Személyes Történelem kategória bejegyzései

Ötször kezdtem hozzá, mire megértettem, hogy csak a teljes igazságot kell megszépítés nélkül leírni”

Élete legértékesebb éveit élte át a családtörténet írása közben Kerekes Anna, aki sváb felmenői és saját tragikus (kitelepítéssel, málenkij robottal tarkított) sorsát írta meg Megszépítés nélkül – Egy sváb család hányattatásai című kötetében. A Könyv Guruval készült interjúban a szerző mesél arról is, milyen fájdalmas vagy kényes részeket hagyott ki a kötetből.

A 80. évhez közeledve az ember bölcsebb lesz. Igyekeztem a sok kis apró történetet érzelemmentesen leírni, az önsajnálatot lehetőleg mellőzni. Engem a felnőttek életútja „gyötört meg”: Anyukáé, aki csak 8 évig volt boldog, Nagymamáé, aki fiatal férjét 3 évi házasság után veszítette el, Jokié, akinek 10 évi boldogság adatott meg. Nagytata, a büszke eleki sváb Németországban meghasonlott, és magyarnak tartotta magát. Több mint 70 év telt el azóta, és én úgy látom, hogy a szüleim, a nagyszüleim minden tagja hős volt, a hősi tett az volt, hogy átélték ezeket az éveket.“

Megjelent Kerekes Anna Megszépítés nélkül – Egy sváb család hányattatásai című könyve

Megjelent Kerekes Anna Megszépítés nélkül – Egy sváb család hányattatásai című könyve az Ad Librum kiadói csoport tagja, a Személyes Történelem Kiadó gondozásában. A szerző egy magyarországi sváb család generációkon átívelő történetét meséli el, olyan hétköznapi emberekét, akik átéltek két világháborút, ukrajnai kényszermunkát és németországi kitelepítést.

Kerekes Anna szívszorító őszinteséggel vall arról, milyen volt gyerekként megélni a háború utáni éveket az eleki Zselléreken, szülei elhurcolását málenkij robotra, majd nagyszüleivel való kitelepítésüket a németországi Schwetzingenbe, ahol a helyiek ungarische Zigeunernek, vagyis magyar cigányoknak nevezték el őket.

Amikor a vasútállomástól teherautóval átszállítottak minket a batyuinkkal a tiszti kaszinóba, a schwetzingeni emberek megdöbbenve nézték a bő szoknyás nőket, a csizmás, kalapos férfiakat és a taknyos, piszkos gyerekeket. Ekkor neveztek el minket ungarische Zigeunernek…”

A visszaemlékezésből kiderül az is, hogyan alakult a család sorsa a Magyarországra való visszatérést követően…

A Személyes Történelem Kiadó adta közre Kanyó András Egy kirúgott hírszerző emlékei. Miként szippantott be az ÁVH, fedésben Londonban és a Kádár-interjú igaz története címmel, melyben az egykori hírszerző és újságíró most először tárja fel élete történetét.

Szintén a kiadónál jelent meg Kajsza Tibor Katonakönyv című memoárja, melyben az író a Magyar Néphadsereg katonájaként az 1957 és 1959 között szerzett katonaélményeit eleveníti fel.

Egy ÁVH-s hírszerző emlékirata

A Személyes Történelem, az Ad Librum Kft. egyik kiadója megjelentette Kanyó András memoárját, az Egy kirúgott hírszerző emlékei. Miként szippantott be az ÁVH, fedésben Londonban és a Kádár-interjú igaz története című kötetet.

