Huszonegy egész négy tized

Vida Gusztáv hatalmas vaddisznót lőtt a napokban. A vadásztörténet itt olvasható.

„Ekkora disznót én még nem lőttem. (Tegnap hajnalig.) Fél centivel kisebbem van. Mifelénk nem szokásuk nagy agyarakat növeszteni. És meg sem nőnek. Nem hinném, hogy csupán azért, mert idő előtt agyonlődözzük őket. A populáció génjeiben is lehet valami. Egy-két év is eltelik, amíg ekkora esik itt. Főleg súlyban. (Egy hetvenkilós kannak is lehet ily hosszú foga.) Zsigerelve, orr nélkül százharminc kiló. Meg se tudtam mozdítani. Költői túlzás.”

Mondd, miért?

Szakáczky Edit újabb versét tette közzé szerzői Facebook oldalán.

Ismét a térképről…
Sokan felteszik ezt a kérdést… Van, aki másnak, van, aki önmagának, vagy éppen is-is…
Hogy kaphatunk-e valódi, megnyugtató választ? Talán soha.
Talán életünk végéig őrlődünk majd gyötrő kételyek közt, és sosem tudjuk meg, hogy elárultak-e, könnyelműen eldobtak, feláldoztak-e valami értékeset… Pusztán gyengeségből…

Mondd, miért?

Ha összedőlnek a hidak,
és nem nyújt semmi vigaszt,
és nem látod az utat,
csak erő után kutatsz…

Ha csak élni próbálsz,
ha levegő után vágysz,
ha elhagyhat mi hitvány,
ha elveszhet mi nincs már.

Mi talán még sosem volt,
mint délidőben fenn a Hold,
míg csak várod benn a jót,
remegve, puha takarót…

Mik vad tövissel betakarnak
fájnak, pedig jót akarnak…
Mit sosem mondtál el szavakkal
csak háborúztál a falakkal…

De miért kellett, hogy így legyen?
A sors miért bánt el így veled?
Mi volt hát a mindened?
A félreismert Istened…

“Nagyon tanulságos más-más kultúrák ablakain keresztül kinézni a nagyvilágra”

Könyv Guru a napokban interjút készített Sajter Gizellával, mely itt olvasható.

“Néha olyasmit is olvasok, amit a legkevésbé sem kedvelek, mert jó ötleteket adhat” – meséli Sajter Gizella, akinek a napokban jelent meg első verseskötete, az Ad Librum kiadó gondozásában publikált Tudatelégtelenség. Az Olaszországban élő költőnő az interjúban beszélt belső otthonteremtésről, a fotózás és a költészet kölcsönhatásáról, arról, miért vitázik folyamatosan önmagával, hogyan kéne a költészetet az iskolában tanítani és hogy miért nem aggódik, ha nem jön az ihlet.

Hegyek között, völgyek között…

„Már az első alkalom is nagyon különleges volt, hiszen ugyanebben az évben a Günster-vízesésnél kérték meg a kezemet, ami egy igazi meglepetésnek számított. […] lányos zavaromban végül azt találtam mondani, hogy: „Hol a kandikamera?” Utána persze igent mondtam neki. : )” – Krencz Nóra ilyen és ehhez hasonló történetekbe avatja be olvasóit ezen a héten.

„Mi másról írhatnék nektek a héten? Jelenleg ez a legaktuálisabb téma, ugyanis miközben ti ezt a bejegyzést olvassátok, én épp Ausztriában lógatom a lábam. Nem kifejezés, hogy mennyire rám fért már egy kis pihenés, és igyekszem is kiélvezni minden egyes pillanatát, hiszen többnyire a legjobb dolgok telnek el leggyorsabban.

Már az út tervezésekor tisztában voltam vele, hogy ez nem egy ihletszerzős utazás lesz. Hatan egy fedél alatt. Senki sem nézné jó szemmel, ha én különc módon elvonulnék a saját gondolataimmal, úgyhogy a Megszámlálhatatlan folytatása velem együtt pihen egy hétig.”

Hangok

Barczikay Lilla kísérletezik. Visszanyúlt gyerekkori novelláihoz, és elhozta nekünk Hangok című művét ölyvekről, vakságról és egy új életről.

Az aprócska változtatások helyett átírtam az egészet. Komolyan. Új fájlt nyitottam, és előröl kezdtem. Ugyanis a mondatok, amiket tizennégy évesen nagy gonddal addig formálgattam, amíg tökéletesnek tűntek, az évek alatt olvashatatlanná váltak. Ugyanazt a gondolatot idősebb fejjel más formába csomagolom. Most már jobban tudom, mit kell kimondani, és mit érdemes homályban tartani. Most megint szinte tökéletesnek tűnik. Aztán ki tudja, talán öt év múlva ez is a kukában végzi.”

