.” A csöndben őzek, dámvadak osonnak le a „kopolyához”… – írja naplójában tizenévesen a majdani kutató, a nö vény biológia professzora, két teljes napot egyedül eltöltve a Nagynyíri-erdőben. Folytatódik a sor nyári diákmunkaként egész megyéket feltérképező kerékpártúrákkal, ifjúkori nyaralásokkal, majd eljutunk a már felnőtt férfi, családapa kutatói munkáival összekapcsolódó utazásaihoz, tanulmányútjaihoz. Egyszerű turista számára elérhetetlen oldalát láthatjuk Hollandiának, Japánnak, megtudjuk, hol van „Fokhagymaország”, van-e, volt-e rabszolgaság a 20. sz.-ban, mit mond a távolról jött magyarnak Dél-Amerika… Megismerhetjük más népek szokásait, vallását, gyönyörködhetünk természeti és épített kincseik szépségében. Ismeretekben gazdag leírások, pontos információkkal az adott ország földrajzi adottságairól, társadalmáról, olykor történelméről is – érzékletesen, élményszerűen. Nem hagyva ki a korabeli Magyarország külföldi utakkal kapcsolatos hozzáállását sem… Szülőföldjéről, Törtelről indul, és vissza is tér oda. Bár Szegeden él, mégis tevékenyen vesz részt a település mindennapjaiban. E. L. tudósként gondolkodik, de a hétköznapok nyelvén fogalmaz. Visszaemlékezéseit olvasva könnyedén, szinte észrevétlenül gazdagodik tudásunk, emelkedik lelkünk…
Szafián Zsuzsanna tanár, író

 

A szerző dedikálja a könyvet június 9-én 11 és 12 óra között a 89. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren.

“Ahogy olvasni kezdtem, azonnal újra tizenhét éves lettem” – interjú a Katonaévek szerzőivel

Hogyan élhetett túl egy jegyesség a hatvanas évek derekán két évnyi katonáskodást, és válhatott fél évszázadnyi boldog házasság alapjává? Erről szól a Katonaévek 1965-1968 című kötet, amely egy ifjú pár katonaság alatti levelezésének megható gyűjteménye, és néhány hete jelent meg a Személyes Történelem Kiadó gondozásában. A szerzőpáros, az egykori jegyesek, Tóth György és Tóth Györgyné, Marika a velük készített interjúban őszintén vallanak a válogatás elkészítésével kapcsolatos érzéseikről, nehézségeikről. Egyebek mellett arról, hogyan jutott eszükbe nyilvánosságra hozni ezt a személyes írásgyűjteményt, milyen hatással volt rájuk és a házasságukra a régi levelek újraolvasása, min lepődtek meg a legjobban egykori önmagukkal kapcsolatban, és miért sajnálják, hogy nem beszéltek korábban az életükről a gyerekeiknek és unokáiknak.

A teljes interjú itt olvasható.

Dedikálásözön

Kedves Olvasóink!

Június 10-én a pszichológia és riportkönyveink lesznek a középpontban a 89. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren. A 21-es pavilonnál az alábbi szerzőink lesznek velünk, és dedikálják könyveiket:

10.00-11.00 óra –Végh-Fodor Mónika (Mesetréning)

11.00-12.00 óra – Garay Zsuzsanna és Mester Györgyi

14.00-15.00 óra – Gelsei Bernadett (A hűtlen, a megcsalt és a szerető)

15.00-16.00 óra – Lovász-Horváth Nikolett (Vastapsfelelősök)

16.00-17.00 óra – Kuti Veronika (Vágyvirágzás)

17.00-18.00 óra – George Hannmer (Nők és Férfiak, Fáj-dalom, Őszintén hazudva)

 

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Hamarosan!

Örömmel mutatjuk be Riportkönyv sorozatunk legújabb tagját, Kuti Veronika Vágyvirágzás című könyvét!


Ebben a könyvben húsz nő intim történetét olvashatod szexről, szenvedélyről, kíváncsiságról, kapcsolatokról, sebekről és fejlődésről, ahogy elmesélik, kik voltak egykor, hogyan bimbózott ki testükben a szerelem zabolátlan vadrózsája. Szabadon tárják fel titkaikat, akárcsak a mesebeli királylány az elrejtett jegyeket a furfangos legénynek.

Megismerheted a női szexualitás kalandját az első bimbózástól a virágzás szépségén át az érett gyümölcsökig. Tanúja lehetsz, ahogy követik vágyaikat, kockáztatnak, sérülnek, gyógyulnak, növekednek. Akárcsak te vagy én. Mert a merész történetek, még ha ezerarcúak is, a mélyükön ott az autentikus női tapasztalat a szexualitás kibomlásáról, ami teljes virágában az intimitást, a kapcsolatot öltözteti ünneplőbe.