Kanyó András a rendszerváltás hajnalán a Kádár Jánossal készített interjúval vonta magára a figyelmet, az utóbbi évtizedben viszont sokan támadták a Horthy Miklósról és Mindszenty Józsefről készített kötetei, illetve ÁVH-s múltja miatt. Az egykori hírszerző és újságíró most először tárja fel élete történetét, amelyben a többszöri életpályaváltás, szerelmek és magán­életi tragédiák mellett nyíltan és részletesen beszél arról, hogy

► milyen módszerekkel toborozta és képezte ki a hírszerzőket az Államvédelmi Hatóság a Rákosi-korszakban;
► hogyan élte meg a személyi kultusz éveit és mit csinált 1956-ban;
► milyen kényes feladatokat kellett elvégeznie hírszerzőként Londonban, majd itthon;
► mik voltak azok a szakmai ellentétek, amelyek miatt szakított a „Hivatallal”;
► hogy talált új életpályát az irányított sajtó világában, és miként tudósította a Népszabadságot Berlinből, Moszkvából, majd Bonnból;
► miért kezdeményezte a Kádár-interjút és hogyan érte el, hogy nyilatkozzon is neki az „Öreg”;
► hogy került Grósz Károly közelébe és miként élte meg a megalázó aradi találkozót Ceaușescuval.

A kötet megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.

Megjelent Kajsza Tibor Katonakönyve!

Kajsza Tibor Katonakönyv című memoárja már megvásárolható a könyvesboltokban és a kiadó online áruházában.

Az író 1957 és 1959 közötti katonaélményeiről mesél emlékiratában:

A címül használt okirat évtizedekig titkosnak minősült, olyan fontos államtitkokat tartalmazott, mint a személy neve, születési dátuma és a seregben izzadságszagúan elért magas rendfokozat.
Ma már lehet, hogy meg sem találnám egy-két félórás keresés után sem.
Az utolsó komoly lehetőség ez az időpont arra, hogy hajdani keserves, a Magyar Néphadsereg katonájaként eltöltött két esztendő alatt szerzett élményeimet felelevenítsem, közkinccsé tegyem.
Ebben az évben megszűnik a kötelező katonai szolgálat, a haza védelmét zsoldos hivatásos, bejáró katonák veszik át.
A zsoldos katona megnevezés bennem hajdani filmek emlékét idézi, ahol marcona szakállas harcosok gyalogmenetben pajzs mögül vívtak egymással, harci kedvüket csak a pénz és a zsákmány kilátása fokozta, oda álltak, ahol többet fizettek.”

Hányféle témája lehet a visszaemlékezésünknek?

Hajlamosak vagyunk a visszaemlékezés kapcsán egy dologra asszociálni: az életünk történetére. Pedig mennyivel gazdagabb ez a műfaj a puszta önéletrajznál, esetleg események naplószerű felidézésénél – ahogyan ezeket a kérdéseket korábban már érintettük itt és itt is! A jó memoár döntően egy szempontot, eseménysort, vonulatot emel ki az életünkből, és erre fókuszálva dolgozza fel a múltunkat, pontosabban annak csak egy fontos részét. Könyv Guru ezúttal azt veszi végig, milyen (főbb) alműfajokra bontható a visszaemlékezés, életünk mennyiféle története válhat memoárrá. Az eredeti cikk itt található.

A felsorolt témák nemcsak azért érdekesek, mert a visszaemlékezések sokszínűségére hívják fel a figyelmet, hanem azért is, mert segítenek jobban meghatározni, mi is a valódi témája a memoárunknak. Ha ugyanis sikerül az elején pontosan meghatározni, az életünk melyik eseménysorát, tapasztalatát akarjuk összefoglalni ebben a formában, sokkal olvasmányosabb, összeszedettebb, dinamikusabb írás fog születni.

