Riportkönyvek kategória bejegyzései

Könyvértékelés: Férfiműszak

Úgy tűnik, Domszky László Férfiműszak című könyve megosztotta a közönséget. Kaptunk pozitív és negatív kritikát egyaránt. A média számos fórumon készített interjút a szerzővel, mutatta be a könyvet. Ezúttal arra is kíváncsiak voltunk, mit szól a meleg közönség. Köszönjük az értékelést Szilviónak, az Egy meleg srác olvas blog szerzőjének.

A teljes értékelés itt olvasható.

Részlet – Férfiműszak

Számos hírt hoztunk már Domszky László Férfiműszak című könyve kapcsán. Most itt a várva várt részlet is.


Bevezető

Ültem a zsúfolt buszon, klíma helyett a menetszél enyhítette napfény égette, fájó bőröm. Nyár eleje volt, csupa hozzám nyomódó, izzadt ember körülöttem. Megszólalt a telefonom. Tétován pillantottam a kijelzőre, felvegyem vagy kinyomjam. Egy barátom volt, Márk, akivel már hónapok óta nem beszéltem. Nem keresett, éppen összejött valakivel. Végül felvettem. – Beszélnünk kell – ennyit mondott. Kérdeztem, hogy beteg-e, esetleg pénz kéne? Azt mondta, ez nem telefontéma.

Napok múlva, amikor visszautaztam a fővárosba, és találkoztunk, elmondta, masszőr lett. Furcsállva néztem, hiszen nem voltak emlékeim arról, hogy bármit is kitanult volna.

– Kiket masszírozol?

Férfiakat – felelte.

Töprengve néztem magam elé. – Férfiakat? – kérdeztem, mintha nem értettem volna jól, amit mondott.

Nem értette, mit nem értek. Elmesélte, hogy idősebb urakhoz jár, megmasszírozza, simogatja őket, de ez nem szexmunka. Néma csönd lett.

– Nem szexmunka? – tettem fel a kérdést.

Hát… – kezdte bizonytalanul –, néha azért történik más is.

Mielőtt erre rákérdeztem volna, kezdett összeállni a fejemben, hogy ő bizony eszkort.


A teljes cikk itt olvasható.

További érdekességek a könyvről itt.

 

Olvasnivaló – Angyalboksz

Idén elindítottuk új riportkönyv sorozatunkat, amelynek első darabja Büky Dorottya Angyalboksz című műve, ami hét börtöninterjút tartalmaz. Most ebből hoztunk részletet.


Árpi

(Csendes, szelíd ember, túl a negyvenen. Magas, egyenes tartású,  feltűnően kék a szeme, kedves a mosolya. Veszett jó humora van, mindig a fején találja a szöget, az a fajta humor, ami átkeretezi a valóságot, ironikus, önironikus, intelligens, gyors. Soha nem bántó, kreatív és karizmatikus tehetség. A Mesekörben a kezdetektől részt vett, de eleinte jó darabig meg sem mukkant. A börtön munkatársai figyelmeztettek, hogy rajta van a szuicid listán, aggódnak miatta, nemigen tudnak hozzá férkőzni, de hátha ebben a közegben feloldódik, megnyílik. Az elmúlt években, ha nagy vihar volt és dörgött az ég, vagy ha rettenetes forróság volt, és rágondoltam a börtönre, mindig ő jutott eszembe, vajon, mi lehet vele a zárkában, remélem, nem szenved, nem fél. Nagyon szeretem. Ha kérdezed, hogy miért járok a börtönbe, hát ő volt az egyik ok. Most már szabad ember, együtt él a nővel, aki hősiesen és odaadóan várt rá, akivel a börtön kápolnájában esküdött meg. Ő az utolsó, akit ebben a könyvben megszólaltatok. És szerintem legyen is elég…)

–­Messengeren ­beszélgetünk,­ mind ­a ­ketten ­otthon vagyunk, ­jó messze egymástól.­ Tudod,­ mi van,­ készül ez a­ könyv, mesélj el bármit,­ ami ­számít neked.

