Címke: Könyvvilág blog

“…a történet megfogott, Janka érzelmi utazása pedig egyenesen lenyűgözött”

V. Kiss Orsolya A herceg fekete lovon érkezett című népszerű regényéről újabb kritika született, köszönjük szépen Beának!

Szemezgettünk a recenzió legjobb mondataiból:

“V. Kiss Orsolya nevét egyébként eddig még nem hallottam, így nem tudtam, mire számítsak. Mint kiderült nem kellett volna aggódnom, mert jól ír, a könyv nagyon olvasmányos, gördülékeny, jól lehet vele haladni, ráadásul a történet is érdekes és figyelemfelkeltő, hamar beszippant.”

“Ami nagyon megfogott a könyvben, az Janka érzéseinek, lelkivilágának leírása volt.”

“Nagyon jól érzékelteti vele és az olvasóival is az okokat, a bántalmazó tulajdonságait és eszközeit, és azt, hogy hogyan de legfőképpen miért viseli ezt el ezt egy bizonyos embertípus, amilyen Janka is.”

“…a történet megfogott, Janka érzelmi utazása pedig egyenesen lenyűgözött. Bátran ajánlom mindenkinek!”

A teljes kritika itt érhető el.

“Krencz Nóra első regényével pozitívan debütált”

Megjelent az első kritika a még friss, új fantasy könyvből, a Megszámlálhatatlanból. Krencz Nóra könyvét pozitív kritika érte, kár volt úgy izgulnia.

A kedvenc mondatainkból idézünk:

“Ami nekem szintén tetszett a regényben, hogy a szerepek úgymond felcserélődtek. Először is egy férfi szemszögén keresztül ismerhetjük meg a könyv nagy részét, ami ugyebár ritkábban fordul elő, és ez a változatosság üdítő volt.”

“A szereplőket megkedveltem, a romantikus szál  bájos volt, a történet pedig izgalmas és igen, sokszor kiszámíthatatlan. Krencz Nóra első regényével – a jól felépített világával – nálam pozitívan debütált.”

A teljes kritika itt érhető el, köszönjük szépen Beának!

Magyar Könyvek Nyomában – nyereményjáték!

A Könyvvilág blog és Barczikay Lilla jóvoltából egy játékra invitálunk Titeket!

Olvassátok el figyelmesen Lilla írását itt, és a blog Magyar Könyvek Nyomában rovatának másik két írását, és válaszoljatok az 5+1 kérdésre.

Bea, a Könyvvilág vezető bloggere a helyes megfejtők között sorsol egy győztest, aki a Bátyám könnyei egy példányát kapja nyereményként az Ad Librum Kiadó felajánlásával.

Sok sikert!

Az Ad Librum Kiadó és a Könyv Guru csapata

Kritika jelent meg a Bátyám könnyeiről!

Újabb kritika jelent meg Barczikay Lilla fantasy sorozatáról, ezúttal a Bátyám könnyeiről a Könyvvilág blog jóvoltából. Köszönjük a kritikát Beának! 🙂

Néhány idézet a recenzióból:

“Úgy éreztem, a szereplők sokat változtak az első regényhez képest, sokkal érettebbek, felkészültebbek és persze erősebbek lettek. A kis apróságokból még látszik, hogy 12 elhagyott gyermekről van szó, de mégis az, hogy munkába állnak, elkezdik tervezni a jövőjüket, azt mutatja, hogy kezdenek felnőni.”

“… a könyv nehezen indult be, kicsit hullámzott, aztán a közepétől megjött a megfelelő dinamikája, hol jobb, hol nehezebb jelenetekkel, amíg már szinte elhittem, hogy mindjárt vége, és minden rendben lesz. Mekkorát tévedtem! Az írónő beletett egy hatalmast csavart, amit egyszerűen nem tudok feldolgozni.”

“Híve vagyok annak, hogy annál jobb egy könyv, minél több érzelmet tud kicsalni az olvasóból, legyen az sírás, nevetés, borzongás, vagy bármi más. Nos, Barczikay Lilla most ezt megcsinálta, vallom, hogy nagyon tehetséges – magyar! – írónő, aki egy remekül felépített világot alkotott meg nekünk, és érdemes elolvasni a regényeit. ”

A teljes kritika itt érhető el.

A regényt keressék a könyvesboltokban vagy a kiadó online áruházában.

Kritika jelent meg az Anyám teremtményeiről

Barczikay Lilla Anyám teremtményei című fantasy regényéről pozitív kritika jelent meg a Könyvvilág blog jóvoltából. Köszönjük a kritikát Beának! Hamarosan a Bátyám könnyeiről olvashatjuk Bea gondolatait. Már alig várjuk!

Néhány részlet a recenzióból:

“A könyv fülszövege nem árul el sokat, aminek örültem is, hiszen egyrészt magamtól fedezhettem fel a megálmodott világ részleteit, másrészt legalább nem lőtte el a történet kisebb-nagyobb részét.”

“…a lány tisztában van erejével és vonzalmával is, hiszen édesanyjuk tökéletes külsőt kreált nekik, ráadásul a kívülállók szemében inkább félelmet és titokzatosságot keltett. Ehhez hozzájárult a különleges ereje is, amit azért az elején egy picit furcsálltam, de aztán egyre jobban tetszett, mert valóban nem mindennapi, még a többiek közül is kitűnik.”

