A napokban rábukkantunk Vida Gusztáv egy 2005-ös írására, mely a Vadaszat.net oldalon jelent meg.
Álljon most itt az első néhány bekezdés, a teljes vadásztörténetet a fenti linken lehet elolvasni.
„… a világ egy kicsinyt olyan, mint amit elhiszünk belőle .
Nem is tudom, melyik a mélyebb ösztön? Egyidős tán. Fajfenntartás, zsákmány. Örökös, örökölt gén. Ma már másképp hívjuk, szelídebben: Szerelem és Vadászat…
Véletlenül akadt a kezembe
.
Nem tudom egészen elmondani.
Egy percre azt is sajnáltam, hogy nem férfinak születtem. Az erdő miatt, a vadak miatt. A vadászat miatt. Titkát, így nekem még kevésbé adja. Mégis befogad. Csodaerdő.
Valamit megértettem mélyen s váratlanul az erdőből. Belém jött a tudás, s a vágy is egy időben. Mintha ezzel születne mindenki, csak a város közben lezárja szemeinket. Valami igazi jó történt most velem.
Az erdőt vágyom Vajka, az erdőt, a sűrűt amelyet jártunk. A vadat, az ősotthont kívánom, a kíméletlen öntörvényeit, hogy hideg, sötét, büszke. Az állatokat akarom. S minden lényét és virágát.”
