Recenzió a Vetkőző lelkekről

A Pszichoterápia 2017.  novemberi számában recenzió jelent meg Pintér Zoltán Vetkőző lelkek című könyvéről, amelyet alább teljes egészében közlünk.


Izgatottan és kíváncsian vettem kézbe a könyvet, mint az első olyan művet, amely annak a pszichoterápiás filozófiának a gyakorlati kifejtésére épül, amiben magam is képződöm. Az esetmunkák tiszta képet mutatnak a gestalt-terápia módszertanáról, melyeket a szerző részletes szakmai magyarázatok nélkül, a laikusok számára is érthető folyamatokként mutat be. Nem mond többet, mint amit a terápiás ülésen a kliens tapasztal. A szerző a szervezetfejlesztési tanácsadás és a tréningek világából lépett át a gestalt-terápia területére. Jelenleg elsősorban felnőtt kliensekkel dolgozik magánpraxisban, valamint a LifeLearning nevű vállalkozás társalapítója, amely életkészségeket fejlesztő képzéseket nyújt magánemberek számára. A könyv is elsősorban a hétköznapi embereket szólítja meg, nem a szakmai közönséget.

A gestalt-terápia azokhoz az irányzatokhoz tartozik, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a minél autentikusabb terapeuta-kliens kapcsolat megteremtésére. A Vetkőző lelkekben a szerző ezt a fajta autentikus kapcsolatot kívánta létrehozni saját maga és az olvasó között, egy könyv lapjain keresztül. Ezt a célt szolgálja a könyv alapstílusa, a tudatosság folyamán (stream of consciousness) elnevezésű irodalmi műfaj alkalmazása, amely önfeltárással, a terapeuta érzésvilágába, dilemmáiba, élethelyzetébe való beengedéssel jár. A szerző itt nemcsak terapeuta, hanem magánember is. Önfeltárása azt szolgálja, hogy a lehető legautentikusabb kapcsolat jöjjön létre az olvasó és a szerző között.

Márai Sándor egy rövid gondolatfoszlánya, A megjelölt című írás néhány sora adja az egész könyv alapdilemmáját. Az ember, aki nem ült fel a repülőgépre, mely lezuhant, most kezében morzsolgatja a fel nem használt jegyet. Más szavakkal: ajándékként visszakapott életét. „Eddig csak élt, most már tudja is, hogy él.” – fejezi be Márai a sorait. Mit jelent az, hogy most már tudja is, hogy él? – indul el a Vetkőző lelkek szerzője ezen az egzisztencialista kérdésen és a teljes mű során erre keresi a választ. Ez a tudatos válaszkeresés azonban csak látszólagos, az olvasó is érzi ezt. Hiszen a szerző az első lapoktól kezdve nyilvánvalóvá teszi, hogy Szutraként tekint Márai soraira, tehát olyan lélektani rejtvényként, amelyre nincs egy tudatos, általánosan elfogadott válasz.

A könyv két fő részre tagozódik, az első rész a „Felöltözve” főcímet viseli. Az öltözetek és a vetkőzés metaforájához Babits Mihály A vetkőző lelkek című verse inspirálta az írót, és azokra a személyiségbéli mintázatokra utal vele, amelyeket gyerekkori lelki örökségként cipelünk magunkkal. Terápiás eseteken és irodalmi példákon mutatja be, ahogy lelki öltözeteink írják életünk forgatókönyvét, ahogy hétköznapi, triviálisnak tűnő tetteinkből, mintázatainkból sors lesz. Az írásban megjelennek Ibsen Nórája, Artrhur Miller Willy Lomanje, Thomas Mann és Kundera novellái is. A második részben a filozofikus és a praktikus megközelítések váltogatják egymást. Megjelenik benne a változtatás lehetőségeiről szóló filozófiai eszmefuttatás éppúgy, mint az első rész Miért keresése után a Hogyanok világa. A könyv zárása követi a könyvben korábban megszokott stílust és nyitva, lezáratlanul hagy, gondolkodásra késztet, nem jut el egy biztos megoldáshoz.

