Nagy port kavart Domszky László könyve

A Life.hu újabb cikket közölt Domszky László Férfiműszak című könyve kapcsán. A molesztálási ügyhöz ezúttal férfiak is hozzászóltak. 


A könyv ezen fejezetét nyáron rögzítettem, amikor a molesztálási botrányról még csak sejteni sem lehetett” – kezdte Domszky, majd hozzátette, döbbenten hallgatta már akkor is, hogyan esett áldozatul egy 17 éves srác a kiszolgáltatott helyzetnek. „Alanyom – nevezzük Olivérnek – megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor kihasználva adottságait – helyes arcát és kidolgozott felsőtestét – munkát remélve több modellügynökséghez jelentkezett. Egy női keresztnevű facebook-álprofil bombázni kezdte levelekkel.

A teljes cikk itt olvasható. A Férfiműszak tényfeltáró riportkönyv arról, hogyan csábítja el a pénz az – akár heteró – fiúkat, hogy meleg luxusprostivá váljanak, és kiszolgálják a klienseik aberrációit. A könyvről itt tudhat meg többet.

Részlet a Proliregényből

A Könyv Guru e heti ízelítőjében Naszvadi József Proliregényébe olvashatnak bele. A szerzővel készült interjút pedig itt olvashatják.


Az első kimenő

Nem merek dátumot írni. Hogy miért, az majd kiderül – vagy nem. Azon a napon az ötödik század adta az őrséget, reggel hat órakor volt a váltás, de egy órával korábban az ügyeletes tiszt – meg sem várta a szabályos jelentkezéseket – bejött az őrség tartózkodó helyiségébe, megállt a terem közepén és egy kicsit kapkodva beszélni kezdett:

– Kinek van már a zsebében az eltávozási engedély?

Hárman jelentkeztünk, akik éppen pihenőben voltunk, de volt egy negyedik is, aki kint volt, elég messze, a raktáraknál.

– Arra már nincs idő. Jól figyeljenek rám: Sztálin meghalt, de még fél órám van, hogy jelentsem. Ha el akarnak menni, ezalatt a fél óra alatt át kell öltözniük és elhagyni a laktanyát, mert utána itt olyan összetartás lesz, hogy senki nem mehet sehova. Magukon múlik, milyen gyorsak és ügyesek. Az állomásra csak akkor menjenek, ha már bent van a vonat. A hatórásit még elérhetik, ha jól kilépnek, csak össze ne fussanak a VÁPpal, mert akkor minden hiába.

Azt hiszem, soha olyan gyorsan nem öltöztünk, nem meneteltünk, mint akkor, a majdnem-szökéskor, csak akkor nyugodtunk meg, amikor megmozdult alattunk a vonat. Angyal hadnagy – tényleg így hívták – nagyon bátor volt, hogy ezt meg merte tenni, nem is felejtettem el a nevét. A Csatári főhadnagy soha nem lett volna képes erre, bár nagyon tiszteltük, de ő sokkal katonásabb katona volt, hogy ilyenre szánja el magát. Talán még hadbíróság elé is állították volna, olyan szigorú szabályokat szegett meg ez a tényleg Angyal hadnagy. Mikor kilihegtük magunkat, váltottunk pár dicsérő szót róla, de most – akkor – vitt bennünket a vonat hazafelé, és csak két nap múlva kellett visszajönnünk, ami nagyon hosszú időnek tűnt.

A teljes részlet itt olvasható.

Az M1 vendége volt Gelsei Bernadett

Az M1 Ma este című műsorában Gelsei Bernadettel beszélgettek új könyvéről. Az addiktológus nő szerint összefüggés lehet a szenvedélybetegség és a szerelmi háromszögek között.


A hűtlen, a megcsalt és a szerető című könyve ezt a témát járja körül. Elemezve mindhárom fél nézőpontját, és segítve őket, hogyan változtassanak helyzetükön.

A teljes műsor itt látható.

Őszintén a férfiprostik világáról

A Life.hu interjút készített Domszky Lászlóval.  A polgári foglalkozása szerint újságíró férfit nem csak a munkájáról, de új könyvéről is kérdezték. 


– Először dolgoztál fel egy témát könyv formájában. Hogyan jött a Férfiműszak ötlete?

-Amikor témát választottam, sokan igyekeztek eltántorítani attól, hogy a férfiprostik világát mutassam be. De ahogy belemélyedtem a témába, egyre izgalmasabb dolgokat sikerült a felszínre hozni. Rántódott is a lepel. Jöttek a prostik. De nem a nők, róluk havonta ír valaki könyvet. Hanem a fiúk. Egy eddig még fel nem tárt világ a maga őszinteségével, de nem trágárságával, a maga gazdagságával és a maga drámájával, hiszen nincsen ebben semmi vidámság.

 

A teljes cikk itt olvasható.

