Kiadónkkal történt kategória bejegyzései

A Könyvterasz méltatja glied viktor migrációval fogLalkozó kötetét

Migráció előítéletek nélkül címmel méltatja a Könyvterasz Glied Viktor: Az európai migráció két arca című könyvet. Pető Iván a könyvkritikájában kiemeli többek között, hogy Glied a migrációt bonyolult és szerteágazó ügynek tekinti, és a kritikai szempontokat sem mellőzve igyekszik elkerülni a téma csapdáit. Kitér a fejkendő- és mecsetépítési vitákra, a terrorizmus veszélyeire és a szerinte kudarcba fulladt multikulturalizmus ideájára.

Mivel 2015 óta hazánkban is gyakori téma a bevándorlás, valójában csak a koronavírus tudta kiszorítani a kormányzati kommunikációból, Glied Viktor rövid fejezetet szán a magyar kormányzatnak a migrációs válságban gyakorolt politikájának és kommunikációjának, ezen belül a populizmus előretörésének, az idegenellenességnek, valamint az erre érkező nemzetközi reagálásoknak. A könyv terjedelmének döntő részében azonban nem a hazai szempontok bemutatására, hanem az európai migráció problematikájának sokoldalú megközelítésére törekszik a szerző.

„Glied könyve, bár a szerző szerette volna elkerülni, hogy a migránskérdést tárgyaló újabb leíró munkát lássanak benne, nem nagyon lép túl a meglévő ismeretek összefoglalásán, jellege egy igényes doktori értekezéshez hasonlítható” – zárja Pető Iván a könyvkritikáját.

Könyvkiadói álláslehetőség

Az állásokat betöltöttük, az alábbi felhívás már nem aktuális (2020. október 25.)


Az alábbi három feladatra keresünk részmunkaidős munkatársat vagy munkatársakat:

1. Könyvkiadói ügyintéző

Feladata a kereskedelmi és szerződéses ügyek intézése:

  • könyvforgalom leltári rögzítése
  • számlázás
  • számlakifizetések figyelése
  • szerződések és teljesítésigazolások előkészítése
  • számlakifizetés
  • könyvadatok feltöltése különböző felületekre
  • kiadói könyvesbolt kezelése
  • tiszteletpéldányok küldése
  • postázások
  • egyéb adminisztrációs problémák megoldása

Elvárások: hasonló (nem feltétlenül könyvkiadónál) végzett munkatapasztalat, problémamegoldó hozzáállás, precizitás.

Alapvetően távmunka, de heti egy vagy két alkalommal (plusz amikor alkalmilag szükséges) a munkavégzés a kiadói irodában történik (Kőbánya-Kispest megálló közelében).

Ha csak erre a feladatra szerződünk, a díjazás az elvégzett munkaórák alapján történik. Minimum heti 10 órát mindenképp kifizetünk, cserében a munkatársnak vállalnia kell, hogy – ha nincs más előzetes megegyezés – minden héten legalább 10 órában rendelkezésre áll. Akár számlás, akár megbízásos jogviszonyról szó lehet.

2. Online szerkesztő

Feladata posztok megszerkesztése és feltöltése a különböző kiadói felületeken: 4 WordPress lap, 4 Facebook oldal, YouTube és podcast csatorna; továbbá hírlevelek készítése és tevékenységek a Molyon.

Elvárások: tényleges munkatapasztalat az online felületek kezelésében; marketinges gondolkodás; fogalmazási készség; kiváló helyesírás.

Rugalmas munkaidőben és távmunkában végezhető munkakör. Heti egyszer kötelező a részvétel a szerkesztőségi értekezleten, ami személyesen vagy videókonferencián zajlik.

Ha csak erre a feladatra szerződünk, a díjazás az elvégzett munkaórák alapján történik. Minimum heti 10 órát mindenképp kifizetünk, cserében a munkatársnak vállalnia kell, hogy – ha nincs más előzetes megegyezés – minden héten legalább 10 órában rendelkezésre áll. Akár számlás, akár megbízásos jogviszonyról szó lehet.

