Kiadói hírek kategória bejegyzései

L. Murányi László: A szivárvány árnyéka

Az Ad Librum Kiadó gondozásában jelenik meg L. Murányi László legújabb riportkönyve, A szivárvány árnyéka.

A szerző szerint ez a könyv egy, a szexuális és nemi kisebbségek – melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek – többségünk számára ismeretlen, titokzatosnak gondolt világában tett különös hangulatú, nagy utazás krónikája. Úgy indultam el ezen az úton, hogy semmit sem tudtam azokról az emberekről, akikkel aztán útközben találkoztam, helyette magammal cipeltem azokat a kisebb-nagyobb előítéleteket és sztereotípiákat, amelyek erősen megterhelik a heteroszexuális többség és az LMBTQ-kisebbség viszonyát. Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy nincs két külön világ, mi magunk építünk közénk képzeletbeli falakat vaskos előítélet-téglákból. Hús-vér embereket találtam, akik ugyanúgy élnek, dolgoznak, szeretnek, éreznek, mint mi, heterók. Ezzel a könyvvel szeretném kézen fogni és magammal vinni az olvasót erre az útra, az LMBTQ távolinak látszó, ismeretlen, de végtelenül emberi világába.

E riportkönyv olvasója a legkülönbözőbb sorsokkal és álláspontokkal ismerkedhet meg. Részt vehet a melegek sétáján a Nemzeti Sírkertben, meghallgathatja Kórász Krisztián pszichiátert és Csányi Vilmos etológust a szexuális identitások kialakulásáról, betekinthet a keresztény melegek közösségének életébe, és megismerheti Mészáros György egyetemi docens, hajdani szalézi szerzetes történetét. Sőt, a szerző megszólaltatta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselőit és Budaházy Eddát is arról, mit gondolnak az LMBTQ-világról. A kötetet záró interjúkban Oláh Ibolya, Nádasdy Ádám, Gallusz Nikolett és Czeizel Gábor mesél a saját életéről.

A szivárvány árnyéka kapható a könyvesboltokban, kiadónk webshopjában pedig kedvezményesen érhető el.

Mester Györgyi: Mesél a tél …

Ez a mesegyűjtemény téli meséket tartalmaz, amelyek – ridegsége ellenére – megszerettetik a szóban forgó évszakot.
A hideg téli estéken jólesik olyan történeteket olvasni, amelyek a tél szépségére hívják fel a figyelmet. Hiszen ez a három, többnyire fagyos hónap sok örömöt is hordoz magában. Gondoljunk csak az évszakhoz kapcsolódó ünnepkörre, a Luca-napra, a Mikulásra, a karácsonyra és a farsangra! Mindezen alkalmakhoz kötődő történeteket találhatunk ebben a kiadványban. És akkor még nem is beszéltünk a „tél örömeiről”, a hógolyózásról, a hóemberépítésről és a szánkózásról.
Aki ezt a könyvecskét elolvassa, melegséget fog érezni a szívében a hideg hónapok ellenére, és ezentúl nem tart majd tőle, hanem – remélhetőleg – kedvelni fogja a telet.

Mester Györgyi legújabb könyve, a Mesél a tél … kapható a könyvesboltokban, kiadónk webshopjában pedig kedvezményesen vásárolható meg.

Bánszegi Katalin: Szudán

Az Ad Librum gondozásában jelenik meg Bánszegi Katalin Szudán című könyve, amely egy szórakoztató és informatív útleírás.

Vajon hányan hallottak arról, hogy a Szudáni Köztársaság területén, Núbiában piramisok találhatók? Pedig az ezeket létrehozó emberek, a piramisok alatt nyugvó uralkodók, ősi kultúrájuk éppúgy hozzátartozik az emberiség történetéhez, mint híresebb egyiptomi rokonaiké.
A könyv az íj és a fekete arcok földjével ismerteti meg az olvasót, amelyről már az ókori utazók is beszámoltak. Megismerhetjük belőle Kermát, Egyiptom nagy riválisát, találkozhatunk a fekete fáraók háromezer éves történetével, ellátogathatunk Dzsebel Barkalra, a természet és az egyiptomi hitvilág találkozópontjára, és megcsodálhatjuk Nuri, El-Kurru, Meroé piramisait. Végül, de nem utolsósorban képzeletbeli kirándulást tehetünk Ó-Dongolába, ahol tetten érhetjük a bibliai jelenetet, amikor a núbiai királynő, Kandaké, küldötte kétezer évvel ezelőtt ellátogatott Jeruzsálembe, hogy elhozza onnan a kereszténységet erre a földre.