* * *

  • Celebek, sportolók, közéleti személyiségek, színészek vagy politikusok visszaemlékezései
    Vagyis mindazok az emberek, akik közfigyelmet érdemelnek vagy kapnak, magyarán valamilyen szempontból híresek. A felsorolás természetéből fakadóan a témák igen különbözőek lehetnek, mindenkinek a saját kiválasztott életszakasza, de még különbözőbb lehet az írások értéke. Hiszen egy valóságshow-szereplő tündöklése (és bukása) alighanem egészen más súlyú, mint egy politikus pályájának története vagy egy köztiszteletben álló sportoló karrierjének felidézése – a nehéz és a szép pillanatokkal együtt. A legjobb írások ebben a műfajban nagyon hamar történelmi forrássá nemesednek.
  • Úti visszaemlékezés
    Amint azt múltkori posztunkban kiemeltük, a jó úti visszaemlékezés nem csupán élmények, tájak, emberek, kalandok élvezetes bemutatása, hanem elsősorban az író személyes benyomásait, hangulatait, gondolatait állítja az előtérbe. Az út, ahogyan az utazóra hatott – azaz, miként változtatta meg hogyan a külső, meglátogatott táj-vidék-ország a “belső” világot. A téma lehet egy egzotikus táj vagy egy különleges kultúra felkeresése, netán egy ismert világ felfedezése új szemszögből. A lényeg, hogy ne útikönyvet írjunk!
  • Spirituális memoár
    Ez is út, csak kizárólag a szerző bensőjében zajlik – az önmagunkhoz visszatalálás útja, vagy Istenre (vagy más spirituális tekintélyre) való rátalálás sztorija. Lehet egy megtérés vagy megvilágosodás története, ahogyan mi éltük át. A hangsúly a benső tapasztaláson van, ami ugyan első látásra könnyűnek látszik, de valójában sosem könnyű lelki folyamatokról hitelesen beszélni. Különleges, az előző típussal vegyes formája lehet például egy zarándoklat feldolgozása (mondjuk az El Caminóé). Ez utóbbit lehet ketten is írni, nem egy példa van rá, hogy házaspárok járják végig, és közösen jegyzik az útról készült könyvet.
  • Vallási szélsőségből való menekülés története
    Az előző pont speciális változata az a fajta megvilágosodás, amit egy szélsőséges vallási közösség (szekta) vonzásából való megszabadulás során élhet át az ember. Az előzővel ellentétben itt általában dominálnak az ambivalens érzések, a keserűség, a kiábrándultság. A személyiségi jogok esetleges megsértése miatt érdemes elgondolkodni azon, ne változtassunk-e meg bizonyos neveket.
  • Függőség(ről való leszokás) története
    Szintén szélsőséges, de már a betegség kategóriájába tartozó speciális helyzetben van a függőségek poklát megjárt ember (drog, alkohol, szerencsejáték, szex, stb.). Minél sötétebb helyzeteket élt meg a szerző, annál nagyobb a katarzis a megszabadulása láttán. Az őszinteség ebben az esetben különösen fájdalmas lehet, de megéri, mert legalább annyira növeli a szöveg hitelességét.
  • Betegség / gyógyulás története
    A függőségekhez hasonlóan egy komoly betegség is sokat alakíthat az azt átélő (túlélő) személyiségén (egy daganatos betegség, egy balesetből fakadó rokkantság elfogadása, stb.). De nemcsak ezért lehet érdekes az olvasóknak egy ilyen történet, hanem azért is, mert hasonló helyzetbe kerültek ők vagy a rokonaik, és ilyenkor reményt adhat egy másik ember sikeres gyógyulása, sokat lehet tanulni a megküzdési stratégiáiból. Minél súlyosabb a betegség, annál hatásosabb a sikeres gyógyulás folyamata, de sose feledjük: az olvasók kevésbé az alkalmazott terápia vagy a választott orvos nevére kíváncsiak, mint inkább a közben lezajló lelki folyamatokra, a gyógyulásba vetett hit megszületésére, a hozzátartozóinkkal és magunkkal való kapcsolatunk változására.
  • Gyászfeldolgozás
    Örök téma a gyász megélése és feldolgozása, mégis mindenkinek személyes az ezzel kapcsolatos története. Különösen fájdalmas a gyerek vagy fiatal házastárs elvesztése (ha lehet egyáltalán összehasonlítani a lelki kínokat egy-egy haláleset kapcsán). Érdekessé és érzékletessé lehet tenni egy ilyen memoárt, ha felidézzük az elvesztett személlyel kapcsolatos emlékeinket, a kapcsolatunk szép időszakait, hogy az olvasó még inkább részt tudjon venni a gyászunkban. A feldolgozás leírt folyamata igencsak különböző tud lenni attól függően, hogy a haláleset után mennyi idővel rögzítjük emlékeinket, tapasztalatainkat. Ugyanakkor nem feltétlenül jobb a hamarabb megírt visszaemlékezés, mert a megküzdés fázisai jóval gazdagabbak, árnyaltabbak évtizedes távlatból.
  • Egy válás története