Az írás stílusa, a könyv kísérletező jellege önmagában hordozza a gestalt irányzat legfőbb jellemzőit, ugyanakkor alapkérdésében és tartalmában is jelentősen kapcsolódik az egzisztencializmus kérdéseihez és az egzisztencialista pszichoterápiához. Nem tanító
és magyarázatokat adó, hanem filozofáló, kérdéseket feldobó és válasz nélkül hagyó mű, mellyel sokkal inkább tudatosságot fejleszt, mint tudást ad át. Az írás és maga a szerző is egyfajta projekciós felületté válik, az olvasó egy idő után magát kezdheti olvasni ebben a hullámzó gondolatfolyamban.

A gestalt-terápia magyar nyelvű irodalma eléggé szűkös. Fritz Perls A gestalt-terápia alapvetése című könyvén kívül nincs más olyan írás, ami kizárólag a gestaltra koncentrál. A Vetkőző lelkek, mivel nem a klasszikus terápiás irodalom stílusát követi, nem vethető össze egyértelműen ezzel az írással. Ugyanakkor stílusában megfigyelhető az az elmozdulás, ami Fritz Perls óta lezajlott a gestalt irányzaton belül. A terapeuta egyenrangú fél, aki a lehető legautentikusabb kapcsolatba próbál lépni a klienssel. A Perls-féle autoritás távol áll a gestalt legtöbb mai képviselőjétől. A korábbiakhoz képest sokkal nagyobb hangsúlyt kap a gestalt fenomenológiai megközelítése és a kontextus fontossága. A mű fő alapgondolata, hogy a kapcsolatban levés és a folyamatosság fenntartása az élet alapja gyakorlati közelségbe hozza ezt. Ami
kapcsolatban romlott el, azt kapcsolatban lehet megjavítani.  A mai problémákat nem az okozza, hogy valaha valami történt velünk, hanem az, hogy újra és újra ezek alapján cselekszünk.

Kapcsolatokban teremthetjük újra magunkat a lélek vetkőzése által,
amikor régi mintáink kigombolása és fellazítása közben ruhátlanul tudunk kapcsolódni. Megjelölt szakmai közönség nincs. Laikusok számára élvezetes, önreflexióra késztető olvasmány, míg a pszichoterápia szakmai képviselői számára új, empirikus munkamódszert mutat be.

Antal Lívia Olívia írása

Olvasnivaló – Angyalboksz

Idén elindítottuk új riportkönyv sorozatunkat, amelynek első darabja Büky Dorottya Angyalboksz című műve, ami hét börtöninterjút tartalmaz. Most ebből hoztunk részletet.


Árpi

(Csendes, szelíd ember, túl a negyvenen. Magas, egyenes tartású,  feltűnően kék a szeme, kedves a mosolya. Veszett jó humora van, mindig a fején találja a szöget, az a fajta humor, ami átkeretezi a valóságot, ironikus, önironikus, intelligens, gyors. Soha nem bántó, kreatív és karizmatikus tehetség. A Mesekörben a kezdetektől részt vett, de eleinte jó darabig meg sem mukkant. A börtön munkatársai figyelmeztettek, hogy rajta van a szuicid listán, aggódnak miatta, nemigen tudnak hozzá férkőzni, de hátha ebben a közegben feloldódik, megnyílik. Az elmúlt években, ha nagy vihar volt és dörgött az ég, vagy ha rettenetes forróság volt, és rágondoltam a börtönre, mindig ő jutott eszembe, vajon, mi lehet vele a zárkában, remélem, nem szenved, nem fél. Nagyon szeretem. Ha kérdezed, hogy miért járok a börtönbe, hát ő volt az egyik ok. Most már szabad ember, együtt él a nővel, aki hősiesen és odaadóan várt rá, akivel a börtön kápolnájában esküdött meg. Ő az utolsó, akit ebben a könyvben megszólaltatok. És szerintem legyen is elég…)

–­Messengeren ­beszélgetünk,­ mind ­a ­ketten ­otthon vagyunk, ­jó messze egymástól.­ Tudod,­ mi van,­ készül ez a­ könyv, mesélj el bármit,­ ami ­számít neked.

