Villax Richárd dedikál az Ad Librum standjánál a 2016-os Ünnepi Könyvhéten

A Könyvhét harmadik napja délelőtt – Villax Richárd dedikált

Ezen az oldalon ez az első Könyvhetem – tréfálkozott Villax Richárd, a Fanyűvők – Nemzeti jeti című hungarohorror szerzője, arra utalva, hogy korábban, újságíróként többször is járt már a legnevesebb könyves eseményen. “De sokkal jobb így, sokkal pörgősebb” – tette hozzá rögtön. A szerző egyébként a családját is aktívan bevonta a marketingmunkába: a szórólapját osztogatták a Vörösmarty téren, amellyel az Ad Librum standjához csábították a rendezvény látogatóit. “Eredetileg arra gondoltam, hogy majd jól kipihenem itt magam a napernyő alatt, azt hittem ugyanis, hogy csak ücsörögni fogok ezalatt az egy óra alatt, de nem így történt” – eleveníti fel a dedikálás időszakát. Nem számolta a könyveit kérőket, de “tucatnyian legalább voltak, és hát sok nagyobb nevű íróhoz sem jönnek húsznál többen” – von mérleget.
Következő regényéből egyébként már mintegy 100 oldallal el is készült. Mint meséli, ezúttal nem olyan kuriózum témát dolgoz fel, mint a Fanyűvők volt, hanem olyasmit, amihez “minden második író nyúlt már: az időutazást”. Azzal a különbséggel, hogy be szeretné bizonyítani, lehet másképp is megírni, mint azt sokan tették. “Ahogy hungarohorrornak neveztem első regényemet, ennek magamban a lelki sci-fi műfaji besorolást adtam”.
Villax Richárd egyébként úgy érzi, kevésbé volt hatással az olvasókra az internetes kampány, mint azt várta. Véleménye szerint túl nagy a dömping, túl sok a könyv, ebből nehéz kitűnni. A facebook-megjelenés mellett most úgy látja, nemrégiben indult saját honlapja komolyabb szerepet kaphat az írásai publicitásának növelésében, mert kicsit maradandóbb, mint a percenként frissülő, változó közösségi portálok világa.