Részlet a Könyv Gurun az Ad Librum Kiadó könyvéből

A minap egy rés­zlet jelent meg a Könyv Guru portálon Varga Béla Fülöp lovag, az orvosölő című könyvéből. Varga Béla alter­natív világában a sértett emberi méltóság küzd az orvosokkal.

Az iroda majd­nem elkészült. A fiúk a gip­szkar­ton álmen­nyezetet szerelték, ket­ten a létra tete­jén dol­go­z­tak, Jácint, a har­madik, egy görbe hátú, vékony, szemüveges fiú, alul­ról segített nekik. Ő vágta mére­tre a kartonokat, amiket a két szőke hajú testvér, Auguszt és Maxim fent előzőleg kimért, majd a munka későbbi fázisában a helyére illesztett.

– Fülöp és Jenő hol kés­nek? – kérdezte Auguszt. – Ők miért nem dol­go­z­nak soha ren­de­sen? Azért, mert ti túlképzett óvodá­sok vagy­tok, és főiskolára jár­tok, azért lehet­nétek még pon­tosak.

– Igen – toldotta meg az öccse, Maxim –, nekünk ez plusz­munka, mi egész nap dol­go­zunk, nem úgy, mint ti.

– A tan­ulás is munka –vetette ellen Jácint.

– Nyáron is tágítják a fejeteket? – gúny­oló­dott Auguszt.

– Igazad van – törődött bele Jácint. – Nem tudom, hol lehet­nek, jöhet­nének már.

Auguszt nem hagyta abba, tovább zsörtölődött.

– Mindig csak dol­go­z­tat­tok min­ket, mint az álla­tokat.

– Mert nem vagy­tok jók másra! –mondta hang­osan Jácint. Lát­szott, hogy dühös lett. – Általános iskolában mind az öten együtt jár­tunk, már ott is buták volta­tok. Így szület­tetek, nincs mit tenni. Vis­zont kap­ta­tok a sorstól elég testi ügyességet.

– És erőt is – egészítette ki büszkén Maxim.

– Azt nem annyira. Inkább csak ügyességet. Egyébiránt fogjá­tok fel ezt a munkát afféle osztá­ly­találkozó­nak. A későn érkezőket nem illik megszólni.

– Igen, mi dol­go­zunk, ti találkoz­tok – nevetett Auguszt.

– Hozd már azt a kar­tont, Jácint, nem győzök rá várni! – türel­metlenkedett Maxim.

Jácint oda­ment hozzá, fel­nyúj­totta a kar­ton­le­mezt. Maxim a helyére illesztette, és nek­ilá­tott új méreteket felmérni.

Fülöp és Jenő beál­lí­tot­tak hoz­zájuk. Átléptek néhány szer­szá­mon, körül­néztek.

– Na, szólal­ja­tok meg már! – nógatta őket Auguszt rövid várakozás után. – Beszél­tetek Cefizil­lel? Mondtá­tok neki, hogy mi csináljuk az irodája álmen­nyezetét?

Fülöp a fejét rázta.

– Be sem engedték őket hozzá – nevetett Maxim.

Úgy lát­szik, igaza lehetett, mert Fülöp csípőre tett kézzel, leha­j­tott fej­jel áll­dogált. Aztán beis­merte:

– Nem sik­erült beszélni vele.

– A titkárnője azt mondta, jöjjünk vis­sza később – egészítette ki Jenő.

– Na, akkor áll­ja­tok be legalább dol­go­zni! – szólí­totta föl őket Auguszt.

Fülöp elővette a har­madik létrát, annak tete­jén kezdett dol­go­zni, Jenő lent darabolta a gip­szkar­tont.

 

A tel­jes bej­e­gyzés itt olvasható.

 

Újabb kritika a Pusztító viharról

A keddi kri­tika után most újabb recen­zió jelent meg Jim Butcher Pusztító vihar című fan­tasy krim­i­jéről. Köszön­jük szépen Kat­icá­nak!

