“A regény a középen állás dicsőségét hirdeti”

Könyv Guru interjút készített a – Könyvhétre megjelenő – Fanyűvők – Nemzeti jeti című regény szerzőjével, Villax Richárddal. 

Beszélgetnek a Fanyűvő figurájáról, a regény műfajáról, üzenetéről, az írás folyamatáról. Az eredeti interjú itt érhető el, de az alábbiakban is teljes terjedelmében közöljük.


A Fanyűvő figurája a magyar népmesevilágban Fehérlófia cimborája. De legendája sokfelé máig élő, olyannyira, hogy pár éve Mátranovákon vélték megtalálni/látni Fanyűvőt, a “magyar jetit”. Mennyire ihlették valós események a regényét?

V. R.: Közvetlen a regény születését megelőzően egy online férfimagazinnak írogattam. Kitaláltam magamnak egy, a világ legnagyobb talányaival foglalkozó rovatot. Kísértetektől kezdve az UFO-rejtélyen át a Loch Ness-i szörnyig mindenről írtam. Felvetült bennem a kérdés: vajon nekünk, magyaroknak van-e valami rejtelmes ügyünk, legalább egy úgy nevezett kriptidünk, azaz a tudomány számára még ismeretlen, de már “észlelt” lényünk? Igen, “létezik” egyetlen ilyen: a Fanyűvő! Ő egy majomember, aki állítólag a mi tájainkon honos.

Belevetettem magam a témába – már amennyire ez egy ilyen esetben lehetséges. Nagy segítségemre volt Miskolci Laci, a Cryptozoology Hungary blog működtetője, aki – fiatal kora ellenére – meglepő ügyességgel rendszerezte a fellelhető információ-morzsákat.

Amikor az említett férfimagazinnál főszerkesztő-váltás volt, ezáltal változott a koncepció, úgy éreztem: nincs maradásom. Az írást viszont nem akartam abbahagyni. Egyszerűen tovább gondoltam a megszerzett információkat, és összeraktam egy történetet. Ez egy olyan ügy, ahol a valóság és a fikció határa elmosódik, igazi regényírói terep!

Hogyan tudná néhány mondatban összefoglalni, hogy miről szól ez a talányos című regény (természetesen a poént le nem lőve)?

V. R.: Ha pár mondatban leírható lenne a történet, pár mondatban írtam volna le. No, de nem szeretnék kibújni a kérdés alól, megpróbálom. A történet kiindulópontja az, hogy lökéshullám-szerűen megszaporodnak a “jeti-észlelések” az Északi-középhegységben. Egy oknyomozó újságíró ered a rejtély nyomába. Neki nem csak ebben a misztikus ügyben, hanem saját magánéletében is rendet kell vágnia, miközben – a kutatásból kifolyólag – szembe kerül a környék hatalmasságaival, és  veszi kezdetét egy őrület.

Milyen műfajba sorolná be az írását? A valóságos helyszínek, a kidolgozott karakterek miatt akár szociografikusnak is tűnhet, miközben horrorelemek is bőven felfedezhetők a műben…

V. R.: A kiadó kifejezett és jogos kérése volt, hogy címkézzük fel, dobozoljuk a regényt, mert egyszerűen valahova sorolni kell. Misztikus horror-krimi lett mestersége címere. Jómagam a “hungarohorror” műfaj-megnevezést ötlöttem ki erre az alkalomra. Ebben benne foglaltatik az a bizonyos szociografikus vonal. Ugyanakkor nem maradhat ki a kisebb-nagyobb borzalmak mellett a szerelmi szál sem – az mindig megszínesíti, megfűszerezi az adott történetet.

Mennyire tartja ironikusnak a regényét?

V. R: Konkrétan a regényt semennyire sem. Talán ilyen az írói stílusom, ha már ez így előkerült. Egyes szereplőim is némi iróniával véleményezik a körülöttük történő eseményeket. Egyik főszereplőm, Viktória, egy nagyon fiatal, cserfes lány, az ő beszédstílusa eléggé ironikus. Maga a társadalmunk is egy nagy irónia, nincs szándékaim ellen, ha ez átjön a történeten. Csupán egyetlen jelenetben, de szerepeltetek egy figurát, aki származására utaló nevét megmagyarosítva egy szélsőséges mozgalom élére tör.