“A könyv tehát remek élmény volt, tetszett a világ, vagyis inkább az ahhoz szőtt történet megalkotása: a valós világba beleszőtt valós emberek átalakítása, olyanná, ami még nem volt. Ebben a műfajban (persze máshol is) fontos szerintem az új bevitele, hiszen rengeteg fantasy íródik manapság, sok egy kaptafára.”

A teljes kritika itt olvasható el.

Megvan a Pusztító vihar című könyv győztese!

Az Ad Librum Kiadó a A Könyvvilág és a Könyv Extrák blogjával közösen nyereményjátékot hirdetett múlt héten kedden.

Rengeteg megfejtés érkezett, és végül kisorsoltuk a győztest, aki Gál Emma lett. Gratulálunk! Hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot, és elküldjük Neked a Pusztító vihar egy példányát.

Nyereményjáték a Pusztító viharhoz

A Könyvvilág és a Könyv Extrák blogja készített egy klassz rejtvényt azoknak, akiket felcsigázott a Pusztító viharról írt két kritika (itt és itt).  A helyes megfejtők között egy példányt sorsolunk ki a regényből. A rejtvényhez nem kell ismerni a történetet! Hajrá, hajrá!
A felhívás szövege:
Könyvvilág blog és az Ad Librum Kiadó közreműködésével most megnyerhetitek tőlünk Jim Butcher – Pusztító vihar című könyvét!
Harry Dresden, a minden lében kanál varázsló, jó szokásához híven magára haragított néhány igazán veszélyes mágikus lényt. Szorult helyzetéből csak egy különleges bájital segítségével menekülhet meg, ám hűséges segítője, Bob a hozzávalók listáját ugyan megadta, azonban azt, hogy kiktől szerezheti be azokat, egy rejtvénybe rejtette. Mivel a varázslónak sürgősen szüksége van a főzetre, a ti segítségeteket kéri, hogy megfejtse Bob leírását. Természetesen nem kéri ingyen, a múlt hét folyamán ugyanis sikerült megbűvölnie az Ad Librum kiadó vezetőjét, hogy az egyik segítőnek felajánljon egy példányt Harry kalandjainak első részéből! Csupán négy napotok van kitölteni ezt a kérdőívet, és ily módon segíteni Harrynek a bájital elkészítésében. Amint éjfélt üt az óra július 28-án, a mágus sorsa beteljesedik, a nyertes pedig kisorsoltatik.
A kérdőívet ITT találjátok!

Kritika extrákkal a Pusztító viharról

Kritika jelent meg az Ad Librum Kiadónál megjelent Jim Butcher-regényről, a Pusztító viharról a Könyvvilág blog jóvoltából.

Bea véleménye nem csak hogy pozitív, de a bejegyzés végén – ráadásként – néhány idézetet is közöl, hogy közelebb hozza a történetet az olvasókhoz. Köszönjük szépen!

A véleményezésbe hamarosan bekapcsolódik Katica is a saját blogján. Kíváncsian várjuk azt a kritikát is!

Szemelvények a recenzióból:

“A könyv azonban nem csak a jóféle, hanem a fekete mágia részleteit is ismerteti: sok hátborzongató és sötét részeket, leírásokat tartalmaz, amit csak Harry könnyedebb mesélő stílusa tud ellensúlyozni. Szerencsére!”

“… a könyv egy jól felépített varázsvilágban játszódik, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy unalmas lenne, vagy hogy ilyet már láttam/olvastam. A feszültség folyamatos, nem lappangó, eltart a befejezésig, ahol aztán természetesen lehull a lepel mindenről.”

,,HARRY DRESDEN – VARÁZSLÓ
ELVESZETT DOLGOK FELKUTATÁSA.
PARANORMÁLIS NYOMOZÁS.
KONZULTÁCIÓ, TANÁCSADÁS, MÉLTÁNYOS ÁRAK.
SEMMI SZERELMI BÁJITAL, FENEKETLEN
ERSZÉNY, PARTI VAGY EGYÉB SZÓRAKOZTATÓ
TEVÉKENYSÉG!”
A teljes bejegyzés itt olvasható el.

A végzetes bestseller – recenzió

Megjelent egy elismerő kritika Matthew Vigo A végzetes bestseller című regényéről. 

A teljes blogbejegyzés itt érhető el. Beának, a blog üzemeltetőjének konklúziója ez volt:

“Végeredményben tehát azt mondanám, hogy nekem nagyon tetszett a könyv, talán egy picit lehetett volna hosszabb is. Bátran tudom ajánlani a műfaj rajongói számára, hiszen az író igazán cseles volt, és bármily sablonosan hangzik is, tényleg az volt a tettes, akire nem számítottam, legalábbis nem ilyen módon, mondhatni dupla csavar volt… Aki elkezdi, valószínűleg nehezen fogja letenni, mert tényleg izgalmas, és ha úgy van ideje az embernek, akár egyszerre el lehet olvasni. Végül még azt is megjegyezném, hogy nagyon tetszett a könyv színes borítója is, hiszen ritkán olvasok manapság olyan könyvet, aminek a fedőlapján ,,a valódi szereplők” kelnek életre, és kifejezik a történetet.”

Értékelés: 5/4

Köszönjük szépen a Könyvvilág blognak a méltatást.