Címke: vámpír

“Lillát érdemes magyar írónőnek tartom, akitől szeretnék még hasonlóan kiemelkedő történeteket olvasni”

A Bátyám könnyei ismét sikert aratott. Ezúttal Evelin, a My Relationship with Books bloggere írt róla pozitív kritikát, mely itt olvasható.

Köszönjük szépen!

A teljesség igénye nélkül néhány gondolat Evelintől:

“Lillát érdemes magyar írónőnek tartom, akitől szeretnék még hasonlóan kiemelkedő történeteket olvasni.”

“A 7. fejezettől kezdve megkaptam azt a színvonalat, amit az első részben már úgy megszoktam. Pörgős volt, izgalmas, akciódús és akarva-akaratlanul, de észrevettem, hogy mélyebb hangvételű, mint az elődje.”

“A történet alakulásával kapcsolatban csak pozitívan tudok nyilatkozni, hiszen semmi kivetnivaló nem volt benne, sőt… sokkal izgalmasabb jeleneteket kaptam, mint amire ténylegesen számítottam.
A rejtély faktor az egész mű ideje alatt jelen volt.”

“Az egyik legjobb magyar fantasy, amit mostanában olvastam. Nem sok magyar fantasy fog meg, de ennek sikerült, ami csakis Lilla érdeme.”

Halloweeni őrület

Barczikay Lilla beadta a derekát, és elmegy egy halloweeni buliba, annak ellenére, hogy a jelmeze nem lett túl fantáziadús, pedig egy ideig ragaszkodott elrugaszkodott ötleteihez. Lilla e heti bejegyzése itt olvasható.

“Ami a készülődést illeti, két hete zsongok folyamatosan. Valami kreatív jelmezt akartam, de hiába, semmi használható nem jutott eszembe. Gyakori hibám, hogy amikor egy nagy durranással akarok előrukkolni, az ötleteim átlépik a megvalósíthatóság határát. Pontosabban átrepülnek felette és jó darabig meg sem állnak. A használható elképzelésekhez pedig vagy pénz kell, vagy a kutyám. Akit ugyebár nem kellene az egyetem zsúfolt pincéjébe vinni, aztán elé rakni egy korsó sört. Ennél a pontnál mondtam le a buliról, ahogy egyébként mindig teszem. Majd miután, ahogy említettem, külső sugallatra átléptem elkeseredettségemen, lejjebb adtam az igényeimből.”

Rejtélyes szereplők – Barczikay Lilla írása

Barczikay Lillát egy hűséges rajongó emlékeztette, hogy az Anyám teremtményei néhány szereplője előtörténetéről nem tudunk semmit. Lilla gyorsan pótolja a lemaradást.

Az írónő posztja honlapján olvasható. Látogasson el ide a kulisszatitkokért.

Mit csinálsz, amikor nem jön az ihlet?

Barczikay Lilla, az Ad Librum szerzője beszámol arról, hogy mit tesz akkor, amikor egyszerűen képtelen nekikezdeni az írásnak.

Ez a negyedik leggyakoribb kérdés rögtön a „Mióta írsz?”, „Miről szól?” és „Te tényleg írtál egy könyvet???” után.

Kár, hogy fel kell tenni ezt a kérdést, és kiábrándító, hogy nem felelhetem meg – bár velem ez nem szokott előfordulni. Annyi gyönyörű dolog vesz minket körül, amiből ihletet meríthetnénk, ami bearanyozhatná bármelyik pillanatot. Mégis vannak olyan napok, amikor semmi sem tud tartós mosolyt csalni az arcunkra, vagy egy értelmes gondolatot formálni a fejünkben, aminek hatására munkához látunk.

És hogy mit csinálok az ilyen napokon? Addig húzom az időt, ameddig csak lehet. Ilyenkor nem csak eszembe jutnak az elintéznivalók, de hirtelen érdekelnek is, mosni kezdek, takarítok, rendet rakok. Csupa hasznos dolog, amitől úgy érzem, volt értelme felkelnem reggel. De mindig rájövök, hogy nem húzhatom az időt örökké. Megunom a takarítást, és a fél órás pihiszünet is kezd kínossá válni a harmadik óra elteltével… Nagy nehezen előveszem a gépem, emberfeletti önuralmat tanúsítva nem nyitok meg egy árva internetes oldalt se… Na jó, talán néhányat, de röpke húsz perc múlva összeszedem magam, és minden ablakot bezárok. Azért ez is valami!

Aztán betölti a képernyőt a szövegszerkesztő. A kurzor idegesen pattog az üres lap tetején.

Két választásom van: megnyitom, amit tegnap félbehagytam, elolvasom, itt-ott belejavítok. Aztán új sort kezdek. Ülök a képernyőt bámulva, ujjaimmal az asztalon dobolva, és minduntalan azon kapom magam, hogy elkalandoztak a gondolataim, hogy énekelek, esetleg már fel is álltam az asztaltól, mert halaszthatatlan vágyat érzek, hogy teát csináljak vagy megnézzek egy filmet. Ezzel a stratégiával nagyjából annyit szoktam elérni, hogy több órás szenvedéssel végül kisajtolok magamból fél oldalt, jó esetben (egy kevésbé rossz napon) kettőt, aminek a nagy részét másnap úgyis kitörlöm. Tehát az egésznek semmi értelme.

Nem gondolok ilyenkor arra, hogy egy napra félre kéne rakni mindent? De igen. Percenként megfordul a fejemben. De a sokadik ilyen ihletmentes nap után egyszerűen nem tehetem. Amikor leesel a lóról, vissza kell ülni. Akkor is, ha semmi kedved hozzá. Akkor is, ha kismillió dolgot fel tudnál sorolni, amit szívesebben tennél. Akkor is, ha úgy érzed, nem megy, és nem kellene erőltetni. Mert ha akkor nem ülsz vissza, talán sose fogsz.