A kri­tika ezekkel a szavakkal kezdődik:

Ha azt gon­do­l­nád, hogy a Harry Pot­ter után nincs új a nap alatt, legaláb­bis ami a mágiá­val foglalkozó fan­ta­syket illeti, akkor olvasd el Jim Butcher Pusztító vihar című könyvét, ami izgal­mas, pörgős, vic­ces és hihetetlenül addik­tív… ”

 

További szemelvények:

Hihetetlenül élveztem ezt a könyvet! Fer­geteges volt a humora, a fősz­ere­plő szarkasztikus stílusa pedig kiemelte a többi hasonló könyv közül. Eleinte volt egy olyan érzésem, hogy Ilona Andrews Kate Daniels soroza­tá­nak a férfi fősz­ere­plős verz­ióját olva­som, de ez hamar elmúlt, szerenc­sére.”

Ezek után nem is csodálkoz­tam azon, hogy egy kic­sit job­ban utána nézve a Dres­den akták­nak, óriási rajongótábort talál­tam, sőt egy film­soroza­tot, egy játékot és még egy képregénysoroza­tot is, ame­lyeket a könyv­sorozat ihletett. ”

 

A tel­jes kri­tika itt olvasható el.

Akiknek felkel­tette az érdek­lődését ez a két vélemény, gyor­san nézzen még utána egy-két dolog­nak a könyvvel és az író­val kapc­so­lat­ban, mert a lányok hamarosan egy-egy rejtvén­nyel jelen­tkeznek. Az első helyes megfe­jtő könyvny­ereményt kap ajándékba!

Családi kötelék — Barczikay Lilla írása

Bar­czikay Lilla, az Ad Librum Kiadó szerzője mai bej­e­gyzésében a családi kötelék jelen­tőségéről ír. Az ere­deti cikk a saját hon­lapján érhető el.

Sok­szor hal­lot­tam már, hogy nem szabad (sőt egye­ne­sen tilos) a család­nak meg­mu­tatni, bár­mit is írtál. Azt is mondták, hogy idővel már nem lesz rájuk szük­ségem, egyszer elju­tok oda, hogy csak a kiny­omta­tott verz­iót nyomom a kezükbe, ők pedig egy váll­rándítás­sal odateszik a többi mellé. Ősz­in­tén szólva, ez az a pont, ahova soha nem akarok eljutni.

A nem-ben­n­fen­te­seknek hadd szúr­jak be némi kiegészítő infor­má­ciót a csalá­dom­ról. Nálunk is meg­van a szoká­sos alapc­so­mag: anya, apa, két gyerek (én lennék az egyik). Róluk annyit, hogy a szüleim a leglazább, leg­mod­ernebb ősök, akiket el lehet képzelni. Ezt nem rés­zletezném, hiszen annak nem kell, aki ismeri őket, a töb­bieknek pedig hiába, ezt látni és tapasz­talni kell! Plusz van egy húgom, akit a nővérem­nek néznek. És ők hár­man a legjobb bará­taim.

Oké, értem én, ezt szokat­lan és furcsa kije­len­teni, de ha egyszer így van… Ők azok, akikkel min­dent meg lehet beszélni, akik mindig ott van­nak és segítenek, akik jó tanác­sot adnak… amióta az eszemet tudom. Ez utóbbi négy szó választja el őket a többi bará­tomtól, akikről egyébként az előb­bieket szin­tén el lehet mon­dani (csak, hogy ne legyen fél­reértés). De bármi van, a csalá­domhoz for­du­lok először, és ezt az alapc­so­mag három másik tagja is elmond­hatja magáról. Ez pedig már önmagában is annyira külön­leges és értékes kötelék, amibe elfe­héredő ujjakkal az utolsó lélegzetünkig kapaszkod­nunk kell! Úgy­h­ogy nem érdekel mások véleménye, sem az, hogy hogyan csinálják a profik, nekem akkor is a csalá­dom lesz az első, akinek az írá­saimat, legyen az novella, egyper­ces vagy regény, meg­mu­tatom. Addig legaláb­bis, amíg érdekli őket.

Ezek után mit látsz magad előtt? Egy tökéletes csalá­dot. Ami igaz is, csak nem úgy, ahogy elképzeled.

