Molnár Tóni: Tépődések, borító

Megjelent a Tépődések!

Megjelent Molnár Tóni Tépődések című kötete az Ad Librum Kiadó gondozásában.

„A Tépődések egy fiú és egy lány története, akik válaszokat keresnek olyan kérdésekre, melyekre talán nem is léteznek helyes válaszok, mégsem lehet megkerülni őket. Kérdésekre, melyeket minden embernek meg kell válaszolnia valahogyan. Az emberi élet legalapvetőbb kérdéseire magáról az életről. Arról, hogy miért lettünk, és hogy mi lesz, ha majd nem leszünk. Eközben a fiúnak és a lánynak saját életük személyes kérdéseiről is számot kell adniuk, melyekre semmivel sem könnyebbek a válaszok. Kérdésekre szerelemről, felelősségvállalásról és halandóságról.”

Hogy miért a párbeszédes formát választotta első kötetéhez szerző, kiknek szánja a szöveget, és miért volt nehéz kiadót találnia, az kiderül a vele készült interjúból.

Ahogy korábban már hírt adtunk róla, elindult Molnár Tóni honlapja is. A havi rendszerességgel frissülő blogban a szerző könyvéről és az őt mélyebben érdeklődő témákról ír.

A Tépődésekből nemrég Könyv Guru adott közre egy rövid ízelítőt.

A könyv megrendelhető a kiadó webboltjában.