– A gyerekkoromról nem szívesen beszélek, azt inkább szeretném elfelejteni. Intézetben nőttem fel, elváltak a szüleim, az apám el is tűnt, édesanyám full alkoholista volt, ő jobbnak látta mindennap megverni bennünket. Talán tízéves lehettem, amikor aztán intézetbe kerültünk.

–­Jobb ­volt ­az­ intézetben,­ vagy­ azért ­jobb­ volt ­otthon?

– Nekem az intézetben sokkal jobb volt. Sokkal jobb. Ott foglalkoztak velem, tanulhattam, együtt voltam a testvéreimmel. Volt rá példa, hogy kijöttem, kivett anyám, azt mondta, hogy már jó útra tért, na, az addig is tartott, és végül én kértem, hogy vigyenek vissza az intézetbe. Mentem haza este, ugye részeg volt, rájött a hoppáré, kizavart a házból, de tél volt ám, s kinn aludtunk az utcán, az öcsémmel együtt. Egy rossz rongyszőnyeget találtam a kamrában, abba feküdtünk, a másik felével meg takaróztunk. Rengeteg mostohaapám volt, lehet mondani, hogy évente kettő-három, azokkal mindig meg kellett küzdeni, mert ők is szerették az italt elég erősen, no meg vertek is. Hát kit bántsanak? Engem meg az öcsémet. A húgom szerencsésebb volt, őt azért békén hagyták. Mondhatom, a családban én kaptam a legtöbbet. (Érdemes lenne egy külön könyvet írni csak azokról a gyerekekről, akiknek jobb az intézetben felnőni, mint odahaza. Akik maguk kérik, hogy vigyék már be őket. De, persze, nem egy könyv lenne itt a legfontosabb feladat.)


 

Büky Dorottya: Angyalboksz (Ad Librum Riportkönyvek, 2017)
Büky Dorottya: Angyalboksz (Ad Librum Riportkönyvek, 2017)

További érdekességek a könyvről itt olvashatók.

A teljes részlet itt olvasható.

We’re closed

Kedves Olvasóink!

Eljött az év vége és az ünnepek ideje, így ideje nekünk is pihenni kicsit.  December 23. és Január 7. között bezárjuk irodánkat.

Január 8-tól újult erővel folytatjuk a munkát, ekkor indítjuk útjukra az év első csomagjait is.

Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

Az AH magazin vendége volt Barbara Whest

Újabb érdekes dolgokat tudhatunk meg Barbara Whestről és első regényéről A hallgatás mérgéről. Az írónőt nemcsak arról kérdezték miből merít ihletet, mit csinál szabadidejében vagy éppen hogyan keletkezett a könyv, hanem jövőbeli terveiről is.


Sophie vagy Harry? Ki áll közelebb a szívedhez? Könnyen megalkottad őket vagy ütköztél esetleg nehézségekbe?

Nehéz kérdés, mintha azt kérdezted volna tőlem, hogy a gyerekeim közül – amik egyébként nincsenek, – ki a kedvencem. Mindkettő karakter egyből kirajzolódott előttem és mindkettejük nagyon közel áll a szívemhez, ennek az oka pedig az, hogy élő emberekről mintáztam őket, valódi problémákkal. Sophia a kishúgomról lett mintázva, aki ugyan még csak tíz éves, de már most szembe kellett néznie a gyásszal, ami nem egy egyszerű feladat. Harry több emberből jött létre, a stílusa, a humora, a problémái mind mástól származnak, azonban egy nagy adag belőlem jött. Volt idő, amikor nem beszéltem apámmal annyit, mint kellett volna, nem tartottam vele a kapcsolatot, így ezt a fajta utálatot és sértődöttséget beletettem Harry jellemébe is, kicsit felnagyítva, természetesen. Mára már egyébként javult a kapcsolatom apámmal és sosem utáltam őt, de hát a fiatalság sok hülyeségre késztet bennünket.

 

A való életben bejönne neked egy Harry-féle pasi?