Ugyanis az idilli lát­szat ellenére itt nem az old-school tökéletessé­gről beszélünk, ami olyan ritka man­ap­ság, hanem egy egészen újfa­jta, kialakulófél­ben lévő, mod­ern tökéletessé­gről. Ami nemh­ogy ritka, hanem konkré­tan nem létezik. A szüleim elvál­tak. Las­san több mint négy éve. És ez az eddig leír­takon nem vál­toz­tat, sőt merem állí­tani, hogy a válás óta csak még össze­tartób­bak vagyunk. Per­sze voltak hul­lámvöl­gyek, hála a tragikus első kapc­so­la­tok­nak, de mostanra min­den a helyére került. A csalá­dunk pedig jobb, mint újko­rában, bónuszként új tagokkal van kiegészülőfél­ben. Erről csak annyit, hogy a tava­lyi karác­sonyt már ötös­ben ünne­peltük…

Na, ugye, egy ilyen csalá­dot te se dön­tenél romba azzal, hogy nem osz­tod meg velük a munká­dat?

Egyébként pedig miért ne őket kérdezném először? Ki más­nak ismerném job­ban az ízlését, a könyvekről általában alko­tott véleményét, meg­bízhatóságát? Annyi közös film- és könyvélmény után pon­tosan tudom, men­nyire helytál­lóak az észrevételeik, men­nyire szok­tam velük egyetérteni… Per­sze az elfogult­ság prob­léma lehet, de az ő esetük­ben biz­tos vagyok benne, hogy úgyis ki fogják mon­dani, bár­mit gon­do­l­nak is. Emel­lett a támo­gatá­suk min­den­nél töb­bet jelent nekem.

Végül pedig, ha ők amúgy is az életem min­den területének szerves részei, miért ne von­nám be őket pont abba, ami a leg­fontosabb nekem?

Kritika extrákkal a Pusztító viharról

Kri­tika jelent meg az Ad Librum Kiadónál meg­je­lent Jim Butcher-regényről, a Pusztító vihar­ról a Könyvvilág blog jóvoltából.

Bea véleménye nem csak hogy poz­itív, de a bej­e­gyzés végén — ráadásként — néhány idézetet is közöl, hogy közelebb hozza a történetet az olvasókhoz. Köszön­jük szépen!

A véleményezésbe hamarosan bekapc­solódik Kat­ica is a saját blogján. Kívánc­sian vár­juk azt a kri­tikát is!

Szemelvények a recen­z­ióból:

A könyv azon­ban nem csak a jóféle, hanem a fekete mágia rés­zleteit is ismerteti: sok hát­bor­zon­gató és sötét részeket, leírá­sokat tar­tal­maz, amit csak Harry kön­nyedebb mesélő stílusa tud ellen­sú­ly­ozni. Szerenc­sére!”

… a könyv egy jól felépített varázsvilág­ban ját­szódik, és egyál­talán nem éreztem azt, hogy unal­mas lenne, vagy hogy ilyet már láttam/olvastam. A fes­zült­ség folyam­atos, nem lap­pangó, eltart a befe­jezésig, ahol aztán ter­mészete­sen lehull a lepel min­den­ről.”

HARRY DRESDENVARÁZSLÓ
ELVESZETT DOLGOK FELKUTATÁSA.
PARANORMÁLIS NYOMOZÁS.
KONZULTÁCIÓ, TANÁCSADÁS, MÉLTÁNYOS ÁRAK.
SEMMI SZERELMI BÁJITAL, FENEKETLEN
ERSZÉNY, PARTI VAGY EGYÉB SZÓRAKOZTATÓ
TEVÉKENYSÉG!”
A tel­jes bej­e­gyzés itt olvasható el.

Könyv Guru — Novellapályázat különdíj: Szerepkonfliktusok egy fiatal felnőttben

Könyv Guru novel­lapá­lyáza­tán újabb különdí­jast emeltek ki a szervezők.

Nádasi Krisz Könyv Guru novel­lapá­lyáza­tán három győztest hird­e­tett (amely­ből az elsőt már lele­pleztük). Emel­lett különdí­jat kapott öt novella, ame­lyek közül már olvashat­ták a Görcs és A sötét­ben című írá­sokat. Ma pedig közöljük a hosszú című har­madikat: Szerep­kon­flik­tu­sok egy fiatal fel­nőt­tben. Krisz rövid értékelése ez volt:

Pógyor Fanni írása sem tipikus novella, inkább egy érzés szavakba öntése. Külön­leges, és nem követte el azt a hibát, amibe kön­nyű beleesni: szépiro­dalmi­askodás helyett valóban gon­do­lkodik.