    Ez is gyász, ez is feldolgozás, még ha a volt társunk életben maradt is. És a lelki fájdalmak is ugyanúgy fájnak, mint a fizikaiak. Kérdés: mit tanultunk a hibáinkból, a naivitásunkból, a megalázottságunkból – vagy a másiknak okozott fájdalomból? Egy válásból jobb emberként kijönni és új társra találni: ez sokaknak az álma. Ha a mi történetünk ilyen, érdemes csak erre fókuszálni.
  • Felfedezés / kaland
    Ez tulajdonképpen az úti memoár kategóriájába tartozik, de annál még izgalmasabb történet. Valamilyen valódi expedícióé, akár az életet is kockára tevő kalandé, mint amilyenek például extrém gyalogtúrák, magashegyi csúcsok meghódítása, különleges sportok különleges helyszíneken. Aki ilyet él át (és túl), az bizonyosan nem hétköznapi ember, ezért feltehetően érdekes, hogy mi hajtotta, miért vett részt a kalandban, hogyan élte meg a veszélyes szituációkat, miben kellett változnia a túlélés érdekében.
  • Kivonulás a civilizációból
    Egyre népszerűbb ez az alműfaj, miután sokan döntenek úgy, hogy kiszállnak a modern fogyasztói társadalmak taposómalmából, és megpróbálnak természetközeli életet élni – mondjuk egy tanyán, távol a “civilizált” városi közegtől. Különfélék a motivációk egy ilyen gyökeres lépés megtételéhez, és mindig izgalmas, hogy miként találja meg valaki a helyét, a boldogságát a nomád körülmények között. Jót tesz a történetnek, ha a szerző plasztikusan tudja ábrázolni a kontrasztot a korábbi életéhez képest, illetve, ha a hétköznapi küzdelmein keresztül képes beszélni a kételyeiről, az esetleges kijózanodásáról, “új emberré” válásáról.
  • Gasztronómiai kalandozás története
    Sajátos, de szintén divatos kategória a gasztronómiai kalandozás. Érdemes figyelni arra, hogy egy ilyen memoárt semmiképpen se tévesszünk össze a recept- vagy szakácskönyvvel. A különleges ízek megismerése is az emberről szól, a lényeg itt is az újdonság hatása az emberre.
  • Szerelem, romantika, kapcsolat
    Sok korábbi alműfajnál kellemesebb és hálásabb az érzelmi “utazások” felidézése. Egy szenvedélyes szerelem, egy életre szóló társ megtalálása, egy titkos kapcsolat állomásai egyszerre lehet izgalmas és tanulságos az olvasóknak. Különösen, ha kiderül az is, miként fejlődött az ember- és önismeretünk a kaland során. Mivel ezek sok esetben a szakítás, a csalódás révén alakul, ne feledjük el ezeket sem megemlíteni.
  • A család vagy egy barátság története
    Amennyire hálás, annyira kényes is a téma, legalábbis a családunkról szóló visszaemlékezés elkészítése. Kézenfekvő ugyanis, hogy elcsússzon a szöveg az életrajz vagy családtörténet irányába, ami ugyan nem feltétlenül baj, csak akkor, ha valóban memoárt akarunk írni. A megoldásban segíthet, ha olyasmit keresünk témának, ami valóban egy történeti ívbe tartozik (mondjuk a családunk története, amíg felneveltük a gyerekeket, vagy egy különösen nehéz időszakot mesélünk el, ami összekovácsolta a családunk tagjait).
  • Karriertörténet
    Tipikus téma, elsősorban sikeres emberek számára. Az önmagunk túlzott (és emiatt visszatetsző) fényezését elkerülendő nem árt némi önirónia a múlt felidézése során, és jót tesz a szövegnek, ha be tudjuk mutatni a szakmai működésünkön túli személyiségünket, nehogy túlságosan “egydimenziósnak” tűnjünk. Kifejezetten érdekes, mi több, forrásértékű lehet, ha a személyes karrierünk fejlődését egy cég történetébe ágyazva tudjuk feleleveníteni. Ezzel ugyanis színes, fordulatos, emberi sztorivá válhat a többnyire a sokszor meglehetősen száraz cégtörténet is, egyszersmind pedig olyan események, tények maradnak fenn az utókorra, amelyeket nem feltétlenül rögzítettek volna a vállalatnál.
  • Háború / fogság / különleges történelmi időszak feldolgozása
    Végül, de nem utolsósorban említjük az egyik legizgalmasabb alműfajt. Ide nem csak a holokausztmemoárok vagy az 1956-os visszaemlékezések tartoznak, hanem sok más történet is, amikor a szerző valahogyan kapcsolatba került a “történelemmel”. Lehet ez egy Afganisztánban járt katona sztorija, a rendszerváltást valamilyen érdekes pozícióban megélt ember emléke vagy egy gazdasági válságot a saját szemszögéből bemutató munkás visszatekintése. A történet ezekben az esetekben általában olyan erős, hogy magától “vezeti” a szerző tollát, de azért érdemes ügyelni arra, hogy ne vesszünk el a történelmi események felidézésében, hanem hagyjunk időt és helyet a saját érzéseink, küzdelmeink, reflexióink bemutatására is.

