Címke: recenzió

„…a történet megfogott, Janka érzelmi utazása pedig egyenesen lenyűgözött”

V. Kiss Orsolya A herceg fekete lovon érkezett című népszerű regényéről újabb kritika született, köszönjük szépen Beának!

Szemezgettünk a recenzió legjobb mondataiból:

„V. Kiss Orsolya nevét egyébként eddig még nem hallottam, így nem tudtam, mire számítsak. Mint kiderült nem kellett volna aggódnom, mert jól ír, a könyv nagyon olvasmányos, gördülékeny, jól lehet vele haladni, ráadásul a történet is érdekes és figyelemfelkeltő, hamar beszippant.”

„Ami nagyon megfogott a könyvben, az Janka érzéseinek, lelkivilágának leírása volt.”

„Nagyon jól érzékelteti vele és az olvasóival is az okokat, a bántalmazó tulajdonságait és eszközeit, és azt, hogy hogyan de legfőképpen miért viseli ezt el ezt egy bizonyos embertípus, amilyen Janka is.”

„…a történet megfogott, Janka érzelmi utazása pedig egyenesen lenyűgözött. Bátran ajánlom mindenkinek!”

A teljes kritika itt érhető el.

„Rengeteg kérdést érint, igazi gondolatébresztő, érzékenyítő könyv”

V. Kiss Orsolya regénye megint bloggerkézben járt. Köszönjük a kritikát Patríciának!

Most sem bírtunk ellenállni a kísértésnek, hogy szemezgessünk kicsit a legjobb mondatokból:

„A magyar irodalomban egyelőre még gyerekcipőben jár a domestic noir műfaja. E történetek központjában egy olyan – általában női – karakter áll, aki bántalmazó kapcsolatban él, bár sok esetben ez a bántalmazás inkább lelki természetű. V. Kiss Orsolya kisregénye egy hasonló problémával szembesíti főhősnőjét, Jankát.”

„A könyv terjedelméből ítélve, egy egyszerű chick litre számítottam. Ezt az első fejezetek némileg alá is támasztották. Janka a harmincas évei küszöbén, felszolgálói munkáját élete középpontjába helyező egyedülálló fiatal nő, aki bizony már izgatottan várja, hogy a nagy ő betoppanjon az életébe. Egyedülállóságára némileg nyomasztóan hat, hogy legjobb barátnői szinte mind elköteleződtek már.”

„Rengeteg kérdést érint, igazi gondolatébresztő, érzékenyítő könyv, ami a párkapcsolaton belüli bántalmazás, az áldozathibáztatás mellett olyan hétköznapi témákat is érint, mint a szingliség, az elköteleződéstől és az újrakezdéstől való félelem, a barátság vagy a felnőtt anya-lánya kapcsolat.”

A teljes recenzió itt olvasható.

„…nagyon örültem, hogy az írónő kifejezetten sok oldalt szentelt Janka „gyógyulásának” és felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire ragaszkodunk a mintáinkhoz a párkapcsolatainkban”

Újabb kritika jelent meg A herceg fekete lovon érkezett című regényről. Köszönjük szépen Annának!

Ízelítő a kritikából:

„Nagyon rövid könyvecskéről beszélünk, egy kisregényről, amelyben rohamtempóban halad a cselekmény. A szereplők egyszerűek, kissé idealizáltak, de pont ezért nagyon könnyen meg lehet őket szeretni.”

„…nagyon örültem, hogy az írónő kifejezetten sok oldalt szentelt Janka „gyógyulásának” és felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire ragaszkodunk a mintáinkhoz a párkapcsolatainkban is, és mennyi mindent képesek vagyunk eltűrni a látszat szeretetért és intimitásért cserébe. ”

„Ez tényleg egy olyan téma, amiről nagyon sokat kell beszélni, mert Magyarországon az asszonyok szoknyája még mindig túl sok mindent eltakar. Ahogy Janka története is, úgy minden más történet is sokat segít.”

V. Kiss Orsolya és az Ad Librum Kiadó csapata

Bizar kritika

Villax Richárd őszintén őrül az újabb Fanyűvők-kritikának.