A nem tipikus nov­el­lához jó olvasást kívá­nunk!

Szerepkonfliktusok egy fiatal felnőttben

Örvény­lik a tömeg körülöt­tem, elmerülve érzem magam, vagy inkább lenyelve. Lenyelt a város, mert túl kevés voltam neki, de megfek­szem a gyomrát.
Hol vagy?
Itt vagyok, cig­a­ret­taszagú sál­ban és cipzáras cipőben a zebránál, de vala­h­ogy elro­mol­ha­tott a lámpa, mert sosem mutat zöldet. Ó, de mégis, azt hiszem, most mehetek. Csak nehogy te is ezt lásd, és elüss a két­száz kilo­méter per órád­dal. Megint, mert egyszer már sik­erült.
Mindig a pere­men kell egyen­sú­ly­ozni, átesni semerre, mert az már bün­te­tendő.
Az arany közép út, ahogy mon­dani szok­ták azok az emberek, akik nem elég radikálisak egyik vélemény­hez sem.
Csak, tudod én is leeshetek néha a rossz oldalra, ahova nem tar­to­zom. És, ha a véletlen oda­hoz, hát mit teszel? Beilleszkedsz és más leszel, mint lennél máshol.
És, ha mel­léd esem? És elő­for­dul, hogy nézem a nyakad, amikor lev­egőt veszel. Mert miből vagyon az ember szerkesztve?
Kisebb-nagy­obb hibák­ból, per­sze van, amit meg lehet szokni. De ha a hibáid olyan bájosra sik­eredtek, hogy jobb, mint mások­ban a jóság, akkor mi legyen? Most hogyan másszak vis­sza?
A perem, igazi kis kom­fort zóna.
De ott senki nem fog neked dalt írni. Nem írja le senki, de még csak nem is gon­dol arra, hogy milyen szép vagy, amikor sírsz és tavakká vál­toz­nak a sze­meid. Hogy milyen okos vagy, amikor egyik út sincs kijárva előt­ted, de milyen, amikor tényleg üres vagy belül. És men­nyire zseniális, hogy nem i s tudsz róla, hogy van­nak dol­gok, amik csak miat­tad történ­nek úgy, ahogy, és bár ez min­denkivel megeshet, azért jó tisztázni, hogy félel­me­tes.
Hát, ezek­ből nem lenne semmi. Tragikus kilátá­sok nem? Nem is olyan rossz hely ez, igaz? Bár tel­je­sen más virá­gok vernek gyök­eret itt, mint odafönt. Olyan gyor­san for­dul a kocka, hogy szinte bor­zolja a hajad.
Erre koráb­ban kel­lett volna gon­do­l­niuk azok­nak, akik létre­hoz­zák a dol­go­kat, akkor talán én sem esek le a papír­ról, ahova ezeket felírták.
De letűnik ez a nap is, mint egy elfeledett kor a maga csodái­val és azokkal az álmokkal, amik felépítet­ték. Mond­juk, előny, ha legalább voltak ilyen álmok, mert ha balse­jtelem­ből épül a vár, a cson­t­jaitól kezdődően mál­lik, csak egy fújás kell neki.
Még mindig nem látjuk az alját. Bevall­hatjuk végre, hogy zuha­nunk?
— Valakinek nem kell ennyi. Valakinek szük­sége van rá, hogy rosszul döntsön, más vis­zont észre sem veszi, hogy zajlanak körülötte az események. Talán ők a leg­boldo­gab­bak, mert igazából fáj bele­olvadni a közös masszába, hogy aztán kitép­jenek, mint egy darab agyagot. Majd a kör­forgás meg­munkálja test­edet. A hő ellenál­lóvá, de töréken­nyé tesz. Bekenve min­den­féle máza­kkal. Ez az, amit kapsz tőle, de ezt is veszi el abból, ami a tiéd, mintha ezzel adóznál érte. És szépen kér: ugyan, ne állítsd meg, amit meg lehetne, mert nem terem szebb virág a vad­nál, de veszé­lye­sebb se. És, ha nincs erőd kock­áz­tatni, legalább legyen eszed mér­legelni. És ha nem lesz belőled se korsó, se kanna, legalább bögrének legyél jó, vagy tetőc­serép­nek, aki óv és kiállja a leg­nagy­obb töréseket, töretlenül. Aki nem törhetne mag­a­sab­bra, mégis tal­pak tapos­nak rajta. Csak maradj valódi, mert ha megrepedsz, kic­sor­bulsz, átsza­kít az ár.
Ezt a tanác­sot kap­tam mielőtt meg­próbál­tam kiállni a pró­batételeket, amik előt­tem tornyosul­tak, majd mag­a­mhoz híven kudar­cot val­lot­tam.
És az igazság pil­lanata olyan éhes, hogy rögtön felemészti az utána következő hónapokat. És a nyár sajnos túl rövid arra, hogy utána új élet kezdőd­hessen. Emlék­szem rá, hogy keserédes volt. bár man­ap­ság mi nem az?
El akar­tam fele­jteni az egészet, mert néha a szeme­test is ki kell üríteni. Ez már egy, a szeme­tes utáni állapot, amikor valamitől végleg megválsz, mert kinőt­ted, de más még bele­férhet talán, ha össze­húzza magát. Eléggé össze­ment, pedig min­denem benne van. Felemésztette, én meg etet­tem, mert úgy éreztem gon­do­skod­nom kell róla. Nem éreztem igazság­ta­lan­nak, mert csak az adjon, akinek van. Boldoggá tett, de hát el kel­lett enged­nem, mert ő is inkább a szabad­sá­got válasz­totta. Úgy­h­ogy most itt állok és nézem, ahogy a kukásautó távolodik. Kön­nyűnek érzem magam és boldo­gan megyek be a házba, hogy olyan dol­go­kkal foglalkoz­zak, amik való­diak. Látom, hogy ott ül az ágyon. Rám mosolyog, nagyon jó érzés, annyira hogy egy pil­lana­tra min­den bele­d­er­med. Igazából nem dob­tam ki. Nem ment volna.
Megsi­mogatom a fejét és, bár szé­gyellem magam, úgy csinálok, mintha mi sem lenne ter­mészete­sebb.

