Visszhang kategória bejegyzései

Ez történt az Ad Librum szerzőivel és a kiadványai körül.

Úton

Wanderer János e heti ajándéka olvasóinak két vers. A másodikat most itt is közöljük.

Úton

Úton vagyok
Dübörgő lét-vonatom
Ablaka előtt állomások jönnek-mennek
Kicsik, nagyok.
A szeretet tört szívembe szökött.
Gondolat, érzelem
Úgy örvénylik bennem,
Mint széltől hajtott
Madarak a szántóföld fölött.
Elém lebben a múlt,
Még ködfátyolban a jövő.
Már nem félek…
Valahol értem gyertya gyúlt.
Míg zakatol a gép, s a sín csattog
Tudom: létezem, élek.
Milliárdnyi pillanatkép között
Megállni sosem lehet,
Megpihenni is csak később.
Ha szülőfalumba – honnan elszármaztam –
Végleg visszatértem.
Ajtónk előtt, a küszöbön ruhám leporoltam,
Utam végén cipőm letöröltem.
Pihenni majd ott, majd akkor:
Ha hazaértem…

Szörnyű Álmos 2. – Kender lesen Kenderesen

Akik tűkön ülve várják, hogy megjelenjen Szörnyű Álmos kalandjainak folytatása, most örülhetnek, mert Nicholas Shear elküldött egy kis részletet a készülő regényből, melyet itt közlünk.

„Fogd Azár forgolódni kezdett az ágyában. Fülét a párnájába mélyítette, de hiába óhajtotta a csendet, másik hallószerve tovább gyűjtötte a zavaró hangokat. Fejére húzta a takaróját, hogy tompítson a kellemetlen neszen, de a hanghullámok zavartalanul áthatoltak paplanjának szövetszálain. Megint megszólalt a bim-bam csengő, amihez egy, vagy két ököl ideges verdesése társult, s a koncert éles harangszava alatt mélyen dobogni kezdett a ritmus. Úgy érezte, agya az ajtólappal együtt remeg, a párnáját, a takaróját, de még a lepedőjét is a fejére tekerte. A koncertező kitartóan verte a tamtamot, s mikor a csengő kolompolása már csordányi baromként bőgött pamutpáncélja alatt, kipattant az ágyból. Üvöltve szertehajította ágyneműit, majd minden lépésénél rotyogó ánuszgőzt eregetve a bejárati ajtóhoz sietett. Kilesett a kémlelőn, de nem látott senkit. Boldoggá tette a gondolat, hogy feladta az ebadta, és máris puha ágyára fókuszált. Alig, hogy hátat fordított az elcsendesedett zajforrásnak, a kolompolás új erőre kapott. Megfordult, és miközben kiüvöltötte magából a dühöt, feltépte az ajtót. Senkit nem látott odakint. Egy pillanatra megmerevedett a láthatatlan zajkeltő láttán, aztán erőteljesen meglendítette az ajtót, hogy az rémületkeltő üzenettel csattanjon a keretébe.”

Második szerelem

Villax Richárd e heti posztjában nosztalgiázva gondol vissza egy gyerekkori szerelemre, és ennek kapcsán még egy regényt is értékel.

„Remélem, nem sokkolja túlságosan a hír Bettyt, ha e bejegyzésből tudja meg: csak második volt számomra. Az elsőt illető korona bizonyos „kis” Krisztáé – még az oviból. Egymás kezét fogva zengtük: „ének száll a szélben, te is dalolj vélem”. Mivel arcvonásai ennyi idő távlatából nincsenek előttem, még az is lehet: sok évvel később őt vettem el, feltéve, hogy vagy Kriszta nevű feleségem, vagy én rosszul emlékszünk, melyik óvodába kezdtük a nagy betűst.

Mindenesetre az „általános” már tisztán előttem van. Betty a padtársam volt, vagyis több annál. Mindent megtettünk, amit akkori adottságaink, így tíz év alatt, engedtek. Mondjuk ki: elmentünk a falig. Mindig kéz a kézben flangáltunk, nem vagyok benne biztos, de talán arcra puszi is történt. Együtt hallgattuk a Boney M-et.”

„Lillát érdemes magyar írónőnek tartom, akitől szeretnék még hasonlóan kiemelkedő történeteket olvasni”

A Bátyám könnyei ismét sikert aratott. Ezúttal Evelin, a My Relationship with Books bloggere írt róla pozitív kritikát, mely itt olvasható.

Köszönjük szépen!

A teljesség igénye nélkül néhány gondolat Evelintől:

„Lillát érdemes magyar írónőnek tartom, akitől szeretnék még hasonlóan kiemelkedő történeteket olvasni.”

„A 7. fejezettől kezdve megkaptam azt a színvonalat, amit az első részben már úgy megszoktam. Pörgős volt, izgalmas, akciódús és akarva-akaratlanul, de észrevettem, hogy mélyebb hangvételű, mint az elődje.”

„A történet alakulásával kapcsolatban csak pozitívan tudok nyilatkozni, hiszen semmi kivetnivaló nem volt benne, sőt… sokkal izgalmasabb jeleneteket kaptam, mint amire ténylegesen számítottam.
A rejtély faktor az egész mű ideje alatt jelen volt.”

„Az egyik legjobb magyar fantasy, amit mostanában olvastam. Nem sok magyar fantasy fog meg, de ennek sikerült, ami csakis Lilla érdeme.”

Bearanyozva

Mester Györgyi e heti novellájának elbeszélője le van nyűgözve az aranyba öltözött őszi tájtól.

