Címke: kalandok

Beleolvasó – Kóborlásaim az élet ösvényein

A Személy Történelem kiadó legújabb darabja Erdei László Kóborlásaim az élet ösvényein című könyve.


EGYIPTOM

Volt akkoriban, 2005-ben egy egyiptomi ismerős kollégám, Momtaz H., aki szinte havi rendszerességgel invitált engem Egyiptomba. Ismeretségünk a Beni Suef-i Egyetemhez kötődik, talán egy korábbi látogatásom alkalmából, még az 1990-es évekből adódott, amikor egyiptomi doktorandusz hallgatóm, Samir S. védésével kapcsolatban 1991-ben kaptam egy tíznapos meghívást Mansourába, Kairóba és Beni-Suef-be. Ekkor találkoztam először Fayez Shahin fizikus professzorral is, aki éppen Budapestre szóló egyiptomi kulturális attaséi megbízatását vette át. Ő kísért el az akkor még a Kairói Egyetemhez tartozó Beni Suef-i fakultásra.

Momtaz tehát ismét írt, hogy találkozzunk, látogassak el nejemmel együtt minél hamarabb. Váratlanul jött az ötlet, bár még csak március közepe volt, hogy foglaljunk szállást egy egyiptomi RCI apartmanban. Ez megtörtént, és Momtaz levelére válaszolva megírtam neki, hogy két nap múlva hajnali 4 órakor várjon a kairói repülőtéren egy bérelt kocsival és sofőrrel, aki elvisz bennünket a Szuezi-csatorna partján lévő El Morgan Hotelbe, és aki a későbbiekben is rendelkezésünkre áll. Gondolom, óriási meglepetés volt ez Momtaz számára, de becsületére legyen mondva, megérkezésünkkor minden úgy várt bennünket, ahogy megkívántuk.

Hajnali reggeli egy éppen kinyitni akaró, még takarítás alatt álló kis kávézóban, majd irány a 100 kilométerre lévő Szuezi-csatorna! Kedves hely volt az El Morgan, környéke egyszerű, egyiptomi vidéki. Sétára alkalmat adott egy közeli vegyesáru-boltocska és a rendezett II. világháborús katonai temető.

Természetesen Kairó és környékét is meglátogattuk, a gízai és szakkarai piramisokat (9.4.). Mindezen turistalátványosságok minden idelátogatónak már a könyökén jönnek ki, ezért nem is szánok több teret szegény Dzsószer, Kheopsz, Kefren és Mikerinosz fáraóknak.

Egyik napon vacsorameghívást kaptunk a Kairóban lakó, de a Beni Suef-i Egyetemen dolgozó, még Szegedről ismerős Monától. A gyerekei, akik Szegeden még kicsik voltak, felnőtté váltak. Kellemes időtöltés után Mona felkért, hogy a következő szombaton tartsak előadást a PhDhallgatóknak Beni Suefben. Szabadkoztam, hogy éppen a szabadságomat töltöm, és semmiféle tudományos anyag nincs velem. Bájos mosollyal egy papírlapot tolt elém, és azt mondta „– Without any pressure, could you, please, put down the title of your presentation?” (Minden nyomásgyakorlás nélkül, felírnád az előadásod címét?).

Nos, mit volt mit tenni, vettem egy jegyzettömböt és egy ceruzát, megírtam az előadás vázlatát, majd a következő szombaton, szabadon, 90 percben előadtam az anyagot a 40 fős hallgatóság előtt (Plant stress physiology: from signals to whole plant responses – Növényi stresszélettan: a jeltől az egész növényi válaszig).

De előbb el kellett autóznunk a Kairótól délre, 160 kilométerre lévő, Nílus partján fekvő Beni Suefbe. Az út némi meglepetést tartogatott…

Az egyik katonai ellenőrző pontnál megállították autónkat, és kérték az okmányainkat. Talán kellett volna valamilyen úti engedély, vagy hivatalos meghívólevél… minden esetre hosszas magyarázkodás után rendőri kísérettel érkeztünk az egyetemre, ahol hivatalosan is igazoltak bennünket. Biztonságunk érdekében ezután motoros rendőri kísérettel jártunk a vendégházból az egyetemre és vissza, sőt hazafelé, a kairói repülőtérre indulván, a tartományi határig is elkísértek. A médumi befejezetlen piramisba is fegyveres kísérettel mentünk.

