Címke: emlék

Beleolvasó – Én már választottam hazát…

Egy magántörténelemben mindaz, ami a 20. században egy magyarországi, majd vajdasági német családot sújthatott: két világháború, asszimiláció, disszimiláció, a család kettészakadása ideológiák mentén, kollektív bűnösség elvének alkalmazása, népirtás, elűzés, menekülés, majd a semmiből történő újrakezdés.

Részlet Mayer Antal: “Én már választottam hazát…”című könyvéből, ami nemrég jelent meg a Személyes Történelem Kiadó gondozásában.


Átlépjük a határt

Azon az estén nagyon hamar besötétedett. Indulás előtt ópapa meg ómama gondosan mindent elosztott, kinek mi kerüljön a batyujába. A legnehezebb csomag ópapának jutott. Még ma is csodálkozom, hogy is bírhatta el a hátán a bőrszíjakkal kiegészített vesszőkoffert, tele nélkülözhetetlen holmival. Anyámnak élő csomagja volt: ő a húgomat, Mariskát cipelte, de neki ez is bőségesen elegendő volt. Az én hátamon nem volt túl nagy teher, nem is éreztem később sem nehéznek. Talán még többet is elbírtam volna. Akkor jutott eszembe, hogy el kellett volna hozni az iskolatáskámat, pedig azt még a tanyára sem hoztam magammal. Igaz, akkor nem ez volt a legfontosabb az otthon maradt értékek között. Akkor már igazi, kézben és háton egyaránt hordható aktatáskám volt, benne még két-három teljesen üres füzet is. Milyen jó szolgálatot tett volna ez az „érték” úgy másfél hónap múlva! Ómama csomagjában az élelmiszer kapott helyet, mert nem lehetett tudni, mikor jutunk majd friss élelemhez. A lehetőségekhez és korához képest még a grószmuter is fel volt szerelkezve batyuval.

Úgy tűnt, hogy már késő este van, amikor a megbeszélés szerint elérkezett az indulás ideje. Felcihelődtünk és elhelyezkedtünk a lovasszánkón mindannyian. Ópapa a kocsis mellé ült, mi pedig kétoldalt ültünk a szánkón, mert annak most nem volt oldala, így lelógathattuk róla a lábunkat. Én – szokásomhoz híven – inkább törökülésben foglaltam helyet. Elbúcsúztunk a tanyasiaktól, és elindultunk az ismeretlenbe. Vajon sikerül-e? Nem kapnak-e el éppen most minket közvetlenül a cél előtt? Ha meg is fordult mindannyiunk fejében, senki sem merte kimondani kételyeit. Hittük, hogy sikerülni fog!

(…)

A teljes részlet itt olvasható.

Krencz Nóra farsangi emlékei

A Megszámlálhatatlan című könyv szerzője, Krencz Nóra e heti bejegyzésében a farsangról és a hozzá kötődő emlékeiről mesél.

„A február legkiemelkedőbb eseménye a farsang.

Óvodák, iskolák szerveznek a gyerekek számára beöltözős mulatságot, és baráti társaságok gyűlnek össze, hogy ötletesebbnél ötletesebb jelmezekben bulizzák át az éjszakát.

Anyukátok, nagymamátok szép, szalagos farsangi fánkkal lep meg benneteket, mert nincs is jobb a baracklekvárba mártott, frissen kisült, porcukrozott fánknál.”

 

Édes kis semmiség

Mester Györgyi történetében a karácsonnyal kapcsolatos, kedves hagyományokra, édes kis semmiségekre hívja fel a figyelmet.

„Amikor már végleg feladta, és lerogyott a tört rugójú ócska pamlagra, maga mellé ejtett keze váratlanul beleütközött egy rongyosra nyomódott fedelű, lapos papírdobozba. Valami azt súgta neki, hogy – bár ott okkal nem kereste a díszeket –, ki kell nyitnia, bele kell néznie. Ahogy feltépte a doboz tetejét, a felszálló por megfacsarta az orrát, prüszkölésre késztette, de azonnal látta, megtalálta, amit keresett. Tekergőző, vékony ezüstszálak között, a csomagolóanyagnak használt újságpapírból előbukkantak a díszek. Meghatódva vette kézbe az apró, festett üvegből fújt törpéket, melyekből akkoriban, az ő gyermekkorában, még pontosan hét volt, mára azonban csak három maradt. Mintha először látná, úgy csodálkozott rá az arany- és ezüst halacskákra, végül a doboz alján megtalálta a két kikiricssárga madárfiókát is, melyeket annak idején úgy szoktak felcsíptetni a faágra. Minden egyes figurán még az eredeti cérnahurok is rajta fityegett, az egyikbe pedig, legnagyobb meglepetésére, kibogozhatatlanul belé volt gabalyodva egy szaloncukor. De micsoda szaloncukor! Hiszen azt még az ő édesanyja készítette kézzel, vagy harminc évvel azelőtt, házilag, otthon. Milyen finom is volt az a cukor! Hirtelen a szájában érezte az elomló, édes ízt. A rózsaszín málnaízű volt, a barna kakaós, a citromízű pedig hol sárga, hol meg fehér, attól függően, volt-e otthon citrom, aminek a héját édesanyja lereszelhette.”

Minden kedves Olvasónknak boldog karácsonyt kívánunk!

A dolgok eredete, avagy ennek a posztnak is ez a legfrappánsabb cím

Krencz Nóra e heti bejegyzésében arról mesél, miben gyökerezik az írás iránti rajongása.

„Kisgyermekkoromban még nem ismertem a betűket, de engem mégis lenyűgözött a tevékenység fizikai folyamata. Megfigyeltem, hogy édesanyám az íróeszköz segítségével miként veti papírra a különös alakzatokat, és egy idő után szokásommá vált utánozni a mozdulatot. Rengeteg füzetet és papírlapot firkáltam így össze, míg be nem kerültem az első osztályba.”