* * *

Az itt a teljesség igénye nélkül felsorolt alműfajok természetesen sokszor nem tisztán jelennek meg, hanem – amint arra egy-két esetben utaltunk is – keverednek az írásokban. Ilyen, világszerte ismert “kevert” műfajú visszaemlékezés például az Ízek, imák, szerelmek kötet, Elizabeth Gilbert utóbb meg is filmesített önéletrajzi ihletésű regénye, amely egyszerre úti és spirituális memoár. A keveredés persze nem baj, ellenkezőleg, érdekesebbé, komplexebbé teszi a történetet (lásd karriertörténet). Más kérdés, hogy túlzásba sem jó vinni a műfaji tobzódást, mert ha mindent bele akarunk írni, egy idő után életrajzzá “laposodik” a történetünk.

A lényeg minden esetben a tapasztalat, a tanulság, ami megváltoztatott valamit bennünk. Az őszinteség, csipetnyi önirónia és személyes hangvétel mellett elsősorban ezektől lesz jó a memoár, akármilyen részét is dolgozzuk fel az életünknek.

Túlvilági üzenet

Villax Richárdot felkérték, hogy legyen az egyik szerzője a 2016 őszén megjelenő forradalmi antológiának, mely az 1956-os hősök előtt tiszteleg majd.

