Címke: idézetek

Kritika extrákkal a Pusztító viharról

Kritika jelent meg az Ad Librum Kiadónál megjelent Jim Butcher-regényről, a Pusztító viharról a Könyvvilág blog jóvoltából.

Bea véleménye nem csak hogy pozitív, de a bejegyzés végén – ráadásként – néhány idézetet is közöl, hogy közelebb hozza a történetet az olvasókhoz. Köszönjük szépen!

A véleményezésbe hamarosan bekapcsolódik Katica is a saját blogján. Kíváncsian várjuk azt a kritikát is!

Szemelvények a recenzióból:

„A könyv azonban nem csak a jóféle, hanem a fekete mágia részleteit is ismerteti: sok hátborzongató és sötét részeket, leírásokat tartalmaz, amit csak Harry könnyedebb mesélő stílusa tud ellensúlyozni. Szerencsére!”

„… a könyv egy jól felépített varázsvilágban játszódik, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy unalmas lenne, vagy hogy ilyet már láttam/olvastam. A feszültség folyamatos, nem lappangó, eltart a befejezésig, ahol aztán természetesen lehull a lepel mindenről.”

,,HARRY DRESDEN – VARÁZSLÓ
ELVESZETT DOLGOK FELKUTATÁSA.
PARANORMÁLIS NYOMOZÁS.
KONZULTÁCIÓ, TANÁCSADÁS, MÉLTÁNYOS ÁRAK.
SEMMI SZERELMI BÁJITAL, FENEKETLEN
ERSZÉNY, PARTI VAGY EGYÉB SZÓRAKOZTATÓ
TEVÉKENYSÉG!”
A teljes bejegyzés itt olvasható el.

A humor titka: lepjük meg az olvasót!

Könyv Guru minden héten kedvez a kezdő íróknak könyvírási tanácsokkal. Nemrég azt vizsgálta meg Nádasi Krisz segítségével, mi lehet a humor titka. 

A könyvekben lévő humor érdekes dolog: oldja a feszültséget és előreviszi a cselekményt, továbbolvastatja a könyvet: emiatt érdemes alkalmazni mindenfajta szövegben; szakkönyvben, szépirodalomban is, nemcsak szórakoztató irodalomban. Ha pedig humorosan szeretnénk írni, akkor igazán hasznos tudni, pontosan mitől is lesz vicces egy sor, egy párbeszéd, egy jelenet.

A poénok általában azért késztetik mosolygásra az olvasót, mert nem számít rájuk. Egy következtetés, egy válasz, egy mondat vagy egy logikai lánc befejezése, ha nem igazán logikus, sőt, éppen ellentmondó, az bizony vicces lesz.

Mint például ezekben a helyzetekben:

Szólítson Robertnak. Különben nincs kifogásom a rovarok ellen.
Nem ülne le?
Inkább lefeküdnék.”*

 

Lányos program! Mit szólsz? Takarítani fogunk! – kiáltotta boldogan anya a belépő Hannának.”**

 

„Florence drága kis teremtés, és oldalvást nézvést abszolút jól is néz ki.”***

Az első részlet azért komikus, mert erre a kérdésre (Nem ülne le?) kétféle választ képzelünk el: de, köszönöm, vagy most inkább nem. Az, hogy a válaszadó inkább lefeküdne, abszurd.

A második részlet attól vicces, mert a takarítás nem lányos program – az bizony munka. Ha valaki engem lányos program ígéretével csábítana valahová, akkor egy jó kis beszélgetésre, táncra, pasikra, mozira, iszogatásra gondolnék.

A harmadik részleten pedig azért mosolygunk, mert arra számítunk, hogy ha Florence drága kis teremtés, akkor a továbbiakban is csak jót hallunk róla.

Erre a hatásra ráerősíthetünk, ha megvezetjük az olvasót. Ha elkezdünk egy felsorolást, és az olvasó a második elem után már érzi, hová tartunk – lepjük őt meg egy oda nem illő harmadik elemmel. Például: ha igazán szép akarsz lenni, étkezz egészségesen, mosolyogj sokat, és másold le Claudia Schiffer génállományát.

Hasonló eszköz, amikor egy ismert mondást, szólást, közhelyet, szófordulatot használunk – de másképp fejezzük be. Például a már szállóigévé lett „aki másnak gödröt ás, sírásó vagy földmunkás” is emiatt vicces.

 

A teljes cikk itt érhető el.

Hogyan kezdjünk romantikázni?