Úgyhogy ilyenkor, ha nem fűlik a fogam az első verzióhoz, a másodikat választom, és írok fél oldalt azokról a napokról, amikor nem tudok írni. Ez pedig gyorsan megold minden problémát.

10 dolog, amit nem tudtál az Anyám teremtményeiről

Barczikay Lilla , az Ad Librum Kiadó írója felfedi első regényének kulisszatitkait, melyeket még senkinek nem mesélt el.

  1. Derek nem Derek. Mármint nem eredetileg. Egészen a korrektúráig Nitáék nevelőapját Ricknek hívták. Végül azért változtattuk meg, mert túlságosan hasonlít a Nickre, könnyű volt őket összekeverni. Én a mai napig Ricknek hívom, ami kellemetlen, hiszen rajtam kívül senki nem tudja, kiről beszélek.
  2. A cím mind a két könyv esetében az utolsó lépések egyike volt. Odáig (és családon belül gyakran azóta is) a fájlnevén emlegettük a két könyvet: Xxx és Thx-ként. Elsőre talán furcsán hangzik, de igazából praktikus, hiszen gyorsabb és egyszerűbb kimondani, mint bármilyen ideiglenes címet. Ráadásul társaságban említve úgy hangzik, mintha valami titkos, fedőnevet viselő dologról lenne szó… Azt hiszem, nem kéne annyi detektíves sorozatot néznem.
  3. Kezdetben sorszámozni akartam a szereplőket: az első hárpia a legszelídebb, az utolsó a legkegyetlenebb. Aztán ez szerencsére a háttérbe vonult, ahogy rájöttem mennyire felesleges és komplikált. Az olvasónak bőven elég azt a rengeteg nevet számon tartani.
  4. Az alapötlet Nita képessége volt. Egy lány, akihez beszélnek a tárgyak, és mindent elmondanak neki. E köré a képesség köré építettem fel az egész történetet.
  5. A többieknél először a neveket választottam ki, utána ezekhez kapcsoltam a képességüket. Mint valami egyedi asszociációs játék…
  6. Iskolai kiközösítés „based on a true story”. Nekem is volt alkalmam megtapasztalni, részben ezért is írtam bele a könyvbe. Nitáék pont úgy kezelték a többiek rosszindulatát, ahogy annak idején én szerettem volna.
  7. Megan az egyetlen (emberi) szereplőm, aki megkapta egy volt ismerősöm néhány jellemvonását. Azért csak néhányat, mert időközben az illető kilépett az életünkből. Ez az oka annak is, hogy Megan már az első könyv végén távozik a történetből. Nem akartam, hogy akár engem, akár a szereplőket tovább kísértse. Eredetileg úgy terveztem, hogy ő marad talpon a legvégéig, és Nita számol le vele, de ez a drámai lépés időközben feleslegessé vált. És nem írtam bele, de azért remélem, érezhetően ott lebeg minden mondat felett, hogy „szerencsére”.
  8. Az első könyv végén Nitáék nem gondolnak az egyedüllét veszélyeire, mert az átéltek után, ismerős környezetben eszükbe sem jut, hogy még bármi baj történhet. Az éjszaka feldolgozhatatlan és felfoghatatlan eseményei után senki nem hibáztatja őket. Valójában azonban azért nem gondoltak rá, mert nekem sem jutott eszembe. És mielőtt megköveznétek, hozzátenném, hogy senki másnak sem, aki a kiadás előtt olvasta el a könyvet. Sőt, lefogadom, hogy az olvasók közül sem mindenkinek tűnik fel! Így nem is olyan vészes hiba és végül jól sült el. Sosem akartam őket örökre megfosztani a magánytól.
  9. Amikor kimentették Maggie-t a várból, még nem gondoltam, hogy életben fog maradni. Végül azért Maddy halt meg helyette, mert a dolgok alakulása közben rájöttem, hogy csak ez jelent elég nagy pofont Theodorának, hogy normális stílusra váltson, és a csapat igazi tagjává válhasson. Nagyjából úgy, ahogy Vivnél.
  10. Semmit nem tudtam Alexről a színrelépése pillanatáig, így a férfi ijesztő külseje ugyanolyan újdonság volt számomra, mint Nitáék számára. Előtte Alex nekem is csak egy név volt egy sötét ígérettel, de arc nélkül.

+1 Nick nem lehet szerelmes. Volt egy olyan gondolatom, hogy az anyjuk kísérleteinek eredményeként képtelen rá, de végül feleslegesnek láttam túlbonyolítani a dolgot. Nick nem lehet szerelmes, mert csak Nitával törődik, a húga érdekét önmaga elé helyezi. Ezen kívül azért sem lehet az, mert a csapat egyik lány tagja sem illik hozzá, egy idegen pedig soha nem lehet teljes értékű tagja a családjuknak, hiszen sosem értené meg az életüket és az elveiket. Ha pedig Nick nem lehet szerelmes, akkor mindig is Nita marad számára a legfontosabb. A lány sosem hagyná őt magára, így viszont nem élheti Dylannel azt az életet, amit megérdemel. Ez az oka annak, hogy a történet úgy ért véget, ahogy. Spoiler nélkül csak ennyit mondhatok.

Megjelent a Bátyám könnyei

Az Ad Librum kiadásában folytatódik Barczikay Lilla ifjúsági fantasy sorozata. A szerző, amint túléli az érettségijét, a könyvhéten is dedikál, ahol a 21-es pavilonban folyamatosan kapható a könyv.