Ha szerencsés az ember, mesék kísérik gyerekkorában

A mesék csodálatos világáról és személyes, népmesékhez kapcsolódó élményeiről is beszélt a Bonum Tv adásában Végh-Fodor Mónika Mesetréning című könyve apropóján.

A beszélgetés során a szerző azt is megosztotta a nézőkkel, hogy milyen konkrét élethelyzetek feldolgozásában, megértésében adtak segítségét számára a népmesék, hiszem ezek a történetek nemcsak gyerekeknek szólnak. „A népmesék a felnőtt kultúra számára hoznak információkat, és innen kiterjedve a gyerekszobák világába is” – magyarázta az interjúban a Mesetréning szerzője.

A népmesék és a meseterápiák kapcsán nagyon praktikusan megmutatható a hétköznapi életben, hogy hogyan tudjuk használni azt az ősi tudást, amit a népmesék kínálnak nekünk.
Ha szerencsés helyre születik az ember az életben, akkor mindenképp a gyerekkorát mesék kell hogy kísérjék, szülőként pedig ez egy törekvés is kell legyen, hogy mesékkel itassuk át a gyerekkort.

Végh-Fodor Mónika a Mesetréning folytatásáról is nyilatkozott a Bonum Tv műsorvezetőjének. Jelenleg egy meseterápiás regényen dolgozik, aminek az alapötlete az volt, hogy hogyan tudja történetbe ágyazva közel vinni azt az olvasókhoz, hogy megértsék a kapcsolatot a mesék és az életük között.

Az interjú itt nézhető vissza.

Szép trófea vagy igazi társ?

A KultúrPara ajánlót írt Szeder Réka Puncsapuk című könyvéről, ahol a sugar kapcsolatok jellemzőit körüljárva ír a blogger arról, hogy vajon mit is takarnak ezek a férfi-nő kapcsolatok.

Érdekkapcsolat? Könnyű megélhetés egyetemista lányok számára? Esetleg tartalmasabb, érzelmileg is kielégítő társakat keresnek ezek a sugar daddy-k? A könyvajánló szerzőjének a könyvben szereplő interjúk elolvasása után az volt a tapasztalata, hogy ezek az urak – bár álmodoznak róla – nehezen találnak igazi társnak való hölgyeket, inkább csak mutatós trófeaként tekintenek a lányokra. „Ideális szórakozás, megfiatalodnak egy fiatal nő mellett, kevés problémával jár és mindenki megkapja, amit akar.” – írja bejegyzésében a cikk szerzője, aki kedvenc részleteire is kitér a könyvből.

A teljes írás itt olvasható.