A szerző, Kuti Veronika, teológiát tanul, dúla, egykor mentálhigiénésként is lelkesedéssel gyűjtötte az idősek kalandos élettörténeteit. Asszonyszövet nevű blogján kutatja a női körben felfedezhető erőt, a termékeny hétköznapok és meghitt ünnepek egyensúlyát. Egy férj társa, három kislány édesanyja, 1100 cserkész regionális vezetője.

Várható megjelenés: június 4!

Mesetréning a Kossuth Rádióban

Nemrég jelent meg Végh-Fodor Mónika Mesetréning című könyve, ami egy 31 napos önismereti program a mesék útján. A szerzővel a Könyv Guru készített interjút, amelyben a könyv keletkezéséről, a mesékről, és a mesék hatásairól is beszélgettek. A könyvből elérhető részlet is, illetve a mesék olvashatóak a honlapon. 

A Kossuth Rádió arra is kíváncsi volt,   hogyan kapcsolódnak a mesék a kereszténységhez, milyen a felnőttek viszonya a mesékhez, és a könyvben szereplő gyakorlatokról is szó esett. Az interjú elérhető online.

A gyakorlatokhoz pedig nem árt egy üres befőttesüveg, papírlapok, színes tollak és ceruzák. Jó kikapcsolódást kívánunk!

Megjelent! Vastapsfelelősök

Örömmel mutatjuk be riportkönyv sorozatunk harmadik részét: Lovász- Horváth Nikolett Vastapsfelelősök. A kulisszák mesterei a színház titkairól című könyvét.


Lengyel Tamás is nagyon szereti a kellékeket, és ragaszkodik is hozzájuk, azonban ez a „szeretet” nem mindig kölcsönös… „Nem minden esetben a barátaim, de nagyon szívesen használom, és rendkívül fontosnak tartom a kellékeket. Nagyon része a színészetemnek, hogy legyenek kellékeim. Úgy érzem, azokkal lehet a leginkább a realitást fokozni, ezért minden előadásban van valamilyen kellékem. Nekem elég hosszú idő, amíg megtanulok a kellékkel bánni. Sokszor kell gyakorolnom, hogyan is működik, hogyan lesz kényelmes, életszerű, ahogyan nálam van. Például amikor a Válótársakat forgattuk, és felvettünk egy telefonbeszélgetést a karakterem csajával, mindenki nagyon elégedett volt, jól sikerült a jelenet. Én a beszélgetés közben egy konnektort csavaroztam be, közben a vállammal tartottam a telefont és úgy beszéltem. Amikor közölték, hogy megvették a jelenetet és átállunk egy következő képre, akkor odajött hozzám az, aki a berendezésekért és a kellékekért volt felelős, és azt mondta, hogy minden nagyon jó volt, csak az a helyzet, hogy a csavart nem arra csavarjuk befelé, amerre én csavartam… Így aztán újravettük ezt a jelenetet.”

A teljes részlet itt olvasható.

Az írónő dedikálja a könyvet április 22-én, vasárnap 14 órától a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Millenárison (D24-es stand).

Beleolvasó – Ez van

Vida Gusztáv  Ez van című könyvéből hoztunk részletet. 


A „Mester”. (részlet)

… Másnap, a Tibi kocsmában futok össze Lajossal. – Mondta a bátyád? – kérdem. – Mit, te!? – Nem? Hát, akkor ezt elmesélem. Mit iszol? Na, szóval… Ott ülünk már órák óta, mindenütt a népek, sehun semmi, dögunalom S akkor, hogy menjek sörért, megyek is. Lenézek, hát látom ám, csez’ meg, pokoli nagy hal a szélen. Megyek be érte a vízbe. Anyám mekkora! Dobom ki, vergődik, csak úgy hupog a föld. – Mester! Mester! -innejd is, onnajd is… A népek meg csak tördelik össze sorra botjaikat, szórják bele a vízbe, pakolnak össze. Kiabálnak, lázadnak.,. Ez már sok nekik! Egész nap hiába ücsörögnek, ez meg puszta kézzel fogdozza. Aztán fogtam nekik még egyet. Ugyanígy. A másodiknál a maradék is feladja, ahány bot, az már mind törött, ott himbálódzik a hullámokon. – Mester, mester!… Még, még! Lássuk a csodát! – Ha meg megyek valahá, hát bravózás, taps. – Bravó, Bravoóó! – Ránézek a vízre… Elnémulnak – Hallga! Csönd!… Csit- csitt! Figyelj. A mester lát valamit! – S így tovább.

