Címke: Krencz Nóra

New Orleans-i lányok – Jennifer

Ezen a héten a New Orleans-i lányok közül Krencz Nóra kedvenc szereplője van soron: a vadóc Jennifer. Fogadjátok sok szeretettel a történetét.

„A fiú nem bántódott meg, és eszében sem volt válaszolni a lánynak. Egy „szia, akkor szombaton” kíséretében beszállt a kocsiba, megfordult, és a visszapillantó tükörben Jennifer dühös tekintetét nézte, amíg el nem tűnt a szeme elől.

Majd pofonnal törlöm le a képéről azt az önelégült vigyort!”– gondolta Jennifer, miközben felvánszorgott a szobájába. Lefeküdt az ágyra, s akkor már egész máson morfondírozott.

Tulajdonképpen miért ilyen elutasító mindig, ha egy fiú közelít hozzá? Szegény Edet kétszer is kikosarazta, pedig biztosan sokáig tartott, amíg kiderítette, hol lakik. Lehet, hogy tudat alatt élvezi, ha harcolnak érte, vagy tényleg nyűgnek érzi a férfiakat.”

New Orleans-i lányok – Fatime

Krencz Nóra ezen a héten újabb részletet hozott a New Orleans-i lányokból szerzői oldalára.

„Timy a koncert után Lawreynál aludt, és vasárnap is csak késő este ment haza. Halkan beosont a házba, de anyja még nem feküdt le. A kanapén ült, és szótlanul meredt maga elé.

– Szia!

– Miért csak most jöttél haza? – nézett fel Donna.

– Felnőtt nő vagyok. Azt hiszem, nem kell már beszámolnom arról, hogy mikor mit teszek. Úgysem leszek már itt sokáig. A papa hol van?

– Kettőt találhatsz.

– Értem. Akkor jó éjszakát!

– Várj egy kicsit! – Donna könyörgőre fogta. – Beszélgessünk!

– Beszélgessünk? Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kérted ezt tőlem. Egyszer sem. Miért? Mert nem érdekeltelek. Mi változott? Ja, igen, az, hogy a papa el akar válni, és félsz, hogy nem lesz senkid, akinek a vérét szívhatod. Ha másképp álltál volna hozzánk, akkor most lenne férjed és lányod is.

– Kérlek, kicsim! Nem akarlak elveszíteni.

Timy nem tudta, mit válaszoljon.

– Jó éjszakát! – mondta, és felment a szobájába.

Anyja utolsó mondata őszintén hangzott. Sajnálatot érzett iránta, de mégis érzéketlenül ott hagyta, mert képtelen volt túltenni magát az elmúlt éveken, amiket gyakorlatilag az anyja figyelme nélkül töltött el. Most mégis úgy érezte, hogy ha a szülei el is válnak, nem utasíthatja el őt, és adnia kell egy utolsó lehetőséget a kapcsolatuknak.”

New Orleans-i lányok – Mary

A kedves Olvasók most beleolvashatnak Krencz Nóra első történetének, szárnypróbálgatásának egy részletébe, amelynek a New Orleans-i lányok címet adta. A történet Nóra szerzői oldalán érhető el.

„A hétköznapok nem teltek túl kellemesen, hiszen Mary és az apja, Martin kapcsolata egyre feszültebbé vált. A szombat estéket Mary minden héten a kis kocsmában töltötte Jackkel, hogy legalább egy éjszakára elfelejthesse Leslie-t. Amíg a fiúval és a barátnőivel volt, nem nyomasztotta az otthoni légkör.

Jackkel minden koncert után kettesben maradtak. A fiú nagyon figyelmes volt, és kedvessége bizalmat ébresztett Maryben. Az érzelmeik hétről hétre egyre jobban elmélyültek, egész addig, míg a lánynak be kellett vallania magának, hogy bizony szerelmes. Jack szintén szerette őt, így amikor ez tudatosult bennük, belátták, hogy a kapcsolatuk kinőtte a szombat esti bulikat. Már hétköznaponként is találkoztak, s miután Mary óráinak vége lett, együtt sétáltak New Orleansban.”

Hegyek között, völgyek között…

„Már az első alkalom is nagyon különleges volt, hiszen ugyanebben az évben a Günster-vízesésnél kérték meg a kezemet, ami egy igazi meglepetésnek számított. […] lányos zavaromban végül azt találtam mondani, hogy: „Hol a kandikamera?” Utána persze igent mondtam neki. : )” – Krencz Nóra ilyen és ehhez hasonló történetekbe avatja be olvasóit ezen a héten.

„Mi másról írhatnék nektek a héten? Jelenleg ez a legaktuálisabb téma, ugyanis miközben ti ezt a bejegyzést olvassátok, én épp Ausztriában lógatom a lábam. Nem kifejezés, hogy mennyire rám fért már egy kis pihenés, és igyekszem is kiélvezni minden egyes pillanatát, hiszen többnyire a legjobb dolgok telnek el leggyorsabban.

Már az út tervezésekor tisztában voltam vele, hogy ez nem egy ihletszerzős utazás lesz. Hatan egy fedél alatt. Senki sem nézné jó szemmel, ha én különc módon elvonulnék a saját gondolataimmal, úgyhogy a Megszámlálhatatlan folytatása velem együtt pihen egy hétig.”

Élet a Megszámlálhatatlan előtt

„Természetesen nem a Megszámlálhatatlan volt az első iromány, amibe annak idején belekezdtem.” – Krencz Nóra ezen a héten első próbálkozásairól mesél.