Könyv Guru szokás szerint minden héten könyvírási és kiadási cikkeket hoz a nagyérdeműnek, hogy segítséget nyújtson a kezdő íróknak és azoknak, akik elakadtak az írásban. Most a romantikus regények megkapó első bekezdéseiről ír, a cél az, hogy az a vásárló, aki leveszi a könyvet a könyvesbolt polcáról, meg is vegye azt. A teljes cikk itt érhető el.

Volt már téma az oldalon a könyvcím, a könyvborító, a fülszöveg – ezen kívül mi kell még ahhoz, hogy az olvasó, akinek felkeltettük a figyelmét, tényleg megvásárolja a könyvünket?

Igen: egy profi első bekezdés.

És mitől lesz jó egy regény kezdete? Attól, hogy azonnal behúzza az olvasót, nem hagyja, hogy elkalandozzon a figyelem. Nézzünk meg néhány ütős első bekezdést, és tanuljunk belőlük!

Ma kizárólag szerelmes történetek kezdeteit vizsgáljuk, de szó lesz még más zsánerek nyerő első bekezdéséről is. Az alábbi tippeket, sőt, a mondatok logikáját is nyugodtan használja fel az olvasó a saját szövegében – ne legyünk restek a legjobbaktól tanulni!

Elsőként nézzünk meg egy majdnem százéves szöveget:

 „Az intézet igazgatónője az ablaknál állott és lenézett a kertbe, ahol növendékei kart a karba fűzve sétálgattak, aztán újból odafordult vendégéhez – egy éltesebb hölgyhöz, aki élénk érdeklődéssel figyelt az igazgatónőre – és folytatta.” (Altay Margit: Némy)

Mitől jó ez a részlet?

Először is attól, hogy megtudjuk, kiről van szó, mi a helyszín, és a részlet még azt is sejteti, hogy milyen az időjárás, mert nem az udvarban, hanem a kertben járnak a lányok, ráadásul sétálgatnak: tehát ráérősen mozognak, biztos nem fáznak. Azaz: könnyedén el tudjuk képzelni a szituációt, mert kaptunk néhány fontos részletet.

Másodsorban azért érdekes a szöveg, mert egyből valaminek a közepébe csöppenünk bele. Az igazgatónő nyilván beszélget a vendégével, mégpedig nem valami unalmas témáról, hiszen a vendég élénk érdeklődéssel figyeli, valamint az ige: folytatta, is arra utal, hogy a történet már korábban elkezdődött, a kocka el van vetve. Az olvasó tudni akarja, mi is ez az érdekes beszélgetés, aminek az elejéről lemaradt.

Most nézzünk egy mai romantikus történetkezdetet:

 „Félelem és csodálkozás tükröződött Ed meleg, barna szemeiben, ahogy egymással szemben álltunk a kertben. Csak bámultam rá, szinte vibrálva a felháborodástól, aztán lassan visszahúztam a jobb karom.
– Tessék! – ordítottam, ahogy a Wedgwood Kutani Crane márkájú, tizenhét hüvelykes porcelántányér elszáguldott a pasi bal füle mellett és ripityára tört a kert falán.” (Isabel Wolff: Rescuing Rose)

Hű, egy veszekedés közepébe csöppentünk, azaz az akció közepébe. Ebben a részletben még nyilvánvalóbb ez a tény, mint a Némy esetében. A tányérhajigálás határozottan dinamikusabb cselekvés, mint a beszélgetés. Ha tehát kifejezetten lebilincselő kezdetre vágyunk, írjunk valami gyorsan lezajló és érzelemdús jelenetről!

Az egyik kedvenc könyvemből idézek:

„Ha elég magasra felugrott, Maddy Harvey látta, ahogy a buli vígan folyik tovább nélküle, abszolút figyelmen kívül hagyva a létszámhiány tényét. Nos, tulajdonképpen elég homályosan, mondhatni absztrakt formában látta csak mindezt – a fényeket a házban, a fákat a kertben, a partiarcok körvonalát, ahogy szobáról szobára mászkálnak vagy Kylie Minogue-ra rázzák magukat (azért erre, mert ez ugye minden életkorban csajos zene). Ez tuti nem történt meg soha Kylie-val.” (Jill Mansell: Falling for you)

Ez a részlet felkelti a kíváncsiságunkat. Az olvasó tudni akarja, Maddy miért az utcáról nézi a bulit, miért nem hiányzik senkinek, miért lát homályosan?

Ha erről a paragrafusról szeretnénk példát venni, írjunk olyan mondatokat, amelyekre az olvasó felkapja a fejét és azt kérdezi: na de miért? Dobjuk fel a labdát, de egyelőre ne kapjuk el: vagyis ne magyarázzuk meg azonnal, mi miért történik. Ebben a könyvben például

csak a második oldalon derül ki, hogy Maddy elvesztette a kontaktlencséjét.