„A megszokott kép, ahogy naponta látom. Behunyt szemmel is érzékelem, mint követik egymást a megállók. Pár nappal ezelőtt, ébredés után még sötét éjszaka rémisztgetett, szürkületben botorkáltam ki a buszmegállóhoz. Hazafelé se volt más a helyzet, jócskán alkonyodott már, mikor a jármű döcögve, szuszogva felkapaszkodott az unásig ismert, erdős részek közt hosszan elnyúlóan kacskaringózó, hegyi aszfalton.

Ma reggel azonban valami megváltozott. Mire a jármű rátért a – változatosság kedvéért lejtős – kanyargós útra, egy prózai, hétköznapi dolognak köszönhetően, egészen kivilágosodott. Átállítottuk az órákat, a téli időszámításnak megfelelően.

A táj azonban mégsem azért vonta magára a figyelmemet, mert ismét világosan körvonalazódtak az elsuhanó házak, s láthatóvá vált minden kis szelete a mozgó világnak, hanem valami másért. Az elmúlt napokban, amíg a reggeli sötétség okán nem láttam a kinti világot, beköszöntött az igazi ősz.”

A legyőzhetetlen

„Néha bizony a legkeményebb, legharcosabb énünket kell elővennünk, hogy túljussunk egy-egy nehézségen, szélsőséges helyzeten. Felszívjuk magunkat, aztán nem kerülhet az utunkba olyan akadály, amit ne vennénk sikerrel” – nyilatkozik Szakáczky Edit a szerzői Facebook oldalán. Következzék most a gondolataihoz illő verse.

A legyőzhetetlen

Távoli és szép vidéken, tán egy másik bolygón,
él egy harcos világjáró, tán a legutolsó.

Ki megjárt ezer utat, ki már száz kalandot átélt,
hullám hegyén, barlang mélyén küzdött éjszakánként.

Látta lángoló pokolnak kénköves bugyrait,
járta sötét, sűrű erdők úttalan útjait.

Fürdőzött a zöld, keserű, bűzölgő mocsarában,
úszkált vígan, kedélyesen, állott pocsolyában.

Táplált csodás virágágyást tövis’len rózsákkal,
járt halálos kötéltáncot hegyeknek ormával.

Nézett kormos vastükörbe, szembe démonokkal,
fogott szelet vitorlába égő fáklyalombbal.

Harcolt tűzzel, harcolt vízzel, mellett, mégis ellen,
harcolt éggel, harcolt földdel, fenn, a fellegekben.

Küzdött, küzdött, mindörökké, élettel, halállal,
szép reménnyel: fáradt teste nyugalmat talál majd.

És bár arcán sorakozik hősi hegek sora,
míg csak él, el nem felejti: fel nem adni soha…

A család: hátráltat vagy segít?

Egy írónak, aki családanya is, nehéz időt szakítani a hobbijára/hivatására. Nézzük, Hegedűs Rita hogyan oldja meg ezt a problémát!

„Sokan megkérdezték már tőlem, mikor írok. Sokat el is mondom: éjszaka. Nincs időm rá máskor.”

Amikor diktálnak

Sajter Gizella e heti posztjában a hirtelen jött ötletekről és az ihletszerzésről mesél.

„Hogyan írok? Viccesen azt szoktam mondani, hogy akkor írok, amikor diktálnak. De talán ez közelíti meg a legpontosabban az írási szokásaimat. Amikor hallom, amikor látom azt az első sort vagy éppen az utolsót, és egyetlen pillanatra mintha az egész megcsillanna, és már illanna is tovább, ahogyan meg is teszi sokszor, ha nem vagyok elég gyors.”

A Halottak Napja margójára

„A Halottak Napja szerintem mindenkit elgondolkodtat. Ha egy kicsit is hiányzik nekünk az, akinek a sírjához koszorút vagy mécsest viszünk, nem rohanunk azonnal tovább. Inkább megállunk a síremlék felett, és magunkba szállunk. Felelevenítjük a közös emlékeket, és egy rövid pillanatra elmosolyodunk, aztán felmerül bennünk más is.” Krencz Nóra e heti írása itt olvasható.

„Van az pont, amin túl úgy érezzük, már minden mindegy.

Sokan pár apróság miatt is keseregnek, pedig az ő gondjuk eltörpül másoké mellett. Mégis rágódnak rajta, mert az az övék és mindenkinek a saját problémája a legnagyobb.”

„Azért zengek róla ódákat, mert sokkal jobb, mint némelyik felkapott YA bestseller, mégse kapja meg a neki járó figyelmet.”

Barczikay Lilla sorozatát annyira dicsérték a minap, hogy még mi is belepirultunk. Köszönjük szépen Vickynek, a Three Points of View bloggerének!

Azért a kedves mondatok közül is kiválogattuk a legkedvesebbeket:

„…meg vagyok róla győződve, hogy ha ez a széria Amerikában egy neves, nagy kiadó által jelenik meg, akkor a bestsellernek titulált, manapság oly közkedvelt YA fantasyk sorát gyarapítaná ez a sorozat.”

„Azért zengek róla ódákat, mert sokkal jobb, mint némelyik felkapott – khmmm Vörös királynő – YA bestseller, mégse kapja meg a neki járó figyelmet.”

„…jó ötletei vannak az írónőnek és szerintem érdemes rá odafigyelni, mert tehetsége van az íráshoz. A könyv eszméletlenül olvastatja magát, a stílus bejön – bár volt néhány érdekes mondat benne, amin felszaladt a szemöldököm – és a humora szórakoztató.”

A teljes recenzió itt olvasható.