Címke: Szörnyű Álmos tizedes kalandjai

Szörnyű Álmos 2. – Kender lesen Kenderesen

Akik tűkön ülve várják, hogy megjelenjen Szörnyű Álmos kalandjainak folytatása, most örülhetnek, mert Nicholas Shear elküldött egy kis részletet a készülő regényből, melyet itt közlünk.

„Fogd Azár forgolódni kezdett az ágyában. Fülét a párnájába mélyítette, de hiába óhajtotta a csendet, másik hallószerve tovább gyűjtötte a zavaró hangokat. Fejére húzta a takaróját, hogy tompítson a kellemetlen neszen, de a hanghullámok zavartalanul áthatoltak paplanjának szövetszálain. Megint megszólalt a bim-bam csengő, amihez egy, vagy két ököl ideges verdesése társult, s a koncert éles harangszava alatt mélyen dobogni kezdett a ritmus. Úgy érezte, agya az ajtólappal együtt remeg, a párnáját, a takaróját, de még a lepedőjét is a fejére tekerte. A koncertező kitartóan verte a tamtamot, s mikor a csengő kolompolása már csordányi baromként bőgött pamutpáncélja alatt, kipattant az ágyból. Üvöltve szertehajította ágyneműit, majd minden lépésénél rotyogó ánuszgőzt eregetve a bejárati ajtóhoz sietett. Kilesett a kémlelőn, de nem látott senkit. Boldoggá tette a gondolat, hogy feladta az ebadta, és máris puha ágyára fókuszált. Alig, hogy hátat fordított az elcsendesedett zajforrásnak, a kolompolás új erőre kapott. Megfordult, és miközben kiüvöltötte magából a dühöt, feltépte az ajtót. Senkit nem látott odakint. Egy pillanatra megmerevedett a láthatatlan zajkeltő láttán, aztán erőteljesen meglendítette az ajtót, hogy az rémületkeltő üzenettel csattanjon a keretébe.”

Vágyak, álmok, adaptáció

Nicholas Shear, alias Nyíri Miklós mer nagyot álmodni: leghőbb vágya, hogy Szörnyű Álmos tizedes történetét megfilmesítsék.

„Ismeretségi körömben tudhatom Barnóczky Ákos rendező urat (Szőke kóla), akinek nagyon tetszett Szörnyű Álmos tizedes története. Szívesen megfilmesítené, de a nagy álom megvalósulásához a könyvnek először sikerkönyvvé kell válnia! Szívből remélem, nem kell sokat várni ahhoz, hogy a sikerlistákra kerüljön a rendőrök bohókás kalandja.”