Hát ezt nem kellett volna.

Lajos majd megfullad, úgy nevet. – Hogy, tördelik össze…! he-he – szeme csillog, élvezi nagyon – a botokat! Meg, hogy mennek haza. Hej, de ott lettem volna. Mester… mester…!

Szinte látjuk mindketten ott ringani az elhagyott, elárvult botokat a tófelszínen. Meg az elképedt, dühösen csomagoló embereket, ahogy mennek haza.

Ahogy szóhoz jut, még mindig fel-felröhögve áll elő, hogy – Te, akkor ha megengeded, egy ideig Mesternek szólítlak… – S a hülyéje, tényleg. De hálisten, idővel aztán elhagyta.

[…]

Kis karácsony, nagy karácsony

Ezúttal egy kis karácsonyi hangulattal jelentkezünk. Nemrég jelent meg Mester Györgyi legújabb könyve Kis karácsony, nagy karácsony címmel. Ebből hoztunk most részletet. 


KARÁCSONY AZ ERDŐN

„Elviszem a tejet Juliskának, meg a Bognárékhoz is beugrom vele, azután karácsonyozhatunk” – mondta az apja.

Neki azonnal lelkiismeret-furdalása támadt. Hiszen hogyan is kezdődhetne jól a karácsony, ha a fájós derekú apjának kell kihordania állandó vevőiknek a friss tejet, és még az utolsó pillanatban is dolgozna, amikor már minden családban a szentestére készülődnek. Az ötvenes éveit taposó apja ráadásul egy hete, a tűzifa aprításakor, megrándította a derekát. Örülni kell annak is, hogy nem dőlt ágynak. Még a végén rosszabbul lesz. Odavan az ünnep öröme, ha beteg van a háznál.

Majd ő. Majd elmegy ő a két kannával. Nem olyan nehezek azok, megbirkózik velük. Egy tizenkét éves gyereknek ez meg se kottyan. Jók még a rugók az ő lábában, egy óra alatt megjárja az oda-vissza három kilométernyi utat, ami tanyájukat a falutól elválasztja.

Apja kicsit ellenkezett, az anyja azonban nem bánta. Csupán a lelkére kötötte, igyekezzen haza, mert nagyon feketedik az ég, lehűlt a levegő is, talán mégiscsak fehér lesz a karácsonyuk.

A kabátját az ajtóban gombolta be, és a csizmában is igazgatni kellett a lábát, annyira sietve indult el otthonról. Jól kilépett, mégis, mire elérte a falu határát, szállingózni kezdett a hó.

A két családhoz beadta a kannákat, a kabátja alá bedugta az ajándékba kapott bejglit, és szaporázni kezdte a lépteit. Félúton járt, amikor kitört a hóvihar. Percek alatt fergeteggé vált, a nem sokkal előtte még csendesen szitáló hó. Süvített a szél, lökdöste, rángatta őt is, és a szakadó hóesésben már látni sem lehetett. Legalábbis, az utat nem, ami a tanyájukhoz vezetett. A kis erdő kezdeténél a jelzőfát sem találta meg, ahol le kellett volna térnie, mivel ott átvágva volt a legrövidebb az út a házuk felé.

Csak belehajolt a szélbe, és próbált előre haladni, de mintha valami folyton visszalökte volna. Egyre hidegebb lett, és már a lába is nagyon fázott a kis csizmában. Pedig az apja kapcáját tekerte rá, mégiscsak decembert írtak, várható volt, hogy bármelyik nap beköszönt az igazi tél.

Hát most itt volt. Váratlanul szakadt le az ég, és olyan intenzitással esett, hogy már lépni is alig tudott, az egyre vastagodó hótakaróban. Megállt, és váratlanul az erdő közepén találta magát. Hogy mikor tért le az útról, észre sem vette. Hogy is vehette volna, hiszen az orráig sem látott.

Kis idő múlva újra elindult, maga sem tudta, merre, csak hagyta, hogy vigye előre a lába. Vastag fatörzseket tapogatott ki maga körül. Az egyikben megkapaszkodva igyekezett kifújni magát. Még az is lehet, a kimerültségtől elbóbiskolt, és amikor újra körülnézett, már jóval sötétebb volt, leszállt a korai este. A tanácstalanságtól és kétségbeeséstől csak most jutott eszébe: otthon bizonyára nagyon aggódnak érte, és vajon milyen lesz nélküle a szentestéjük?!

