Ket het orultek haza_Barczikay Lilla

Két hét őrültek háza a fogadott testvéreimmel – Barczikay Lilla írása

Barczikay Lilla írónő remek stílusérzékkel előadja, hogyan tudja elviselni fogadott testvérei kiborító furcsaságait.

A családomról már írtam. A vérszerinti, nem választható részéről. Most jöjjön egy kis ízelítő abból az őrültek házából, amiben az elmúlt két hétben részem volt – fogadott testvéreimnek köszönhetően.

Nem mintha nem lenne miről írnom, dehogy! Tele vagyok ötletekkel. Nem is azért, hogy ne kelljen a harmadik könyvem alakulásáról szót ejteni. Remekül állok… elméletben. Pusztán azért beszélünk most másról, mert még friss az élmény (vasárnap vettünk könnyes búcsút), ilyenkor a legalkalmasabb megosztani.

Szóval a fogadott testvéreim. Régen legjobb barátok voltak, az évek során azonban egyszerűen kinőttek ebből a pozíciójukból. Gyermekded lelkeknek a legeslegjobb barátnő sem a ranglétra teteje.

Az, hogy mióta vagyunk jóban, remek kérdés, fáradhatatlanul keressük is rá a választ, eddig sajnos sikertelenül. Egyszerűen nem emlékszünk. Olyan barátság ez, aminek se eleje, se vége nincsen. Amióta az eszünket tudjuk, ismerjük egymást szüleink barátsága révén. Nem volt fordulópont, csak úgy kialakult az egész, aztán azon kaptuk magunkat, hogy nincsenek titkaink. Egyáltalán.

Azt mondják, a legjobb barátok sokat veszekszenek. Hát mi ezek szerint nem teljesítünk túl fényesen e téren, hiszen soha nem vesztünk össze. És nem, ez nem írói túlzás, egészen nyugodtan komolyan lehet venni. Nem is erőltetett előzékenységről vagy odafigyelésről van szó. Szimplán nem volt min veszekedni. Ha nem is értünk mindig egyet, a barátságunk mindannyiunknak fontosabb, mint hogy igazunk legyen. És igen, ezt nehéz elhinni. Aztán eltölt velünk az ember öt percet… és utána még nehezebb lesz.

Merthogy úgy szívjuk egymás vérét, mintha az életünk múlna rajta. Itt pedig el is érkezett az én időm, hogy kicsit alaposabban jellemezzem őket a saját szemszögemből. Szóval először is tisztáznám, hogy négyen vagyunk. A húgom (mármint az igazi), két lány (akik egyébként szintén testvérek) és én. Az életkor elhanyagolható, hiszen messze nem annak megfelelően viselkedünk, és a neveket is kihagyom, hadd maradjon legalább ez homályban, ha már minden mást (na jó, nem mindent, akkor sosem állnék fel a gép elől) kiteregetek.

 

A teljes bejegyzés Barczikay Lilla szerzői oldalán érhető el.