Az a helyzet, hogy a könyv kiadatása óta megismertem egy ilyen embert, és nem, nem tudnám elképzelni magam mellette. Nyilván ezt úgy mondom, hogy ez a fiú a kollégám és barátzónába került első perctől kezdve, de pont ugyanolyan életet él és pont ugyanolyan jellemmel rendelkezik, mint Harry. Remélem egy nap ő is talál majd egy lányt, aki képes őt a jó irányba terelni, mert a párhuzam a karakter és a srác között valami elképesztő!

A későbbiekben tervezel esetleg fiatalabbaknak szóló ifjúsági regényt is írni vagy előreláthatóan megmaradsz ennél a 16+-os korosztálynál?

Megígértem a kishúgomnak, mert ezt a könyvet nem olvashatja el, szóval igen, szeretnék a fiatalabbaknak írni egy számukra olvasható könyvet, ugyanakkor szintén el szeretném érni, hogy az idősebbek is tudják élvezni a történetet, ha esetleg belelapoznának. Már kigondoltam valamit, de ez még a jövő zenéje.

A teljes interjú itt olvasható.

A kép forrása: http://www.ahmagazin.com

Olvasson bele! – Fáj-dalom

George Hannmer Fáj-dalom című verseskötetét maga a szerző ajánlja az olvasóknak.


A kötetben van egy rövid rész a katonáskodásomból, de az nem a zöld színe miatt fáj, ha fáj nekem, hanem, mert rácsos lett az emléke, és persze kihagyhatatlan témám a tetoválás, ugyanis van rajtam egy. Tényleg, ez látszik? Visszatérve a balesetemhez, következzék egy kis ízelítő ebből a 27 éve tartó harcomból:

„A következő versem akkor, és úgy alkottam, hogy az epidurálás, a gerincérzéstelenítés után, deréktól lefelé már nem éreztem semmit. A műtét mintegy három órán át tartott. Kértem egy tollat az altatóorvostól, és ezt írtam ott le, miközben a műtét már ment, s közben borzasztó hangon rendre szörcsögött a vérelszívó.

Hason feküdtem, és ugyan a derekamtól le voltam takarva, a jobbra-balra folyamatosan repkedő véres vattákat így is volt alkalmam észlelni. Sohasem fogom elfelejteni – tarisznyába nyúlok ezzel a most következő kis emlékszilánkkal:

A professzor úr, nagyjából másfél, két óra elteltével jött be a műtőbe (az előkészítést, feltárást, addig mások végezték el), és nem is tudom milyen jelenség volt nekem ő akkor, amikor egyszer csak megjelent ott előttem bemosakodva, könyökből az égre tartott alkarokkal, szétnyitott ujjaival, csupa zöldben, arca előtt maszkkal.

Az az érzés, az a hangzavar, a gépek csipogása, duruzsolása, a vérelszívó szörcsögése, a hátam mögül kihallatszó szakszavak, az orvosi gárda egymás közötti kommunikációja, és ez a doktor úrral való morbid párbeszéd nekem a halálfélelem, a rettegés, a kiszolgáltatottság, a bizalom, a remény kakofóniája volt egyben.

Tehát, amikor megpillantottam, amennyire csak fel tud erősödni egy emberben egy ilyen érzés, nos, bennem pont annyira tette meg. Az jutott eszembe, ettől az embertől függ, hogy vajon béna leszek-e életem hátralévő részében, vagy sem. Úgy éreztem, csak kéne mondani neki valamit, valami biztatót, vagy mit tudom én! Jobb híján annyit bírtam kipréseltem magamból: „Jó munkát doktor úr!”

Epidurálva, nekidurálva
Mit rejt vajon e zsák? Talán könnyen kézzel foghatót?

A tartalomnak vajh van-e köze ahhoz, hogy ez lehetne akár háti is?

Ki tudja? Több éve cipelem már ezt a keményen szívet vallatót,

és még is titok, hogy igazából mit is rejt ez a még nem volt finis?

 

Olyan kíváncsi vagyok. Mi a fenét cipelek ilyen kitartóan?

