Címke: mint élni

Nyaralni annyi, mint élni – Villax Richárd írása

Villax Richárd is kihasználta a nyarat, és miközben a gyerekek pancsoltak, ő az életen elmélkedett. Az eredeti bejegyzés Richárd írói oldalán található meg.

Ahányan megpróbálták megfogalmazni, hogy mikor nevezhetünk valakit írónak, annyi definíció született. Ha azon múlik a státusz birtoklása, hogy a mindennapok üresjárataiban megírandó történetek, metaforák kezdenek idegpályáimon keringeni, nos, akkor én is író vagyok.
Amikor a családi nyaralás során belemélyedtem a víztükör csillogásának tanulmányozásába, a hátam mögül gyakran hallottam gyakorlatias feleségem évelődését:
– Most elmélkedik!
Pedig csupán az járt a fejemben, hogy egy néhány napos nyaralás is mennyire lemodellezi magát az életet.
Az egész a zötykölődéssel kezdődik, busszal, vonattal utazunk, ülünk benne tehetetlenül, még semmi sem múlik rajtunk. Mellettünk a hátizsákunk, majd annak tartalmával kell valamit kezdenünk érkezésünk helyszínén, persze, egy-két elfelejtett használati tárgyat pótolhatunk még.
Félálomban szinte lebegünk, és ebbe a kegyelmi állapotba vág bele a „kiszállni” parancs. Olyan jól elvoltunk, legszívesebben sírnánk!
De nem a könnyeink záporoznak, hanem a kérdések. Vajon várnak-e minket? Tényleg olyan lesz-e minden, amilyennek ígérték? Segít-e a gondnok, ha kérünk tőle valamit? Ugyan egy-két borús időszak elkerülhetetlen, de azért, ugye, a napfényes napok lesznek túlsúlyban?
Esténként odaférünk a tűzhöz pecsenyénket sütögetni? Találunk valakit, akivel éjjelenként táncolhatunk?
Mi a helyzet a vízi csúszdával? Ha felmászunk oda magasra, és onnan lecsúszunk, nagyon mélyre süllyedünk-e? Lesz-e mentőöv?
Összefuthatunk a szomszédos üdülő vendégeivel. Kinevetnek minket: lúzerek vagyunk, cuccoljunk át! Ott náluk szebben süt a nap, miért ragaszkodunk ahhoz a helyhez, ahol elkezdtük?
Égető kérdések ezek, de nyaralásunk első fele mégis viszonylagos gondtalanságban telik. Amíg egy reggelen ránk nem talál a melankólia: bambulunk a bungalónk előtt, kávéval, cigivel a kézben, és rádöbbenünk, hogy már el is telt időnk fele. Jó pár nap volt elvileg, de a gyakorlatban egy röpke pillanat.
Közben egyre többen távoznak a vendégek közül, akiket megszerettünk. Újak jönnek, de velük nem értünk szót, mert pont olyanok, mint mi voltunk az elején. Fejest ugranak a mély vízbe, nem veszik tudomásul, ha leégnek, fekszenek egymáson, mint a heringek, csak a fű érdekli őket.
Utolsó napjaink a távozás gondolatával telnek. Pont most, amikor végre kiismertünk mindent, a titkos bejáratokat, a mély vizeket, megtaláltuk a vízibicikli-kölcsönzőt – de már nincs energiánk hajtani.
Most tudnánk igazán élvezni a nyarat, ehelyett beadjuk a kulcsot a recepción. Újabb tehetetlen zötykölődés veszi kezdetét, majd visszaérkezünk abba az áthatolhatatlan szürkeségbe, ahonnan jöttünk.
Hogy lesz-e következő nyaralás, arról megoszlanak a vélemények. Reméljük igen, mert hiába panaszkodunk az ellátásra, azért ez egy jó buli!