„Fene a perverz mivoltomat, én is azok közé tartozom, akik szeretnek borzongani. E szenvedélyem kiélésében sokat segít a bizzarium.com! Így óriási örömet jelentett már maga a tény is, hogy írtak könyvemről.

Más kérdés, hogy ezúttal nyugalommal álltam neki a regényről szóló kritika tanulmányozásának. Idáig csak dicséretet és építő jellegű észrevételeket kaptam, előbb-utóbb valaki elveri rajtam a port – gondoltam. Ez a „porelverés” azonban nem most következett be. Így még jobb!

Ettől független gyakorló kritikusként én is vallom: a jó recenzió olyan, mint az ízletes étek. Nem szabad sziruposnak lennie, sőt kell bele egy kis ecet. Ha nincs, azt úgy hívják: piár. Vagy bátortalanság.

Dohoczki Máté írásában – nagyon helyesen – előkerül némi ejnye-bejnye, viszont azon a ponton a Mesterhez, Lőrincz L. Lászlóhoz vagyok hasonlítva – hát ez több, mint megtiszteltetés!

A kritika itt olvasható.”

„A hatalmas nagy piros pont a szerzőnek az írásért jár „

Mathew Vigo Rejtvény fekete-fehérben című krimije a napokban kapott egy kedves kritikát. Köszönjük szépen Noéminak! 🙂

Szemezgettünk a recenzió legjobb mondataiból:

„A hatalmas nagy piros pont a szerzőnek az írásért jár. ”

„Sokszor volt olyan, hogy észre sem vettem, de már 50 oldalt elolvastam és csak negyed óra telt el. Ilyen sokat ennyi idő alatt nagyon ritkán produkálok.”

„Borító : 5/5 – Élőben szebb, mint a képeken. Ahogy átvettem a könyvet, már az utcán fényképeztem le és küldtem el emberkéknek, hogy akkor most ők is csodálják.”

„Az Anikomment számomra a harmónia könyve volt: vidám és szomorú percekkel, mosolyra és könnyre fakasztó gondolatokkal”

Salánki Anikó novelláskötetéről olyan szép kritika jelent meg, hogy hirtelen nem is tudjuk, melyik mondatokat ragadjuk ki belőle, mert mindegyik dicsérő. Köszönjük szépen Patríciának, a Szembetűnő bloggerének.

„Hihetetlenül tetszett az a sokféle perspektíva, táj, hangulat és életkép, ami felbukkant a kötetben, főleg amiatt volt ez érdekes számomra, mert terjedelmét tekintve tényleg nyúlfarknyi könyvecskéről van szó.”

„Az elbeszélői stílus már a korábban említett részlet alapján is levett a lábamról: érzékeny, humoros, és minden mondata mögött ott van a szerző, a véleményével, meglátásaival együtt.”

„Az Anikomment számomra a harmónia könyve volt: vidám és szomorú percekkel, mosolyra és könnyre fakasztó gondolatokkal, történetekkel. Egy csodálatos séta, ami kikapcsolt, elgondolkodtatott, szórakoztatott. A témák kompozíciója okos szerkesztést sejtet, az elbeszélői stílus érzékeny és kifejező.”

„Nagyon tetszett a humor, irónia, ami átszőtte a történeteket, és (ha már komment) kifejezetten mókás volt, mikor egy-egy szarkasztikus megjegyzésben felbukkant az internetes trollok világa is – lehet ezt a direkt bántás szándéka nélkül, okosan is művelni (és – nem mellékesen – sokkal szórakoztatóbb is). Az Anikommentnek ott a helye az éjjeliszekrényen, hogy egy nehéz nap után mazsolázzunk történetei között.”

A teljes recenzió itt olvasható.

„Az idei év egy nagyon jó könyve volt a Megszámlálhatatlan, amit szívesen elolvasok bármikor újra”

A Megszámlálhatatlan ismét kedvező kritikát kapott. Köszönjük szépen Noéminek!

Szemezgettünk a szívünknek legkedvesebb mondatokból:

„Az egyik [pozitívum] a főszereplő fiúnk. Imádtam a karakterét. Nem az a tipikus YA hősszerelmes szereplő, mégis nagyon szerethető és érdekes jelleme van. Üde színfolt, mind a könyvben, mind a YA férfi főszereplői között is.”

