Mester Györgyi: Epilógus

A férfi körbejárta, megtapogatta a márványdarabot. Azután hozzálátott. Véste, faragta, igazította, közben meg-megsimogatta, és a márvány hagyta. Igazodott a kézhez, a szerszámokhoz. Hagyta vágni, fúrni magát, miközben alakult. Új formát vett fel, ami kedvére volt. Ha tükör van a közelben, vagy legalább egy tócsa fel­színe, megcsodálja benne új külsejét.

Örült, hogy nem kell tétlenül hevernie, egyedül, ma­gányosan, hanem megvalósíthatja valaki álmát.

És a valamikori henye, lustán fekvő, unatkozó óriás maga lett a megtestesült álom, ALKOTÁSSÁ vált.