Címke: Katica

Recenzió a Szobortáncról

Megkaptuk az első recenziót Barczikay Lilla Szobortánc című regényéről. Az első véleményt Katica a Könyv Extrák bloggere írta.


Sötét hangulatú, mindvégig izgalmas, tulajdonképpen nagyon szerethető regény a Szobortánc. Ha valami másra vágysz, mint amit egy átlag NA-től kapsz, akkor ne hagyd ki!

 

Azt már megtanultam Lilla előző két könyvéből, hogy ha a főhőseiről van szó, akkor garantált a különleges képesség és a komor hangulat. Így meg sem lepődtem, amikor itt is ezt kaptam. Ugyanakkor sikerült elérnie, hogy olvasás közben eszembe se jusson az Anyám teremtményei vagy annak bármelyik szereplője, és ez nem kis dolog. Főként azért, mert az alapmotívumok hasonlóak, itt is egy különleges képességekkel rendelkező lány áll a középpontban, aki szenved attól a természetfeletti erőtől, amit birtokol. És igen, itt is látszólag élettelen tárgyakat tud megmozdítani, azokkal kommunikál. De ennyi, ennél több egyezés nincs is. És ez is csak utólag tűnt fel nekem. Szóval azt hiszem, elmondhatom, hogy a Szobortánc, bár magán viseli az írója kedvenc témájának jellemzőit, mégis képes újat hozni. Arról nem is beszélve, hogy ez egy sokkal jobban sikerült regény, mint az elődjei. Feszesebb a tempó, kidolgozottabbak a karakterek és több a titok. Szerelmi szálat pedig csak nyomokban tartalmaz.

A teljes bejegyzés itt olvasható.

„A sok szexi alfahímről szóló könyv után igazi felüdülés volt arról olvasni, hogy nem minden híres, jóképű, irányításmániás férfi álmaink lovagja”

A herceg fekete lovon érkezett című regényről újabb kritika született. Köszönjük szépen Katicának! 🙂

Néhány mondat a kedvenceink közül:

„A sok szexi alfahímről szóló könyv után igazi felüdülés volt arról olvasni, hogy nem minden híres, jóképű, irányításmániás férfi álmaink lovagja.”

„A regény nagy kérdése, hogy hol a határa annak, amit egy nő még kompromisszumra készen elviselhet, és hol válik egy kapcsolat csapdává, amiben a tét az önbecsülése és a testi épsége?”

„Valójában a könyv legizgalmasabb része számomra nem is a tettlegesség volt, hanem az oda vezető út. Sokan nem tudják, hogy nem csak az bűn, ha valakit megütnek, de már az is, ha lelkileg bántalmazzák. Ebben a regényben pedig megtalálható a lelki bántalmazás minden tünete.”

„…nagyon fontos, hogy egy-egy ilyen történet eljusson azokhoz, akiknek megerősítésre van szükségük, hogy egy ilyen kapcsolatból ki merjenek lépni.”

A teljes kritika itt olvasható.

V. Kiss Orsolya és az Ad Librum Kiadó csapata

“Egy icipicit meseszerű, egy csipetnyit fantasztikus, és nagyon, de nagyon romantikus.”

Újabb kritika jelent meg Krencz Nóra Megszámlálhatatlan című  fantasy regényéről. Köszönjük szépen Katicának, a Könyv Extrák bloggerének!

A regény kapott kedves szavakat és építő jellegű kritikát is.

Mutatjuk a kedvenc gondolatainkat:

“Egy icipicit meseszerű, egy csipetnyit fantasztikus, és nagyon, de nagyon romantikus. Krencz Nóra egy egészen egyedi történetet hozott össze, ami telis-tele van remek ötletekkel, ám sajnos, korántsem hibátlan, ezt pedig én sajnálom a legjobban.”

“Az alaptörténet izgalmas, a világ, amelyben játszódik, érdekes, így összességében nem volt rossz[.]”

“[…] azt gondolom, érdemes elolvasni ezt a regényt. Mivel egyébként nagyon szövevényes és izgalmas a történet. A főgonosz pedig nagyon, de nagyon gonosz és különleges. És mivel a vége igazán érdekesen alakult, ezért mindannak ellenére, hogy nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy tetszett ez a regény, kíváncsi vagyok a folytatásra!”

A teljes kritika itt érhető el.

Újabb kritika jelent meg az Anyám teremtményeiről!