„Természetesen nem a Megszámlálhatatlan volt az első iromány, amibe annak idején belekezdtem. Több próbálkozás is megelőzte, de azok közül egyet sem fejeztem be. Mindegyiket írtam egy darabig, aztán rám talált egy újabb remek ötlet, és máris félbehagytam a korábbi történetet. Ez nem azt jelenti, hogy a kitartás hiányzott belőlem, inkább azt, hogy nem akartam, hogy bármi feledésbe merüljön.

A gondolataim folyamatosan csapongtak egyiktől a másikig, de ezzel csak azt értem el, hogy nem tudtam száz százalékot beleadni egyikbe sem. Nagyon fiatal voltam a komoly és következetes munkához, de arra jó volt az a néhány év, hogy legalább folyamatosan gyakoroltam.

Ha előveszem a régi füzeteket, és beleolvasok a 16 éves fejjel papírra vetett szövegeimbe, tisztán kirajzolódik az évek múlása, jól látható a különbség a régi és az új között és, hogy rengeteget fejlődtem.”

„Az idei év egy nagyon jó könyve volt a Megszámlálhatatlan, amit szívesen elolvasok bármikor újra”

A Megszámlálhatatlan ismét kedvező kritikát kapott. Köszönjük szépen Noéminek!

Szemezgettünk a szívünknek legkedvesebb mondatokból:

„Az egyik [pozitívum] a főszereplő fiúnk. Imádtam a karakterét. Nem az a tipikus YA hősszerelmes szereplő, mégis nagyon szerethető és érdekes jelleme van. Üde színfolt, mind a könyvben, mind a YA férfi főszereplői között is.”

„Az első perctől fogva csak úgy faltam a lapokat és magába szippantott az egész.”

„A világa elég egyedi és mindennel együtt érdekes is, valamint karakterek szerethetőek. Nagyon erős a kezdése, és folyamatosan fenntartja az ember kíváncsiságát.”

„Az idei év egy nagyon jó könyve volt a Megszámlálhatatlan, amit szívesen elolvasok bármikor újra.”

A teljes recenzió itt érhető el.

Néhány gondolat az első regényemről

Krencz Nóra e heti bejegyzésében megoszt velünk néhány érdekességet Megszámlálhatatlan című könyvéről.

„Többször is említettem már, hogy nehéz időszakon mentem keresztül, amikor megírtam a regény első fejezetét. Papírra vetettem mindent, ami akkor és ott kikívánkozott belőlem, de abban a lelkiállapotban nem szántam rá magam, hogy kitaláljam a szereplőim nemét.

A könyv megjelenése óta a fülembe jutott, hogy néhányan kissé zavarba jöttek, amikor ráébredtek, hogy az általuk elképzelt gyenge és csetlő-botló nő, valójában hímnemű egyed. Őszintén szólva fogalmam sincs honnan jött a késztetés, hogy egy férfi szemszögéből meséljem el, de azt kell mondjam, imádtam. Olyan könnyű volt dolgozni vele. Ő egy jó „alapanyagnak” számított. Különösen azért tudtam nagyon ráhangolódni a karakterére, mert egyes szám első személyben írtam meg mindent, amin keresztülment, így tökéletesen azonosulni tudtam vele, és az olvasó is közvetlenül ismerheti meg a gondolatait, a reakcióit és a véleményét.”

A Halottak Napja margójára

„A Halottak Napja szerintem mindenkit elgondolkodtat. Ha egy kicsit is hiányzik nekünk az, akinek a sírjához koszorút vagy mécsest viszünk, nem rohanunk azonnal tovább. Inkább megállunk a síremlék felett, és magunkba szállunk. Felelevenítjük a közös emlékeket, és egy rövid pillanatra elmosolyodunk, aztán felmerül bennünk más is.” Krencz Nóra e heti írása itt olvasható.

„Van az pont, amin túl úgy érezzük, már minden mindegy.

Sokan pár apróság miatt is keseregnek, pedig az ő gondjuk eltörpül másoké mellett. Mégis rágódnak rajta, mert az az övék és mindenkinek a saját problémája a legnagyobb.”

A dolgok eredete, avagy ennek a posztnak is ez a legfrappánsabb cím

Krencz Nóra e heti bejegyzésében arról mesél, miben gyökerezik az írás iránti rajongása.

„Kisgyermekkoromban még nem ismertem a betűket, de engem mégis lenyűgözött a tevékenység fizikai folyamata. Megfigyeltem, hogy édesanyám az íróeszköz segítségével miként veti papírra a különös alakzatokat, és egy idő után szokásommá vált utánozni a mozdulatot. Rengeteg füzetet és papírlapot firkáltam így össze, míg be nem kerültem az első osztályba.”

A dolgok eredete

„Az álom, mint olyan, időnként hatalmas segítség lehet egy írónak” – mondja Krencz Nóra. Na, és hogyan? Olvassátok el ezt a posztot, és megtudjátok.

„Amióta csak az eszemet tudom, mindig is rendkívül élénk álmaim voltak. Olyannyira valóságosnak tűntek, hogy teljes tudatommal és lelkemmel átéltem mindent, amit az a világ tartogatott nekem. Sokszor sírva ébredtem, habár ez bizonyára másokkal is megesik, de olyan is előfordult (ami szerintem már ritkább), hogy énekeltem, és a saját hangomra ébredtem fel.”