[…]

Részlet: A hallgatás mérge

Ezúttal Barbara Whest A hallgatás mérge című könyvéből hoztunk részletet.


Sophia még mindig az udvart figyelte az ablakból, kezében az üres bögrével. Alig szólt hozzám mióta mindent elmeséltem. Lehet, hogy haragszik a múltam miatt? Ugye nem?

Kétségbeesetten lépkedtem oda hozzá, hogy hátulról átkaroljam és örömmel érzékeltem, hogy kezét ráteszi az enyémre. Fejemet vállára hajtottam és beszívtam a kedvenc illatom.

– Haragszol?

– Nem. Miért haragudnék? – ráncolta össze a szemöldökét – Nem hibáztatlak azért, amit tettél azok után, amin keresztül mentél. – Sophia hüvelykujjával cirógatta a kézfejemet, ami annyira megnyugtatott, hogy képes lettem volna azonnal elaludni, akár egy zsiráf. Úgyis az Sophia kedvenc állata.

– Az egész életem olyan… elcseszett. – suttogtam neki, és meglepetésemre egy apró mosoly jelent meg az arcán.

– Elcseszett embereknek elcseszett élet jár, elcseszett barátnőkkel. Hogy nézne már ki, ha te lennél Amerika elnöke, oldaladon a First Ladyvel? – én is elkuncogtam magam a gondolattól, elképzelve magam nyakkendővel és öltönnyel, bakancsok és csizmák helyett lakkcipők és semmi káromkodás… Ez inkább Evans szerepe lenne, nem az enyém.

– Én hoznám meg a törvényeket. Betiltathatnám az egész hülyeséget, amiben most élünk, és legálisan tarthatnálak a karjaim között. Nem kéne rettegnem attól, hogy elveszíthetlek bármelyik pillanatban, és olyan életet adhatnék neked, amilyet megérdemelsz. Te lennél az a First Lady, aki mellettem áll.

– Nekem nem olyan élet kell, amit megérdemlek, hanem olyan, amilyet akarok. És jelenleg tökéletesnek érzem az életem úgy, ahogy van. – Leszámítva a szüleink azon felére, akiket letagadunk…

– Na igen… – imádtam Sophia csilingelő nevetését, azonban a mostani inkább erőltetett volt, ami nagyon megrémisztett. – Leszámítva őket. – tette hozzá.

Némán néztük a havas tájat, hihetetlen, hogy nemsokára itt az új év. Ujjaink egybefonódtak, légzésünk összhangban működött, így egyszerre emelkedett és süllyedt a mellkasunk. Annyira összeillettünk, mint a tűz és a víz, kettőnk összerakásával pára alakult ki, szinte égtünk a forróságban…

– Láttam ma őt. Asht. – mondta ki végre igazi baját egy perc némaság után. Az izmaim megfeszültek, elrontva az idilli képet az elmémben. – Az udvaron állt, kezében két képpel, amin csókolózunk. Ha akart volna, már rég beköpött volna minket a világnak. Szerintem Samanthának dolgozik, bosszút esküdött az utcai incidens miatt. – igaza volt. Azt mondta nekem, hogy ezt még megbánom, de ezt a célját már rég elérhette volna máshogy is, hacsak nem Samantha kémjeként tevékenykedik. Mire vár? Arra, hogy még jobban szenvedjek, mikor elveszi tőlem? Hogy még jobban beleszeressek?

– Meg fogjuk oldani – nyugtattam szerelmemet, azonban a mély sóhaja engem nem nyugtatott meg úgy, ahogy azt szerettem volna.

– Erre nincs megoldás.

– Ha te nem bízol abban, hogy ez sikerülhet közöttünk, akkor nem tudom, kicsoda fog. Én már rég elvesztettem a hitemet. Egy dologban viszont biztos vagyok.

– És mi lenne az?

– Még ha nem is hiszek a papnak, aki prédikál, akkor is templomba járok, hogy meggyónjam a bűneimet. Még ha nem is hiszek abban, hogy Adam kibírja négy órán át kaja nélkül, akkor is fogadok rá minden alkalommal. És ha nem is hiszek abban, hogy élve kijutunk ebből, akkor is folytatni fogom ezt az utat. Ebben egészen biztos lehetsz. – éreztem, ahogy Sophia válla megemelkedik, majd egy sóhajjal és mosollyal leereszti azt.

– Őrült vagy.