Nem akarom e bejegyzést valamiféle szirupos szöveggel indítani, hogy egy „újabb álmom valósult meg” vagy hasonló. Mint legtöbbünknek, nekem is küzdeni kell az apróságokért és a nagyobb dolgokért is. Viszont érdekes az a fajta szinkronitás, amikor egy ügy – hiába kerüljük ki szorgalmasan – minduntalan szembe jön velünk.
Még az előző, lehetséges kiadómnál pihent a Fanyűvők könyv kézirata, amikor elgondolkodtam: ha elég gyors és szorgalmas vagyok, megvalósíthatnám néhai nagybátyám álmát, azaz megírhatnám az ő élettörténetét 1956 hatvanadik évfordulójára. Ő ugyanis részt vett a forradalmi harcokban, majd, úgymond, disszidált, de ezen felül is: ha valaki életét a regénybe illő jelzős szerkezettel lehetne jellemezni, hát az az övé volt.
Azután a könyvkiadás csúszott, a motiváltságom csökkent. Komótosan írni kezdtem egy másik történetet. Úgy tűnt, nagybátyó történetének leírt szavakba vetülése várat magára a következő kerek évfordulóig – ha addig el nem halványul a mesével telített rotterdami délutánok emléke.
Andy Baron író barátom üzenettel keresett a minap: forradalmi antológiát szeretne tető alá hozni a kerek évfordulóra. Rám gondolt, és másik hét betűvadászra. Lesz elég tér tehát, hogy ha nem is egy regény terjedelmében, de valamit felvillantsak a 2011-ben elhunyt nagybácsi életéből és személyiségéből.
Andy kolléga nem tudott, nem tudhatott tépelődésemről. Valószínű, hogy odaátról intézték így a dolgokat.
Most egy kis időre félreteszem az aktuális történetet. Nehéz lesz, ugyanakkor érzem már, ahogy beszippant a másik örvény. El kell kezdenem a munkát, ha azt szeretném, hogy az érdeklődők kezükben tarthassák antológiánkat az évfordulóra.

Ingyenes egyéni tanácsadás visszaemlékezések és családtörténetek megírásához

Lehetőség azoknak, akik a családjuk vagy az életük történetét írják: a Könyv Guru szakértői, akik számos cikket publikáltak a memoárok írásáról, személyes tanácsadást ajánlanak, amellyel segítenek a családtörténetek és visszaemlékezések megírásában. A lehetőség egy egyszerű űrlap kitöltésével kérhető a Könyv Guru portálon.

Könyvheti kerekasztal-beszélgetés a memoárokról

A 87. Ünnepi Könyvhét negyedik napján, vasárnap kora délután került sor a Vörösmarty-szobor melletti színpadon a Könyv Guru által szervezett kerekasztal-beszélgetésre a memoárokról – Közkinccsé tett magántörténelem címmel. A beszélgetés meghívott vendégei voltak:

  • Soós Gábor társadalomkutató, az Ad Librum Kft. Memoár Kiadójának vezetője;
  • Kovács Ilona műfordító, irodalomtörténész, egyetemi tanár, Casanova visszaemlékezéseinek magyarra fordítója, a szövegek válogatója, szerkesztője;
  • Virágh Ildikó újságíró, a Kardokkal ékesített – Afganisztánban tűzharcot átélt magyar katonák visszaemlékezései című kötet szerzője;
  • Nádasi Krisz író, szerkesztő, az Íróakadémia mentora, aki rovatában maga is rendszeresen ad tanácsokat e témában a Könyv Guru portálján;
  • Zeke Gyula író, történész – Vázsonyi Vilmosné Szalkai Margit: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből című kötetének szerkesztője.

A beszélgetést Illényi Balázs, a Könyv Guru főszerkesztője moderálta.

Az első kérdésre, hogy miért is írnak az emberek visszaemlékezéseket, Kovács Ilona kiemelte, hogy például Giacomo Casanova, a híres XVIII. századi velencei kalandor, író – az első olyan emlékiratíró, aki mint emlékiratíró lett híres – például azért kezdett bele memoárja megírásába, mert élete végén egy csehországi gróf könyvtárosa lett, és ez a számára degradáló helyzet annyira frusztrálta, hogy az orvosa azt tanácsolta: próbálja feleleveníteni a szép emlékeket, Velencét és a nagy kalandokat, amitől talán visszatér az életkedve. Más kérdés, hogy

máig nem lehet pontosan tudni, mi az, ami tényleg a női szívek meghódításáról híres kalandorral történt meg, és mit vett át mások életéből, hogy színesítse a sajátját.