3. Képszerkesztő

Feladata képek felkutatása, kiválasztása és szerzői jogainak azonosítása. A képek illusztrációként szolgálnak a kiadó online posztjaiban, valamint könyvekben és YouTube/Facebook videókban.

Elvárások: Képesnek kell lennie absztrakt témákat vizualizálni, majd ezeket keresőszavakká alakítani. Ezt próbafeladattal teszteljük. A grafikusi gyakorlat nem követelmény, de előny, ami egyéb munkáknak is utat nyithat (elsősorban grafikai anyagok készítése a kiadói marketinghez).

Rugalmas munkaidőben és távmunkában végezhető. Heti egyszer kötelező a részvétel a szerkesztőségi értekezleten, ami személyesen vagy videókonferencián zajlik.

Ha csak erre a feladatra szerződünk, a díjazás az elvégzett munkaórák alapján történik. Akár számlás, akár megbízásos jogviszonyról szó lehet.

Álláslehetőség

Egyáltalán nem ragaszkodunk, hogy ezt a három feladatot három munkatárs lássa el. Aki két vagy mindhárom feladat feltételeinek megfelel, annak munkaviszonyt tudunk ajánlani.

Jelentkezés

Jelentkezni a kiadóvezető, Dr. Soós Gábor címére (soos.gabor@adlibrum.hu) küldött email-lel lehet, amelyben meg kell jelölni a megpályázott feladatot, és szakmai önéletrajzot kérünk csatolni hozzá.

Előnyben van, aki a megpályázott feladatot azonnali kezdéssel tudja ellátni, de ez nem feltétlen elvárás.

A Közösség nélküli ember könyvbemutató – Videó

Szeptember 17-én került megrendezésre Körmendy Lajos: A közösség nélküli ember című könyvének bemutatója, amelyen a szerzővel Dr. Kovács Gábor filozófus beszélgetett.

Modernitásról, társadalmi fejlődésről és a nyugati társadalmak előtt álló kihívásokról – főként a közösségek felbomlásának következményeiről – egyaránt szó esett a bemutatón.

Könyvheti Prospektus – Versényi Anna könyvével

Noha idén már hozzászokhattunk, hogy minden másképp alakul, így nem meglepő, hogy a Könyvhét se kerül a megszokott módon megrendezésre, 2020-ban mégis rengeteg új kiadvány született, amelyekből érdemes minden olvasónak szemezgetni.

Könyvheti Prospektus a válogatást könnyíti meg, amelyben az Ad Librum Kiadó kiadványai közül Versényi Anna: Karcolások című könyvét találhatjuk meg. Az Ad Librum Kiadói Csoport könyvei közül még találkozhatunk Rutkai András: A péceli oroszlán és más családi történetek (Könyv Guru) és Julia Boyd: Szörnyeteg vagy példakép? (Személyes Történelem) címeivel.

Aki pedig nagyobb merítésből szeretne képet kapni a 2020-as év kiadványairól, azoknak a Könyvheti Jegyzék szemlézését is ajánljuk – amelyben az Ad Librum Kiadó további könyveivel is találkozhatunk.

Álláslehetőség – Szerkesztőségi koordinátor

Az állást betöltöttük, nem fogadunk több jelentkezést. (2019. március 18.)


Könyvkiadói koordinátori feladatra keresünk munkatársat, aki

  • önállóan képes ellátni a kiadói működéshez kapcsolódó szervezői feladatokat;
  • végigkíséri az előre meghatározott kiadási folyamatokat;
  • különböző típusú ajánlókat ír a kiadóink könyveiről;
  • kapcsolatot létesít és tart fenn szerzőkkel és szakmai partnerekkel;
  • egyeztet kereskedői partnerekkel;
  • posztokat tölt fel (WordPress, Facebook, Moly);
  • hozzájárul könyves rendezvények szervezéséhez.