„Az első perctől fogva csak úgy faltam a lapokat és magába szippantott az egész.”

„A világa elég egyedi és mindennel együtt érdekes is, valamint karakterek szerethetőek. Nagyon erős a kezdése, és folyamatosan fenntartja az ember kíváncsiságát.”

„Az idei év egy nagyon jó könyve volt a Megszámlálhatatlan, amit szívesen elolvasok bármikor újra.”

A teljes recenzió itt érhető el.

„Érdekes élmény volt egy ennyire rátelepedő kapcsolatban élő nő mindennapjairól olvasni”

Megjelent az első kritika V. Kiss Orsolya regényéről, A herceg fekete lovon érkezettről! Köszönjük szépen a Hagyjatok! Olvasok! bloggerének! 🙂

Kedvenc részeink a recenzióból:

Érdekes, amikor egy történet azzal foglalkozik, hogy mi történik, amikor egy hétköznapi nőt vagy férfit valaki kiemel a mindennapjaiból, hogy a híresek (párjának az) életét élje!”

Tetszett, hogy voltaképpen megismerjük Jankát, az ügyes pincérnőt, aztán eltöltünk vele egy évet. Vele vagyunk a boldogtalan szingliségben, a párra találásakor, a szerelmes hetekben, a szomorú hónapokban, a depressziós időszakában és a talpra állását is nyomon követjük.”

„Nagyon magyar a történet hangvétele és a párbeszédek stílusa, bármelyik kávézóba beülve hasonló beszélgetésekbe botlik az ember. Reálisnak tartom azt, ahogy Janka a barátnőivel kitárgyalt mindent, ahogy alkalomadtán elhanyagolta őket Dávid miatt és hogy végső soron mégis ott voltak egymásnak hárman.”

„Érdekes élmény volt egy ennyire rátelepedő kapcsolatban élő nő mindennapjairól olvasni és kicsit jobban rálátni a témára.”

A teljes szöveg itt olvasható el.

„Ha egy sorozatnak nekiállok, valahogy minden kötettel egyre többet várok tőle”

Mandi nem lógatta a lábát, íme a második kritikája Barczikay Lilla sorozatának folytatásáról, a Bátyám könnyeiről. Köszönjük szépen az őszinte véleményed!

Szemelvények a recenzióból:

„… ezt a részt már egy az egyben a gördülékeny stílus viszi el a hátán.”

„Tetszik, hogy az írónő nem fél hozzányúlni a karakterekhez. Aki útban van, fogja, és kezébe ad egy hullazsákot, hogy a sztori végére biztosan föld alá kerüljön.”

„Vannak, akiknek a regény jön be, de egy ilyen stílust, amit nem igazán tudnak kihasználni regényformában, lehet, hogy novelláskötetnél érdemesebb lenne kamatoztatni.”

„Lillát érdemes magyar írónőnek tartom, akitől szeretnék még hasonlóan kiemelkedő történeteket olvasni”

A Bátyám könnyei ismét sikert aratott. Ezúttal Evelin, a My Relationship with Books bloggere írt róla pozitív kritikát, mely itt olvasható.

Köszönjük szépen!

A teljesség igénye nélkül néhány gondolat Evelintől:

„Lillát érdemes magyar írónőnek tartom, akitől szeretnék még hasonlóan kiemelkedő történeteket olvasni.”

„A 7. fejezettől kezdve megkaptam azt a színvonalat, amit az első részben már úgy megszoktam. Pörgős volt, izgalmas, akciódús és akarva-akaratlanul, de észrevettem, hogy mélyebb hangvételű, mint az elődje.”

„A történet alakulásával kapcsolatban csak pozitívan tudok nyilatkozni, hiszen semmi kivetnivaló nem volt benne, sőt… sokkal izgalmasabb jeleneteket kaptam, mint amire ténylegesen számítottam.
A rejtély faktor az egész mű ideje alatt jelen volt.”

„Az egyik legjobb magyar fantasy, amit mostanában olvastam. Nem sok magyar fantasy fog meg, de ennek sikerült, ami csakis Lilla érdeme.”