– A gyerekkoromról nem szívesen beszélek, azt inkább szeretném elfelejteni. Intézetben nőttem fel, elváltak a szüleim, az apám el is tűnt, édesanyám full alkoholista volt, ő jobbnak látta mindennap megverni bennünket. Talán tízéves lehettem, amikor aztán intézetbe kerültünk.

–­Jobb ­volt ­az­ intézetben,­ vagy­ azért ­jobb­ volt ­otthon?

– Nekem az intézetben sokkal jobb volt. Sokkal jobb. Ott foglalkoztak velem, tanulhattam, együtt voltam a testvéreimmel. Volt rá példa, hogy kijöttem, kivett anyám, azt mondta, hogy már jó útra tért, na, az addig is tartott, és végül én kértem, hogy vigyenek vissza az intézetbe. Mentem haza este, ugye részeg volt, rájött a hoppáré, kizavart a házból, de tél volt ám, s kinn aludtunk az utcán, az öcsémmel együtt. Egy rossz rongyszőnyeget találtam a kamrában, abba feküdtünk, a másik felével meg takaróztunk. Rengeteg mostohaapám volt, lehet mondani, hogy évente kettő-három, azokkal mindig meg kellett küzdeni, mert ők is szerették az italt elég erősen, no meg vertek is. Hát kit bántsanak? Engem meg az öcsémet. A húgom szerencsésebb volt, őt azért békén hagyták. Mondhatom, a családban én kaptam a legtöbbet. (Érdemes lenne egy külön könyvet írni csak azokról a gyerekekről, akiknek jobb az intézetben felnőni, mint odahaza. Akik maguk kérik, hogy vigyék már be őket. De, persze, nem egy könyv lenne itt a legfontosabb feladat.)


 

Büky Dorottya: Angyalboksz (Ad Librum Riportkönyvek, 2017)
Büky Dorottya: Angyalboksz (Ad Librum Riportkönyvek, 2017)

További érdekességek a könyvről itt olvashatók.

A teljes részlet itt olvasható.

Férfiműszak a Life.hu-n – Hogyan lesz egy férfi prosti?

A Life.hu újabb cikket közölt Domszky László Férfiműszak című könyvéről.


Ahogy korábban már beszámoltunk róla, riporterünk, Domszky László egy tényfeltáró riportkönyvet készített Férfiműszak címmel a magyar férfiprostituáltak luxus világáról. De hogy pontosan hogyan, miért lesz egy férfiből prostituált, aki férfiaknak árulja a testét, a könyv szerzője elárulta.

Ha nagyon röviden szeretnék fogalmazni, azt mondanám, hogy természetesen a pénzért. Ha ezt picit bővebben fejteném ki, azt is mondhatnám, nagyon sok pénzért” – kezdte a Férfiműszak szerzője. Mint mondta, a könyvének megírása során számtalan prostituált történetét végighallgatta, hogy ki tudja választani a legérdekesebb eseteket, valamint azt, hogy ne legyen két egyforma sztori a srácok elbeszélésében. Így három meleg és egy heteró srácra esett a választás. Egyöntetűen mindenki a pénzt mint legfontosabb motivációt jelölte meg célnak, ugyanakkor a kezdet is nagyon hasonló volt.

A teljes cikk itt olvasható.

Kép forrása: Shutterstock

Hogy tetszik a borító? Nagyon szexi és kifejező – recenzió a Férfiműszakról

Új recenziót kaptunk Domszky László “Férfiműszak” című könyvéről. Ezúttal a Sorok között könyves blog olvasta a könyvet.


Értékelés: 8/10

Jó volt ez a riportkönyv, nagyon olvastatta magát. Egy nap alatt végeztem vele, igaz, csak 160 oldalas. Informatívnak éreztem, sok mindent átadott, megmutatott egy idegen világot, és olyan emberek érzelmeiről és érzéseiről olvastam, akik amúgy maguktól nem mesélnék el, hogy mi rejlik a szex, a pénz és a drogok mögött.