A jelentkezőktől minimum ezeket várjuk:

  • problémamegoldó jellegű menedzselési tapasztalat;
  • jó íráskészség, bátorság az önálló fogalmazásra;
  • kitartás a kapcsolattartásban;
  • képesség a webes felhasználói felületek kezelésére;
  • tartósan szeretne egy helyen elhelyezkedni.

A betöltéséhez valódi szervezői gyakorlat szükséges, így pályakezdőket nem tudunk fogadni.

Előny, ha a pályázó a könyvkiadás valamelyik munkafolyamatában gyakorlattal rendelkezik, azonban ez az állás általános koordinátori jellegű, vagyis ezúttal nem korrektort, tördelőt, grafikust stb. keresünk. Nagy előny a szerkesztői tapasztalat, de önmagában nem elegendő.

Az állás paraméterei:

  • a munkahely Budapest XIX. kerületében található (Kőbánya-Kispest megállóhoz közel);
  • nem távmunka (bár teljes állásnál részben lehet az);
  • részmunkaidő (heti 20-30 munkaóra) vagy teljes munkaidő (előfeltétel a többirányú munkatapasztalat);
  • munkakezdés megegyezés szerint;
  • bejelentett munkaviszony, de vállalkozói-számlás megoldás is lehetséges;
  • 3 hónapos próbaidő.

Jelentkezés a kiadóvezető, Dr. Soós Gábor email címére (soos.gabor@adlibrum.hu) küldött szakmai önéletrajzzal, továbbá a vállalt munkaidő és fizetési igény megjelölésével.

Cukor és titkok

Legtöbbünk találkozott már a kifejezésekkel: Sugar Baby, Sugar Daddy. Definíció szerint nem mást jelentenek, mint hogy az egyik fél intimitásért cserébe a másiktól anyagi támogatásban részesül. Egy kölcsönösen előnyös viszonyként tartják számon, ami leggyakrabban fiatal, szárnynyitogató hölgyek, és idősebb, jómódú férfiak között jön létre, habár időnként fordított felállás is előfordul. A sugar-kapcsolatok mekkája a puncs.hu. Ha beütjük a keresőbe az oldal nevét, akkor őszinte vallomások, vélemények és megbotránkoztató cikkek sorozatát kapjuk.

A mindset pszichológiai szaklap oldalán olvashatjuk a fent idézett sorokat. És, hogy mi köze van mindennek kiadónkhoz? A cikket továbbolvasva kiderül, hogy ez lesz ősszel megjelenő legújabb riportkönyvünk témája.  Az előkészületek már javában folynak. Hamarosan jelentkezünk a borítóval is.

A teljes cikk itt olvasható.

Könyvheti élménybeszámoló

Az elég változékony időjárás ellenére sikeresen és rengeteg élménnyel gazdagabban zártuk a 89. Ünnepi Könyvhetet. Most pedig szerzőink számolnak be, ők hogy érezték magukat:


Mester Györgyi:

A nehezen tolerálható kánikula ellenére, a 89. Ünnepi Könyvhéten való részvétel, a vasárnapi – Garay Zsuzsanna írótársammal közös – dedikálással, nagyon kellemes időtöltés volt számomra. Meghívott vendégeim és több érdeklődő olvasó is meglátogatott a Vörösmarty téren, a szerencsés sorszámú – 21-es – Ad Librum pavilonban. A jó ízű beszélgetéssel, a látogatók vásárlásával, gyorsan telt az idő. Ezt a dedikálást is a maradandó, kedves emlékeim között fogom megőrizni.


