Könyveinkkel történt kategória bejegyzései

„Ha egy sorozatnak nekiállok, valahogy minden kötettel egyre többet várok tőle”

Mandi nem lógatta a lábát, íme a második kritikája Barczikay Lilla sorozatának folytatásáról, a Bátyám könnyeiről. Köszönjük szépen az őszinte véleményed!

Szemelvények a recenzióból:

„… ezt a részt már egy az egyben a gördülékeny stílus viszi el a hátán.”

„Tetszik, hogy az írónő nem fél hozzányúlni a karakterekhez. Aki útban van, fogja, és kezébe ad egy hullazsákot, hogy a sztori végére biztosan föld alá kerüljön.”

„Vannak, akiknek a regény jön be, de egy ilyen stílust, amit nem igazán tudnak kihasználni regényformában, lehet, hogy novelláskötetnél érdemesebb lenne kamatoztatni.”

„Lillát érdemes magyar írónőnek tartom, akitől szeretnék még hasonlóan kiemelkedő történeteket olvasni”

A Bátyám könnyei ismét sikert aratott. Ezúttal Evelin, a My Relationship with Books bloggere írt róla pozitív kritikát, mely itt olvasható.

Köszönjük szépen!

A teljesség igénye nélkül néhány gondolat Evelintől:

„Lillát érdemes magyar írónőnek tartom, akitől szeretnék még hasonlóan kiemelkedő történeteket olvasni.”

„A 7. fejezettől kezdve megkaptam azt a színvonalat, amit az első részben már úgy megszoktam. Pörgős volt, izgalmas, akciódús és akarva-akaratlanul, de észrevettem, hogy mélyebb hangvételű, mint az elődje.”

„A történet alakulásával kapcsolatban csak pozitívan tudok nyilatkozni, hiszen semmi kivetnivaló nem volt benne, sőt… sokkal izgalmasabb jeleneteket kaptam, mint amire ténylegesen számítottam.
A rejtély faktor az egész mű ideje alatt jelen volt.”

„Az egyik legjobb magyar fantasy, amit mostanában olvastam. Nem sok magyar fantasy fog meg, de ennek sikerült, ami csakis Lilla érdeme.”

„Azért zengek róla ódákat, mert sokkal jobb, mint némelyik felkapott YA bestseller, mégse kapja meg a neki járó figyelmet.”

Barczikay Lilla sorozatát annyira dicsérték a minap, hogy még mi is belepirultunk. Köszönjük szépen Vickynek, a Three Points of View bloggerének!

Azért a kedves mondatok közül is kiválogattuk a legkedvesebbeket:

„…meg vagyok róla győződve, hogy ha ez a széria Amerikában egy neves, nagy kiadó által jelenik meg, akkor a bestsellernek titulált, manapság oly közkedvelt YA fantasyk sorát gyarapítaná ez a sorozat.”

„Azért zengek róla ódákat, mert sokkal jobb, mint némelyik felkapott – khmmm Vörös királynő – YA bestseller, mégse kapja meg a neki járó figyelmet.”

„…jó ötletei vannak az írónőnek és szerintem érdemes rá odafigyelni, mert tehetsége van az íráshoz. A könyv eszméletlenül olvastatja magát, a stílus bejön – bár volt néhány érdekes mondat benne, amin felszaladt a szemöldököm – és a humora szórakoztató.”

A teljes recenzió itt olvasható.

„A Fanyűvők érdekes, olvasmányos regény, olyan a hangulata, mint a magyar sorozatoknak, amiket régebben szívesen néztem”

Újabb kritika született Villax Richárd regényéről. Köszönjük!

Mutatjuk a kedvenc mondatainkat belőle:

„A Fanyűvők érdekes, olvasmányos regény, olyan a hangulata, mint a magyar sorozatoknak, amiket régebben szívesen néztem. A Kisváros és az Angyalbőrben jutott róla az eszembe, kicsit szatirikus, visszafogottan izgalmas, és ízig-vérig magyar.”

„Az írónők többsége szerintem túlzásba viszi az érzelmek bemutatását, a férfiak meg inkább keveset írnak róla. Az öltözet, a lakókörnyezet aprólékos bemutatása szintén az írónők sajátja, a férfiak ellenben sokkal színesebben és élvezetesebben festik le a tájat és kidolgozottabbak az akciók. Ez a könyv is erősíti ezt a tapasztalatom, bár Viktória és Edvárd belső világáról egész jó képet kapunk.”

„…tetszett a könyv, és bevallom szívesen olvasnék még Mészáros Edvárd oknyomozós kalandjairól…”

A hatodik című novelláskötet a Hónap Könyvei között!

Az Ad Librum Kiadó szerkesztősége most kapta a hírt, hogy Mester Györgyi A hatodik című novellagyűjteményét beválogatták a Hónap Könyvei közé a Könyvutca bloggerei. Talán még emlékeznek Bea pozitív kritikájára a novellákról. Mi boldogan olvastuk újra ezt a recenziót.