Kiömlik, ha ledobom? Vagy úgyis összeesek egyszer, mindezt várhatóan?

No, nem. Birkózom vele, nem gyűr le, bár felül leledzik,

de hogy is van? Az acél iszonyú kemény és mégis megedzik.

 

Hohó, álljunk meg egy szóra.

Időközben megsúgta a múzsa, mi is az,

mit olyan régóta hűen hordok tarsolyomban.

Nos, ez nem más, mint a becsomagolt kitartás.

Alias, génjeimből merített ősi hitvallás.

 

Ami rengetegszer kisegített,

hisz már sokszor hozzányúltam több éves sirámomban.

Meg hát, ahogy elnézem, sokáig is lesz még rá szükség.

Jó munkát doktor úr.


A teljes részlet itt olvasható.

Miért pont én? – interjú Ó. G. Mariannával

Ó. G. Mariannával a DUOL (Dunaújvárosi hírportál) készített interjút.  A Hogyan éljük túl a küzdelmet a terhességért? című könyve kapcsán a meddőség megéléséről, az önmagunk elfogadásáról és a depresszió felszámolásáról is kérdezték.


A depresszió feltétlen velejárója?

– Persze. Az ember ha már gyereket tervez, és szeretne, akkor egész biztos, hogy az egy nagyon erős érzelmi kötöttséget okoz. Na most, ha ezt minden aktív cselekedet ellenére nem kapja meg, akkor ez nagyon rossz érzést kelt. Ez folyamatosan ismétlődik és már évek óta tart, hogy minden hónapban valami tragédia történik – akár vetélés, vagy meg nem termékenyülés -, akkor az depressziót okoz.

Ilyenkor előkerül az önvád?

– Persze. Több szakasz létezik. Amit magamon megfigyeltem, van az, amikor tagadom: nem, ez velem nem történhet meg. Ilyen nincs, és századjára is megnézi a tesztet. Ilyenkor képes vagyok bárminek az ellenkezőjét és az azonos jelentését is megcáfolni. Aztán van, amikor a világra haragszom: Ez inkorrekt, és miért pont én? Megint én, aki a világ legszerencsétlenebb embere vagyok. Aztán van, amikor jön az elfogadás. Rendben, nekem nem lesz, keressek valami mást! De igazából mindig bennem marad. Rendben, hogy pihennem kell, megvárni, hogy a lelkem utolérje a testemet, de nem is tudom, hogy elérkezik-e valaha ez a pillanat.


A teljes cikk itt olvasható.

Esküvő Tour könyvbemutató

November 10-én volt az Esküvő Tour első könyvbemutatója Debrecenben, ahol a Debreceni Esküvő:) Facebook csoport is képviseltette magát. Ez egy 1500 fős csoport, aminek egyik szerkesztője Mikos Ákos. Az eseménynek a Mélusz Juhász Péter Könyvtár adott otthont, ahol elsőként Nagy Andrea az esküvői pénzügyekbe vezette be a közönséget.  Számos fontos tanáccsal látta el a résztvevőket, mint például, hogy először a saját pénzügyeket érdemes átbeszélni, hisz ennek a függvénye az esküvő költségvetése. Szó esett arról is, hogy ha túl sok lett az előzetes számítás végösszege, hogyan lehet ezt csökkenteni, és hogy érdemes elkezdeni spórolni, félretenni akár csak kisebb összeget is. Elhangzott, hogy azokra a tételekre érdemes nagyobb összeget költeni, amik maradandóak (pl. a dekorációra nem biztos, hogy emlékezni fog a násznép az esküvő után 2 héttel). Beszélt az alkudozás kérdéséről, az ajánlatkérés hogyanjáról és a szerződéskötés fontosságáról is.
Ezt követően Mikos Ákos  előadása következett. Fontos tippeket hallhattak a résztvevők a polgári, illetve az egyházi szertartásokkal kapcsolatban. Sorra vették az esküvők “kötelező elemeit” (pl. közös képek, csokordobás, rablás, stb.) és hogy mi ezeknek az állandó esküvői programpontoknak a jelentősége, hagyományi háttere.