Pógyor Fanni

Mitől jó egy novella?

Nádasi Krisz Könyv Gurun írt cikkéből meg­tudjuk, hogyan értékelte a novel­lapá­lyáza­tra beérkezett műveket, meg­tudjuk, mitől jó és mitől rossz egy novella. Ráadásként egy rövid helyesírási tesztet is tar­tal­maz.

Szeretnék vis­sza­jelzést adni a Könyv Guru novel­lapá­lyáza­tra érkezett művek milyen­ségéről, illetve hogy milyen szem­pon­tok szer­int értékel­tem, mitől lett egy novella „jó”.

Ker­estem:

  • a jó ötleteket. Azokat a témákat, érdekes szere­plőket, ere­deti gon­do­la­tokat, ame­lyek valóban érdeme­sek voltak arra, hogy róluk, belőlük novella készüljön.
  • a történetet. Figyel­tem, hogy az írás elin­dul-e vala­hon­nan, van-e megfelelően leírt kiin­dulóhe­lyzet, illetve hogy megérkezik-e vala­hova, és hogyan. Azaz a történet ívét, a dra­maturgiát vizs­gál­tam.
  • a csat­tanót. A csat­tanó a novella elemi eleme. Ugyan a történet ívének a része, mégis külön figyel­met szen­tel­tem neki, mert a csat­tanó kic­sit fontosabb, mint az összes többi szem­pont.
  • a mon­dani­valót. Min­den írá­sunknak kell hogy legyen üzenete, min­den szöveg­gel akar­junk valamit mutatni, mon­dani, átadni!
  • az olvas­mányos írá­sokat. Bár­mit írunk, a szavak csörgedezzenek, mint egy patak (vagy vág­tas­sanak, mint a vad folyó). Első látásra, azon­nal el lehet dön­teni, hogy egy fogal­mazás­nak van-e stílusa, külön­leges és ere­deti, vagy eről­tetett, esetleg közepes vagy gyenge.
  • a jó helyesírást. Tisztában vagyok vele, hogy bizonyos szavak kifog­nak a legtöb­bünkön, de aki történeteket ír, annak tud­nia kell, mi a különb­ség a „szobába” és a „szobában” között. Ha a ked­ves olvasó tesztelné a tudását, szá­molja meg, hogy szer­inte hány helyes az alábbi szavak, kife­jezések közül! (Megfe­jtést a cikk végén adunk.) 
    • vis­sznek
    • fáj­dalom mente­sen
    • min­den képp
    • akár csak
    • Lucul­lus féle
    • Cae­sar-ról
    • sem­mit mondó
    • alig hogy
    • nap, mint nap
    • hat éves
    • létre jön
    • tele pakolták