Az olvasónak olykor az az érzése, hogy a magyar közállapotoknak, mentalitásnak, gondolkodásmódnak is görbe tükröt szeretne tartani. Van-e olyan üzenete, tanulsága aFanyűvőknek, amelyet fontosnak tart kiemelni?

V. R.: A könyv egy kisváros – vagy nagy falu – életét is bemutatja, melynek közelében a “jeti-tevékenységek”, és az egyéb “borzalmak” történnek. Sajnálatos “hungarikum”, hogy az ilyen helyeken előfordul “kiskirálykodás”, azaz egy-két ember működteti a háttérben akár még a hatóságokat is. Hétszáz éves magyar hagyomány ez, talán már csak egy-két száz év, és kihal.

Mint magyar embert, bánt, hogy nem vagyunk képesek normálisan megélni nemzeti öntudatunkat. Más nemzetekhez képest, és csupán alá-, vagy fölérendeltségben határozzuk meg önmagunkat. A regény a középen állás dicsőségét hirdeti.

Társadalmunk rákfenéje a köpönyegforgatás, ez is lehetne a könyv mottója, de… mielőtt még elijesztenénk az olvasókat, azért a Fanyűvők – Nemzeti jeti alapjaiban véve egy horror-krimi, csupán a háttérben duruzsolnak ezek az általam ettől függetlenül fontosnak vélt gondolatok.

Személy szerint egyébként Ön hisz a Fanyűvő létezésében?

Szerintem ez nem is fontos! Bár magam is egy fokkal valószínűbbnek tartom, hogy a majomember nem létezik, úgy gondolom, hogy ha nincs, akkor meg azt kéne kutatni, miért van az, hogy egyes emberek mégis látni vélik.

Mindenképpen rejtélyes, és nem hiszem, hogy egy legyintéssel el lehetne intézni…

Egészen más polgári foglalkozása ellenére mi indította, hogy regényt írjon? Milyen előtanulmányai voltak, hogyan készült (ha készült) a regényírásra?

V. R: Sokan ledöbbennek a „kettős életemről” tudomást szerezvén (civilben villanyóra-leolvasó vagyok). Azonban a két élet nem hogy üti, hanem remekül kiegészíti egymást.

Kötetlen munkaidőben dolgozom. Így ki tudok sakkozni némi időt mindenre. Másrészt: nap mint nap rengeteg emberrel találkozom, sok helyen járok. Mi az inspiráció, ha nem ez? Ha jól tudom, Puskin volt az, aki a hozzáforduló arisztokrata ifjaknak rendszeresen azzal a mondattal adta vissza a bírálásra kezébe adott irodalmi műveket, hogy „menj az emberek közé”! Azt hiszem, értem, mire gondolt.

Sokat faggattam az úton előttem járó író embereket, elsősorban munkamódszereikről. A tanulság mindig ugyanaz volt: dolgozd ki a saját magad számára megfelelő technikát! Inkább hagytam, hogy hassanak rám – elsősorban kortárs magyar bestseller írók.

Sok mindent írogattam, de – úgy tűnik – a regényben találtam meg a műfajomat. Korábban éppen az interjúk készítése kapcsán éreztem hasonlót, de annak valahogy elmúlt a varázsa, az utómunkákat pedig utáltam. A regényírás hosszú hónapokig tartó folyamatában szereplőim szinte a barátaimmá válnak.

Ha reggel, vagy akár napközben sikerül egy-két órát lecsípnem az írás javára, onnantól kezdve már jó napom van, bármi történjék is.

Tudom, szubjektív nézet, de úgy vélem: az embernek szüksége van alkotó tevékenységre, valahol a hobbi szint és a szenvedély között félúton. Nem szabad, hogy a mindennapi élet rovására menjen, de mégis egy életre kell, szóljon, hogy majd öregkorunkban ne csak abból álljon a napunk, hogy a postást várjuk.