A Férfiműszakról a Borsonline-on

A napokban jelent meg egy cikk a Borsonline-on, ahol Domszky Lászlót kérdezték nemrégiben megjelent könyvéről a Férfiműszakról. 


„Nyers őszinteséggel rántja le a leplet Domszky László író a testüket áruba bocsátó férfiak világáról. Veszélyes, erőszakkal és perverzióval teli élet ez – magyar férfi prostik vallanak a rideg valóságról.”

 

A teljes cikk itt olvasható.

Kritika – Üsd ki a pánikod!

Újabb kritikát kaptunk Nagy Judit Üsd ki a pánikod! című könyvéről. Ezúttal Coffee A másik világ bloggere írt véleményt.


„Komoly a téma, habár sokan a lelki eredetű problémákat nem tekintik valódi betegségnek – sajnos. Jókor talált rám ez a könyv, ugyanis a pánikbetegség mostanában több szinten is előfordul a környezetemben, életemben.
Azt tapasztalom, hogy a pánikbetegeknél nagy vízválasztó, ha hirtelen változás történik az életükben, s legtöbbször úgy látom, hogy ez a változás a gyermek születése és az azzal járó otthon töltött idő – vagy lehet, hogy az élethelyzetemből adódóan csak én mozgok most ezekben a közegekben túl sokszor. Az ember megszokja, hogy egyedül van, nem kell foglalkoznia semmivel, nem kell megfelelni senkinek. Egészen addig, míg nem megy újra közösségbe… Nálam ekkor változott meg valami, görcsben volt a gyomrom, ahányszor elhívtak minket valahová, vagy programunk volt rokonokkal, barátokkal. ”

„Nagy Judit apró részleteire bontja  a pánikbetegséget, s ezen részletekkel külön-külön foglalkozva igyekszik tanácsot adni olvasóinak. Ír a pánik fajtáiról, a kialakulásának lehetséges okairól. Olvashattam arról, hogy egy kezdő pánikos milyen baklövéseket követ el, amint tudatára ébred, hogy bizony ő pánikbeteg. Az írónő külön fejezetet szán a gyógyszeres kezelés elleni küzdelmének, hiszen ő már tapasztalta, hogy a bogyók nem segítenek, inkább ártanak, s helyette feltárja olvasói előtt a lehetséges megoldásokat, a pozitív hozzáállás jótékony hatását, beszél a célok kitűzéséről, s arról, hogy akik úgy érzik, nem rettennek meg a legrosszabbtól sem, milyen módszerrel győzhetnek a leghamarabb ellenségük, a pánikbetegség ellen.”

A teljes bejegyzés itt olvasható.

Megjelent!-Megszámlálhatatlan 2.

Alig egy hónapja jelent meg Krencz Nóra új könyve, a Megszámlálhatatlan második része, A hófehér másvilág címmel. A szerzővel a Könyv Guru készített interjút. Most pedig a várva várt új részbe is beleolvashatnak.


(1. fejezet, részlet)

Célirányosan indultam el a folyosón, Cora alig bírt lépést tartani velem.

– Mi a fenét találtál ki? – kérdezte, de én nem akartam még elmondani neki, hadd izguljon.
Az északi szárny egy félreeső zugába értünk, ahová soha nem jött senki. Épp ezért csodálkoztam, amikor egyik nap megláttam itt Lyrát, egy rongyokba csavart csomaggal a kezében.

– Követtem – meséltem Corának, amikor elértük azt a keskeny lépcsőt, ahol Lyra annak idején felment. – Furcsálltam a dolgot, és azt is, hogy még sosem jutott eszünkbe felmenni ide. Hiszen ez egy elzárt rész, nyilván titkos is, mi meg szeretjük a titkokat, nem igaz?–Cinkosan mosolyogtam rá, ő pedig egyetértően kivillantotta hófehér fogsorát. Izgatottan a lépcső irányába nézett, majd hátrapillantott, hogy van-e valaki a közelünkben.

Megnyugtattam.

– Ide tényleg soha nem jön senki. Menjünk!
Lassan fellépdeltünk a lépcsőn, én mentem elöl, Cora utánam. Egy idő után csukott ajtóval találtuk szembe magunkat.

– Zárva? – kérdezte Cora a hátam mögött.

– Gondolom, igen, hisz olyasmi van bent, amiről senki sem

akarja, hogy kide… – Nem volt alkalmam végigmondani, mert ekkor Cora előrenyújtotta mellettem a kezét és lenyomta a kilincset. Az ajtó kinyílt.

– Nézzük meg! – rikkantotta lelkesen.

A Könyv Guru-n megjelent teljes részlet itt olvasható.

Őszintén hazudva – részlet

Örömmel mutatjuk be George Hannmer Őszintén hazudva című novelláskötetét! Rövid történetek főleg férfi és nő viszonyáról, katonaságról és a tetoválások miértjeiről.


Tenyerembe ölelem tenyered

– Mondd!

– Semmi, semmi…

– No!