A tel­jes cikk itt olvasható el.

Újabb Rácz Katalin-novella a Könyv Gurun – Vágyakozás

Rácz Katalin nov­el­láskötetének hősei hétköz­napi emberek csetlés-botlását, elbi­zony­ta­lan­odását mutatják be kissé elide­genedett vilá­gunkban, akik válas­zokat keres­nek az őket foglalkoz­tató kérdésekre, minth­ogy mit jelent a boldogság, előny-e egy kutyá­nak, ha csak három lába van, vagy szerelem-e az öregkori szerelem. Olvasói egy részének Örkény István groteszk­jei jut­nak eszébe ezekről az írá­sokról, sokan Rejtő Jenő mai utód­ját látják benne, de akad­nak, akik Dou­glas Adams fan­yar angol iróniáját vélik felfedezni stílusában. A mai novella kulc­smon­data: más tol­lá­val ékeskedik.

A Könyv Gurun ma reggel újabb novella jelent meg, mely­ből egy rés­zletet mi is közlünk, a tel­jes történet itt érhető el.

Bori

 A késő őszi nap­sugár hirte­len vágott Bori szemébe, amikor kis Renault-jával befor­dult a Fenyőszer utcába. Csak néhány háznyira lak­tak a Csonkaér utcától, ame­lyik a kis telep főutcájá­nak számí­tott, de itt már nagyon óvatosan kel­lett haj­tani, nem­c­sak a nap­sug­arak, hanem a szerteszét kószáló kutyák-mac­skák, a csap­a­tok­ban ját­szadozó gyerekek és a gyerekkoc­sit rend­sz­er­int az úttesten toló kismamák miatt is.

Megállt a házuk előtt, kivette a bevásár­lószaty­rokat a koc­si­ból, de nem volt kedve leállni a garázsba: gon­do­lta, majd ha Guszti haz­aér, megkéri rá. Kisku­tyája, Rézi már farkc­sóválva uga­tott a kerítés túloldalán. Mindig ret­tenetes hang­osan adott kife­jezést örömének.

Bori kic­sit izga­tott volt. Nagy nap lesz ez a mai: elhatározása, hogy végre felfedi titkos tevékenységét a férje előtt, már nem halasztható tovább, hiszen fogadal­mat tett, hogy a hus­zon­ny­ol­cadik születés­napjánál tovább egy percet sem vár, és – íme – eljött ez a nap is. Éjfélig lejár a magá­nak fogadott határidő.

Gyor­san átöltözött, kipakolta a bevásár­lószaty­rokat. Ezt utálta a legjob­ban a ház­imunkában. Bevásárolni szeretett, de amikor min­dent egyenként a helyére kel­lett rakni, lisztet a lisztes dobozba, cukrot a cukros edénybe stb., azt nem szerette. Ilyenkor már türel­metlen volt, alig várta, hogy hoz­zákezd­jen az ünnepi vac­sora elkészítéséhez.

Öt óra volt, Guszti más­fél-két óra múlva akár itthon is lehet, jó lesz tehát igyekezni.

Tejszí­nes-gom­bás bél­színt ter­vezett kroket­tel, dessz­ert­nek pedig gesztenyepürét. Másra nem futotta szűkre szabott ide­jéből, még az ünnepi asz­talt is meg kell teríte­nie, magát kic­si­nosí­ta­nia, de nem félt, hogy kifut az időből, mert gyor­san dol­go­zott, és ügye­sen meg tudta szervezni ten­nivalóit.