Maradandó élményünk lett „hajótörésünk” a Níluson (9.5.). Momtaz meghívott bennünket egy délutáni partira, ami meglepetésünkre egy elég nagy hajóra szólt, amin csak mi ketten a feleségemmel, Momtaz és 2-3 fős legénység volt. Momtaz kosárban hozta a házilag elkészített ételeket, amit ott a hajón voltunk hívatottak elfogyasztani. Szép idő volt, közepes erősségű nyugati szél fújt, egy-két vitorlás is díszítette az ott legszélesebb, 2000 méter széles Nílus víztükrét. Ebben az idillikus képben és hangulatban váratlanul leállt a hajó motorja, és nem is tudták jobb belátásra bírni. A hajót a szél és az ár a túlpart, a keleti part felé sodorta, majd ott meg is állította. Megragadtam a kedvező alkalmat, és kiléptem a keleti part földjére, miközben a legénység és Momtaz lázas sietséggel intézkedtek megmentésünk érdekében. Hamarosan megjöttek a vízi rendőrök, akik visszavittek bennünket a városba, sorsára hagyva szerencsétlen hajónkat.

Hazafelé indulván, éppen virágvasárnap volt: betértünk a Bush helységben lévő St. Paul kopt templomba (9.6.). Nagy vendégszeretettel fogadtak, frissen sült cipóval ajándékoztak meg. A kopt vallás hívei, mintegy 15 millió lélek a 100 milliós Egyiptomon belül, az ősi egyiptomiak leszármazottai, akik természetesen már keresztények voltak az arab hódításkor (Kr. u. 641), de az idők folyamán kisebbségbe kerültek a moszlim arabsággal szemben. Maga a „kopt” szó a görög aegyptosból származik arab szórontással (dar al-Gibt), és először csak a Nílus völgyében élő keresztényeket jelentette. Az aegyptos pedig a az óegyiptomi Hikaptah-ra vezethető vissza, amely Memphis, a főváros egyik neve volt. Mondhatjuk tehát, hogy a kopt keresztények valóban az ősi egyiptomiak leszármazottai, akik másfél évezreden keresztül megtartották identitásukat (hiszen a moszlim arab nem térhet át keresztény hitre).

A templomból való távozásunkkor már várt bennünket a rendőrautó, és a tartomány határáig kísértek bennünket.

Útközben megálltunk a médumi piramisnál, ahol a parkolóhelytől fegyveres őr kísért fel bennünket a piramis bejáratához (9.7.). Ott egy idős vezetővel bementünk a sírkamráig, fényképeket készítettünk. Kifelé az őr szívesen fogadott egy kis baksist. A médumi piramis egyedi a piramisok között, hiszen befejezetlen, és jól mutatja a szerkezetét. Valószínűleg Huni fáraó kezdte az építését, és fia, Sznofru fáraó (a IV. dinasztia első fáraója, Kr. e. 2613–2589) próbálta befejezni, sikertelenül. Ez még nem valódi piramis, lépcsős szerkezete jól látszik, meredeksége azonban nem engedte meg a befejezést. Tanulva a szerkezet korlátaiból, Sznofru megépítette második piramisát, a dahsúri tört falú (Déli) piramist, amely soha nem szolgált temetkezési helyéül. A harmadik, már valódi piramis a Vörös piramis kevésbé meredek, 100 méteres építmény, sikeresen állja az évezredek próbáját.

Elutazásunk estéjét Fayez Shahin professzor, korábbi kulturális attasé Budapesten, Kairó környéki újtelepi villájában töltöttük (9.8.). Válogatott fogásokból álló vacsorával kínáltak, majd „kötelező” erővel néhány óra alvásra késztettek bennünket. Éjjel 2 órakor volt az ébresztő, és a professzor elvitt minket a reptérre.

Kapcsolatunk újult erővel 2016-ban lángolt fel, amikor eljött Szegedre, hogy egy egyetemközi szerződést létesítsen. Nehezen jött össze ez a látogatás, mert komoly autóbalesetet szenvedett, és csak nehezen, bottal tudott járni. Magam is meglepődtem, amikor Ferihegyen fogadtam a kerekes széken megjelenő idős embert. Nagy fáradságába került ez az utazás, de mint mondta, az egészet azért vállalta, hogy velem még egyszer találkozhasson.