Végül vicces összefoglalás következett a vendégtípusokról, és 12 tippet is összegyűjtöttek arra vonatkozóan,  hogyan lehet leginkább megélni a saját esküvőjét magának a párnak.
Az előadások után kötetlen beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.

Nádasi Krisz kulisszatitkai Krencz Nóra könyvéről

Nem titok, hogy Krencz Nóra legújabb könyvét A hófehér másvilágot Nádasi Krisz szerkesztette. Erről mesél most honlapján.


Nóra akkor keresett fel, amikor az első regénye már megjelent – mert ugyan az olvasók szerették a könyvét, mégis kapott olyan véleményeket, melyek alapján úgy döntött, a történet folytatásához plusz segítséget kér. Először megbeszéltük a cselekményt, majd amikor készen lett, elküldte a kéziratot lektorálásra. Például azt javasoltam neki, adjon a főhősnek egy cseppel több önbizalmat, a belé szerelmes fiú pedig ne legyen ennyire nyilvánvalóan oda érte. Miután Nóra átírta a kéziratot, szerkesztettem, és Nóra ezután adta le a kiadónak.

Nóra így nyilatkozott a közös munkáról:

Rendkívül hálás vagyok lelkiismeretes és profi munkádért! Az együttműködésünk első perctől az utolsóig gördülékenyen és gyorsan zajlott. Köszönöm a rengeteg hasznos tanácsot, s hogy kicsit más irányba tereltél, mint amerre haladtam!

Eloszlattad minden félelmemet, amit korábban a szerkesztéssel kapcsolatban éreztem. A szöveg a te kezed munkájával vált kerek egésszé.


A teljes bejegyzés itt olvasható.

Kis karácsony, nagy karácsony

Ezúttal egy kis karácsonyi hangulattal jelentkezünk. Nemrég jelent meg Mester Györgyi legújabb könyve Kis karácsony, nagy karácsony címmel. Ebből hoztunk most részletet. 


KARÁCSONY AZ ERDŐN

„Elviszem a tejet Juliskának, meg a Bognárékhoz is beugrom vele, azután karácsonyozhatunk” – mondta az apja.

Neki azonnal lelkiismeret-furdalása támadt. Hiszen hogyan is kezdődhetne jól a karácsony, ha a fájós derekú apjának kell kihordania állandó vevőiknek a friss tejet, és még az utolsó pillanatban is dolgozna, amikor már minden családban a szentestére készülődnek. Az ötvenes éveit taposó apja ráadásul egy hete, a tűzifa aprításakor, megrándította a derekát. Örülni kell annak is, hogy nem dőlt ágynak. Még a végén rosszabbul lesz. Odavan az ünnep öröme, ha beteg van a háznál.

Majd ő. Majd elmegy ő a két kannával. Nem olyan nehezek azok, megbirkózik velük. Egy tizenkét éves gyereknek ez meg se kottyan. Jók még a rugók az ő lábában, egy óra alatt megjárja az oda-vissza három kilométernyi utat, ami tanyájukat a falutól elválasztja.

Apja kicsit ellenkezett, az anyja azonban nem bánta. Csupán a lelkére kötötte, igyekezzen haza, mert nagyon feketedik az ég, lehűlt a levegő is, talán mégiscsak fehér lesz a karácsonyuk.

A kabátját az ajtóban gombolta be, és a csizmában is igazgatni kellett a lábát, annyira sietve indult el otthonról. Jól kilépett, mégis, mire elérte a falu határát, szállingózni kezdett a hó.

A két családhoz beadta a kannákat, a kabátja alá bedugta az ajándékba kapott bejglit, és szaporázni kezdte a lépteit. Félúton járt, amikor kitört a hóvihar. Percek alatt fergeteggé vált, a nem sokkal előtte még csendesen szitáló hó. Süvített a szél, lökdöste, rángatta őt is, és a szakadó hóesésben már látni sem lehetett. Legalábbis, az utat nem, ami a tanyájukhoz vezetett. A kis erdő kezdeténél a jelzőfát sem találta meg, ahol le kellett volna térnie, mivel ott átvágva volt a legrövidebb az út a házuk felé.