Éppen a zuhany alól lépett ki, amikor kopog­tak az ajtón. Bori a pokolba kívánta a kéretlen láto­gatót, akárki legyen is az. Gyor­san magára kapott valamit, és már ment is ajtót nyitni.

Kincső jött, a barát­nője a szom­széd utcából.

– Csak áthoz­tam a haj­for­mázóm, mert mond­tad, hogy a tiéd elrom­lott – szólt köszönés helyett, és már búc­sú­zott is. – A töb­bit majd hol­nap, de ma szép legyél ám!

Bori és Kincső nem­régiben barátko­zott össze, egy bizonyos kellemetlen halále­set­tel kapc­so­lat­ban, melyre egyikük sem szívesen gon­dolt vis­sza. Inkább ellen­ségeknek kel­lett volna lenniük, mert az elhunyt lány Kincső legjobb barát­nője volt. Haláláért félig-med­dig Guszti, Bori férje volt a felelős. Ennek ellenére a nyomozás meg az azt követő sok herce­hurca után nagyon megked­velték egymást. Hol­napra beszélték meg a közös születés­napi ünneplést vele és a többi barát­nőjével. A mai este azon­ban ket­te­jüké, Gusztié és az övé.

Izga­tot­tan nézett az órájára: már fél hét volt. Guszti kic­sit késik, hála Isten­nek. Kile­sett az ablakon, de sehol sem látta férje koc­si­ját, ezért gyor­san fel­sza­l­adt a tetőtérbe, még egy utolsó pil­lan­tást vetett művére. Szíve hevesebben kezdett dobogni, miközben vis­sza­si­etett a föld­sz­in­tre. Éppen végzett az ünnepi terítés­sel, mikor Guszti betop­pant.

– Kic­sit elkéstem – mentegetőzött, miközben puszi­val köszön­tötte feleségét. – Tudod, Kapussy már megint zseniális előadást tar­tott, annyira lenyűgöző volt, hogy megfeled­keztem közben az időről. Bár így utólag vis­szagon­do­lva, haz­afelé jövet, amikor meg­próbál­tam össze­foglalni, mit is hal­lot­tunk, már nem nagyon értet­tem az egészet. De hát ez mindig így van, a zsenit nehéz követni.

– Különösen, ha nagyon bele­merül – bóloga­tott Bori, mert ő is ismerte a nagy zsenit, hiszen egy munka­he­lyen dol­go­z­tak Gusz­ti­val, a Datatelemix Kft.-nél, ahol Kapussy Vil­mos volt az ügyvezető-tula­j­donos.

Bori is vett már részt olyan érteke­zleten, ahol a zseni annyira lázba jött, hogy vis­szafelé kezdett beszélni. Ez nála a foko­zott agytevékenység jele volt. Ekkor már annyira elön­töt­ték a zseniális­nál zseniális­abb gon­do­la­tok, hogy agya telitettsége miatt fordítva engedte ki a monda­tokat magából, miközben ezt észre sem vette. Nem­c­sak a szavak sor­rendje volt fordí­tott, hanem a hang­oké is, pl. ”vnyö­knofelet suki­nortkele óllálüd­e­gye nogáliv a„ szavak­ból senki sem tudta csak így fejben kitalálni, hogy azt jelenti: „a vilá­gon egyedülálló elek­tron­ikus tele­fonkönyv”. Ez volt ugyanis a legú­jabb fejlesztésük.

Bori nem ismert senkit Kapussyn kívül, aki erre képes lett volna.

– Csöng a tele­fon! – kiál­tott fel hirte­len Guszti, mire Bori gyor­san elin­dult a nap­pal­iba, majd kis idő múlva bosszankodást mímelve tért vis­sza.

– Nem is csörög! És nincs is április elseje!

De Guszti addi­gra már bec­sem­pészte a bejárati ajtó mel­lől a nagy csokor virá­got a kiss­zobába, és nek­ilá­tott, hogy átöltöz­zön a vac­sorához.

 

A kötet az Ad Librum Kiadó gon­do­zásában jelent meg, itt megvásárol­ható.