Még az „előtanulmányokról” annyit, hogy egy éjszakai túrázó csoport tagja vagyok, úgyhogy ismerem a regény jelentős részének díszletet adó éji erdőt. A rengeteg olyankor ébred, mikor a nap lemegy, hogy megmutassa az igazi arcát azoknak, akik a sötétség beállta után is ott maradnak.

Milyen tanulságokat tud levonni a regényalkotás folyamatából: mik voltak a legfőbb nehézségei, mit csinálna másként a következő regénye írásakor, esetleg milyen hibától óvná a kezdő írótársait?

Nehéz a hibákról írni, mert a hibátlan regényt még nem írta meg senki, ugyanakkor ezek hangsúlyozása netán elriasztja leendő olvasóimat. Nem vagyok oda ezért a „kütyüs” világért, de írói szempontból egy előnye azért van: a szövegszerkesztőknek hála, viszonylag maceramentesen belenyúlhatunk a már megírt szövegbe. Viszont volt egy-két megoldásom a könyvben, amelyeket utólag naivnak ítéltem, de mikor erre jutottam, már éppúgy nem lehetett kivenni azokat a történetből, mint ahogy egy tízemeletes ház második emeletét sem lehet kiemelni. Erre olyan visszajelzéseket kaptam, hogy pont ezek az általam vélt gyermekbetegségek adják a történet báját! Az írás ennyire szubjektív műfaj.

A következő regényem kb. negyede kész van. Amin változtatok, az megint csak az én „züm-zümöm”, például saját könyvemben, és másokéban is elkezdtem valahogy unni a mindent tudó, szereplők agyában turkáló narrátorokat, ezért a három főszereplőm mindegyike a maga szemszögéből fogja elmesélni a történetet.

A Fanyűvők írása során gondolkodtam, hogy talán nem kéne ennyire részletesen mesélni-utalni a szereplők hátteréről, ezért a most készülő könyvben ezt mellőztem – és lám, egyelőre nem is érzem annyira szerethetőnek a karaktereimet, mint a „jetis” történetben. De mint említettem, a mai technika mellett nem fontos lézer-pontosan előre eltervezni mindent, menet közben is ér változtatni a játékszabályokon.

Nem tartok még ott, hogy feljogosítva érezzem magam másoknak tanácsot adni. De szerintem mindenekelőtt a munkamódszert érdemes kitalálni: melyik napszakban megy igazán az írás, mikor van egyáltalán lehetőség rá? A legfontosabb itt is, mint az élet bármely területén, hogy szeressük, amit csinálunk, akkor jól fogjuk érezni magunkat, semmi más nem számít igazából!

Íróképző műhelyek – Halász Margit 10 jó tanácsa

Írás közben mindig törekedjünk az egyszerűségre, és ne csináljunk érzelmi kérdést a szövegünkből – foglalhatók össze Halász Margit író tanácsai. A Zöld Tea “irodalmi hobbiműhelyben” jártunk, ahol hetente tucatnyi érdeklődő készít rövid írásokat, és értékeli helyben azokat Halász Margit. A közösségi alkotókör alapító-vezetője kérésünkre 10 pontban foglalta össze, szerinte mire kell különösen figyelnie a kezdő íróknak. Ezt követően pedig Könyv Guru olvasói a Zöld Tea foglalkozásán elvégzett gyakorlatokat próbálhatják ki maguk is.

Elindult a kisállattenyésztés.hu

Sebright tyúk

Az Ad Librum Kft. Expert Books kiadója  hamarosan megjelenteti a Tarajosvilág című, háztáji tyúktenyésztőknek szóló szakkönyvét. A kötet szerzője, Zsiros András korábban Hobbinyúltenyésztés címen már az Ad Librumnál publikált hasonló témában.

A háztáji tenyésztés támogatására az Ad Librum Kft. létrehozta a kisállattenyésztés.hu-t, amely szaktanácsokkal igyekszik szolgálni a szárnyas és nyúltenyésztőket.