Vázsonyi Vilmosné, a sokáig méltatlanul elfeledett polgári demokrata politikus, a ki nem tért zsidóként első magyar miniszter felesége pedig azért fogott újra tollat 1947-ben, mert 1931-ben, a férje halála után nem sokkal írott visszaemlékezései idején még sokan éltek a szereplők közül, így nem lehetett teljesen őszinte. De sokat nyomott a latban a második világháború traumája, fiának elvesztése és egyáltalán a polgári Magyarország összeomlása, hogy úgy érezte, papírra kell vetnie emlékeit.

Egészen más volt a helyzet a Virágh Ildikó által meginterjúvolt katonákkal, akik tűzharcban vettek részt az afganisztáni NATO-misszió során. Ők nem szerettek volna az átéltekről beszélni, egyáltalán azokra emlékezni, mivel sokszor annyira sokkoló élményekről volt szó, mint például a 2010 augusztusi robbantásról, amelyben két magyar katona életét vesztette. A honvéd vezérkar buzdította az újságírót, hogy készítse el mégis ezekről a hősiesen viselkedő katonákról ezt a riportkönyvet.

Soós Gábor úgy látja, a magánemberek közül alapvetően két csoport akarja kiadni az emlékeit: egyrészt az idős emberek, akik szeretnének valamilyen formában elszámolni az életükkel, másrészt olyanok, akik traumatikus élményeket éltek át. Náluk is megjelent afganisztáni misszióját elmesélő katona, valamint egy édesanya, akinek a kamasz lánya rákos betegségben halt meg. Ez utóbbi

attól volt jó, hogy “nem merült el az önsajnálatban, hanem megmaradt tárgyilagosnak, távolságtartónak és ettől vált hitelessé az olvasó számára”.

Nádasi Krisz a memoárok értékessége kapcsán arról mesélt, hogy őt elkészült visszaemlékezésekről szokták kérdezni, fele részben olyanok, akik szintén valamilyen traumát éltek át. Ő két dolgot szokott javasolni a szerzőknek: alakítsák úgy a szövegüket, hogy legyen benne dramaturgiai ív (el kell dönteni, hogy kezdi az ember, milyen eseményeket vesz bele és hogyan fejezi be), másrészt érdemes valami reménykeltő dologgal befejezni. Valamennyire íróvá kell válnia az emlékiratszerzőnek, mert a nyers emlékek csak magunknak és a családunknak igazán érdekesek.

Az írói kvalitások, az írói fogások használata már csak azért is lényeges – tette hozzá Kovács Ilona -, mert a jó visszaemlékezések vagy attól érdekesek, mert olyan fontos, mások által meg nem írható történelmi eseményekről szólnak (mint például II. Rákóczi Ferenc szinte kizárólag csak forrásként olvasható emlékiratai), vagy pedig, mert olyan izgalmas, érdekes szövegek, mint a már említett Casanova memoárja, vagy más, nagy írók önéletrajzi szövegei. Casanova egyébként, aki arról lett híres, hogy elsőként szökött meg a hírhedt velencei Ólombörtönből, élőbeszédben szépen ki is csiszolta ezt a történetét (a többivel együtt), és ettől ma is olyan a szövege, mintha ülne az olvasó mellett és mesélné.

Egyetértett az írói kvalitások szükségességével Zeke Gyula is, aki ennek kapcsán megemlítette, hogy Vázsonyi Vilmosné két visszaemlékezése esetében kiugró a stílusbeli különbség, mivel az elsőt még alaposan szerkesztették, míg a második a szerző fésületlen szövegét tartalmazza. Ez pedig arra is példa, hogy

legyen valaki bármilyen lenyűgöző személyiség, előadó szóban, attól még nem biztos, hogy az írása – bármilyen fontos eseményekről, személyekről szóljon – magával ragadó lesz.