– Vagy csak szerelmes. És mielőtt beszólsz, nem, Adambe és a papba nem vagyok, de valamiért bízom bennük. Benned is bízom, és tudom, hogy együtt összehozzuk valahogy. Érted képes lennék feláldozni magamat, remélem tudod. – Sophia beszélgetésünk során most először fordult felém, szemei az ajkaimat nézték, amibe önkéntelenül is beleharaptam. Akartam őt, rohadtul kívántam a száját, a testét, a szerelmét. Mindent, amit képes volt nekem adni.

Talán ő is érezte a tesztoszteron-szintem növekedését, mert követve a mozdulatomat az ő ajka is elszenvedte a fogai által kiváltott enyhe bizsergést. Én akartam harapni a szája szélét! Ugh, de még mennyire akartam!

– Sophia…

– Hm?

– Begerjedtem. – nevetésre számítottam, azonban majd szétfeszültem, amikor közelebb hajolt és a számba suttogta a szavait: Én is.

 

Olvasnivaló: Vízvonal

Ha szerette Coelho-t, ezt is szeretni fogja. A napokban jelent meg a Könyv Guru gondozásában Sajter Gizella Vízvonal című regénye, amiben érdekes kérdésekre keresi a választ:

Vajon van-e jelentősége álmainknak? Léteznek-e az ott megjelenő emberek? Ha igen, mi az ő történetük? 


3. fejezet:

A lábaim teljesen elzsibbadtak. Meleg, nagyon sós könnyeim patakja már jéghideg ajkaim marta. A hullámok egyre hangosabbak, a szél egyre hűvösebb lett. Kitört belőlem a zokogás. Még nem tudtam, nem mertem kinyitni a szemem. Inkább tenyerembe rejtettem arcom és csak úgy ömlött valami ismerős, mégis megmagyarázhatatlan fájdalom.
– Elnézést hölgyem – hangzott fel egy idegen hang mellettem.
– Jól van?
Egy pillanatra úgy érzetem magam, mintha ott, abban a pillanatban születtem volna. Még semmit nem tudtam, de még voltak emlékeim. Az egyetlen megoldás tehát az volt, hogy visszamegyek oda, ahol utoljára tudtam valamit. Próbáltam emlékezni, kapaszkodni, de egyre nehezebb volt. Emlékezetem foltokban kopni kezdett és már kilőtt nyílvesszőként repültem, sötétben, háttal. A végtelenül tágas térben színes, de fakuló képeken és jeleneteken suhantam át. Hangfoszlányok és dallamok csillantak meg, majd egyre hangosabb lett a szél.
Mire kinyitottam a szemem, már éberré fagytam.
Egy idős pár állt mellettem a homokban. Aggódó tekintetük melegséget, de egyben gyanakvást sugárzott.
– Biztos, hogy jól van? – kérdezte az idős hölgy. – Szüksége van segítségre?
– Nincs, köszönöm. Jól vagyok. Emlékek… – dadogtam. Hirtelen csak ez jutott eszembe.
– Áááh, értem – mosolygott megértően. – Akkor messziről jött vissza… vagy hosszú idő után. Érezze jól magát! Ezt a helyet nem lehet elfelejteni, igaz?
Majd kézen fogva, óvatosan lépkedve a homokban elsétáltak.
– Milyen kedves – gondoltam – de félreértette a helyzetet. Hogy felejthettem volna el? Két hete költöztem ide. A csomagjaim még meg sem érkeztek. Hm… miféle emlékek?! Hogy is jutott eszembe ilyesmi?!
Lassan feltápászkodtam az immár hideg homokból. Elpakoltam a könyvet, amit ezúttal fölöslegesen hoztam magammal és leráztam a lábaimra tapadt fehér homok nagy részét. Kimerülten indultam hazafelé a frangipáni illatú naplementében.
Alvás helyett a korábban látott jelenet pergett le újra meg újra
csukott szemeim képernyőjén.
Nem tudtam eldönteni, hogy álmodtam, vagy az új környezet okozta felkavarodottság ajándékozott meg e meglepő élménnyel.
Úgy éreztem, mintha éppen egy másik korból rohantam volna ide. Még frissen fájt a csalódás és nem engedte, hogy az alvásba meneküljek előle.

Végül az ellentétes erők kiegyeztek  egyfajta félig éber, félig alvó állapotban.
Mennyivel élesebb és érthetőbb minden a félálom vetítővásznán! Többet látni lehunyt szemmel, akarat nélkül, mint tágra nyílt szemekkel erőlködve a ragyogó napfényben.

Talán, ha kevésbé erőlködnék, nappal is többet látnék.
A teljes részlet itt olvasható.