Csak belehajolt a szélbe, és próbált előre haladni, de mintha valami folyton visszalökte volna. Egyre hidegebb lett, és már a lába is nagyon fázott a kis csizmában. Pedig az apja kapcáját tekerte rá, mégiscsak decembert írtak, várható volt, hogy bármelyik nap beköszönt az igazi tél.

Hát most itt volt. Váratlanul szakadt le az ég, és olyan intenzitással esett, hogy már lépni is alig tudott, az egyre vastagodó hótakaróban. Megállt, és váratlanul az erdő közepén találta magát. Hogy mikor tért le az útról, észre sem vette. Hogy is vehette volna, hiszen az orráig sem látott.

Kis idő múlva újra elindult, maga sem tudta, merre, csak hagyta, hogy vigye előre a lába. Vastag fatörzseket tapogatott ki maga körül. Az egyikben megkapaszkodva igyekezett kifújni magát. Még az is lehet, a kimerültségtől elbóbiskolt, és amikor újra körülnézett, már jóval sötétebb volt, leszállt a korai este. A tanácstalanságtól és kétségbeeséstől csak most jutott eszébe: otthon bizonyára nagyon aggódnak érte, és vajon milyen lesz nélküle a szentestéjük?!

[…]

„Az életeden csakis te, önmagad változtathatsz.”

Újabb recenziót kaptunk Nagy Judit “Üsd ki a pánikod!” című könyvéről. Köszönjük az értékelést a Lap lap után blognak.


„Az életeden csakis te, önmagad változtathatsz.”

Azt hiszem, ez lehetne ennek a vékonyka, ámde annál többet mondó könyvnek a kulcsmondata. Hiszen ez igaz, nemde? Amikor nyolcadikos koromban elgázoltak – tudniillik egy nyugdíjas sofőr kielőzte a zebra előtt megálló kocsit, ami éppen átengedett – és nálam is kialakult egyfajta szokásként a pánikroham, pár hónap után már nem bírtam elviselni azt a halálfélelmet, ami akkor tört rám, ha át kellett mennem egy zebrán, úgyhogy elhatároztam, hogy segítséggel, vagy anélkül, de igenis tenni fogok ez ellen.

„Ne feledd, az életben semmi sem oldódik meg attól, ha csak gondolkoznak rajta.”

Számomra az volt a könyv legnagyobb pozitívuma, hogy az írója is a saját élményein, tapasztalatain keresztül próbál segítő kezet nyújtani a hozzá hasonló személyeknek, és ennek a személyességnek, kinyílásnak köszönhetően egyáltalán nem csap át szakkönyvbe a munkája, amit ebbe az egész regénybe beletett.

A szemléltető ábrák, és a magánéletből vett példák adtak egy afféle nyugodt, mondhatni baráti beszélgetés élményével felérő hangulatot az oldalaknak, s olykor még meg is mosolyogtattak, ami külön öröm volt, a sulis hétköznapok közepette.

Igaz, akadnak benne olyan támpontok, amiket méltán tekinthet közhelynek az ember, de nekem erről az a véleményem, hogy alkalomadtán ezek a tanácsok sokkal többet tudnak segíteni, ha az illető rájön, tényleg mekkora igazság rejlik mögöttük.

„A mindennapok hőse te vagy!”

Összességében azt gondolom, hogy Juditnak sikerült egy olyan könyvet megalkotnia, ami nem csakis szakmai tényekkel segít a pánikbetegséggel együtt élőknek, hanem megmutatja nekik azt, hogy van remény, ahogyan van kiút is – csak tenni kell érte, hogy megtaláld, és ténylegesen kiüthesd a pánikodat, amire a cím – és Judittal együtt én is biztatlak.

Csillagozás: 4,5 / 5

Ajánlom… azoknak a pánikbetegséggel küzdő embereknek, akik még nem tudják, hogy bennük is egy hős lakozik.


A teljes bejegyzés itt olvasható.