• Egyszerre szórakoztató és ismeretterjesztő útikalauz az ókort képzeletben, a mai Szudánt pedig a valóságban is beutazni kívánók számára.
• Egy vérbeli utazó saját fotóival is illusztrált, lebilincselően izgalmas úti beszámolója.
• Különleges, személyes hangvételű olvasmányélmény a piramisok szerelmeseinek.

A Szudán kapható a nagyobb könyvesboltokban, kiadónk webáruházában pedig kedvezményes áron érhető el. A szerző, Bánszegi Katalin második könyve ez kiadónknál, idén tavasszal jelent meg a Libanon című útleírás, amely nagy sikernek örvend.

Ott leszünk a 92. Ünnepi Könyvhéten

Az idei Ünnepi Könyvhetet ezen a héten, szeptember 2-5. között rendezik meg Budapesten, a Vörösmarty téren. Kiadónk a 17-es pavilonban lesz, Ad Librum/Könyv Guru néven.

A Könyvhét során az Ad Librum Kiadó szerzői közül Versényi Anna dedikál, a Karcolások. A pszichológus segítő könyve a vagdosásról, szülőknek című könyv szerzője. A könyvheti dedikálások listája itt tekinthető meg.

A rendezvény hivatalos lapjában, a Könyvheti Prospektusban az Ad Librum Kiadó Az önzés erénye, a Libanon, a Karcolások, A hiányzó másik fél, és A magyar bírósági végrehajtás rendszere című könyvekkel szerepel.

Több mint száz címmel és 20-80%-os kedvezménnyel várjuk az érdeklődőket 17-es pavilonban.

#olvasóvagyok, #ünnepikönyvhét2021, @ünnepikönyvhét

Ayn Rand: Az önzés erénye

Az Ad Librum Kiadó gondozásában jelenik meg Ayn Rand, a neves libertariánus regényíró és filozófus új könyve, Az önzés erénye. Ebben az önzés és altruizmus definíciói között tesz rendet. Ezen keresztül felvázolja Rand filozófiájának tömör lényegét: miért támogatja egy orosz emigráns az amerikai alkotmányos rendszert és a szabadpiaci kapitalizmust, miért tartja erkölcstelennek mind a jobboldali, mind a baloldali kollektivizmust, és miért veti meg azokat a filozófiákat, amelyek az egyén önelnyomását hirdetik.
Következetes individualizmusa ijesztő lehet néhány olvasónak, de még ők sem tagadhatják, hogy valahol igaza van.

Az önzés erénye kapható a nagyobb könyvkereskedőknél, kiadónk webshopjában pedig kedvezményesen megvásárolható.

Csizmadia Ervin: A hiányzó másik fél

Mi történik, amikor a politikatudós nem vaskos könyvvel vagy tanulmánnyal, hanem rövidebb írásokkal áll a közönség elé? Semmi. Megszokott dolog, meg is van a neve: politikai publicisztika. De mi történik, ha a politológus se nem tanulmányt, se nem publicisztikát ír, hanem nagyon szubjektívre veszi a figurát, s rövid szösszeneteket ír? Csupán egy csöpp határátlépés.
Csizmadia Ervin új kötete, A hiányzó másik fél. Politikai és kulturális elmélkedések 135 kisebb-nagyobb elmélkedést tartalmaz politikáról, történelemről, társadalomtudományról, irodalomról, zenéről, filmekről és – egyáltalán nem utolsósorban – mindennapi életünkről. Az 1688-as angol dicsőséges forradalomtól hétköznapi unalmainkig terjed a skála. A kis írásokat összefűzi a nagy és kicsi jelenségek iránti egyforma érdeklődés.
Csizmadia Ervin (1958) a Társadalomkutató Központ Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója és a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének docense. A szerzőnek eddig tizenkét kötete jelent meg. Fontosabb könyvei: A magyar demokratikus ellenzék I–II–III. (1995); A Medgyessy-talány; „Elképzeltek maguknak egy miniszterelnököt” (2004); Politikai változáselmélet (2007); Miért „alaptalan” a magyar demokrácia (2014); A magyar politikai fejlődés logikája. Összehasonlítható-e a jelen a múlttal, és ha igen, hogyan? (2017).
A kötethez Dalos György író írt méltató utószót.

A könyv bemutatóját június 10-én tartják a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A hiányzó másik fél. Politikai és kulturális elmélkedések megvásárolható a nagyobb könyvkereskedőknél, kiadónk webboltjában kedvezményesen kapható.