A pongyolaságok, ismétlések, történeti átfedések azonban önmagukban is érdekesek, fontosak lehetnek.

A rosszul megírt szöveggel a kiadó sem tud feltétlenül mit kezdeni – hangsúlyozta Soós Gábor is -, ám vannak szövegek, amelyek felülemelkednek az irodalmon túli szempontok. Az afganisztáni katonák visszaemlékezései sem attól érdekesek, hogy olyan sima mondatokban tudtak a szereplők beszélni, hanem azért, mert ott voltak. Ez nem megismételhető, ez velük történt, így amit elmondanak, az önmagában hiteles. Más kérdés, hogy amint azt már Virágh Ildikó fűzte hozzá, ezek a katonák nem akartak visszaemlékezni, ám amint mégis sor került a tragikus események felidézésére, mindannyiukban azonnal felmerült, hogy mit csináltak rosszul, hogy érdekessé váltak az olvasók számára. Hiszen erre a beszélgetésre nem került volna sor, ha minden rendben ment volna.

Ezeknek a katonáknak a legnagyobb tragédia az életében az, hogy ők túlélték.”

Arra a kérdésre, hogy mi a teendője a szerkesztőnek, ha tévedésen vagy valótlanságon kapja a szerzőjét, egyöntetűen az volt a résztvevők válasza, hogy mindig mérlegelni kell a tévedés súlyát. A “szimpla”, a történet szempontjából irreleváns ténybeli tévesztéseket könnyű kijavíttatni, a tudatos vagy tudattalan csúsztatásokat, ellentmondásokat viszont hagyni kell, mert ezek a kutatók, olvasók számára árulkodó jelek az illető emlékezetéről, látásmódjáról. Ezeket jegyzetekben lehet (például történelmi személyiségek esetében) pontosítani, tisztázni – legalábbis tényszerű dolgok esetében.

Aki a vasárnapi kerekasztal-beszélgetés egyéb részleteire is kíváncsi, azok számára Könyv Guru hamarosan közzéteszi az eseményről készült videó szerkesztett változatát is.

 

Miért írunk memoárt? – Kerekasztal-beszélgetés a könyvhéten

 

A 87. könyvhét egyik hivatalos eseménye lesz 2016. június 12-én vasárnap 13 és 14 óra között a Könyv Guru által szervezett beszélgetés Közkinccsé tett magántörténelem – Kerekasztal a memoárról címmel.

Résztvevők:

  • Illényi Balázs (Könyv Guru)
  • Kovács Ilona (műfordító, irodalomtörténész, SZTE címzetes egyetemi tanára, a Casanova-visszaemlékezések szerkesztője)
  • Zeke Gyula (író, történész, Vázsonyi Vilmosné: Egyszer volt… Emlékirat 1947-ből című kötetének szerkesztője)
  • Soós Gábor (Ad Librum Kiadó, MTA Társadalomtudományi Kutatóintézet főmunkatárs)
  • Nádasi Krisz (író, szerkesztő)
  • Virágh Ildikó (újságíró, a Kardokkal ékesített – Afganisztánban tűzharcot átélt magyar katonák visszaemlékezései című kötet szerzője)

    A beszélgetés három kérdést jár körül:
  1. miért írunk visszaemlékezéseket?
  2. mitől értékesek az emlékiratok?
  3. milyen specifikus szakmai tapasztalatokat osztanak meg a beszélgetés résztvevői a memoárok kiadásával kapcsolatban?

Részleteket az esemény Facebook oldalán találnak.

A Könyv Guru csapata sok szeretettel várja Önöket!

A vasfüggönytől Schengenig – a teljes memoárkötet ingyen

Tóth Attila korábban az Ad Librum Kiadónál megjelent visszaemlékezését teljes egészében közli a Könyv Guru. A vasfüggönytől Schengenig memoárkötetet három része közül az első  itt olvasható, a második pedig ma jelent meg.

A nyomtatott kötet továbbra is megvásárolható a webboltunkban.