Visszhang kategória bejegyzései

Ez történt az Ad Librum szerzőivel és a kiadványai körül.

Milyen egy bántalmazó férfi és egy bántalmazói kapcsolat?

„A bántalmazó férfi legfőbb motivációja, hogy uralkodni akar a másik felett. Nem ismeri az egyenrangú kapcsolatot, ahol mindkét fél szabadon és biztonságban fejezheti ki önmagát. Számára vagy az alávetett vagy az uralkodói viszony létezik, és mivel alárendelt szerepbe nem szándékozik kerülni, ezért mindent megtesz, hogy átvegye az irányítást a másik felett, ő ekkor érzi magát egyensúlyban.” Gondolatébresztő írás V. Kiss Orsolyától.

„A bántalmazó férfi minél gyorsabban igyekszik elérni az intim kapcsolatot. Már az első találkozások alkalmával házasságról, gyerekekről beszél. A lényeg, hogy gyorsan igyekszik bekerülni a nő intim szférájába, minél előbb lefeküdni vele, vagy felmegy a nő lakására, vagy megismeri a nő legféltettebb titkait vagy a barátait, családját.”

Párnacsata

Mit tehet egy idős asszony, ha tudja, csak egyetlen fogadott unokája szereti igazán, a többi csak az örökségre vár? Mester Györgyi kedves, megható története hűségről és odaadásról elolvasható szerzői oldalán.

„Kilépett a tornácra, és felnézett az égre. Kezét a szeme elé kellett kapnia, olyan vakítóan ragyogott a nap az őszi ég kékjéből. Novemberi délelőtt volt, a nap mégis hétágra sütött.

Pillantása az égről lejjebb ereszkedett, kényszerűen követte a hatalmas diófáról hintázva, libegve alászálló, szárazon zizegő, megsárgult leveleket. A fa szinte lombtalan volt, teljesen levetkőztette az ősz, így az ágak között bújócskázó lenge szellőnek már semmi dolga nem akadt. Mivel nem volt mit leszakítani az ágakról, meg is unta a játékot, és továbbállt.

Ősz van megint – futott át az agyán. A sokadik ősz, számára épp a nyolcvanadik. A száraz, töpörödött levelekről az öregség, az őszről az elmúlás jutott az eszébe. Sokat gondolt rá az utóbbi időben, megtehette, egyedül élt, hosszú évek óta özvegyen. Gyerekük nem volt, hát a testvére gyermekeit kicsit a magáénak tekintette. Míg az elmúláson mélázott, ösztönösen elindult a kamra felé, hogy magot szórjon az éhesen káráló baromfi elé. Hiába no, az évtizedek során megszokta ezeket a reggeli teendőket. Úgy tette a dolgát, hogy szinte tudomást sem vett róla. A hátsó udvaron, jöttére, a csibék meg néhány kacsa azonnal odasereglettek. Csak a nagy, cifrán tarka, öreg kakas nem vegyült az eleségen torzsalkodó szárnyasokkal. Dölyfösen, udvari rangja biztos tudatában lassan lépegetett felé. Amikor a közelébe ért, csőrével váratlanul odavágott a hosszú szoknya takarásában lapuló bokájához. Hess innen, te cudar! – szólt rá mérgesen. Fránya kakasa! Ez volt az utolsó, hogy megcsíptél! Aztán csak magában folytatta: odaadlak az Erzsinek, úgyis annyiszor kért már, adjak neki egy kakast, mert nem tojnak eleget a tyúkjai.”

„Érdekes élmény volt egy ennyire rátelepedő kapcsolatban élő nő mindennapjairól olvasni”

Megjelent az első kritika V. Kiss Orsolya regényéről, A herceg fekete lovon érkezettről! Köszönjük szépen a Hagyjatok! Olvasok! bloggerének! 🙂

Kedvenc részeink a recenzióból:

Érdekes, amikor egy történet azzal foglalkozik, hogy mi történik, amikor egy hétköznapi nőt vagy férfit valaki kiemel a mindennapjaiból, hogy a híresek (párjának az) életét élje!”

Tetszett, hogy voltaképpen megismerjük Jankát, az ügyes pincérnőt, aztán eltöltünk vele egy évet. Vele vagyunk a boldogtalan szingliségben, a párra találásakor, a szerelmes hetekben, a szomorú hónapokban, a depressziós időszakában és a talpra állását is nyomon követjük.”

„Nagyon magyar a történet hangvétele és a párbeszédek stílusa, bármelyik kávézóba beülve hasonló beszélgetésekbe botlik az ember. Reálisnak tartom azt, ahogy Janka a barátnőivel kitárgyalt mindent, ahogy alkalomadtán elhanyagolta őket Dávid miatt és hogy végső soron mégis ott voltak egymásnak hárman.”

„Érdekes élmény volt egy ennyire rátelepedő kapcsolatban élő nő mindennapjairól olvasni és kicsit jobban rálátni a témára.”

A teljes szöveg itt olvasható el.

Majdnem…

„Pár napja volt egy izgalmasabb vadászkalandom. (Lehet, hogy csak én fújom fel.) Korán kelő vagyok, ha közelít az óra hajnali háromhoz, már nem fekszem vissza. Olvasok, kávét főzök, bekészítem a kandallókat, tájékozódok a hírportálokon. Így nem esett nehezemre, hogy korán nekiinduljak. Ennek – persze – van egyéb praktikus oka is: ilyenkor még senki nem vág neki, így normális utakon feljuthatok a területemre – kezdi elbeszélését Vida Gusztáv.

Vida Gusztáv vadászkalandja valóban izgalmas, az embernek borsózik a háta, ahogy olvassa.