– Neeem, semmi. Tényleg.

– Te tudod.

– …

Amikor megszólítottál, tudtad, amikor én válaszolgattam neked, én is tudtam, hogy te tudod: megőrülök érted.

Aztán csak nézem a hajad, a szemed, a pofid, a kezed, mindened. Messze van az illatod. Elmerengek azon, milyen lenne, ha csak úgy egyszerűen csendben odalépnék hozzád, megsimogatnám a kezed, és belenéznék a szemedbe. Hosszan.

Olyan finomak a mozdulataid. Törékeny vagy. Nálad tizennyolc körül megállt az idő? Nem vagy enyém, nem ér.

Hm. Inged legfelső gombja velem van. Kiszabadította magát. Kebled bőre azt üzeni a világnak: illatos vagyok! A nyakam teszem rá, hogy kínosan ügyelsz a toalettedre, amióta élsz. (Ejnye! Nem illik ilyenekről álmodozni.)

De jó lenne melléd ülni! Nem merek. Megállt az idő. Felváltva gondolok a kezedre. Bal, jobb, jobb, bal… Elképzelem, ahogy minden millimétert végigpásztázok, simogatok. Ezt az utat járom be szememmel. Szépek vagytok. Minden porcikád szép. Mindenedet szeretem. Most még könnyű nekem ilyet mondani.

Gyönyörű szemed van. Köszönöm, hogy belenézhetek. Angyalnak tűnsz. Mondd, mit csinálsz itt a földön? Ha jönnél felém, pont annyi szövet lenne sok rajtad, amennyit viselnél, de amit láthatnék belőled, azt úgy köszönném, ahogy vagy: örömmel. (De jó lenne hozzád érni! Nem merek.) Legszívesebben óvatosan belefűzném ujjaim a hajadba. Lágyan masszíroznám a nyakad és még, még és még.

Na, jó! Összeszedem minden bátorságomat… és már ott is vagyok… és hirtelen határozottsággal leülök melléd. Szorosan melléd. Szilvakék paradicsomos a ruhád mintája. Elkönyvelheted, hogy mondanám, ha merném, hogy

 írnék hozzád, ha tehetném. Neked.

Felriadsz gondolataidból, s kérdőn rám emeled a tekinteted.

Válaszul elindul feléd a kezem, majd tenyerembe ölelem

tenyered.

Szabadon zárnak össze ujjaink.

További részletek itt olvashatók.

Olvasnivaló – Hogyan éljük túl a küzdelmet a terhességért?

Ó. G. Marianna Hogyan éljük túl a küzdelmet a terhességért? című könyvéből hoztunk részletet. Az írónő a kötetben elmeséli, hogyan vette fel a harcot a meddőséggel. Mit tehet egy nő ebben az elkeseredett helyzetben? Hogyan éli meg érzelmileg ezt a megterhelő szituációt?


A felismerés, hogy gyereket akarok

Megismered Őt. Ő is megismer. Szerencsés esetben ez nem akadályozza meg abban, hogy beléd szeressen. Beléd szeret. Papíron, vagy papír nélkül, de működik a kapcsolatotok. Boldogok vagytok együtt, szeretnétek továbblépni, mélyíteni a kapcsolaton. A kapcsolatépítés első igazán komoly szakasza az, amikor beköltöznek az első állatok. Tollas, szőrös, nyálkás – mindegy, mifélék. Csak szeretgetni lehessen őket, gondoskodni lehessen róluk, törődni velük. És szeretni, dédelgetni őket. Közös programmá avanzsál egy egyszerű etetés, takarítás. Mert gondoskodni jó! És ott a menekülési út is: ha mégsem válna be a partner valami miatt, akkor a jobb később, mint soha elv alapján egy állat könnyebben éli át a „válási procedúrát”, utána pedig kisebb a járulékos teher, ha egyedülállóként kell tovább gondoskodnunk róla. De mi van akkor, ha a közös állat megjelenése kideríti a partneredről, hogy tulajdonképp megbízható, szerető, gondoskodó társ, tele gyengédséggel? Nos, ekkor kérlelhetetlenül megszületik a felismerés: Ő egy tökéletes APA lenne.

A teljes részlet itt olvasható.

Magamon kívül – kritika

Új kritika jelent meg Pauer Emánuel Magamon kívül című könyvéről a Kritizátoron.


„Ahogy azt már korábban írtam, a Magamon kívül nem fogja mindenki tetszését elnyerni. A nyomasztó hangulat és a nehéz mondanivaló eltántoríthat egyeseket, de akik kitartanak a névtelen férfi mellett a történet végéig, egy olyan élménnyel lesznek gazdagabbak, amihez hasonlót régen nyújtott már kortárs magyar regény. Kíváncsian várom ezek után, hogy Pauer Emánuel miről fog írni legközelebb.”

A teljes cikk itt olvasható.

Az Ad Librum Kiadó és kiadói csoport honlapja