Kalandozás a könyvhéten

Az ünnepi könyvhéten eddig csak kíváncsi olvasóként, szemlélőként, könyvvásárlóként vettem részt. Nem annyira az írókkal való találkozás miatt, hanem azért, mert a kedvezmények miatt mindig több könyvet tudtam venni, mint máskor. Ez a része a programnak most sem maradt el (igaz, időm szűkössége miatt előre meg kellett terveznem), de ezúttal a „másik oldalról” is érezhettem a könyvheti hangulatot. Nem számítottam persze kígyózó sorokra az általam szerkesztett könyv okán (nálam sokkal nagyobbaknak is küzdenie kell a közönség bizalmáért), ám arra büszke vagyok, hogy évtizede nem látott, Budapesten élő barátaim a tiszteletüket tették a kedvemért. Annak pedig külön örülök, hogy voltak, akik ajándékozási céllal vették meg a könyvet, pedig hát nem az a kifejezetten könnyű, szórakoztató olvasmány. Én még az ítéletidőt is megúsztam (a számomra dedikálásra kijelölt időpontban szikrázó napsütés volt), arról meg már csak utólag értesültem, hogy közben lakhelyemen, Baján leszakadt az ég. Köszönöm a lehetőséget az Ad Librum Kiadónak, és bízom benne, hogy közös munkák eredménye, A KÖNYV (Mayer Antal: Én már választottam hazát…) még sok olyan emberhez eljuthat, akiket ennek témája valóban érdekel. Szívesen jönnék máskor is, már csak újabb könyve(ke)t kellene alkotnom ehhez…

Baja, 2018. június.

Dr. Mayer János


Amióta az eszemet tudom, könyvmoly vagyok – de, szerintem, már előtte is az lehettem… Ellenben sosem az élet helyett, hanem az ÉLETÉRT olvastam és olvasok. Az írásaimban is az a vezérfonalam, hogy a tartalmas, jó élet alkotóelemeit keressem meg. MESETRÉNING című könyvemben is ezt teszem, ezért különös, szívmelengető érzés volt a Könyvhéten az Olvasókkal találkozni, és hallgatni a történeteiket arról, hogy az ő életükben hogyan kezd élni a Mesetréning.
A Mesetréninget egyéni használatra, az Olvasó saját önismeretének fejlesztésére írtam, ezért is volt meglepő, hogy a Könyvhétre érkezett három hölgy, akik már végig is vették a 31 napos önismereti programot, és ennek mentén Mesetréning klubot kezdtek szervezni, amelyhez a segítségemet kérték. Velük el is indult a közös munka, ősztől pedig beindulnak a csoportok. Az is érdekes élmény volt szerzőként, hogy egy hölgy a pszichológusának dedikáltatta a könyvet. Minden eddigi visszajelzés a könyvről azt erősíti meg számomra, hogy a mesékkel lehet építeni-szépíteni az életet: bármely életkorban. A Mesetréninget a felnőtteknek szóló meseterápia mentén írtam, de már tízen- és huszonéves olvasókhoz is eljutott, ami szintén meglepetés nekem. A Könyvhéten a Gondviselés igazán gondolt ránk jó idővel, hiszen a vasárnap délelőtt szikrázó napsütésben telt, így igazi könyvünnep lehetett. Nagyon hálás vagyok a kiadómnak, az Ad Librumnak, hogy a kéziratból mára kézbe vehető és elektronikus olvasóra is letölthető könyv lett. Hálás vagyok az Olvasóimnak, hogy szeretik a könyvet, és bízom benne, hogy jövő ilyenkor a folytatást is ünnepelhetjük. Addig is: Tréningezzünk együtt mesékkel!
Végh-Fodor Mónika, a Mesetréning – 31 napos önismereti program szerzője

Barczikay Lilla:

Ez a negyedik alkalom, hogy lehetőséget kaptam a Könyvhéten dedikálni. Már nem kellett keresni a standot, pontosan tudtam, hová megyek, magabiztosan törtem utat az emberek között a sarok felé, ahol a 21-es számú pavilon állt. Bevallom, nem szeretem a tömeget, a lökdösődést, de a Könyvhéten ez nem számított. Képtelen voltam betelni a zsúfolt Vörösmarty tér látványával, azzal a rengeteg könyvvel, íróval és olvasóval, akik átvették a turisták helyét. Az időjárás is jókedvében volt, lemosolygott ránk a nap, de csak utólag, a szombati eső után tudtuk ezt igazán értékelni. A dedikálásra szánt egy óra szinte elrepült. Összemosódnak a nevek, a kérdések, a tömegből előbukkanó ismerősök, a könyveimet lapozgató idegenek, egyetlen színes, boldog masszává. Egy férfi a koromról érdeklődött, aztán elismerően gratulált, ő volt talán a legemlékezetesebb. Végül én is beszabadultam a tömegbe, és haza már egy teletömött vászontáskával indultam, rajta egy Kosztolányi idézettel, ami nem is lehetne találóbb. „A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa.”


Élménybeszámoló dedikálásom órájáról

Vidáman esegetett az eső, amikor „Kóborlásaim az élet ösvényeim” c. könyvem dedikációs órájára sor került június 9-én, szombaton 11-12 óra között, a 89. Könyvhét alkalmából. Először is műanyag fóliák alkalmazásával védetté tettük a könyves asztalt és környékét, majd vártam az érdeklődők tömegét. Hamarosan vidékiek és budapestiek, ismerősök és kevésbé ismerősök, sőt egy teljesen ismeretlen vásárló is megjelent; örömmel írtam könyvem belső címlapjára a kedves szavakat. Volt, aki 3 példányt is vitt, bizony nagy volt az érdeklődés. Optimizmusom nem csökkent, de aligha szorozhatom fel az egy óra alatt eladott példányaim mennyiségét a kiállítás időtartamának óráival. Minden esetre élmény volt számomra ez az óra, és köszönöm a Kiadó és a kiállítás Rendezője segítségét, kedvességét.

Erdei László


 

Dedikálásözön

Kedves Olvasóink!

Június 10-én a pszichológia és riportkönyveink lesznek a középpontban a 89. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren. A 21-es pavilonnál az alábbi szerzőink lesznek velünk, és dedikálják könyveiket:

10.00-11.00 óra –Végh-Fodor Mónika (Mesetréning)

11.00-12.00 óra – Garay Zsuzsanna és Mester Györgyi

14.00-15.00 óra – Gelsei Bernadett (A hűtlen, a megcsalt és a szerető)

15.00-16.00 óra – Lovász-Horváth Nikolett (Vastapsfelelősök)

16.00-17.00 óra – Kuti Veronika (Vágyvirágzás)

17.00-18.00 óra – George Hannmer (Nők és Férfiak, Fáj-dalom, Őszintén hazudva)

 

Mindenkit szeretettel várunk!

 

21-es pavilon!

Kedves Olvasóink!

Korábban már írtunk róla, hogy kiadónk is részt vesz a 89. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren. A rendezvény június 7. és 11. között lesz. A standszámunk pedig a 21-es lesz.

Június 9-én a Személyes Történelem kiadó szerzői lesznek velünk, és dedikálják könyveiket.

10.00-11.00 óra – Naszvadi József (Proliregény)

11.00-12.00 óra – Erdei László (Kóborlásaim az élet ösvényein)

13.00-15.00 óra – Tóth György és Tóth Györgyné (Katonaévek)

15.00-16.00 óra – Marosi Lajos (Zavarni néha még fogok -Viszockij)

16.00-17.00 óra – Mayer János (Én már választottam hazát…)

 

Mindenkit szeretettel várunk!

Mindjárt itt az Ünnepi Könyvhét!

Idén 89. alkalommal rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az Ünnepi Könyvhetet és 17. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat a Vörösmarty téren.

Kiadónk ezúttal is részt vesz az eseményen. Szerzőinkkel együtt már nagyon várjuk, hogy mi is ott lehessünk. Már készül a dedikálók listája is, amit hamarosan közzéteszünk az oldalon, illetve a Facebookon is figyelemmel lehet majd kísérni a programokat.

Mindenkit szeretettel várunk június 7 és 11. között.

(A kép tavalyi, a standszámot később tesszük közzé.)