elso-regeny_krencz-nora

Néhány gondolat az első regényemről

Krencz Nóra e heti bejegyzésében megoszt velünk néhány érdekességet Megszámlálhatatlan című könyvéről.

Többször is említettem már, hogy nehéz időszakon mentem keresztül, amikor megírtam a regény első fejezetét. Papírra vetettem mindent, ami akkor és ott kikívánkozott belőlem, de abban a lelkiállapotban nem szántam rá magam, hogy kitaláljam a szereplőim nemét.

A könyv megjelenése óta a fülembe jutott, hogy néhányan kissé zavarba jöttek, amikor ráébredtek, hogy az általuk elképzelt gyenge és csetlő-botló nő, valójában hímnemű egyed. Őszintén szólva fogalmam sincs honnan jött a késztetés, hogy egy férfi szemszögéből meséljem el, de azt kell mondjam, imádtam. Olyan könnyű volt dolgozni vele. Ő egy jó „alapanyagnak” számított. Különösen azért tudtam nagyon ráhangolódni a karakterére, mert egyes szám első személyben írtam meg mindent, amin keresztülment, így tökéletesen azonosulni tudtam vele, és az olvasó is közvetlenül ismerheti meg a gondolatait, a reakcióit és a véleményét.”