„Az Anikomment számomra a harmónia könyve volt: vidám és szomorú percekkel, mosolyra és könnyre fakasztó gondolatokkal”

Salánki Anikó novelláskötetéről olyan szép kritika jelent meg, hogy hirtelen nem is tudjuk, melyik mondatokat ragadjuk ki belőle, mert mindegyik dicsérő. Köszönjük szépen Patríciának, a Szembetűnő bloggerének.

„Hihetetlenül tetszett az a sokféle perspektíva, táj, hangulat és életkép, ami felbukkant a kötetben, főleg amiatt volt ez érdekes számomra, mert terjedelmét tekintve tényleg nyúlfarknyi könyvecskéről van szó.”

„Az elbeszélői stílus már a korábban említett részlet alapján is levett a lábamról: érzékeny, humoros, és minden mondata mögött ott van a szerző, a véleményével, meglátásaival együtt.”

„Az Anikomment számomra a harmónia könyve volt: vidám és szomorú percekkel, mosolyra és könnyre fakasztó gondolatokkal, történetekkel. Egy csodálatos séta, ami kikapcsolt, elgondolkodtatott, szórakoztatott. A témák kompozíciója okos szerkesztést sejtet, az elbeszélői stílus érzékeny és kifejező.”

„Nagyon tetszett a humor, irónia, ami átszőtte a történeteket, és (ha már komment) kifejezetten mókás volt, mikor egy-egy szarkasztikus megjegyzésben felbukkant az internetes trollok világa is – lehet ezt a direkt bántás szándéka nélkül, okosan is művelni (és – nem mellékesen – sokkal szórakoztatóbb is). Az Anikommentnek ott a helye az éjjeliszekrényen, hogy egy nehéz nap után mazsolázzunk történetei között.”

A teljes recenzió itt olvasható.

Léptek

Wanderer János  ezen a héten folytatja a verselést szerzői oldalán.

A kettő közül egyet itt is közlünk:

Léptek

Itt éltem, itt tettem kezdő lépésem
Itt pattant lelkemből első érzésem
Lajoskomárom tanított csodákra
S lopott be engem e földi világba

Letűnt gyerekkorom int felém. Rég volt
Emlékeim között örök kék az égbolt
Út zörgő szekerei már korhadtak
A sírhalom virágai hervadtak

De az orgona illata ugyanaz
A kis utcácska ruhája megmaradt
Gesztenyesor vigyázza az iskolát
Hová jártunk s jár ma is a kisdiák

Lehet, hogy a tantermi padok mások
És azóta oktatnak új tanárok
Ám kedves arcok szívemben kísérnek
Akik kineveltek több nemzedéket

Szülőfalunktól távol vagyunk sokan
Kinek végleges a búcsú, nem tudtam
Bárhová lépek, akármerre járok
Én mindenünnen hazafelé tartok

Csak egy mozdulat

Jenei András szomorú, átélt élményt ír le ezen a héten szerzői oldalán. Csak egy mozdulat egy hideg, őszi éjszakán.

„Mai történetem valós történet. Megtörtént, nem fantasy.

Egy jelenségről szól, ami mindig volt, talán egyszer majd nem lesz.”

Írás és pozitív gondolkodás

Villax Richárd egy új szupererőt sajátított el a napokban. Erről ír e heti bejegyzésében.

„Éltem az átlag magyarok életét. Sokszor kiegyensúlyozottan, de még többször mérgelődve, idegeskedve, mártírkodva. Törvénytisztelő ember lévén mindenek fölé emeltem Murphy törvényeit, melyek „mindig beigazolódnak”.

Hiába rendelkezem megfelelő szabadságfokot nyújtó kenyérkereső munkával, egyik nap azon rugóztam, hogy mennyi energiámat elveszik a szervezések, másnap az volt a baj, hogy monoton, unalmas dolgokkal állok szemben. Ezt az unalmat a rádió bekapcsolásával enyhítettem.”

Négy fontos dolog, amit egy bántalmazói kapcsolat után meg kell tanulnod

V. Kiss Orsolya ezen a héten pontokba szedte, hogy mit kell felismerned, ha benne vagy, esetleg ha már sikerült kitörnöd egy bántalmazói kapcsolatból, de nem tudsz elszakadni a férfi gondolatától.

Nem kell áldozatnak lenned. A bántalmazó elhiteti, hogy hatalma van feletted. Illetve van is, de csak amiatt, mert ezt te is elhiszed.”

Az Ad Librum Kiadó és kiadói csoport honlapja