„Az életeden csakis te, önmagad változtathatsz.”

Újabb recenziót kaptunk Nagy Judit “Üsd ki a pánikod!” című könyvéről. Köszönjük az értékelést a Lap lap után blognak.


„Az életeden csakis te, önmagad változtathatsz.”

Azt hiszem, ez lehetne ennek a vékonyka, ámde annál többet mondó könyvnek a kulcsmondata. Hiszen ez igaz, nemde? Amikor nyolcadikos koromban elgázoltak – tudniillik egy nyugdíjas sofőr kielőzte a zebra előtt megálló kocsit, ami éppen átengedett – és nálam is kialakult egyfajta szokásként a pánikroham, pár hónap után már nem bírtam elviselni azt a halálfélelmet, ami akkor tört rám, ha át kellett mennem egy zebrán, úgyhogy elhatároztam, hogy segítséggel, vagy anélkül, de igenis tenni fogok ez ellen.

„Ne feledd, az életben semmi sem oldódik meg attól, ha csak gondolkoznak rajta.”

Számomra az volt a könyv legnagyobb pozitívuma, hogy az írója is a saját élményein, tapasztalatain keresztül próbál segítő kezet nyújtani a hozzá hasonló személyeknek, és ennek a személyességnek, kinyílásnak köszönhetően egyáltalán nem csap át szakkönyvbe a munkája, amit ebbe az egész regénybe beletett.

A szemléltető ábrák, és a magánéletből vett példák adtak egy afféle nyugodt, mondhatni baráti beszélgetés élményével felérő hangulatot az oldalaknak, s olykor még meg is mosolyogtattak, ami külön öröm volt, a sulis hétköznapok közepette.

Igaz, akadnak benne olyan támpontok, amiket méltán tekinthet közhelynek az ember, de nekem erről az a véleményem, hogy alkalomadtán ezek a tanácsok sokkal többet tudnak segíteni, ha az illető rájön, tényleg mekkora igazság rejlik mögöttük.

„A mindennapok hőse te vagy!”

Összességében azt gondolom, hogy Juditnak sikerült egy olyan könyvet megalkotnia, ami nem csakis szakmai tényekkel segít a pánikbetegséggel együtt élőknek, hanem megmutatja nekik azt, hogy van remény, ahogyan van kiút is – csak tenni kell érte, hogy megtaláld, és ténylegesen kiüthesd a pánikodat, amire a cím – és Judittal együtt én is biztatlak.

Csillagozás: 4,5 / 5

Ajánlom… azoknak a pánikbetegséggel küzdő embereknek, akik még nem tudják, hogy bennük is egy hős lakozik.


A teljes bejegyzés itt olvasható.