A könyvespolcok kálváriája — Barczikay Lilla írása

Bar­czikay Lilla író, az Ad Librum szerzője megdöbbenve szem­besült egy könyves­bolt nemtörődöm­ségével. Mai bej­e­gyzésében erről a tapasz­ta­la­tról ír.

Fel­bec­sül­hetetlen érzés a könyvedet a könyves­bolt pol­cain látni.

Kic­sit olyan, mint egy bea­vatási szer­tartás. Azelőtt is könyv­for­mája volt, lapozni és olvasni lehetett. Azelőtt is büszke voltam rá. De akkor vált tisztelet­beli könyvvé, amikor elfoglalta helyét a töb­biek között.

Per­sze nem volt kön­nyű menet. Sem a könyvbe­mu­tató, sem a debütálás, de még a kihird­e­tett meg­je­lenési dátum sem volt elég ahhoz, hogy a könyvek a boltokba is eljus­sanak. Kezdő íróként bele sem gon­dol az ember, milyen hosszú folya­mat ez. Vagy csak más logiká­val áll a dol­go­khoz. A bolt akkor kap pénzt a könyv után, ha eladja. Egy ismeretlen író könyvét vis­zont senki nem keresi, azt bele kell nyomni a vásárló arcába. A könyves­bolt­ban. Ahová azért megy az illető, hogy könyvet veg­yen. Nem az inter­neten, ahol lás­suk be, nem min­denk­inek a könyvvásár­lás az elsődleges célja. Ezen a szer­in­tem elég észsz­erű alapon az lenne a logikus lépés, hogy a rak­tár­ban fel­hal­mo­zott könyveket minél gyorsab­ban a lehető legtöbb helyre kiszál­lít­sák. De per­sze mit értek én a ter­jesztéshez?

 

A tel­jes bej­e­gyzés az írónő oldalán olvasható el.

Könyvírási és könyvkiadási tanácsok gyűjteménye a Könyv Gurun

Könyv Guru Könyvírási és könyvki­adási tanác­sok gyűjteménye folyam­atosan bővül, ezzel szol­gálva a kezdő és hal­adó írók érdekeit.

Újdon­ság az Így neveld a regényedet blog prak­tikus tanác­sainak szortírozása.

A cikkek, posz­tok összeál­lítása itt olvasható.

Jó időtöltést kíván az Ad Librum Kiadó csap­ata!

 

Kritika jelent meg a Fanyűvőkről!

Bea, a Könyvutca blog­gere recen­z­iót írt Vil­lax Richárd Fanyűvők című regényéről. A regény kapott hideget-meleget, de a végső pon­tozás biz­tató: 7/10.

Szemelvények a kri­tikából:

A történet olvas­mányos volt, gyor­san hal­ad­tam, nagyon kíváncsi voltam, mi lesz a jeti-ügy vége. Tet­szett az író stílusa, a sza­tirikus írás­mód, ahogyan az eseményeket a szemünk elé tárta. Nem vette komolyan egyik szere­plőjét sem, nem is igyekezett senkit közel hozni hoz­zánk, olvasókhoz, mégis sajnál­tam a for­ga­lom­ból kivont szere­plőket, kic­sit sokall­tam a halále­seteket. Mert ez a sza­tirikus történet helyenként átment igazi, halálos tragédiába, ami kic­sit meghökken­tett, és még mindig nem tudtam sem­mit a jetiről. Mészáros Edvárd sem, ezért nyomo­zott tovább. A könyv végére az események felpörögtek, csak kap­kod­tam a fejem, hogy kivel, mi történt, és miért.  Amikor Vik­tória, Edvárd plátói szerelme is meg­je­lent a szí­nen, azaz a tisztá­son, az események kissé szür­re­al­isztikus for­du­la­tot vet­tek, de a köd hamar elos­zlott, az események átmentek ismét a kemény valóságba. Őrjöngő medve is jött, aki nem a jeti volt, és a jeti ügy is megoldó­dott.”

A könyv az emberi butasá­gról, a gyarlósá­gról, a pénz utáni hajszáról és a hiszékenysé­gről szól.”

A tel­jes kri­tika itt érhető el.

Köszön­jük az írást Beá­nak!

Az Ad Librum kiadói az elsőkönyvesek és a rétegkönyvek megjelenését szolgálják.