Bea most így nyilatkozik a könyvről:

„Az Ad Librum Kiadónak köszönhetően került a kezembe Mester Györgyi novelláskötete, ami nagyon kellemes és szórakoztató olvasmányélmény volt. A novellák rövidek, az egyik humoros, a másik megindító, a harmadik elgondolkodtató. Nagyon örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet, ajánlom mindenkinek.”

Köszönjük szépen a méltatást, mi is nagyon szeretjük Mester Györgyi művét!

“Egy icipicit meseszerű, egy csipetnyit fantasztikus, és nagyon, de nagyon romantikus.”

Újabb kritika jelent meg Krencz Nóra Megszámlálhatatlan című  fantasy regényéről. Köszönjük szépen Katicának, a Könyv Extrák bloggerének!

A regény kapott kedves szavakat és építő jellegű kritikát is.

Mutatjuk a kedvenc gondolatainkat:

“Egy icipicit meseszerű, egy csipetnyit fantasztikus, és nagyon, de nagyon romantikus. Krencz Nóra egy egészen egyedi történetet hozott össze, ami telis-tele van remek ötletekkel, ám sajnos, korántsem hibátlan, ezt pedig én sajnálom a legjobban.”

“Az alaptörténet izgalmas, a világ, amelyben játszódik, érdekes, így összességében nem volt rossz[.]”

“[…] azt gondolom, érdemes elolvasni ezt a regényt. Mivel egyébként nagyon szövevényes és izgalmas a történet. A főgonosz pedig nagyon, de nagyon gonosz és különleges. És mivel a vége igazán érdekesen alakult, ezért mindannak ellenére, hogy nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy tetszett ez a regény, kíváncsi vagyok a folytatásra!”

A teljes kritika itt érhető el.

Kritika a Fanyűvőkről

Kritika jelent meg Villax Richárd Fanyűvők című regényéről. Köszönjük szépen Nikinek, a Könyvesem bloggerének.

Niki szerint Villax Richárd első könyvével jó úton jár, hogy remek író legyen, de érdemes lenne a fordulatokon és a karaktereken többet dolgoznia a továbbiakban.

„Azt el kell ismerni, hogy a szerzőnek van érzéke az íráshoz[.]”

„Összességében nem rossz a Fanyűvők, eltekintve a fentebb megnevezett észrevételeimtől. Eredeti az ötlet, ez pedig tetszett.”

„Szerintem jó úton halad a szerző, pusztán csak kell még egy kis gyakorlat.
Ha egy hazai különlegességre vágytok, akkor adjatok esélyt a történetnek! :o)”

A teljes kritika itt érhető el.

„Krencz Nóra első regényével pozitívan debütált”

Megjelent az első kritika a még friss, új fantasy könyvből, a Megszámlálhatatlanból. Krencz Nóra könyvét pozitív kritika érte, kár volt úgy izgulnia.

A kedvenc mondatainkból idézünk:

„Ami nekem szintén tetszett a regényben, hogy a szerepek úgymond felcserélődtek. Először is egy férfi szemszögén keresztül ismerhetjük meg a könyv nagy részét, ami ugyebár ritkábban fordul elő, és ez a változatosság üdítő volt.”

„A szereplőket megkedveltem, a romantikus szál  bájos volt, a történet pedig izgalmas és igen, sokszor kiszámíthatatlan. Krencz Nóra első regényével – a jól felépített világával – nálam pozitívan debütált.”

A teljes kritika itt érhető el, köszönjük szépen Beának!

Az olvasók imádják az Anyám teremtményeit!

Újabb kritika jelent meg Barczikay Lilla Anyám teremtményei című fantasy regényéről. Köszönjük szépen Evelinnek! A teljes cikk itt érhető el.

A kedvenc részeink a véleményezésből:

„Olvasás közben nemcsak elvesztem a történetben, hanem kalandokat, veszekedéseket, szomorúságot é gyászt is kaptam, ami elengedhetetlenül szükségszerű volt, mégis sajnálom. Azt viszont cseppet sem, hogy elkezdtem a történetet, mivel természetfelettivel, vámpírokkal (nem a csillogós, elégős fajtával) és hárpiákkal lettem gazdagabb. Igazi élmény volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.”

„Hihetetlenül tetszett. Már a címből valamilyen paranormálisra következtetem és öröm volt, hogy végül azt is kaptam. Tinik szupererővel? Nálam már ekkor borítékolható volt a siker.”

„Már a történet elején sejthető volt, hogy szeretni fogom, mivel Lillának van egy olyan sajátos stílusa, ami megkoronázza a könyv szerethetőségét. Olyan természetességgel ír, mint ahogy más reggel a kedvenc kávéját készíti.”

 

Az első valódi megmérettetés – Krencz Nóra izgul

Krencz Nóra fantasy könyve már elérhető mindenki számára, az író nagyon izgul, milyen véleménnyel lesznek róla az olvasók.

„Elkezdődött.

Miután átléptem a startvonalat, már nincs visszaút.

Megjelent a könyvem, és mostantól önmagáért kell beszélnie. Már nem változtathatok rajta. Végleges.”

E heti bejegyzése itt olvasható.