Hogy tetszik a borító? Nagyon szexi és kifejező.

Kinek ajánlom elolvasásra? Kíváncsiaknak. Mert ez egy olyan világ, amit a többség hajlamos elítélni, de úgy hiszem, sosem árt benézni valaminek a kulisszái mögé. Prűdek viszont kerüljék a könyvet, ez most nem nekik szól.

A teljes értékelés itt olvasható.

Nagy port kavart Domszky László könyve

A Life.hu újabb cikket közölt Domszky László Férfiműszak című könyve kapcsán. A molesztálási ügyhöz ezúttal férfiak is hozzászóltak. 


A könyv ezen fejezetét nyáron rögzítettem, amikor a molesztálási botrányról még csak sejteni sem lehetett” – kezdte Domszky, majd hozzátette, döbbenten hallgatta már akkor is, hogyan esett áldozatul egy 17 éves srác a kiszolgáltatott helyzetnek. „Alanyom – nevezzük Olivérnek – megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor kihasználva adottságait – helyes arcát és kidolgozott felsőtestét – munkát remélve több modellügynökséghez jelentkezett. Egy női keresztnevű facebook-álprofil bombázni kezdte levelekkel.

A teljes cikk itt olvasható. A Férfiműszak tényfeltáró riportkönyv arról, hogyan csábítja el a pénz az – akár heteró – fiúkat, hogy meleg luxusprostivá váljanak, és kiszolgálják a klienseik aberrációit. A könyvről itt tudhat meg többet.

Őszintén a férfiprostik világáról

A Life.hu interjút készített Domszky Lászlóval.  A polgári foglalkozása szerint újságíró férfit nem csak a munkájáról, de új könyvéről is kérdezték. 


– Először dolgoztál fel egy témát könyv formájában. Hogyan jött a Férfiműszak ötlete?

-Amikor témát választottam, sokan igyekeztek eltántorítani attól, hogy a férfiprostik világát mutassam be. De ahogy belemélyedtem a témába, egyre izgalmasabb dolgokat sikerült a felszínre hozni. Rántódott is a lepel. Jöttek a prostik. De nem a nők, róluk havonta ír valaki könyvet. Hanem a fiúk. Egy eddig még fel nem tárt világ a maga őszinteségével, de nem trágárságával, a maga gazdagságával és a maga drámájával, hiszen nincsen ebben semmi vidámság.

 

A teljes cikk itt olvasható.

A Férfiműszakról a Borsonline-on

A napokban jelent meg egy cikk a Borsonline-on, ahol Domszky Lászlót kérdezték nemrégiben megjelent könyvéről a Férfiműszakról. 


“Nyers őszinteséggel rántja le a leplet Domszky László író a testüket áruba bocsátó férfiak világáról. Veszélyes, erőszakkal és perverzióval teli élet ez – magyar férfi prostik vallanak a rideg valóságról.”

 

A teljes cikk itt olvasható.

Az első riportkönyvünk: Börtöninterjúk a Feldmár Intézet igazgatójától

A riportkönyvírási pályázatunkra több százan jelentkeztek a legkülönbözőbb, mindannyiszor nagyon érdekes könyvjavaslatokkal. A szándéknyilatkozatok és szerződések alapján a következő egy év folyamán várhatóan hat riportkönyv fog megjelenni.

Ebből az első szerzője Büky Dorottya, a Feldmár Intézet igazgatója. Az Angyalboksz nehézfiúkkal készült, személyes hangvételű interjúi feltárják a múltat, mindazt, ami a bűncselekményekig, a börtönig vitte őket, a börtönbéli élményeiket, illetve a jövőjükkel kapcsolatos elképzeléseiket.

A kötet kora ősszel jelenik meg az Ad Librum gondozásában.