Babós-Lajos-dedikálás

A könyvhét első napja – Babós Lajos dedikált

Számos könyvet publikált már, de ez az első, amellyel részt vehetett a nagy múltú – sorrendben a 87. – Ünnepi Könyvhéten Dr. Babós Lajos. Kötete, Az első aradi vértanú, a szabadságharc egyik prominens résztvevőjének, Ormai Norbertnek az életét dolgozza fel dokumentarista pontossággal. A könyv a történeti kutatások szempontjából is kuriózum, mivel a közölt iratok, levelek, személyes anyagok segítségével megpróbál végre rendet vágni az egykori ezredes, Kossuth Lajos bizalmasa – legendák által elhomályosított – pályafutásában. A kutatás történeti értékét mi sem jelzi jobban, mint a szabadságharc korszakának avatott hadtörténésze, Hermann Róbert ajánlása a kötet elején.
A korábban geodéziai szakmunkákkal és hely-, illetve családtörténeti kiadványokkal foglalkozó szerzőt – mint elmondta – családi vonatkozások vezették ehhez a különleges témához. Érdeklődése nagyjából egy évtizede – miután megírta Kiskunlacháza helytörténetének 1738-ig tartó szakaszát – fordult a családi múlt irányába. Lánya kérdése nyomán kezdte el kutatni a Babósok családfáját, majd ezt követően felesége erdélyi szülőfalujának történetét is elkészítette. Eközben, felesége családfájának összeállítása közben találkozott a szépnagybácsi Ormaival. Felébredt benne a kíváncsiság a többek által sikkasztással, kétszínűséggel is vádolt egykori ezredes élete iránt. A levéltári kutatásokból állt össze aztán a mostani, az Ünnepi Könyvhétre is eljutó dokumentumgyűjtemény.
A szerző elmesélte azt is, hogy Ormai családját kutatva sokáig sehogyan sem boldogult, annyira nem találta a 19. századi ős leszármazottjait. Végül az interneten bukkant rájuk – Brazíliában! Mivel ott lehetőség van anyai ágon is továbbvinni a családnevet, az Ormaiak népes famíliája máig büszkén őrzi a szabadságharcos, elveiért kivégzett (h)ősatya emlékét.
Az Ad Librum Kiadó sátra elől a Vörösmarty téri forgatagra rálátó dr. Babós Lajos kérdésünkre elmondta, hogy bár Az első aradi vértanú című kötetét csak kitérőnek tekinti publikáció sorában, mégis nagyon büszke, hogy eljuthatott vele erre a rendezvényre. És, hogy milyen érzés néhány perccel az Esterházy Péter és Dés László által közösen megtartott ünnepi megnyitó után kezdeni a dedikálást: „Felemelő”.