A görbe tükörbe jól beleüvöltve

Szakáczky Edit a napokban a következő remeket tette közzé szerzői Facebook oldalán:

Ritkán írok indulatból. Pedig…  Hatékony.

„Ő” az egyik…

A görbe tükörbe jól beleüvöltve

Görbe a tükör… és a bolond csak üvölt,
hogy hol hát a gyönyör, még mindig csak gyötör
a vágy a szenvedéllyel, hogy m’ért szenved éjjel
és nappal, tavasszal, ősszel és télen, egészen,
és túl merészen, mint szajha a tengerészen.

De kérem! Nem értem, hol van az megírva,
hogy csak sírva, papírra írva van joga a szívnek
élni, félni, szeretni, remélni!?
Ennyi. Csak tovább menni. Menni és nevetni,
ölelve szeretni, a legjobbat keresni,
…minden mást feledni.

Érdemes követni Edit oldalát, mert folyamatosan frissül!

Hogyan fedezzük fel a tehetséget?

Hegedűs Ritának tanárként van lehetősége felfedezni a gyerekekben a tehetséget, és él is munkája adottságaival, és írásra készteti őket.  Erről mesél e heti bejegyzésében.

„Tudom, hogy nem mindenkinek van ehhez kedve vagy lehetősége. Nálam mindkettő adott, így szeretnék segíteni másoknak is, akik gyerekfejjel valami érdekeset mutatnak magukból. Nem biztos, hogy meg is akarják mutatni, előfordul, hogy véletlen a felfedezés öröme és meglepetése, de annál izgalmasabb.”

Néhány gondolat az első regényemről

Krencz Nóra e heti bejegyzésében megoszt velünk néhány érdekességet Megszámlálhatatlan című könyvéről.

„Többször is említettem már, hogy nehéz időszakon mentem keresztül, amikor megírtam a regény első fejezetét. Papírra vetettem mindent, ami akkor és ott kikívánkozott belőlem, de abban a lelkiállapotban nem szántam rá magam, hogy kitaláljam a szereplőim nemét.

A könyv megjelenése óta a fülembe jutott, hogy néhányan kissé zavarba jöttek, amikor ráébredtek, hogy az általuk elképzelt gyenge és csetlő-botló nő, valójában hímnemű egyed. Őszintén szólva fogalmam sincs honnan jött a késztetés, hogy egy férfi szemszögéből meséljem el, de azt kell mondjam, imádtam. Olyan könnyű volt dolgozni vele. Ő egy jó „alapanyagnak” számított. Különösen azért tudtam nagyon ráhangolódni a karakterére, mert egyes szám első személyben írtam meg mindent, amin keresztülment, így tökéletesen azonosulni tudtam vele, és az olvasó is közvetlenül ismerheti meg a gondolatait, a reakcióit és a véleményét.”

„Ha egy sorozatnak nekiállok, valahogy minden kötettel egyre többet várok tőle”

Mandi nem lógatta a lábát, íme a második kritikája Barczikay Lilla sorozatának folytatásáról, a Bátyám könnyeiről. Köszönjük szépen az őszinte véleményed!

Szemelvények a recenzióból:

„… ezt a részt már egy az egyben a gördülékeny stílus viszi el a hátán.”

„Tetszik, hogy az írónő nem fél hozzányúlni a karakterekhez. Aki útban van, fogja, és kezébe ad egy hullazsákot, hogy a sztori végére biztosan föld alá kerüljön.”

„Vannak, akiknek a regény jön be, de egy ilyen stílust, amit nem igazán tudnak kihasználni regényformában, lehet, hogy novelláskötetnél érdemesebb lenne kamatoztatni.”

Életem könyvekben

„Ma pedig, ahogy épp zseniális sorozatok frissen megjelent köteteire bukkanva ujjongtam a gép előtt, rájöttem, mennyi mindent elárulnak rólam kedvenceim. Vagy éppen mennyire meghatározzák azt, aki vagyok. Eléggé ahhoz, hogy megosszam őket veletek”- írja Barczikay Lilla e heti cikkében, mielőtt bemutatná kedvenc könyveit.

„Mivel már párszor említettem, a Harry Potter-sorozatról nem kezdenék ódákat zengeni. És ha már a klasszikusoknál tartunk, természetesen olvastam a Twilight sagát is, imádtam, és éljen Team Edward, szigorúan, amíg a könyvről van szó. A film csapnivalóan érvágósra sikeredett, jobb szót egyszerűen nem találok rá. Ez a két terjedelmes sorozat volt számomra a fuvar a varázslatok világába, ahol szépen kiraktak, és faképnél hagytak. Mondanom se kell, azóta sem találtam vissza. Nem is akarok.”

Az ősz, mint egy szunyókálni induló nagypapa takarója

Jenei András visszamegy az időben, és gyerekkori őszének pillanataira gondol.

„Itt van, itt volt és itt lesz még sokáig. Akadnak olyanok, akik szerint már régóta más, talán rövidebb lett, vagy el is tűnt (?), de még érezzük és látjuk. Ha mást nem, a nyomait…

Azt mondják, hogy ezer színe van az ősznek. Bizony, nem olyan harsány, mint a tavasz, nem olyan forró és élénk, mint a nyár, de akkor is sokszínű. A sárgától kezdve akad itt még zöld, van benne piros és ott a barna sok árnyalata is.

Tele van illatokkal. Nem úgy, mint a tavasz, hanem másképp. Már megbújik benne a széllel érkező füst, de még nem az, ami télen csapja meg az orrunk. Ott lebeg mindenhol a megöregedett avar, a télre beszántott föld szaga és ott van még valahol annak az egy-egy fán maradt gyümölcsnek is az illata, amit megcsipkedtek a madarak.”