Csizmadia Ervin új könyvének bemutatója

Új könyvvel jelentkezik Csizmadia Ervin, A hiányzó másik fél. Politikai és kulturális elmélkedések című kötettel. A könyvet a Méltányosság és Politikaelemző Központ, valamint az Ad Librum Kiadó szervezésében mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeumban (1053 Budapest, Károlyi u. 16.) június 10-én, csütörtökön 18 órakor. A szerzővel Rónai Egon beszélget. A könyv kedvezményesen vehető meg a helyszínen. A könyvbemutatón csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni.

A Könyvterasz interjúja szerzőnkkel, Glied Viktorral

Glied Viktor kiadónk gondozásában megjelent könyve, Az európai migráció két arca egyre nagyobb visszhangot vált ki, most a Könyvterasz interjúvolta meg a szerzőt. Szó esik az interjúban arról, hogy a pandémia elfedte a migráció kérdését hazánkban, de válasz adódik arra a kérdésre is, hogy legyőzi-e a járvány a migráció kérdéskörét. Az interjúból az is kiderül, hogy Glied Viktornak mi volt a célja a migrációval kapcsolatos könyve írásakor. Az interjú itt található.

Dr. Pataki János István: A magyar bírósági végrehajtás rendszere

Pataki János István munkájában egy igen nagy ívű téma, a bírósági végrehajtási eljárás magyarországi rendszerének bemutatására, történeti elemzésére és a hatályos problémák felvázolására vállalkozott.
A szerző követi a hagyományos jogtudományi kutatói módszertant abban a tekintetben, hogy a történeti előzmények bemutatásának – úgy a római jog, mint a magyar jog vonatkozásában – nagy teret szentel. Ezek mellett részletesen bemutatja a magyar végrehajtási jog jelenlegi szabályrendszerét, az ezzel kapcsolatos legfőbb személyi kérdéseket, a szabályozással kapcsolatos főbb problémákra és hiátusokra is rámutatva, továbbá igen részletesen elemzi a végrehajtással kapcsolatban rendelkezésre álló, az Igazságügyi Minisztérium által rendelkezésre bocsátott statisztikai adatsokaságot is.

A magyar bírósági végrehajtás rendszere. A bírósági végrehajtási eljárás rendszere, a végrehajtó szervezet, történeti előzmények, a szabályozás és a főbb problémák bemutatása, értékelése Magyarországon című könyv kapható a nagyobb könyvkereskedőknél, valamint kiadónk webshopjában is megvásárolható.

Bánszegi katalin: Libanon. Látnivalók, történelem, kultúra

Bánszegi Katalin útleírásában, a Libanon. Látnivalók, történelem, kultúra című könyvben a varázslatos biblia tájakra invitálja olvasóit. Libanont járva számos bibliai helyszín elevenedik meg a szemünk előtt, de épületek, mozaikok formájában nyomot hagytak rajta a későbbi korok kultúrái is. A partvidék kikötői évezredeken át csábították ide az uralmon lévő hatalmakat, hogy azok kereskedelmi forgalmukkal gyarapítsák az országot, illetve saját hazájukat.
A történelmi emlékhelyek sokaságának köszönhetően Libanon ma olyan, mint egy élő múzeum – évezredek kultúrájának a lenyomata. Ugyanakkor a történelem, a természet és a vallások olvasztótégelye is. Az országban maroniták, görögkatolikusok, szunniták és síiták élnek egymás mellett. Ugyanez a sokszínűség jellemző a természeti környezetre is. Hol máshol látunk még olyat, hogy a havas tél ölelkezik a napfényes nyárral? Ez az az ország, ahol délelőtt síelhetünk a hegyekben, délután pedig már a tengerben fürödhetünk. Ahol kulturált szállodák, jó közlekedés, biztonság, vendégszeretet és kiváló ételek várnak ránk. Színes, változatos, élménydús programokban lehet tehát részük a testi, lelki és szellemi táplálékra vágyó Libanonba látogatóknak.

Bánszegi Katalin könyve hasznos útikalauz valódi utazóknak és azoknak, akik foteljük kényelméből turistáskodnának. Személyes élményekkel és jó tanácsokkal tarkított szubjektív beszámoló napjaink Libanonjáról, látnivalóiról, lakóiról, egyben kalandozások a történelem útvesztőiben, bibliai tájakon. Történelmi ismeretekkel, regékkel és mesékkel, irodalmi-művészeti utalásokkal színesített libanoni körutazás is ez az útleírás.

A könyv kapható a nagyobb könyvkereskedőknél és kiadónk webáruházában is megvásárolható.