A Könyv extrák blogon dicsérő kritika jelent meg Barczikay Lilla Anyám teremtményei című regényéről. A kritika itt olvasható. Köszönjük szépen Katicának! Hamarosan a Bátyám könnyeiről is elérhető lesz Katica kritikája.

A kedvenc részeink a kritikából:

„Génmódosított tinik, különös lények, és egy vérre menő csata! Ez vár rád, ha kézbe veszed Barczikay Lilla könyvét. Az Anyám teremtményeiben minden megvan, ami egy jó kis fantasyhez és egy romantikus YA-hez kell.”

„Előbb Nitát és Nicket ismerjük meg, majd kapunk melléjük jó néhány különleges és teljesen átlagos mellékszereplőt is. Akik aztán a későbbiekben mind szerves részévé válnak a történetnek. Ezek a karakterek pedig szépen árnyaltak, nem csak jók, vagy rosszak, hanem összetett személyiségek. Szerepük szerint pedig egyesek szerethetőek, mások pedig azért érkeznek a történetbe, hogy egy kissé megkavarják a dolgokat.”

„A különleges képességek pedig elképesztőek, és cseppet sem szokványosak.”

Nyereményjáték a Pusztító viharhoz

A Könyvvilág és a Könyv Extrák blogja készített egy klassz rejtvényt azoknak, akiket felcsigázott a Pusztító viharról írt két kritika (itt és itt).  A helyes megfejtők között egy példányt sorsolunk ki a regényből. A rejtvényhez nem kell ismerni a történetet! Hajrá, hajrá!
A felhívás szövege:
Könyvvilág blog és az Ad Librum Kiadó közreműködésével most megnyerhetitek tőlünk Jim Butcher – Pusztító vihar című könyvét!
Harry Dresden, a minden lében kanál varázsló, jó szokásához híven magára haragított néhány igazán veszélyes mágikus lényt. Szorult helyzetéből csak egy különleges bájital segítségével menekülhet meg, ám hűséges segítője, Bob a hozzávalók listáját ugyan megadta, azonban azt, hogy kiktől szerezheti be azokat, egy rejtvénybe rejtette. Mivel a varázslónak sürgősen szüksége van a főzetre, a ti segítségeteket kéri, hogy megfejtse Bob leírását. Természetesen nem kéri ingyen, a múlt hét folyamán ugyanis sikerült megbűvölnie az Ad Librum kiadó vezetőjét, hogy az egyik segítőnek felajánljon egy példányt Harry kalandjainak első részéből! Csupán négy napotok van kitölteni ezt a kérdőívet, és ily módon segíteni Harrynek a bájital elkészítésében. Amint éjfélt üt az óra július 28-án, a mágus sorsa beteljesedik, a nyertes pedig kisorsoltatik.
A kérdőívet ITT találjátok!

Újabb kritika a Pusztító viharról

A keddi kritika után most újabb recenzió jelent meg Jim Butcher Pusztító vihar című fantasy krimijéről. Köszönjük szépen Katicának!

A kritika ezekkel a szavakkal kezdődik:

„Ha azt gondolnád, hogy a Harry Potter után nincs új a nap alatt, legalábbis ami a mágiával foglalkozó fantasyket illeti, akkor olvasd el Jim Butcher Pusztító vihar című könyvét, ami izgalmas, pörgős, vicces és hihetetlenül addiktív… ”

 

További szemelvények:

„Hihetetlenül élveztem ezt a könyvet! Fergeteges volt a humora, a főszereplő szarkasztikus stílusa pedig kiemelte a többi hasonló könyv közül. Eleinte volt egy olyan érzésem, hogy Ilona Andrews Kate Daniels sorozatának a férfi főszereplős verzióját olvasom, de ez hamar elmúlt, szerencsére.”

„Ezek után nem is csodálkoztam azon, hogy egy kicsit jobban utána nézve a Dresden aktáknak, óriási rajongótábort találtam, sőt egy filmsorozatot, egy játékot és még egy képregénysorozatot is, amelyeket a könyvsorozat ihletett. ”

 

A teljes kritika itt olvasható el.

Akiknek felkeltette az érdeklődését ez a két vélemény, gyorsan nézzen még utána egy-két dolognak a könyvvel és az íróval kapcsolatban, mert a lányok hamarosan egy-egy rejtvénnyel jelentkeznek. Az első helyes megfejtő könyvnyereményt kap ajándékba!